Budai Napló, 1924 (20. évfolyam, 796-818. szám)

1924-10-16 / 811. szám

1924 október 16 BUDAI NAPLÓ 3 Tarsasvacsorát rendezett e hó én este a Dajka-ié\e vendéglő­in a „Hegyvidék Gazdasági és ulturális Egyesület, mely az egye­bet közbecsülésben álló ügyv. al- nőke Prokesch Antal ügybuzgó mdezése révén pompásan sikerült, itünő halászlét találtak fel utána róscsuszát, melyet Hilbert \imos ásodelnők fűszerezett talpraesett :ónoklatával, melyben a polgárság sszetartásának szükségét fejtegette. vacsorán többek közt resztvettek aumgertner Dező isk. igazgató, lotzbücher Sándor máv. főfelü- yelő, Türk Antal tábornok, Jab- mczy Géza ezredes, Hübl László iáv. felügyelő és mások. A Graciosa Budán. A budai Várkert ioszkban intim, kedves és elegáns tánc- Icoia nyílt meg október 1-én, amely arkóczy Ilona bárónő tulajdona. A tánc- kola az általánosan ismert és jóhirü raciosa folytatása, ahol az elmúlt szezón- an Dr. József Ferenc főherseg őfensége oly sok kellemes estét töltött s amely i előjelek szerint a budai előkelő írsaság találkozó helye lesz. Az Andrássy- t 25. sz alatt is van ily iskola s mind- ettöben az ismertnevü Haraszti Andor inctanár vezetése mellett elsőrangú taná- )k és tanárnők tanítják a modem táncokat slnöfteknek és gyermekeknek s a budai lámák nyugodt lélekkel küldhetik oda ánykáikat. A budai iparosság kitüntetése volt lorthy Miklós kormányzó Őfő- íéltóságának látogatása Lackenba- her György bádogos mester, vá- osi bizottsági tagnál, aki épen 'ő-utca 7. szám alatt lévő irodáját endezte be újonnan, amikor íele- onon bejelentette a kabinetiroda, lOgy a kormányzó meglátogatja . kenderesi kastélyban végzendő nunkák ügyében. A bejelentett nagas látogatás kedves meglepe- ést, de egyúttal némi zavart is dézett elő, mert az irodát a be- nondott időre nem lehetett teljesen endbehozni. Az udvari autó meg­érkezése nagy feltűnést keltett és csakhamar megtelt az utca kíván­takkal. Lackenbacher György a nühely előtt fogadta magas ven- iégéí, aki az irodában érdeklődött ninden iránt, ami a szakmát illeti §s végül megrendelte a kenderesi kastélyon végzendő bádogos mun­kát. Lackenbacher György közvet- en egyénisége megnyerte a kor­mányzó tetszését, aki érdeklődve hallgatta, hogy 36 emberrel dol­gozik és most végzi a salgótarjáni tisztviselő telep és az ózdi munkás kolónia építkezésénél szükséges munkálatokat. Számos megbízatása van a Budán lakó főranguak ré­széről itt és birtokaikon. Félórai ottidőzés után a kormányzó elis­merését fejezte ki, megigérte, hogy legközelebb, ha a rendelt munkák elkészülnek újból eljön és megigérte, hogy a jövő esztendőben nagyobb építkezést tervez, amelyre számít­hat a kitüntetett mester. Lacken­bacher ismét az autóig kisérte Őfőmáltóságát, aki ott újból ked­vesen elbúcsúzott tőle és az össze­gyűlt közönség éljenzése mellett távozott. — Szegényen kezdte 12 évvel ezelőtt Budán vállalkozását — nem szégyen — Lackenbacher György, de lankadatlan szorga­lommal küzdötte föl magát fokról- fokra és nyerte meg egyenkint lelkiismeretes munkájával nagynevű rendelőinek bizalmát és polgár­társainak szeretetét, akik a törvény­hatóságba is őt küldőtték. Nemcsak tiszteletben gyarapodott, hanem va­gyonba is és legutóbb megvásá­rolta a Hidegkuti-uton fekvő villá­ját. Mindezt azonban betetézte most a kormányzó látogatása és rende­lése, ami egyúttal az egész budai iparosság kitüntetése és büszkén tekint e kitüntetett tagjára a II. kér. Iparoskőr. A mi derék cserkészeink nem hiába ér­demelték ki Dániában a cserkész világ- versenyen a harmadik helyet. Az egész világ cserkészei között csak egyedül a magyar cserkészeknek van, termelő-, fo­gyasztó- és takarékszövetkezetük. — Úgy látszik bevált cserkészeink ily irányú gaz- adsági szervezkedése, mert Budán II. kér., Corvin-tér 7. sz. alatt szintén létesítettek szépen berendezett és jólfelszerelt üzletet, ahol összes cserkészfelszerelési-, sport-* mindenféle háztartási-, fűszer- és csemege cikket árusítanak. Az üzletet e hó 6-án, hétfőn vallásos szertartások mellett ünne­pélyesen megnyitottak. Csak előre fiuk, a pártolás és siker itt Budán sem marad el. Két harangot szenteltek fel ked­ves is lélekemelő ünnepség kere­tében Óbudán, a kiscelli utcában lévő Szent Alajosról elnevezett fiu-menedekházban vasárnap e hó 12-én d. e. 9 órakor. P. Zadravecz István tábori püspök szentelte fel a harangokat s azok patronai Slezák Lászlóné és Wolkenberg Gyuláné. A szerényen működő menedékház a világháborúban elesett, névtelen hősök szegény árváit neveli és ápolja máris számos a nemeslelkü jótevője és ez ünnepi alkalommal is esdő szóval fordul Buda jószivü polgá­raihoz Foerk Ernő igazgató, hogy a nagy anyagi gondokkal küzdő árvaházat támogassák. Kényszeregyezségi eljárást indított szept 18-án a bpesti kir. törvényszék Székely és Társa I., Attila-utca 8. sz. a. budai keres­kedő ügyében. Követelések bejelentése okt. 23.; egyezségi tárgyalás okt. 30-án d. e: 9 órakor dr. Orbán József trvszéki biró előtt (V.. Alkotmány-utca 14., III. 52.). A Budapesti fVIunkásdalárda, mely 1877-ben alakult, e hó 5-én tartotta rendkívüli közgyűlését, melyen uj tisztikarát, és elnökévé dr. Kozma Jenőt választotta meg. Alelnök: Cicutti Lajos, titkár ; f ingenauer Béla, pénztáros : Bastius János, gazda : Kvetán József, ellenőrök : Krosz Mihály,, Tokárszky Ernő, zászlóvivők ; Kauderer Nándor, Mel­beck Antal. A választmányba be­választották Fetsch Gyulát és Haber- mann Antalt. A közgyűlés elhatá­rozta, hogy küldöttséggel üdvözli régi tiszteletbeli tagját, dr. Ripka Ferenc kormánybiztost. Október hó 25-én társasvacsorát rendeznek az uj elnök Kozma Jenő tiszteletére, amelyre a II. kerületi polgárságot (iparosokat és munkásokat) ezúton hívják meg. Örömmel vették tudo­másul hogy a tagok sorába lépett a felső Víziváros közkedvelt plébá­nosa Molnár László is. Számos úri hölgy biztos megélhetést szer­zett az által, hogy iparművészeti cikkek készítését megtanulta. Özvagy Majthényi Gézáné úrnő I. kér., Pauler-utca 21. szám alatti műtermében bárki a legrővieebb idő alatt elsajátíthatja lámpaernyő, kalap, mű­virág stb. készítését a legújabb divat sze­rint s az ott szerzett képesítés alapján iparigazolványt is válthat: Budán fedezték fel a tüdővész gyógyitásának uj módját. A nem­rég lefolyt tuberkulózis-kongresz- szuson nagyérdekü észleleteiről szá­molt be Okolicsányi Kuthy Dezső főorvos, egyetemi magántanár, a budai közélet egyik számottevő tagja. Évek sora óta meg volt győződve róla, hogy diófában van valami értékes elrejtve a tuber­kolózis ellen. 8 mig külföldi or­vosok exotikus növényekben (még Ausztráliában is) keresték a ható­anyagot, ő a diófa levelével kísér­letezett már 1917 óta. A kísérle­tek melyeket a budai Uj és Régi Szent János-kórházak tüdőbetegei­nél végzett, több eredményt adtak, mint remélni lehetett volna. A Karyon (Karya=diófa görögül), gyorsan megjavítja a tüdőbajos étvágyát és alvását, sőt kitartóbban alkalmazva bőr alá fecskendezések alakjában, a lázra is hat. Bár felfedezőjük még erősen elzárkózik a sajtó tudakozódásai elől, annyit sikerült megtudnunk, hogy a kül­föld orvosai máris élénken érdek­lődnek a magyar találmány iránt. Magyarországon igen olcsó áron hozták forgalomba. A régi budai szüretekre emlékeztetett múlt vasárnapon az a szüreti felvonulás, ahol lovasbandérium, szekérre rakott cigá- gányok, szőlöfürtös koronát vivő leányok és sok huncutkodó pajkos legény, daloló leánysereg, népies magyar ruházatban vo­nult végig a Krisztina- és Margit-köruton s végül visszatért az Attila-utcába, ahol a Radlóczky-féle vendéglő udvarán fejezte be a jól sikerült szüret mulatságot. — Előtte való napon kedves úri társaság: a Bittner Béla dr. ügyvéd elnöksége alatt szórakozó „Jobb mint otthon“ nevű asztaltársaság rendezett ugyanott igen jól sikerült jóté- konycélu táncmulatságot. Nagy felháborodásban élnek a Királyhágó-utca 26. számú ház lakói, akik megállapodtak Szabó László ismertnevü villanyszerelő vál­lalkozóval, az I. kér. Iparosok és Kereskedők Köre titkárával a laká- sonkint egymillió koronáért vég­zendő villanyvilágítás felszerelésére és az áramnak bevezetésére. Ekkor Novotny Máté villanyszerelő bejárta a lakókat és 600.000 koronás aján­latot tett nekik. Ezt a lakók szí­vesen fogadták, de utóbb még 130 azután pedig még 300 ezer korona hozzájárulást kért s a lakók drá­gábban fizetik a bevezetést és sze­relést, ami érthető felháborodást okozott. Az ügy különben is az ipartársulat elé kerül. lackie Coogan a nap hőse, Severin Mars, Harold Lloyd, Bér Dezső, Márkus László, Pola Negri fényképeit, a Belvárosi és Blaha Lujza színház premierjeit, az első­hetes mozik teljes programmját közli, tö­méntelen aktualitás és érdekes pályázat keretében a legszebb és legolcsóbb hetilap a Képes Mozivilág, Lenkei Zsigmond nép­szerű lapja. Egyes szám mindenütt 7000 K. MENETJEGY-IRODA Budán, II. kér., Margit-körut 31. ANGOL-MAGYAR BANK FIÓKJA HÁZTATAROZÁSNÁL előnyős feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdöberen- dezés és központi-fűtés vállalata II., FŐ UTCA 20. SZ. Telefonhivó 179 — 42. BUDAI APOLLO II., Széna-tér, Csalogány és Hattyu-u sarkán Okt. 15—16. Glyn Elmer regénye 6 nap vagy A halál útvesztőjében Kis nyomorultak Okt. 17-18-19. Gloria Swanson: Zaza. Velencei karnevál. Okt. 20—21. Kaland (Orion attrakció) Inkognitó szerelem. Okt. 22—23. Aranyország Margót. Okt. 24-25-26. Notre Dantei toronyőr. Dobozgyár SCHEER GYULA BÉLA BUDA, I., VERPELÉTI-UT 15. TELEFON . JÓZSEF 2—46. BATTHYÁNI-MOZGÓ !l.,’lskola-u. ésMARKOV1CS IVÁN-u. sarok Okt 13-14. HO EL POTEMKIN A szörnyeteg. Gkt. 15—16 HARMADIK RIADÓ A földöntúli nász. 17—18. TARBAN (A dzsungel fia) a legizgalmasabb film 19. AZ UR SZOLGÁJA (Farkasverem) A megfogant átok (Kaland). ! Működj i Beton ­és mindennemű i b u r k o I ó ­9 munkát a legelőnyösebben végez iMETEO R | KÖIPA31 ÉS PMLQfóKÖGYÁK R.-T. Műkő-, Cementárugyára és beíonépitési vállalata | Budapest, V., Nádor-utca 28. szám. Telefon : 74—26. Szerdán „DER PEPI“ és a schramlik Óbudáról 11., ISKÖLA-U. és CSAL0GÄNY-U. SAROK Kitűnő konyha, becsületes polgári adagok és polgári árak, bor különlegességek Chrobacsinszky János FÉSÜLÉS | hajrnosás.ondolálás, különleges hajfestés j I., ATTILA-KÖRUT 2. BQLVÁNCZKY J. látóirány 10, 20 és 30 foknyi elhajlásánál alábbi képek keletkeznek: wD^-0­"30* n r n r nr n f n r mmr n r-10 Uj üvegen keresztül Régi üvegen keresztül nézve. nézve. GYÁRI ÁRON VÁSÁROLHAT, GYORSAN JAVÍTTATHAT SZEMÜVEGET 11. KERÜLET, SZÁSZ KÁROLY-UTCA 1—3. SZÁM ALATT EGYESÜLT MAGYAR LÁTSZERGYÁR R-.T. Külön finom mechanikai műhely — Tisztviselőknek 10% engedmény _

Next

/
Oldalképek
Tartalom