Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-11 / 28. szám

2

Budapest, 1917. julius 11.

Ms a zsirelldíDs megoldása

A kormány feladata. — Kukoricabeszerzés. — A házi hizlalás megkönnyítése. — A főváros ellátása.

A maximális árak revíziója.

Felesleges az uj serlés-elosztó iroda

Bár a kormányrendeletek hetenként csak egy zsirtalan napot írnak elő, alig van Budapesten háztartás, amelyben a rendelkezést ilyen formájában betartanák, sőt, túlságosan is megtartják, mert egy héten nem egy, hanem gyakran hét a zsirtalan nap. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a zsírral való ellátás meglehetősen nehezen megy. Ennek eredendő okait kutatni nem vezetne célhoz e helyen, minthogy vissza kellene vezetnünk az okok és okozatok láncát a rossz takarmánytermésen át az időjárásig, leszögezhetjük azonban, hogy a polgári zsirsziik- séglet ellátása igen nagy nehézségekbe ütközött eddig és bizonyára ezután is, s csak az ellátást intéző tényezőknek köszönhető, hogy komolyabb bajok nem következtek be.

Mégis némi komplikációk állottak be ezen a téren, az érdekeltek egy része ugyanis anyagilag megrövidítve érezte magát a zsirelosztás eddigi módja mellett és minden követ megmozgatott abban az irányban, hogy szakítsanak az eddigi rendszerrel és bízzák a zsírral és sertéshússal való ellátást egy újonnan felállítandó szervezetre. Az érdekeltség ez igyekezete eddig mitsem eredményezett, s bár a jövő zsirellátá- sának megszervezését az eddiginél szélesebb alapon megkezdték, megtartották az eddigi, mindenben kipróbált és megfelelő szervezetet. Az eddigi módot több kisebb jelentőségű részletében megváltoztatták és még ezután is szándékoznak néhány újítást behozni, de ezek egy- től-egyig olyan természetűek, amelyek a jövő zsirellátásának biztosítására valók.

Ez újításokkal kapcsolatosan a jövő évi zsir- ellátás szervezésére vonatkozóan kérdést intéztünk az Országos Sertéskoreskedelmi Egyesülethez, ahol az egyesület titkárától, dr. Pártos Szilárdtól a következő felvilágosítást kaptuk :

Hizlalás a saját szükségletre.

— A múltak tapasztalatai és a mai, meglehetősen zsirinséges napok arról győznek meg bennünket, hogy a lehető legsürgősebben kell foglalkozni a zsir- ellátás biztosításának kérdésével és az a véleményünk, hogy ennek megoldása a kormány egyik legfontosabb és legsürgősebb feladatai közé tartozik. Éppen ezért az OrEső-jeremiádák.

Változik a beszélgetés divatja is. 1914. telén egyebet sem hallott az ember korzón, kávéházban, mint azt az akkor félelmetesen hangzó szót, hogy Kárpátok. Volt egy keserves hónap, amikor minden iskolás gyerek azt hajtogatta, minden veréb ezt csiripelte, hogy P r z e m y s 1,. Eljött a divatja Gor- 1 i c e n e k, a tengeralattjárónak, Isonzónak, Lucknak is. Ma az esőnek van a divatja.

Budai korcsmákban felállanak az emberek az asztaltól és nézik a fellegeket. A dunaparti flirtelők szerelmi vallomás közben epekedve susogják: ... az eső ... az eső... Kis gyerekek haragosan kiabálták: ,,már megint nem esik“ és a lóversenytér nagy futamainál az izgalom extázisa hevében elkiáltja magát valaki: jön a f e 1 h ö, s erre • mindenki az eget drukkolja — Tarai helyett.

Nem lesz takarmány, elsül a kukorica, 'kicsi a búza kalásza . . . vitázzák olyanok, akik a takarmányfélék közül legfeljebb az uborkasalátát ismerk személyesen, a kukoricát csak papírformában, s a kalászt a Steinhardt „népdalaiból“. .Helyenkint csapadék , „negyven milliméteres átázás“, „esőnyom“ és a többi műkifejezés úgy cikkázik a kávéházak márványasztalainál, a hőségtől repedező aszfalton és a Béri ni kertben, mintha egyebet sem tanultunk volna, csak meteorologiát, s a legkedvesebb irodalmi stúdiumunk a sürgöny-prognózis volna.

A gazdák telesirják ismét a világot, a pesszimizmus csökönyös veteránjai megint elveszejtik országunkat. Éhen fogunk halni, még a patkányokra és a fiirészpor-lisztre fs sor kerül — mondják. Oda se neki! Sírjanak a kishitüek.

A legősibb eső-anekdoták kelnek ki sírjukból s

szágos Sertéskereskedelmi Egyesület szükségesnek tartotta legutóbbi választmányi ülésein ~ részletesen foglalkozni azokkal a javaslatokkal, amelyek a sertés-kérdés rendezése és jövő zsirellátásunk biztosítása érdekében múlhatatlanul szükségeseknek látszanak, s amelyeket alkalmasaknak vélünk a helyzet szanálására.

— Javaslataink abból indulnak ki, hogy a gazdasági c é 1 o k r a . és házi szükségletre való sertéshizlalás továbbra is fentartandó volna. Szükséges azonban egy> norma felállítása, amely pontosan megállapítaná, hogy a gazda, földjének és cselédszemélyzetének számához képest, hány sertést hizlalhat gazdasági céljaira. Házi szükségletre négy darab sertés volna hizlalható; ezzel lehetővé volna téve a kisembereknek is a hizlalás, amely a hizó- kontingens igen jelentékeny részét teszi ki. De itt majd még az a kérdés is rendezésre vár, hogy a négy darabos sertéstételek szabad forgalom tárgyát képezhetik-e, vagy ezek is csak az Országos Közélelmezési Hivatal részére adandók át ?

Hizlalási engedély és kukoricabeszerzés.

A tengerivásárlási engedély kudarca.

— Ami most már a hizlalók takarmány-ellátását és ezzel magának a hizlalás folytathatásának kérdését illeti, fentartandó és teljességében kereszt íi lviendő volna a múlt év szeptember 15-ikén megjelent kormányrendelet, vagyis csak a törvényhatóság első tisztviselője által kiadandó hizlalási engedély alapján szabadna hizlalni és az ilyen hizlalási engedély alapján hizlalt sertések az engedély kiadásával egyidejűleg azután is az Országos Közélelmezési Hivatalnak köttetnének le. A fontos azonban az, hogy csak azok kapjanak hizlalási engedélyt, akik arra feltétlenül jogosultak és csak olyan mértékbe n, amilyen mértékben a hizlalás céljaira tényleg rendelkezésre álló tengerimeny- nyiség a hizlalást lehetővé teszi. A tengerivásárlási engedélyek rendszerével teljesen szakítani kell, miután az engedélyek értéktelen papirosnak bizonyultak és azokkal kukoricát senki sem vásárolhatott. Azonban gondoskodni kell arról, hogy a hizlalási engedéllyel rendelkező ipari hizlalók ellátása a tengerinek kiutalása által a Hadi Termény r.-t. utján biztosittassék. Amennyire csak a. terméseredmények megengedik, így kellene kiutalás utján gondoskodni a hizlalók árpa- és korpaellátásáról is.

A hizlalás központi ellenőrzése.

— Árpát a hizlalóknak! —

— Visszatérve még egyszer a hizlalási engedélyekre : e hizlalási engedélyeket eddig a törvényhatóságok első tisztviselője adta ki. Megnyugtatóbb volna az érdekeltségre, ha a hizlalási engedélyeket is vagy maga az Országos Közélelmezési Hivatal

hadiék tményes applikálással eget kérnek. Mutogatják a pelsőci polgármestert, aki végre Is megszánta a népet és elhatározta, hogy ő bizony teremj esőt, azért podesztája, lordmajorja Pelsőcnek.

— Bogiatok be az uj hintóba, húzzátok fel a va,- donatuj szerszámot, én is felveszem a gálaruhám. Mert amilyen peches ember vagyok, ha én igy kiöltözöm, meg is ázom.

Elindult hát igy a hatodik határba. Ahogy az ég meglátta az uj hintót, uj szerszámot, igálaruhát, menten meg is ereszté csatornáit. Olyan z vatar kerekedett, hogy pocsékká ázott az uj hintó, rongygyá mállóit az uj szerszám és alsóruha vállott a gála-öltönyből.

Boldogan hajtatott haza a podeszta. Ahogy elérte városa határát, látja ám, hogy nyoma sem volt itt az esőnek.

— Kaptatok-e esőt? — kérdezi.

— Egy szikrát se, uram.-— Ejnye, kutyateremtette, mindenem tönkrement és az esőt mégis* idiegenbe csalta a pecliem.

❖

A Gundelben vacsorázunk. A szomszédasztalnál Samu bácsi, a hires alföldi milliomos nagybr- tokos soktagu családjával. Fél libákat rendelnek, pezsgővel öblögetik le.

— Mi esett Samu bácsiba, hogy ilyen költekező lett? Nem szokott ö forintokat se herdálni, s most egyszerre százasokat libázik és pezsgőz k el.

A fejemre ütök. Értem már.

— Az eső! — Mondom.

— Miféle eső?

— A délelőtti.

— Hát aztán?-— Samu bácsinak legalább egy negyedmilliót jelentett ez az eső. Arra libáztatja a családot.

adná meg, vagy ha a kiadás felett a törvényhatóság első tisztviselője is dönt, határozata ellen az Országos Közélelmezési Hivatalhoz feljebbvitelnek volna helye. A hizlalás lehetőségének legffőbb garanciáját ugyanis abban látnánk, ha úgy a hizlalási engedélyek igazságos kiadásának ellenőrzése, mint a tengeri-készleteknek az ipari hizlalások részére való arányos kiutalása és a Közélelmezési Hivatal részére való sertés-szerződések lekötése az Országos Köz- élelmezési Hivatalra bízatnék, vagyis oly szervre, amely a hizlalás körül felmerülő összes f e 1 a d a t o k at egységesen és központilag oldaná meg, úgy hogy a hizlalás egész folyamata, kezdve az engedély kiadásától és ellenőrzésétől és végződve a hízott sertések központi kiutalásán, egy kézben volna összpontosítva. Ezek a központosító rendelkezések nagyjából már a múlt évben is fennállottak, csak a különböző intézkedések nem állottak egymással összhangban, nem voltak végiggondolva és végig keresztülvive.

— Szükséges, hogy a hizlalási engedélyek successive adassanak ki, tehát nem egy bizonyos meghatározott időponttól kezdve, és igen kívánatos, hogy ha egyáltalában számbavehető mennyiségű árpánk lesz, ennek egy része feltétlenül a hizlalás céljaira legyen lefoglalható. Amennyiben a sertésellátás központosítása az Országos Közélelmezési Hivatal szervének, a H. T. keretében történnék meg, nagyon célszerű volna, ha a sertésellátás e munkájának lebonyolítására a szakértelemmel és begyakorolt adminisztrációs szervezettel rendelkező Ferencvárosi sertésbizományosi kart felhasználnák.

A zsír- és szalonna-árak revíziója.

— Katonai ellátás és kivitel. —

— Szükségesnek véljük még a jelenleg érvényben levő maximális sertészsír- és szalon n a á r a k beható revízióját, amely a ma fennálló nagy aránytalanságokat megszüntetné s olyan maximális árakat hozna létre, amelyek a tényleges viszonyokkal összhangban vannak, betarthatók és a termelést is lehetővé teszik. Igen fontos a o o I- gári és katonai sertések ellátása közötti viszony rendezése is, valamior az ausztriai sertésszükségletnek is ezután központilag történő kiutalás által való kielégítése. A sertések szállításának engedélyhez való kötése továbbra is érvényben tartandó volna, mert ez hat hatos eszköznek bizonyult a különböző visszaélések ellen. Nagyon kívánatos, hogy e sertésszállitási engedélyek lebonyolítása azután is azzal a gyorsasággal és bürokrata-mentességgel történnék, amint azt ma a hadügyminisztérium sertésátvételi bizottsága végzi.

De mire libázunk mi? A mi aszfaltunk ugyan nem csírázik semmit sem, hiába üvöltjük az esőt, dühöngünk, hogy nem ázunk agyon és vagyunk boldogok, ha a zivatar pocsékká veri egyetlen nyári ruhánkat.

❖

Zokognak a gazdák. Amennyi könnyet elsrtak, hogy nem esik, annyi „csapadékkal“ ugyan el lehetett volna látni az egész nagy magyar alföldet Ja- jonganak és éhenhalással fenyegetnek. Semmi sincs. Takarmány sincs. Gabona sincs. Kukorica sties. Gyümölcs sincs. Bor sem lesz.

Már május végén azt rebesgették vésztjósló arccal:

— Harminc százalék kár. Ha mához egy hétig nem esik, elpusztul minden.

Nem esett. Arra június elején ránk törtek:

— Negyven százalék kár. Ha egy hétig nem esik, elpusztul minden.

Csak nem esett még június közepén sem, akkor bunkós bottal jöttek nekünk:

— Hatvan százalék kár. Ha egy hétig nem esik, elpusztul minden.

S nem esett, nem esett. Hiába adtak a gazdák még egy hetet, majd még egyet rá, hiába szállott fel a kár hetven, nyolcvan, kilencven, sőt utóbb egy ezred hiányában, száz százalékra. Nem esett, ma sem esik.

Jöttek a Nőé bárkájának galambjai. Az egyik a Dunántúl utazott, s látta, hogy nincs szem a kalászban. A másik a Bácskában járt, s látta, hogy lekaszálják takarmánynak a tengerit. A harmadik az Alföldön járt, s látta, hogy ott hagyja lábon a gazda a rozsot, mert nem érdemes lekaszálni. Sem szalmája, sem kalásza.