Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)

1927-06-19 / 882. szám

Budapest, 1927 június 19. BUDAI NAPLÓ 3 A budai hegyvidék jövője Szövetségbe tömörülnek a hegyvidéki egyesületek Az előkészítő bizottság első ülése Az a nagy igazság, liogy Pest tü­deje a budai hegyvidék, hogy a pesti fülledt levegőn élő kereskedőnek, iparosnak, hivatalnoknak élete, léte, egészsége függ attól, hogy délutánját, estjét, éjszakáját jó levegőn töltse tüdejét kitisztítsa, — ma már átment a köztudatba. Ha nem odaát Pesten intéznék a budai hegyvidék sorsát, akkor a Má­tyás hegyen épült több százholdas park körül ma már állana az egész­séget érő kertváros és megfelelő köz­lekedés vezetne oda. Annál természetesebb, hogy a kö­zelfekvő, valahogyan megközelíthető hegyvidéken sűrűn építkeznek a kis emberek, s a város sem akar, de nem is tud lépést tartani e hegyvidéki ré­szek fejlődésével. A telepesek a hegyvidék minden ré­szén egyesületté tömörültek azzal a céllal, hogy a maguk számára kiesz- közlik a szükséges közmüveket, uta­kat, vizet, világítást. Tizenötnél több ily egyesület él és működik a budai hegyvidéken és járják a küldöttségek a városházát, ontják az instanciákat. Eleinte szelíden, kérve, — utóbb már elkeseredetten követelve. A nagy „Drang“ után történik is itt-ott valami, amitől vérszemet kap a többi. A városházán pedig meg­ígérnek mindent, de nem csinálnak semmit. Ott fontosabb, hogy egymil- liárd és 200 millió költséggel rendez­zenek be egy tanácsnoki lakást két konyhával, két fürdőszobával, csillá­rókkal, csempével, talán még arany- szögekkel is kiverték a padlót, — minthogy 500 méterrel tovább vigyék az egész hegyvidéken a vízvezetéket, a- gázt és a villanyt. Halomszámra gyűlnek az egyes ügyosztályokban a hegyvidéki kér­vények és képzelhető, hogy ott, ahol a fürdőügyi kiállítás egyik aktáját hat hónapon át nem intézték el, — hogy ott ezt a sok száz kérvényt, sürgetést mikor fogják elintézni. Ez pedig a város fejlesztésének csak a primitív része. Mindezen van hivatva segíteni a Hegyvidéki egyesületek szövetsége, mely rendszert visz az egyesületek kaotikus működésébe és ezzel teher­mentesíti a várost. Egy éven belül már minden hegyvidéki lakó tudni fogja, hogy mikor, mit várhat. Most küldte szét az előkészítő bi­zottság az alábbi meghívót az érde­kelt egyesületek elnökei címére: A budai hegyvidéki egyesületek szövetségbe való tömörilése érde­kében június 21-én kedden este 8 órakor az érdekelt egyesületek vezetői előzetes értekezletre gyűl­nek össze a budai Vigadó épü­letében (11., Szilágyi Dezső-tér 5.) székelő Budai Polgári Kör hely - ségében, mely alkalomra van szerencsénk tisztelettel meghívni és kérni, hogy ezen ba■ álságos, — vacsorával összekötött— meg­beszélésen okvet ten megjelenni szíveskedjék. Szei etet teljes üdvözlettel Becsey Antal Dr. Bódy Tivadar Dr Kozma Jenő Dr. Manninger Vilmos Szilágyi Károly Túl a Gellérthegyen Buda déli részén új város épül Buda-Alsóvárosi Egyesület választmányi ülése. Rendes körülmények között társas­körök választmányai üléseiről nem szokás tudósítást adni, mert bizalmas belső dolgokat beszélnek meg leg­többször, amelyek nem kívánkoznak a nyilvánosság elé. Az újonan alakult „Buda-Alsóvárosi Egyesület“ május hó 30-án tartott választmányi ülése azonban, melyet társasvacsora keretében rendeztek, nem—tartozik a sablonos ülések közé, mert ünneppé avatta az, hogy először jelent meg az Egyesületben annak elnöke Becsey Antal akit kedves rövid „Hozta Isten !“-nel üdvözölt az ügyvezető elnök Gömöri Győző,, amit szívesen .'fogadott Re- csey, aki a ceremóniáknak nem ba­rátja. Kötelessége volt az elnökséget vállalni, mert itt lakik, itthon van, összeforrt Kelenföld lakosságával, osztja búját-örömét. Kötelessége volt eljönni, hogy részt vegyen a munká­ban s a „Hozta Isten“-re azzal vála­szol, hogy „Adjon Isten!“ és fel a munkára. Ezután a tárgysorozatra tért át a választmány, amelynek során Gömöri ügyv. elnök beszámolt az eddigi el­járásokról, a Beszkárt-nál és a HÉV-nél szerzett tapasztalatokról és eredményekről, amikben már Becsey .is részt vett, holott még sem tagja, sem elnöke nem volt az egyesületnek. Majd Becsey Antal számolt be az ő tevékenységéről s arról, hogy a ke­reskedelemügyi miniszter segélyével -és Bódy Tivadar, a HÉV vezérigaz­gatójának jóakaró hajlandóságával sikerülni fog a megegyezés a közúti­val, ahol nincs vezérigazgató s így nehézkes minden tárgyalás. De per­gőtüzet kész indítani az ellen, aki gátolná, hogy a HÉV 24 filléres át­szálló jegyeket adjon ki a város te­rületén. Ez a HÉV részére 180.000 pengő bevételi csökkenést jelent s ezt kell valahogy a Beszkárttal meg­osztani. Idáig jutott a tárgyalás, ö.e meg van a mégbgyezés lehetőségé, mert Bódy Tivadar a HÉV részéröl jóakarattal kezeli a kérdést. Árnyol­dala is van a kérdésnek, az élelmi­szer-, árubehozatal és a vámok el­helyezése. Ezután sor került az Egyesület programmjának megvitatására. Ezt a programmot Simkó Pál alelnök olvasta fel és ismertette, felsorolva a kerület minden panaszát, a gyalogjárdák, vi­lágítás és víz hiányát, a szakaszon- kint kiépült, de azért közlekedésre nem alkalmas utcákat és utakat, mint a Halmi, Bornemissza, Mohai, Szentpétery, Ecsedi és Albert uta­kat. Csatorna nincs, a szennyvíz be­szivárog, a Sósfürdő árkait nem tisz­títják, pocsolyák képződnek, a gyá­rak füstje pedig belepi a villaszerűén hoz kéri Becsey segítségét, aki azon­nal válaszolt, rátérve az összes rész­letkérdésekre. A kérdéshez hozzászólt Gömöri el­nök is, aki egyike a legrégibb la­kóknak. A Gamauf-féle telkeiken minden közmű meg van, mert azt az érdekeltség építtette. A gázt 30 pap alatt bevezettette Ripka Ferenc, mint a gázgyár vezérigazgatója. Sze- í in te 30 év előtt boszorkányos gyorsasággal ment minden. (Akkor még nem volt budaellenes a tanács. A szerk.) A tárgyhoz még hozzászólt Dunkel Albert, aki az Albert-utcai vízellá­tást sürgette. Majd Walter Károly dr. ügyész re­ferált a közgyűlés által jóváhagyott alapszabályokról és Gömöri elnök mondott köszönetét Simkó alelnök- nek, Holzmann asztalosnak és Dun­kel Albertnek az egyesületnek tett szolgáltatásokért, végül pedig utasí­tást kért a legközelebbi választmány­ra vonatkozólag, mire Becsey azt indítványozta, hogy összes kelenföldi egyesületek tartsanak közös nagy­gyűlést s arra hívják meg a főpolgár­mestert, az összes budai bizottsági ta­gokat és orszgy. képviselőket, hogy e városrész összes bajairól egyszeribe tudomást vegyenek, mire Szigethy Lajos vásárpénztári igazgató a Sós- fürdőt ajánlotta e célra, amit tudomá­sul vett a választmány. A társasvacsora kedves hangulat­ban indult, amit erősen emelt az a különös körülmény, hogy azok, akik eddig egy utcában laktak évek óta, de nem érintkeztek egymással, nem ismerték egymást, most összekerülve, vidáman, fesztelenül s a régi etikett­láncok leihulltának örömében ültek egymás mellé. Kedve társalgás indult meg, amit fűszerezett a vendéglős Fiiredy mester jóízű magyar étele, kiváló magyar bora, mely messze vi­déken híres. Az első felköszöntőt Fiivessy László mondotta, szellemesen vezetve be azt a hasonlatot, hogy a magyarok meg­találták Árpádban a hivatott vezért, úgy a kelenföldiek is megtalálták Be­csey Antalban, akinek egészségére mindenki fenékig ürítette poharát. Be­csey Antal az ő izzó fajszeretetével és szónoki hevével elragadta a társa­ságot, amit Gömöri kedves szellemes­séggel szögezett le, azt indítványozva, hogy dr. Ripka Ferencet és Bódy Tivadart átiratban üdvözöljék. Végül lapunk szerkesztője mondotta el mindazt, amit a Kelenföldről már megírt és megírni készül, nagyszabá­sú képet rajzolva e város reá várható fejlődéséről. Éjfélre járt az idő, amikor kedves hangulatban szétválott a társaság, széthordva a kelenföldi kertekben te­nyésztett nemes pipacsvirágot, mely dúsan díszítette a terített asztalt. CSÜTÖRTÖKÖN megjelenő legközelebbi számunk­ban közöljük az e számból tér- szüke miatt kimaradt következő közleményeket: A Klotild szeretetház közgyű­léséről, ahol dr. Ripka Ferenc áhi- tatos módon emlékezett meg Klo­tild főhercegasszony elliunytáról. A Vörös Kereszt Egyesület I. kér. választmányának megalaku­lásáról, A lakáskérdésről, közölve Né­meth Béla nyilatkozatát. A Svábhegy Egyesület iinne­pies társasvacsorájáról, a Sváb­hegy Szanatórium impozáns új gyógy palotájában. Kidőlt a Normafa, a budai hegy­vidék e nevezetessége. Ma még nem állapítható meg, hogy vélet­len, vagy rosszakaratú csínyte­vés okozta-e kidőltét, de a kirán­duló közönség sajnálattal nézte a múlt idők nagy tanúját, amint ke- gyeltes kezek szekérre rakták és beszállították az erdőőr házába. A közmüvek ügye a súlyosan elha­nyagolt Budán a mostani költségve­tés keretében sincs kellőleg érvénye­sítve. Az I. kerületben 13. a II-ban 7 és a 111-ban 9 csatornát építenek ut- cámlkint. Makadám-út pedig az I. ke­ni etben 4, a 11-ban 3, a Ill-ban 1 épül, míg öt utat köveznek az I. ke­rületben, a II-ban egyet sem, a Ill-ban pedig hármat. Kérje mindenütt a rtt „S o p r o n-G y 6 r 1“ VC IKT* mert ez a legjobb én i mJlä H f I eg m egb i z h aí ó b b Telep és Iroda : Sopron-, Győr- és Vasmegyei Tejgazdasági Rt. I-, Fehérvári-ut27.Tel. J. !2fM)l A Pasaréti kápolna tovább építése érdekében nagy buzgalommal dolgo­zik az ottani kápolnaépítő-bizottság a ferences atyák és buzgó hívek közreműködésével. Június 11-én este nagysikerű juniális volt a Budagyön- gye vendéglőben. SZEMÜVEG Zibrinyinéi, í, Attila-u. 12 Cimbalom-hangversenyt rendeztek D. Ferentzy Ibolya és B. K a,r- valy Gizella e hó 12-én a III. kerü­leti Zeneiskola helyiségében, nagy­számú közönség jelenlétében. Sokan voltak, akik Pestről, sőt vidékről jöt­tek el a1 művésznők meghallgatására és úgy a szóló, mint a két cimbalmon előadott számok művészi magaslaton állottak. A jelenvolt közönség sűrű tapssal jutalmazta úgy a közreműkö­dőket. mint mesterüket: Erdélyi Dezsőt, aki igyekszik, hogy e speciá­lisan magyar hangszert népszerű­sítse. \ M. i. I Előfizetőink szives figyelmébe! A budai polgárság állal a Budai Napló részére fölajánlott könyvnyomdát ez év őszén, szeptember bavarian szerelik jj föl. a mely időtől kezdve a | Budai Napló 1 heienkint kétszer jelenik meg. M. í. Etőfizetőinknek azt a kedvezményt biztosítja a kiadó­hivatal, hogy a lapot továbbra is a régi áron kapják mint törzselőfizetők se kedvezmény­ben részesülnek mindazok, a kik július hó végéig lépnek előfizetőink sorába. Előfizetőink és hirdetőink minden nyomtatványnál 10% kedvezményben részesülnek. Azonkívül díjtalanul kapják havonként a Budai Képes Lapok című illusztrált szépirodalmi folyóiratot, továbbá a Budai Almanach című illusztrált és naptári rész­szel biró évkönyvet. Kérjük, hogy e tisztelettel­jes bejelentésünket ismerősei körében közhírré tenni mél- tózíassék. Kiváló tisztelettel Budai Napló kiadóhivatala. Nagyemlékezetü Nádor. Buda és Pest újjáépítője. a budapesti királyi Szépítőbizottmány megalapítója Pala­tínus József nevét, működésének em­lékét. irányát és szellemét vitte a Céh-be tömörült műemlékeket védő. helykegyeieti érzéket fejlesztő tudós és művésztársaság. Fontos hivatása lesz a „Budapesti József nádor céh“- nek. hogy a hivatalos műemlék vé­delmet támogassa s az ennek határain kívül eső, művészi értékben cseké­lyebb, ellenben kegyeleti és nevelési szempontból mégis ápolandó helyi ke­gyeleti tárgyak (pl. a budai Vastuskó. a tabáni pellengér, régi cégérek, jó stílusú késői Biedermeyer házak, várromok, helyi hagyományok, nép­szokások, pl. Szentjánosnapi tüzek, táji szépségek, stb.) kultuszát, fenn­tartását. propagandáját, idegenforgal­mát támogassa, terjessze, emelje, a város képének egységes kialakítását célzó egyesülés fővédnöke József királyi herceg, tábornagy, helyettes fővédnöke fenséges fia vitéz dr. J ó- zsef Ferenc. Védnökök között ott van dr. Ripka Ferenc főpolgár­mester, a pártfogók élén többek kö­zött dr. Csánky Dezső államtitkár, dr. CzoboJay Kálmán, a Közmunkák Tanácsa elnöke. Kertész K. Róbert ;h. államtitkár. Lampel Vilmos min. tan., dr. Kuzsinszky Bálint egy. tanár. Thirring Gusztáv Statisztikai Hivatali igazgató. A céh ügyvezető alelnöke: A g g h á z y. Kamii, a Hadtörténelmi Muzeum igazgatója, főtitkára: dr. B e v i 1 a q u a Béla. a Hadtörténelmi Muzeum adjunktusa. A városrendezés előadója Vágó László, a gyűjtésé dr. Siklósv László, a modern városiro- dailomé Magyar Elek. Milotay István. Tóth László, az iparművészeté Szab- lya-Frischauf Ferenc. Zsillé Kálmán, a könyvtári ügyeké Enyvári Jenő dr. A céh alakuló közgyűlése május 28-án volt a Vármegyeház termében, ahol a célkitűzés és választások után az ■alapítási okmányokat aláírták. Egy ugrás a színkörtől a Szent István étterem, ahol állandóan csapolnak sört. Nagy melegek idején métr a darab is jobban tetszik egy pohár friss sör után. A szerzőik nem is gyanítják, hogy mit köszönnek U 1 m Lászlónak, aki az esztétika ta­nára volt és most diadalra segíti a darabjaikat azzal, hogy hűti a közön­séget és aki jól megvacsorált, az meg­bocsátja a nyári szerzők bűnét. Se­bestyén Géza igazgató néha-néha be­szól: — Kedves Lacikám, csak jó sört rendelj ma estére, mert a darab ■gyönge! —r- De fordítva is szól néha: — Ma minden hanztidat megisszák az emberek, oly jó a darab! — Hogy nyáron Budán még nem köveztek meg néhány zeneszerzőt, azt tisztán Szent Istvánnak köszönhetik és ott is a friss csapolásnak! LORGNON Zibrinyinéi, I., Attila-u. 12. Nász. S á g h y Iius, özv. Sághy Káknánné leánya és se'lmeczi Pöschl Vilmos e hó 20-án hétfőn d. u. 6 órakor tartják esküvőjüket a Eerencrendkg; margitköruti plébánia templomában. Levélcím: L, Bors-u 7. Nem jó megálló a városból jövő villamosvasúté a fogaskerekű előtt, mert több ízben érte ott már baleset, különösen a fogaskerekűről leszálló utasokat, akik a városba menő villa­mos kocsikra — a kifelé menő sínpá­ron át igyekeztek. Itt valami jó öt­letre volna szükség, hagy elejét ve­gyék a beáliható katasztrófának. Tavaszi dal címen most jelent meg Antalné Takács Erzsi, az irodalom­ban jó nevet szerzett poéta versei. A fiatal leány álmait, életének apró történeteit és a csöndes otthonában élő fiatalasszony és anya érzésvilá­gát mondja el ebben a kötetben meg­ható egyszerűséggel, pompás rit­mus érzék kel —- kiforrott művészet­tel. Már mint tizenégyéves fiatal leányka Írogatott hangulatos* verse­ket a dunántúli lapokba, utóbb az Alkotmány, a Kis Pajtás, Nagyasszo­nyunk. a Képes Kis Lap, az Élet, a Zászlónk, a Magyarság közölte szebb- nél-szebb verseit. Majd önálló kötet­ben jelentek meg Isten, Haza, Csa­lád imádó versei „Daloskönyv“ s „Dobverésben“ címmel, amit a kriti­ka nagy lelkesedéssel fogadott. A most megjelent „Tavaszi dal“ köteté­ből mutatóba közöljük a megkapó „Csend“ című verset. A könyv ára két pengő 80 fillér. Kapható a szer­zőnél (II., Szegényház-u. 6.), vagy Az Élet könyvkiadónál (L, Horthy Miklós-út 15.). CSEND. Szünet, egy percig, egy pillanatig. De aztán ... Ó mi van! Nevet, sikongat, tapsikol, dalol. Karomba száll a kisfiam. Mit írok én e pici versben? E lárma Mi lehet? Ügy érzem, hogy most leírtam halkan A csendes asszonyéletet. A. Takács Erzsi. Rudas-fürdő A budai forráscsoport íeg- rádioaktivabb hőforrása A török hódoltság idejében épült s teljes eredetiségében fennálló kényelmes gőzfürdő — Kádfürdők Fedett téli uszccsarnok Philadelphia K Á V E H A Z FAGYLALT JäM« HIDEG VACSORA MINDEN ESTEZENE Kávóház tulajdonos; Szabó Sámuel Budán, I., Alagút utca S. Telefon: T. 240-94' A főváros lakosságának mindín egyes rétege megtalálja a maga szórakozását KETTER páratlan természeti szép­ségű kerthelyiségében, a Horthy Miklós-út 48. sz. alatt levő étteremban Minden csütörtökön házilag készült disznótoros vacsora. flip Jancsi muzsikál Telefon: József: 85-39. Hölgyek és Brak! IIQm !Wj sem Karlsbad, «Bill Alii! sem l>arlsbadi só, glaubersós gyógyvíz minden mesterséges só nélkül soványít és gyógyít ! ( Kérdezze Budai lerakat: \ meg orvosát! PÉCZELY ANTALNÁL I!., Margit-körút 50 Telefon : 240—97 Telefon : 240—97 7 | Váli Gábor és Isa jí első budai Cim tábla- ^ festés Be te Telefon: 149-4 II., Iskola-utca 16. Első Magyar Hangszergyár STOWASSER kir. udv. szállító Budátf, 13., Lánchid-u. 5. sz. Saját készit- ményű mester- hegedűimet a legna gyobb művészek hang versenyein sz - vesen használ­ják. : A létező összes hang­szerek LEGN AGYOBB gyára részletre legjobb anyagbúi mérték után és divatos kivitelben készit, Javítást vállal MlSCHA FtRENC cipész-mester L, Ráth György-utca 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom