Budai Napló, 1925 (21. évfolyam, 819-843. szám)

1925-10-10 / 836. szám (837. szám)

1925 október 10. BUDAI NAPLÓ 3 SZENT LIKÁCHDRDO a magyar Pösiyéir. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRäSTÄLY-vizeä! Megmentette a Nemzeti Szalon e hó 4-én megniyitott kiállítását Fant a Ist­ván budai ismert festőművész, aki töb­bek társaságában vesz részt a csoport- kiállitásonj. Társai még csak keresik' az irányt, amelyben haladni [fognak és ke­resik a festés modorát, mig ellenben Fanía teljesen kiforrott művészi egyéni­ség, aki hangulatokat tud biztos színek­kel megfesteni és fald hangulatokat kel­teni. Művészetének legnagyobb elisme­rése az, hogy képeinek legnagyobb ré­sze már eddig is elkelt. F a n t a István) született 1884-ben Pé­csett. A mintairajzisko'lában Székely Ber­talan és Zemplényi Tivadar tanítványa volt. Münchenben Hollósy és Azbe vol­tak tanárai. Külföldi tanulmányúton volt Olaszországban, Angliában és (SvédorH szágban. A háború előtt rendes kiálitója volt úgy a hazai, mint a külföldi túria­toknak. A Művészházbam 1910-ben ren­dezett kollektiv kiállítása óta azonban nyilvános tárlatokon nem szerepelt. Ki­állított képeit az utóbbi években festet­te, a természetet a maga valójában megközelíteni törekszik és abban a nyugodt motívumokat és hangulatokat keresi. Építészettel és iparművészettel is foglalkozik. Ezt mondja1 róla hivatalosan a katalógus. Orvosi hir. Dr. Dobák Ferenc v. belkli­nikái orvos rendelőjét ismét megkezdte. Rendel bel- és idegbetegeknek délután 3—5-ig. I., Sclnvartzer Fereuc-utca 4, í. emelet. Orkesztikai Iskola. A mai mozdulat-renaissance-nak egyik letéteményese ez az iskola, mely a nagy Renaissance stílusában kí­sérli 'meg egy letűnt korszak mozdulat kultúrájának óriási kin­cseit mai igényeinkhez alkalmaz­ni. Az orkesztika pótolja a tor­nát és a táncot, előkészít sportra, atlétikára, megalapozza és segíti a művészetek minden ágában va­ló előrejutási. Orkesztikára testi­lelki szépségünk és harmóniánk érdekében van szükségünk. Az iskola tanfolyamai: plasztika, rit­mika, mimika és mesteriskola. Helyisége Margit-körut 44. (Be­járat Kapás-u. 55. a Statisztikai Hivatal közelében.) Irodai órák naponta cl. u. 5—7. Igazgató dr. Dienes Valéria, vezető tanárnők Turnay Alice, J. Viraág llus. KIS PÉNZÉRT — NAGY HÁZAT, telket, lakást, üzletet a Budai Napló előfizetői­nek 25 százalék árengedménnyel közvetít „MARGIT“, ingatlanforgalmi iroda Óbu­dán, III.. Bécsi-út 171. (A Margi't-kórház- zal szemben.) Telefon: 67—67. A Kelenföldi Daloskör ez év január­jában alakult meg 43 dalolni kész és da­lolni tudó polgárból. Szorgalmas és törekvő tisztikara élén mint elnök K r i s z t Károly villiányiuti vendéglős áll, akinek jó bora is hozzájárult a da­loskedv ébresztéséhez. Aíelnök: Sieb György, karnagy E n d e r Ede, főtitkár G a b 1 i n i Fenenc, pénztáros Molnár Bálint, a tenorista Ikovácsmester és ellenőre Ampfer József. Az uj dalárda szorgalmasan tanul és az idei soproni dalosversenyen már elismerő plakettet szerzett. Sűrűn rendez családi estéket nyáron pedig több kirándulást és mu­latságot ; rendezett, hogy alaptőkéjét gyarapítsa. Most a kelenföldi társaság vezető egyéneit igyekeznek megnyerni és bevonni a dalárda vezetőségébe, hogy így a kelenlföldi társadalommal is erős kapcsolatot teremtsenek. ífil P^nu KÖNYVTÁR ÁDÁM-nál PULUtiUll ii., Csalogány-utca 42. Bauer János és neje négyheti karls- badi kúra után hazatért és itt érte a ked­ves meglepetés, hogy gombkötő- és pa­szománygyára kiállítását eziistkoszoru- val és aranyéremmel tüntette ki a kéz- műiparoskiállitás zsűrije. 25 éves Jubileumát üli a jövő évben a Csokonai Dalkör Óbudán, amelynek szept. 20-án Nemes Árpád iigyv. igaz­gató elnökletet alatt tartott XXIV. köz­gyűlésén megválasztották az ui tisztikart. Ezeknek adott programmot -a jövő évben megünnepiendő jubileumára .az elnöki megnyitó. A közgyűlés — az elnöki szé­kéből távozó Szilágyi Károly, a dalkör egyik alapítóját és 24 éven át volt elnö­két — örökös diszelmökké választotta meg. Az uj tisztikar a következőkből alakult: Elnök: Bede József dr.. szíöv. rendőntanácsos. Társelnökök: Berkes Jó­zsef. ref. s. lelkész. Mártin Gyula felügy. igazgató. Aletnökök: Körösv Gyula. Papp Imre szöv. veizetö. Ügyvezető-igazgató: Nemes Árpád állami tisztviselő, a Ma­gyar Dalszö vétség igazgatósági tagja. Főtitkár: Varenka Miklós; Titkár: Mudry Endre. Jegyzők: Zsurkán Sándor és Arenstroff Mária. Pénztáros: Varga Kál­mán; Ellenőrök: Gumiamtinger János, Sa- dovszkv Antal. Ügyész: Dr. Bajusz Ká­roly. Gondnok: Nemes József. Gazdák: Póiya Lajos, Szilvásy Ferenc. Zászló­tartó: Reiter Nándor. Számvizsgálók: ifj. Csáky István, Haszmanm Gyula. Mészá­ros Gábor. Sziinügyi bizottság elnöke: Schöberl Fetrenc. Karnagy: Krén Géza. U.i iskolát sürget a kelenföldi II. szá­mú iskolaszék, mely szeptember 23-án tartott ülésén elhatározta, hogy a vá­rosnál sürgetni fogja a Lenfe-uti ba­rakk közvetlen közelében egy uj sifcola és óvoda felállítását, azután a váliuti is­kolának polgárival való kibővítését és csak azutáni kerülhet sorra a Hengerma- lom-uti iskola. Nagy sikert aratva kerül színre e hó 4-én a „Budai Ipairos és Kereskedő Ifjak Kultur-Egyesülete“ színpadán a városma­jori iskolában a N ó t á s k a p i t á n y. Grátzeír Imre rendezte, a zenekart Lenz Ferenc karnagy vezényelte. A műked­velő gárda szorgalmas és tehetséges tag­jai: G. Jámbor Zsazsa,. Neubrandt István, Tarnay Antal, Pávits Béla, Kövössy Lilly, Jakobs-zen Vilmos. Váradi Árpád, H. Vukovics Gizi. Sebök Lóránt, Zim­mermann F.. Melbeck Irén és Sárkány Margit vívták ki a megérdemelt sikert. A 39-es kocsi, mely most Óbudáról a belső Budán át a Baross-utca végéig közlekedik s rövid időn belül megsze­rezte a budaiak szimpátiáját, viszonzá­sul megtehetné azt. hogy oly napokon, amikor lóversenyek vannak az ui ló­versenytéren, tovább is mehetne s mint Budának közvetlen kocsija, közleked­őiét ne a versenytérig. Ezzel maradandó emléket emelne magának a lóversenyt- járó budaiak szivében. ___________________' Az aradi vértanuk emlékét kegyelet­tel ünnepelte e hó 6-án este a „Lágymá- nyos-Keleníöldi Polgári Kör“ és az ün­nepi szónok dr. Benedek János nernzgy. képviselő volt. Pöstyén — Budán. Vétkezik a fő­város minden adott alkalommal saját érdekei ellen, amikor valahol elgán­csolja azt a törekvést, hogy Budát világfürdővé fejlesszük. Az a szűk és eigyenetien sikátor, mely Óbuda tor­kát megszorítja a Lukácsfürdőn túl, le­hetetlenné teszi ott a fejlődést. Azzal, hogy a Zsigmond-utca a Lukácsfiir- d'őnél hegynek megy, hogy azután a Zsigmond-térig lejtsen, — a keleti motívumokban gazdag Lukácsfiirdő gödörbe került. Nem tud érvényesülni a most átépített törökös frontja, me­lyen néhány száz esztendő patinája csillog és elveszti szépségének nagy­részét az évszázados fák díszében úszó parkja. Háromszáz éve, hogy hire-neve, forgalma gyarapodik cso­dás hatású vize és iszapfürdői révén. Most, hogy Pöstyén oly nehezen hoz­záférhető számunkra, nagy fontos­ságú ez az iszap, mely a betegek ezreit vonzza Budára. Az uj vezető­ség: — Porzsolt Béla gépészmérnök és ügyvezető aíelnök nagy szaktu­dással fejleszti a fürdőt, amelynek nagy forgalmát legsimábban intézi az üzemigazgató: Tehcl Lajos. Leg- köziéilebb nyílik meg a Röntgen- gyogyos,ztály, a hőlégfürdő és a szénsavas fürdő. A népfürdő, mely a szegényebb néposztálynak valósá­gos áldása, teljesen átirenoválva már a nyáron megnyílt. Szülök figyelmébe. Zongora és ének- tanfolyam nyílt meg kiváló mesterek ve­zetése alatt II.. Retek-utcai 46. sz. a, II. em. 18. Az intéztet élén áll: Tóth Árpád áll, kép. oki. zeniehanár, a Nemzeti zenede volt szakfelügyelője és zenetanár, — a zongorát tanítja Brestvánszkv Irén oki zeneszerző, — éneket Balázs-Bognár Vilma, néhai olasz nagy mesterei Lam- perti. Sahi és mások módszere alapján. Behatási díj 50 ezeír koronái. A kézműipari kiállítás nagy sikeré­ről beszámoló közleményünkből! ki­maradt a Bauer és Weisz cég, az ismert paszományárugyár, mely ugyan odaát van Pesten, a Gyulai Pál-utca 13. szám alatt már évtizedek óta, de Bauer János révén mégis csak budai cég, mert ősi budai család. A céget 53 év előtt Bauer Ignác alapította és 30 év óta vezeti fia. Bauer János, aki gomb- kö'tőmóster és paszománygyános. Ma már két fia. Gyula és Tibor is részese a gyárnak, hogy idővel átvegyék, annak vezetését. Saját szakmájában elismert tekintély és a szakma ipartársu,laté­nak társelnöke. A magyar ipar érdekeit ápoló minden tényező elismeréssel, van a kiváló mester iránt, aki meghonosí­totta nálunk az egyenruházati zsinór- zat és az arany-, eziistpaszományáru, kardbojtoiki gyártását. A kormányzó ur őföméltóságának szállítója és régi ren­delője József főherceg és családja. Gyá­rában 46 embert, házon kívül1 100-nál többet foglalkoztat Kispestem. Újpesten, Pesterzsébetem, Maglódon,» Gyöngyösön és Kaposvárott. 5 villanymotorral dolgo­zik a gyár és kiállítása általános feltű­nést keltett. Bauer János* közismert egyéniség, mert a kereskedelmi és ipar­kamara kinevezte a szakmabeli mester- vizsgák elnökévé és egyúttal a tisztes­ségtelen verseny zsűri-birája. Budám és szőkébb pátriájában., a Sasadon szá­mos a jóbaráíja és tisztelője. A kiállítás zsűrije értesítette Bieber Károly budai lakatosai estért. hogy aranyéremmel tüntette; ki. | Megnyitás Tisztelettel értesítem a régi ked­ves vendégeimet, hogy L, Szebeny Antal-íérl. a volt Szarvas-kávéház helyiségeiben | VENDÉGLŐT nyitottam, jj Kitűnő italokról, jó polgári kony­háról és kiszolgálásról gondos­kodom. Kérem szives pártfogá- sukat. Kiváló tisztelettel HORVÁTH JÓSZEF vendéglős ezelőtt a Rácz-fürdővel szemben.---------... .......... ................................___ Mi előtt bárki insntlonl vm loKfist venne vagy eladna, forduljon legrégibb és legismertebb irodámhoz PAOLOV1TS L, Krisztina-körut 87. Aki általam vesz lakást, az I díjmentesen 50 milliós tűzbiztositási kötvényt kap j 5 r nlLAUr. Ll hlA ját készitményü FAGYLALT KÜLÖNLEGESSÉGEK. Béke- minöségü finom felvágottak (imbisz) SZÍN­HÁZI VACSORA. — A legjobb cigány ifj. Sárközy Elemér birne es szólista muzsikái Mérték után a legszebb és legjobb cipőt szentkalolnai ELEKES LAJOS cipészmester készít Orthopéd cipőkben specialista! ül.,Vörös- v&ffiüS9' .rh wímet- jmm dim S7ékelyekj állóhely(7, találkozó-; 73,53,54 sz. fronta» helye!! villamos.) r sasaEsasímmmitiísimsxsxesmfím iAtszirész Zeiss, Goerz, Busch és mindennemű szemüve­gek Készítése, orvosi receptre vagy próbára. Fényképező gépek és az összes fotócikkek. Javítások azonnal. Zt BRINY? KÁLMÁN Calderoni és Társa volt osztályvezetője L, Attila-utca; 12. szám. A MA6YAR CSERKÉSZEK! TERMELŐ* ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE II., KORVIN-TÉR 7 Cukor, kristály 1 k?--------­16 ,200 Cukor, kocka 1 ke — — — 17.000 i Liszt 0-ás rv — — — _ 6.6 00 ,, 2-es — — — — — 6.400 „ 4-es — — — — _ 6.2 00 j „ 6-os — — — — — 6.000 Cserkész házikenyér íélb., 1 kg 5.200 Cserkész-zsemlye 1 darab — 400 Rizs, I., olasz 1 kg — — — 12.000 Csokoládé, szerencsi 1 kg — 58.000 Cacao, hollandi 1 kg — — 48.000 Szardínia. Vs, portugál — — 10.000 Bor. egri asztali — — — 10.000 Bor, egri. rizliüg — — — 13.500 Hangya mosószappan — — 16.000 Lugkö — — — — — — Í 2.000 Mosószóda — — — — 2.400 Faszén — — — — — 2.400 I Minden vásárlás után 1 százalékot f visszatérítünk. Uradalmi tej házhoz szállítva. literen- j ként 4.800 korona. I Magyarország leg- rádiumosabb gyógy vize. Az Erzsébet- hid budai hídfőjénél épült modern ivó­csarnokban. Ra- dioactiv hatású lithyumos és cal- cium-hydrocar- bonátos gyógyvíz Hungária gyógyforrás a srföv. házi kezelésében. Ivó-kura, Karlsbadi-kura. ja­vasolva vesebán- íalmak, gyomorba­jok, székelési zava­rok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharankint 1600 korona, karlsbadi sóval 2000 korona. Reggel este 6 órától 7 óráig. jai KJ L/uuanmv v ____________________ I K érje mindenütt a „S o p r o n-G y ő r i“ j mert ez a legjobb és | 8 I j legmegbízhatóbb! ] Telep és iroda : Sopron-, Győr- és Vasmegyei l ejgazdasági Rt. I, Fehérvári-uí27.Tel.J. 128-01

Next

/
Oldalképek
Tartalom