Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-20 / 938. szám

X

BUDAI NAPLÓ

Budapest, 1929 január 20.

Mi volt és mi lesz?

A Tabán ralija és jövője

Mi is a Tabán lebontásának a tör- \ téncte ?

Építkezési konjunktúra volt Bu- dapesten a múlt évtized első évei- 'ben, a háború előtt. Erősen építkeztek Pesten. A szabadpolgári körben akkor még, Szebeny idején, erősen lüktetett az élet. Palóczy Antal, a nagyemlékű építész pompás tervet készített a Tabán alsó részének szabályozására. Az itt uralmon levő szabadpolgári párt vezérei kedves alkalmat láttak ebben a szavazók j erős lekötéséhez és kiadták a jelszót:

— A Tabánt föl kell építeni! Köz- j gyűlési felszólalások, polgári gyűlések sürgették a kezdést s a város- j házán lázasan készültek a tervek papiroson és gipszben. Ott mindent tudtak, mindent > ■wsmertek, csak éppen a tabáni fÍ®5gárságot nem ismerték. Valamikor rácok lakták, aztán kiszorította őket a hajósnép benépesítcte az elpusztult Tabánt. Groteszk házakat tákoltak itt össze, egymás hegyén-liátán, de török eperfa állott minden oldalon. Galambot, kecskét tartottak, esténkint a kapu előtti pádon gitároztak, nyáron a Dunán éltek, télen bent találtak olyan munkát a városban, amihez izmos emberek kellettek.

A városházán tudni kellett volna, hogy ezek az emberek ragaszkodnak az ő összetákolt különös kalibáikhoz. Azt is, hogy ezek elvesznek, ha elszedik házaikat, mert nem tudnak megélni a galamb és kecske nélkül. Mégis kisajátították a viskóikat. El is pusztultak. Nincsenek sehol. A kapott pénzből mindegyik vett egv aranyórát, aranyláncot, talán új harmonikát is és a többi pénzt egykét télen át elmuzsikálták, elmulatták, szépen, csendesen. Azután eladták az órát, végül a láncot is. Most aztán se pénz, se aranyóra. Ök ma- i guk is világgá szóródtak, ahol olcsóbb az élet, Bajára és Apatinba és elvesztek mi ránk örökre. Némi városépítő bölcsességgel ezeknek nem pénzt, hanem más telket és azon új házat, a régi mintájára, kellett volna adni, valahol az összekötő-híd mellett, a téli kikötő partján, ahol ma egy új pitoreszk városrész állana, amit még az idegenek is megnéznének. Még az utcaneveket is át- vihették volna s ma ott kevélykedne a Holdvilág-utca és az Aranykacsa- utca. Nem vált volna földönfutóvá annyi derék budai polgár.

A Tabánt pedig bontani kezdték, amíg a világháború azt nem mondta:

— Csitt!

Ki maradt a Tabánon a régi közül ?

Ha sokat mondok, 30—40 olyan család, amely mint iparos vagy kereskedő nem vette észre a pusztulást s nagyrészben tönkremenve, a „Maradásnál fojtja borba a bánatát. Ezeknek kell két-három egyszerű bérház, ott elférnek! Kisigényű emberek, kis jövedelemmel, olcsón kell lakniok! Valamikor gazdag plébániája volt, ma a pap nem tud megélni ott. Még a patikus is elvándorolt Pestre, pedig a gyógyszertára 200 éves, híres patika volt.

A többi lakója a mai Tabánnak túlnyomó részben hajótörött ember, aki ide menekült, megbújt, de édes kevés köze van a Tabánhoz. Nem mondja senki, hogy világgá kell őket kergetni, de ha olcsó lakáshoz jutnak máshol, nincs ok miattuk keseregni. Legkevésbé a Szabadpolgári Körnek, amely akkor olyan intézkedést provokált, amelynek nem látta a végét és amit siralmasan fejezett be a világháború.

Tehát őslakosság sincsen, mely a saját őserejéből tudná fölépíteni a Tabánt.

*

Azt mondottam, hogy új módokat kell keresni. Uj eszméket, új gondolatokat.

Csakhogy a városházának tanácsot adni nehéz. Ott minden kívülről jövő eszmét, tervet már azért sem fogadnak el, mert kívülről jött. Pedig lépésről-lépésre menve, meg lehetne találni azokat a tényezőket, amelyek a Tabánt nemcsak fölépíthetnék, de föl is építik, még hozzá nemzeti alapon, a legméltóbban.

Tisztázott kérdés, hogy idegen külföldi tőkének átengedni ezt a városrészt nem lehet, a kölcsön nagyon drágítaná, nem építheti föl a város és az állam sem.

De talán fölépítheti az ország, maga a nemzet.

Mielőtt felhördülnének, uraim, ott a városházán és kimondanák e tervre a halálos ítéletet, — álljunk meg egy szóra!

Nem fantasztikumról van itt szó, hanem egy praktikus ideáról, mely hasznára válna minden törvényhatóságnak, a magyar kultúrának és

olyan speciális értékű városnegyedet teremtene Budán, amilyen nincs az egész világon. A jó oldala az, hogy pár levélbe kerül csupán a kísérlet.

Budapest székesfőváros tanácsa átiratban megkeresi az összes törvényhatóságokat azzal a kérelemmel, hogy a királyi palota környezetének díszítése és nemzeti karaktere érdekében építsen házat a tabáni lejtőkön. A gazdagabb törvény- hatóság nagyobb szabásút, a szegényebb szerényebbet. Ezekben a törvényhatósági palotákban, amelyek minden törvényhatóság területén kialakult építési stílusban épülnének, volna néhány szobája a törvényhatóság urainak, — főispánnak, polgármesternek és a hivatalosan Budapestre járó tisztviselőknek. A földszinten épült üzlethelyiségek egyikében árusítanák azokat a különlegességeket, amelyek országos hírű specialitások. A valódi liptói túró, a tokaji aszú, hegyaljai bor, az árvái ostyepka, a balatoni fogas, a tordai pogácsa, a. kecskeméti gyümölcs, a debreceni kolbász, a szepesi pisztráng, a nógrádi gomba, a vin- gai bonbon, a soproni alma, a munkácsi torma, a szegedi paprika, a kalotaszegi és matyó varrottas így került volna piacra Budán. Sok ember jutott volna kenyérhez. A II—III. emeleten lett volna néhány szoba az odavaló tehetséges, de szegény diákok részére, akik az egyetemre jöttek. A többi lakást pedig kiadnák a pesti és budai lakosoknak.

Még az ország geográfiái elhelyezkedését is meglehetne ismételni itt és mellékelve Tabán tervrajzát, a Gellért-hegy oldalába kerülnének —• fekvésük szerint a felső megyék és városok — míg a völgybe jutna Pestmegye, Csongrád, Csanád, a Bácska, a Bánát, Szeged, Szabadka. Mindenki megválaszthatná a helyét és itt állana Nagy-Magyarország — kicsiben. Ami most megszállás alatt van azok számára parkírozott helyet tartanának fenn. És a város adná e célra olcsóbban a telkeket.

És mindezt egy levéllel el lehetne intézni a belügyminiszter úr támogatásával.

Ez nem zárná ki, hogy ott magánosok, régi családok, főpapság és más ne építkezzék, aki a telek árát megfizeti.

Bizonyára megteszi mindegyik törvényhatóság, az ősi vármegyék és ezzel kerthez jutna a királyi palota, de megoldást nyerne a Tabán sokat vajúdott ügye.

Ne méltóztassék ezt a tervet idegen helyről jött eszmeként kezelni, hazulról beszélünk, budai ember mondja, (1924 szept. 30.)

M Vérmező

története dióhéjban a következő: 1686-ban, Budavár visszavétele után megszűnt Budán minden magántulajdon és a város autonómiája is. Katonai uralom következett és csak 1703 október 20-án

— most 216 éve — vették vissza

Budát polgárai 18 ezer forintért Lipót királytól. így állott vissza ismét a város autonómiája és a magántulajdon. A Vérmező is így került magánosok tulajdonába, akik siettek ide házakat építeni. Csakhogy 1719-ben Regal tábornok 59 hold földet az Ördögárok mentén lefoglalt és elkergette onnan a lakosokat. Hiába kérelmezték a visszaadást Bécsben, az udvarnál süket fülekre találtak. 1722-ben vitték a budaiak először ezt az ügyet az országgyűlés elé, de ott sem találták az időt erre alkalmasnak, minthogy 100 éven át sohsem volt alkalmas, mert 1822-ben szintén hiába kopogtattak ott. Azóta birtokolta a katonai kincstár ököl jogon, holott ezt a területet csengő pénzen vásárolták meg a királytól Buda polgárai. (1910 nov. 7.)

J

Nő a fű a Vérmezőn, ropogva nő és bölcsen hallgatják ezt a város urai

— örömmel a hadtestparancsnok. Neki nő. Katonát csak elvétve látni ezen az állítólagos gyakorlótéren. Itt- ott egy álmos huszár poroszkál, szürkekabátos vezérkari tiszt nézi a megrongált rézsükéket, s aztán ismét csend van, csak a növő fű ropogása hallatszik. Nemsokára ismét nekiállítják a bosnyák fiúkat, hogy lekaszálják, ha csak addig a — Kosove poljén nem kaszálják egymást a szandzsákban, mely már egyszer a miénk volt. Addig csak hadd nőjön

a fű a. Vérmezőn, mert na a 21 holdas Vérmezőt holdanként átlag 500.000 koronával számítjuk, négy" szögölét 300 koronával véve, ez a kaszáló kilenc millió koronát ér. Drága széna. (1914 juh 16.)

Ä Marcibányi-rét

mely a Rózsahegy nyugati lejtője, Rézmál és Törökvész által képzett bájos völgykatlan, — a Viziváros kéznél fekvő py ara ló helye, melyre a legszebb jövő vár. Ma még két akadálya vnn e vidék fejlődésének: a budai Íö- völde és a Ganz-gyár. A Lövőház kérdése hamar megoldható, mert csak tovább keli vinni 3—4 kilométerrel a Vérhalom tájékára, itthagyva az egyesület székhazát, mely kész nyári vigadó, az ő nagy termeivel és ápolt kertjével. Nehezebb lesz a Ganz-gyár kihelyezése, mely most kezd e helyen építkezni. A vele szomszédos gázgyár már csak ideiglenes raktár s ezzel ez a gyönvörű viilarész, mely alkalmas a csendes tudományok ápolására, ahogy - azt az Intézet-utcában épült csillagvizsgáló,^ időjelző, magvizsgáló s más ily intézet bizonyítja, — egy darab levegőhöz jut. Egyedül a Ganz- gyár az,^ mely^ ormótlan épületeivel, füstokádó kéményeivel és búgó kürtjeivel zavarja a völgy idilli csendjét. Otromba nagy telektömb ez a gyártelep, mely elzárja a Marezi- bányi-teret s az ott épült parkot a Vízivárostól. Ennek kitelepítésével rohamosan fejlődnék ez a táj, az Oszlop-utca kiépülne, s a tervbe vett Vincze-út, mely a Margit-körútról kiindulva ketté szelné a Ganz-gyár telkét, egyike volna Buda legszebb útjainak pompás távlattal,' gyönyörű háttérrel. Ma a Ganz-gyár bénítólag hat az egész környék fejlődésére. Ez nem milliókat elnyelő szabályozás, csak egy utea^ megnyitását, egy gyártelep kihelyezését követelő rendezés. A Királyhegy-utea rendezése, fejlődése is megakadt a Ganz-gyár ottani bűzös, füstös, zakatoló gyártelepe miatt s így két helyen is jótékony hatással volna, ha elvonulnának Albertfalva irányába, a Duna mellé. Az új munkásnegyedet is oda tervezi a város s ez irányban már kialakult a vélemény az érdekelt felek nagyrésze és a városi bizotsági tagok között, ez pedig a gyárnak csak nlpnyére lehetne.. De lidércnyomás alól szabadulna fel egy egészséges, nagyjövojű vidék s föí- épiilne hamarosan a város legszebb villanegyede. (1915 nov. 17.)

Az elpuskázott Naphegy sohasem lehet már azzá, amivé lennie kellett volna, mert erre a meredek dombra is csaknem függőleges utak vezetnek föl, akár csak a háztetőre. A vízszintesen egymás fölött haladó utcákat szintén csak úgy papiroson mérték ki, mert a valóságban csak épen három öllel kellett volna odább tenni az utcát s már is elkerülhető lett volna az a szédületes hullámvonal, amelyet a Naphegy-utca ír le. Sehol egy szerpentin nem vezet a hegyre s valóságos istenkísértés számba megy a kocsin való felkapaszkodás. A Naphegy fekvése, közelsége nagy jövőt biztosított volna neki, ha olyan szerencsétlenül agyon nem szabályozzák, amit ma már aligha lehet jóvá tenni. Áldozat hegynek kellene ezt nevezni, mert a könnyelmű szabályozásnak lett az áldozata. (1919 nov. 30.)

Hószsa&oml»

Ha Pest tüdeje a budai hegyvidék, akkor a tüdő csúcsa a Rózsadomb, mely Újlakkal együtt a teremtett kertváros. Egyik szerpentinéit ja már kész a Zárda-utcán át, most épül a Mész- utcai 13 öles útnak két szakasza: az Aranka- és Füge-utca közötti rész és az Eszter-utca folytatásaképpen a Zsófia-szanatóriumhoz vivő út. Lassan kiépül az egész 13 öles öles út s csak a Bimbó-utcába való betorko- lását kell megnyitni, hogy keletről és délről is megközelíthető legyen. Harmadik szerpentinét ja a Kavics-utcán át épül, pedig ez lesz a nagyszabású szerpentin, melyre még béke idején 11 milliót irányzott elő a város. Most, hogy a Vérhalom-utca leásása van folyamatban, az ott nyert földet, ennek a szerpentinútnak a feltöltéséhez használják. Megnyitását gátolja, hogy a Zsigmond-utca felőli résznél még nem áll rendelkezésre minden terület. (1920 jún. 4.)

Autóbuszt a Rózsadombra, amelynek vidéke fejlődése nem történt meg abban a méretben, amint azt pompás fekvése megkövetelné, mert a közlekedése rossz, a magasabb helyekre, való eljutás borzasztóan nehéz. Az új autóbuszjáratok beállításával remélhetőleg a Rózsadomb is kap autó-vonalat s ezzel a főváros életébe intenziven belekapcsolódik. Jelenleg az a helyzet, hogy a Rózsadombnak mintegy 30.000 lakosának a közlekedés hiánya nagyon megnehezíti, sőt sok esetben lehetetlenné teszi az ott lakást. A legmagasabban fekvő vidékek pedig, mint az Eszter-út vidéke, nem népesedhetik be mindaddig, míg az autóbuszforgalom meg nem indul. A lakosság igen elenyésző része az, mely saját autóval oldhatja meg a távolság problémáját, feltétlenül gondoskodni kell tehát arról, hogy végre Buda legszebb részeinek parlagon hevein telkei beépüljenek, ami addig, míg a közlekedés problémája megoldva nincs, el sem képzelhető. Ha a Rózsadomb megkapja az autóbusz- közlekedést, ezzel egy másik városrész — a Csatárka közlekedése is megoldódik. Csatárka számos kis exisz- tenciának nyújt téli-nyári lakóhelyet, kitűnő levegőjű, szép vidék, melyet azonban fejlődésében a közlekedésügy megoldatlan volta és a közművek hiánya akadályoz. Az első lépés mindenesetre a közlekedés megkönnyítése volna, mely után a többi megoldásra váró feladat is hamarább megvalósul. (1923 apr. 23.)

Sasltef^y.

„. . . . A farkasréti temetőből a Sashegy nyugati lejtőjén egy, a természettől megalkotott páratlan szépségű, teljesen szélcsendes völgy vezet a Budaőrsi-útig, mely a Gellért-hegy- gyel ad összeköttetést. Valamikor a Sashegy alján fejlett kultúra volt, szőlők és őszibarack ligetek, sőt a törökök által itt felejtett fügebokrok is szépen díszlettek. Még a háborúelőtti időkben is nagy gyönyörűséggel jártam e völgyet, melyet csodálatosan, Budapest népe nem ismert. A háború előtt készült el az a nagy kaszárnya- város, mely nemcsak hogy a Sashegy déli lejtőjét tette sivárrá és örökre használhatatlanná, hanem tekintet nélkül a meglévő utakra és^ nem ^gondoskodván jövendő utakról, szétterpeszkedett és a Sashegy alját •megközelíthetetlen n é tette. Ma a farkasréti temető felől nem lehet lejutni a Budaőrsi-útra, csak magánkerteken, kerítéseken keresztül. Egy csaknem akkora területe Budapestnek, mint a IV. kerület, ma megközelíthetetlen, úttalan dzsungel, melyet áthatolhatatlan bozót, ősfölyondár, vadvíz borít, valószínű telve kígyókkal, mérges férgekkel, akár csak az őserdőben. Ebben nincs azonban semmi túlzás. Ez a terület pedig a város középpontjától, a Dunától, nincsen rnesz- szebb, mint pl. a keleti pályaudvar a kerepesi temetőtől. Másutt itt lenne a város leggyönyörűbb nyaraló negyede, hová kitűnő utak, villamosvasút vezetne. A Sashegy maga a főváros legszebb formájú hegye. De nem lehet a tetejére jutni, sőt meg se lehet közelíteni. (1924 okt. 16.)

Az újlaki hegyvidék teljesen hozzáférhetetlen, mert ^meglévő útjai még a gyalogközlekedésre is^ alkalmatlanok. A város vezetői adózás tekintetében egyenlőképpen bánnak el a főváros polgárságával, azonban a közszolgáltatások nyújtásakor Budát a második helyre szorítják minden alkalommal. Újlak polgárai pedig most már azt bizonyítják hozzánk küldött panaszukban, hogy ők ^harmadrendű polgárai az egyesített fővárosnak. Az adót irgalmatlanul behajtják rajtuk is, de az adóalapul szolgáló jövedelmet megkeresni — a közlekedés gyorsabbá tételével nem _ segíti elő a főváros. Különösen a Kavics-utca, Pusz- taszeri-út, Szépvölgy-ut^ es Mátyás- hegyre vezető út kiépítését szerpentin úttá, követelik nemcsak az ott lakók jogos érdekből, hanem az egész újlaki hegyvidék is, amely fejlődni s uj adóalanyokat állítani csak úgy tud, ha megfelelő utakat kap.

(1915 április 16.)

Nagy-Buda fejlődését szolgálná az a terv, amellyel egy vállalkozó közúti vasút révén akarja Budát Budakeszivel összekötni. Láng kereskedelemügyi miniszter értesítette a vállalkozót, hogy lépjen egyezségre ebben az ügyben a várossal. Kar lenne, ha c terv nem valósulna meg, mert a Zugligetnek, ennek az elsőrangú gyógyhelynek és majdan Buda fürdővárossá való kialakulásakor hatalmas tényezővé előlépő területnek a. fejlődését alapozná ez meg.

(1903 máj. 6.)

Buda ellenségének látszik a közmunkák tanácsa, mert április 7-dd ülésén elvetette a fővárosnak azt a tervét, hogy a Klenun-féle telken hitesített parkot megnyissák — a tetemes kisajátítási költségek miatt — a Margit-körútig. így a park csak az Oszlop-utca irányában lesz nyitva .és elzárt terület benyomását teszi. Az idejövő külföldi nevetve fogja kérdezni, hogy miért kell a főútvonalról keresgélve megtalálni az üdülésre hivatott parkot.

(1903 ápr. 11.)

Magyar karaktert

kell adni Budának... „azt a nemzed vonást, melyet elővarázsolni és a városra patinaszerűen ráróni, minden vezéremberünknek első kötelessége.”

Pest sohasem lesz külső formáiban eredeti magyar város. Minél jobban fejlődik, mennél pompásabb, ragyogóbb lesz, mindig közelebb jut Párizshoz, Berlinhez, Bécshez és éppen ez az általános pompája, fénye, internationális jelleget ad neki. Nem is lehet másként. A nagy kereskedelmi házak a külföldi bevált mintákat keresik, amikor modern nagy áruházaikat építik. A magánlakásoknak szánt bérházak is lehetőleg olcsón épülnek és a főkérdés a belső berendezés, nem pedig a külsőnek nemzeti jelleget adó költséges kialakítása. A ritkább középület pedig elvész a háztengerben és nem képes megadni a külön jelleget a városnak.

Magymr karaktert Budapestnek egyedül csak Buda adhat.

A síkságon épült Pest csak apró részletekben látható, míg a dombo- kon-hegyeken épülő Buda egységes hatást kelt Pest felől. Ezt a távlati képet kell kihasználni, hogy nemzeti magyar karaktert adjunk a magyar fővárosnak.

Ma még lehetséges.

A kezdetet megadta a Plalász- bástya, mely a hunmondákra emlékeztet, a honfoglalás époszának borongó emlékeit keltegeti a magyarban, — különös érzést fakaszt az idegenben. Magát a királyi palotát is ezzel kellett volna összhangba hozni, ámbár úgy is ahogyan van* különleges. De a Halászoasgyat folytatni kell, ha nem is a meglévő arányokban, de ezzel egyöntetűen, végig a várhegy körül egészen a bécsi kapuig. A Nádor-bástya önként kínálkozik a karakterisztikusan magyar kiépítésre, és a mi zseniális magyar építészeink az első pályázatnál remekül megoldják majd a kérdést.

A Dunához levezető részét a Halászbástyának, már költségesen, impozánsan kell kiépíteni, mert ez lesz Buda, mondhatnám a világ légcső dálatosabb építési remeke. A vár pestfelőli látképét befejezi majd az Erzsébet szoborral járó rendezés, mely, ha szerencsés megoldást nyer, magyar motívumokkal hidalhatja át a királyi palota és a Halászbástya közötti kézagot.

Szerencsés körülmény az, hogy Buda most fog átépülni. A Tabán rendezése, a Viziváros szabályozása küszöbön állanak és itt tág tere nyílnék az öntudatos, magyar karakterisztikus kiépítésnek. Ez belső kép volna. Az idegenek át kerülnének Budára, hogy megnézzék^ magyar nemzet ősi székét. Pompás, történelmi zamatú képeket lehet itt produkálni erős akarattal és építészeti tudásunk teljes fölhasználásával, mellőzve minden kicsinyes protekciót és tág teret nyitva mindennek, ami ezt az irányt szolgálná.

Buda külső képének magyar rajzát a kiépítetlen Dunapart van hivatva befejezni. A Viziváros új hidjai már úgy kell építeni, hogy az architektonikusan mintegy beleolvadjon a Halászbástyába. Az óbudai hídnak óriási városfejlesztő hatását nemzeti építkezésünk és karakterünk kifejezésére kell fölhasználni. Ugyanezt szolgálná a borárostéri híd” is, mely ezzel a Kelenföld magyar jellegét adná meg.

Buda belső képét nagy történelmi múltjához méltóan befejezné

a mai bástya-sétány stílszerű kiépítése

a királyi palotától a körmöd lépcsőig, illetve a Ferdinánd kaszárnyáig. Ezt azonban már a királyi palotával egyöntetűen kell kiépíteni. A Tabán lejtőit és a Gellérthegy idenéző oldalát már ismét sajátosan, de nagy öntudatossággal és szigorúan megállapított architektonikus tervek alapján kell úgy beépíteni, hogy' a domináló részek erős nagy vonásokban magyar karaktert tükrözzenek.

A Rózsadombtól kezdve az Óbuda felett elhúzódó dombos^ oldalak ma még teljesen rendelkezésre állanak és igazán nem jár különös nehézséggel itt némileg visszaadni a másfélezer éves múlt képét, amikor Buda vezér s utóbb az Árpádok székeltek itt. Magánosok tervszerűen engedélyezett építkezése is teljesítheti ezt a feladatot, ha a célt szigorú prog- rammszerűséggel kezelik az illetékes hatóságok.

Buda, a világfürdő, legyen egyúttal Buda az ősmagyar jellegű, ahol bámulattal néz majd körül a nyugati sablonokhoz szokott idegen.

(1913 július 23.)