Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XII. Szent Ferenc és fiai a magyar kódex-irodalomban. Irta: Dr. Vargha Dámján O. Cist.

\ meg nem menti, mindenesetre elpusztul, sok más müvei együtt — amint odaveszett a többi között egy szláv kézirat is, mert eziránt senkisem érdeklődött. Az Ehrenfeld-családtól vásárolta meg az elmúlt évben a nemzetgyűlés és hozta Angolországból vissza édes hazánkba. Itt készültek a jelen tanulmány díszeiül szolgáló fényképfelvételek a Nemzeti Muzeum érdemes igazgatósága készséges engedelmével, Lehotzky Antal műtermében. — Ez úton is köszönet. 2. Az Ehrenfeld-kódexhez tartalmilag legközelebb áll a Virginia. A reánk maradt szöveg megállapíthatólag másolat; eredetije, azaz a latinból való fordítás, 1450 táján készülhetett, tehát mintegy 20 évvel később, mint a nálánál gazdagabb tartalmú Ehrenfeld— Jókai-kódex másolata. Valószínűleg Marianus szerzetes végezte a fordítás tisztes munkáját, még pedig Klarissza apácák részére. Példányunk a régebbi, mintegy félszázaddal előbb készült fordítás másolatát a XVI. század első tizedében törlejtette Szent Ferencnek egy alázatos leánya, aki — mint Karácsonyi János mondja — »nem mert a XV. század közepéről származó szöveg helyesírásán változtatni«. Innen magyarázható a kéziratban található több rendbeli archaisztikus (régies) nyelvi elem. Kéziratunk végén csonka. Az első 13. lapján »a közönséggel való gyónásnak ábrázatjáról« tárgyal, tehát lelkiismeretvizsgálat bűnfelsorolását nyújtja és pedig szerzetesek számára, a »regula szerint<. A bűnök között ilyeneket is olvasunk: »örömest hallgattam vigasságokat, hangosságokat, énekmondásokat, kik nekem inkább kellettenek, honnem isteni és lelki vigazságok, mint prédikáció«. Fölemlíti még, hogy »fassangot jártam, ruhámat változtattam, kikbelől szeplősitettem én szivemet«. A VIII. parancsolat ellen való vétségek között találjuk a következőket is. »Elkívántam másnak tudományát, ruháját, könyvét és amit szépet láttam nála«. Az V. főbűn fajtái között említi >az énekmondást, hahotálásokat«, majd a Vl.-nál »az énekléseket«; ez utóbbi kétségtelenül világi vagy virágénekekre vonatkozik, melyeket erotikus tartalmuknál fogva úgy a katholikus, mint később a protestáns egyház minden módon üldözött. (Pázmány-Bornemissza). A Virginia kézirat 13. lapjától 113. lapjáig, tehát 100 lapon Szent Ferenc atyánknak »szentséges dicséretével« foglalkozik (14—99. 1.), majd boldogságos Szent Ferenc nek röviden megszerkesztett életével és példáival (99—112. 1.), végül újabb írással a Szent Ferenc ünnepére írt evangelium- és epistola-pericopát közli. A ferences szövegeket tekinthetjük tanulmányunk szempontjából a legfontosabbaknak, melyek után (114 120. 1.) az utolsó ítélet napjáról írt prédikáció olvasható (Discipulus: Herolt János Ord. Praed. megfelelő sermója alapján), végül (a 121—150. lapokon) Szent Jeromos doktornak »Szent apácáknak életekre röviden való regulája« ') következik és ez be is zárja a kódexet. A Szent Ferenc dicséretére és életére vonatkozó szövegek mind latinból való fordítások, az életrajzzal együtt, amely Voragói Jakab Legenda Aureájának (CXLIV. fejezet) szerkezetén nyugszik. E fordítás mindvégig hű, de rövidebb, mint az eredetije. Ugyanezt mondhatjuk az életrajz után következő példákról is. Az életrajz előtt lévő Szent Ferenc-szövegek kisebb terjedelmű egységekre oszolnak és rövidebb elbeszéléseket tartalmaznak. Legnagyobb résznek forrásául az 1390. évben írt ') Ennek terminológiája, valamint az utolsó ítélet prédikációjának eredetije Domonkos-rendi származás gondolatát kívánja. Róla tüzetesen másutt.