Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-30 / 35. szám
Ötödik évfolyam 35. szám Budapest, 1916. augusztus 30-án. niiiafimmaiiiniiiamamaiiiamaiiinmaniDiimiiinmpmmnamamainnmamamnmnfiinmniiipiiiion>1r EEÖElZETÉSl TtnnKi Egész évwe ................ 20 Eé l tiisne..................... IO f Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban. Vái*0 SJJOÍI ti fiai és ftözétazdasáai hetilap MegfelcnSA minden sxrnr« , t ^ ^ dán. Szerkesztőség ém * «14,10* ,r.r*.«/o Dacsó Emil. di*. Szilágyi Hugó kiadóhivatalt VI. kér. Szív-utca ........ IS. szám Te lefon ............. 137-13 Koszorús hőse ennek a világháborúnak az öreg Duna. B) osztályú, kiöregedett népfölkelőnek nézte már mindenki és mégis boszorkányos gyorsasággal szerezte meg az egyik vitézségi érmet a másik után. Mackensen diadalmas kardja verte le a Duna inába kapaszkodó szerbeket és ezzel szétpattant az ellenséges abroncs, amely elzárt bennünket a külvilágtól és a nagy magyar folyamból egy varázsütésre terüljasztalkám lett. A jámbor viz megtelt kelet kincseit szállító hajókkal. Magyar hajósok és német mérnökök fiatal lüktetést vittek a méltőságos vízbe, a partokon pompás alkotások emelkedtek és ezer szíikség-yájta lyukat tömött be a kincs, amit a Duna fuvarozott. Egyszerre négy ország eszmélt föl, hogy mit jelent a Duna és mit vesztettünk vele, hogy eddig elaggott rekvizitumként kezeltük. Néhány rajongónak nézett, számvetést tudó ember egy csapásra igazolva érzi magát és a vizen, amelyet eddig nagyon ingatag alapnak néztek, országok építenek. Mir magyarok, pedig zarándokoljunk föl Szent Gellért-hegyére, nézzünk végig a várost kettészelő ezüstpántlikán, ha eddig észre nem veffiik, most meg kell látnunk, hogy a megfiatalodott Duna szive itt dobog valahol a király palotája tövében, vagy a Lágymányos körül, vagy az újpesti partokon. Itt dobog valahol, négy ország küldöttei jönnek közénk, hogy ezt demonstrálják. Homéroszért hét város versengett. És hány ország követeli magának a Dunát? Magunknak vindikáljuk mi és szövetségeseink, kezét nyújtja utána a hitvány áruló és a torkolatnál is ott leselkedik az ellenség. Itt is, mint mindenütt, győznie kell a szövetségeseknek, közöttük máris diadalmaskodtunk mi, tiszta és elvitatha- tatl'án, hogy a Duna magyar folyó. Hosszú viták soir.án pedig jóindulatú, lelkes emberek kitapogatták, hogy az öreg Duna szive itt dobog Budapestnél. Mienk lett a dunai központ. A nagy csatában, amelyet érte vívtunk, szilárd talpon állt a két vezér: Lers államtitkár és Báirczy polgármester. Mellettük, mint a kárpáti téli harcokban, nekünk is volt egy Deutsche Siid- armee-nk, rettenthetetlen bajorok. Kedves vezérük a regensburgi Bleyer. Ünnepeljük az öreg Dunát. Budapest jövendő fölvirágzásának egyik szimbólumát. Álljon oda a polgármester Széchenyi hídjára és dobja rá a hófehér fodrokra Budapest koszorúját. Lássák meg a Dunáért uj lángra lobbant szerelmünket végig a termékeny magyar partok lakói, a meghódított föld, az áruló konc- lesők és többi ellenségeink. Tudják meg, hogy a Duna a .mi kincsünk, hogy Regensburgtól a Fekete-tengerig a mi szolgálatunkban all. De fogadalmat is kell tennünk. Nem a hozzánk jövő szövetségesek számára, hanem mimagunkért, Budapestért. Föl kell ismernünk, hogy a dunai központ cime nem elegendő. A címet valósággá kell változtatni. Nagy alkotások tesznek igazi úrrá bennünket a Dunán. A magunk érdeke, a magunk jövője követeli ezt. Abban a tudatban, hogy méltók leszünk a bizalomra, üdvözöljük vendégeinket, akik idejöttek megcsodálni a magyar, a budapesti Dunát! « • • A tízesek nem várták be a nyár végét, hanem bizalmas megbeszélésre jöttek össze és elmondták, mit tapasztaltak a nyáron. A legtöbb tapasztalattal nyilván a közélelmezési ügyosztály vezetője látta el magát. Elmondhatta, hogy a gabonabeszerzés dolgában a főváros veresége jogerős, mert a főváros a jövő szezonban kizárólag a hadi- termény utján szerezheti be a gabonáját és nem adhat többé megbízást városatya-gabonásoknak gabona vásárlására. Elmondhatta, hogy nincs többé húshiány, mert nincs többé húsevő ember Budapesten. Elmondhatta, hogy a z sir ly árny csökkent, de a zsirdrágaság emelkedett. Elmondhatott mindent, csak azt nem, fogy jogos reniéüy- séggel és várakozással íekinthet a Miváros polgársága a jövő elé. '? A propeller ^ problémáról szinte megfeledkeztek már az emberek, senki sem beszél róla, senki sem tudja, mit akarnak vele, pedig a dolog sürgős és terminushoz kötött, mert hiszen maholnap az 1916. esztendő végénél tartunk, a propeller-társaság koncessziója pedig 1917-ben lejár. Vegyük hozzá, hogy a régi társaság uj koncessziójáról szó sem lehet, és hogy az uj koncessziós társaságnak időre van szüksége, amíg propellereket szerez, — és akkor előttünk áll a helyzet égető sürgőssége. Tessék tehát mielőbb akár jobbra, akár balra dönteni; ne szégyeljük bevallani, hogy a főváros nem kér a koncesszióból és egyedüli kikötése, hogy megbízható kezekbe kerüljön ez a közlekedési eszköz. Szép jutalmat, jelentékeny pénzt kapott az egyik ügyosztályban minden tisztviselő, kaptak még az ideiglenes gépiró-kisasszony ok is. Nem sajnáljuk tőlük, megérdemelték, sokat dolgoztak és nem ők voltak az okai annak, hogy Budapest háborús közélelmezése nem volt olyan, amilyennek a tejjel-mézzel folyó Kannán fővárosában lennie kellene. Külön lapra tartozik, hogy az élelmiszerüzem vezetője, akinek talán legtöbb van a rováson, miért kapott egy kis vagyont? Ismételjük, mindez nem fontos, csak éppen a háttérhez tartozik. A fontos az, hogy miért nem kaptak a többi tisztviselők is jutalmat? Sovány vigasztalás, hogy a közélelmezési ügyosztály nagy jövedelmeket produkált. Ezzel még mindig nem kaptunk választ ' arra, hogy a többi tisztviselő most nem dolgozik-e három helyett, a közegészségi, a katonai, meg a többi ügyek intézői nem végeztek-e háborús munkát? Miért maradjanak ők jobb falat nélkül azért, mert a véletlen sors nem sodorta őket olyan ügyosztályba, ahol üzleti hasznot is produkálhatnak? Tigris a városházán A felsült országgyűlési képviselő „Városatyák a városházán“ címmel csinos kis rémregényt lehetne írni azok számára, akik a fővárosi törvény revízióját nem tartják szükségesnek, vagy azt halogatják. Á tisztviselők kín- szenvedéseit igazán avatott Írónak kellene tollára venni attól a pillanattá'' ' ezdve, amikor a városatya előtt magáté!- ouőzik felpattanni az , " Air ajtó, egeszen addig, áruig a távozó varosatya mögött még a városház kapuja is alázattal meghódol. Újabban azonban már nemcsak a város, de a hon atyái is cézári allűrökkel lépnek föl a városházán, nyilván összetévesztvén a városházát az országházával, ahol viszont a miniszterelnöki szuverén akarat előtt lapulni tartoznak. Ege konkrét eset jutott tudomásunkra, amelyet a többi tisztviselők okulására jó lesz leszögezni. De jó nyilvánosságra hozni azért is, hogy a honnak a városházán grasszálni akaró atyái máskor meggondolják előbb a dolgot. Neveket nem említünk, mert nem a botrány föltárása, hanem a hasonló esetek kikerülése a célunk. A történet különben nem is egészen friss, de legalább á helyzet tökéletesen tisztázódott: A képviselő ur kora délelőtt jelent meg a városházán és az egyik főhivatalnokot kereste, akinek igen sokszor és igen fontos ügyeit a városházán kívül kell elintézni. A nagyságos honatya, akinek a koalíciós kormány idején a hadügyminisztériumhoz való gyöngéd vonatkozásai közismertek voltak, sipitó hangján követelte a főtisztviselő gépirókisasszonyától: — De én beszélni akarok X. úrral. Fontos és sürgős ügyben. A kisasszony elmondta, hogy X. ur hivatalos funkcióban jár el és nem tudja, mikor jön vissza. A képviselő ur, aki bent a parlamentben ellenzéki tigrisből lett munkapárti bárány, idegesen kezdte tépni kisebbrendii szökés szakállát. — X. ur városi hivatalnok, köteles a hivatalos órákat betartani. Most már látom, mi megy itt a városházán. Majd én rendet csinálok. A kisasszony félénken válaszolt: — Kérem, képviselő ur, X. ur ugyan városi hivatalnok, de éppen hivatalos ügyei azok, amelyek nemcsak ma, de állandóan elszőlitják a hivatalából. A kis nagyságos azonban már fölugrott és ment. Az ajtóból kiáltotta vissza: — Mondja meg X. urnák, hogy két óráig a képviselőházban várom. Hívjon fel telefonon. Ha nem jelentkezik, majd elbánok vele. És elment. Amikor X. ur, aki éppen egy. a kormánytól nyert megbízatásban járt el, fáradtan beérkezett hivatalába, a kisasszony riadtan adta elő a honatya kirohanását és parancsait. A főtisztviselő azonban leült az asztalához, dolgozni kezdett és nyugodtan csak ennyit válaszolt: — Ha a képviselő urnák velem van dolga, majd eljön újra. A képviselő ur azonban beváltotta fenyegetését. Egyenesen a polgármesterhez fordult és följelentette a főtisztviselőt, akit nem lehet hivatalában találni. Másnap már megjelent az illető ügyosztályban Marker Aladár tanácsnokfőjegyző, az elnöki ügyosztály vezetője és vizsgálni kezdte a dolgot. Természetesen meg kellett állapítania, hogy a tisztviselő mulasztást nem követett el, ellenben a képviselő ur arro-
