A Magyar szentföld tíz éve 1936-1946 (Budapest 1947)
I. A Magyar Szentföld tervének előkészítése.
A Szentföld és a Magyar Szentföld. Mivel minden szentföldi biztosi hivatal anyagilag és a szellemi irányítást illetőleg éppúgy tartozik a ferencrendi szentföldi kusztódiához, mint például valamely követség anyaországához, .érthető, hogy a római engedéllyel önálló szentföldi ferencrendi zárdává alakult budapesti biztosi hivatalunk is teljesen a ferencrendi szentföldi kúsztódia tulajdona minden hozzátartozóságával együtt. Tehát itt minden a Szentföld "szent érdekeit szolgálja, és így a hívek mindennemű alamizsnáját a szentföldi kusztos utasítása szerint küldi a Szentföldre és használja Jel a Magyar Szentföld fejlesztésére a budapesti szentföldi biztos. Nem rég valaki'azt mondta: Föl fog épülni a Magyar Szentföld, mert a Szentföldről majd segítik! — Ez nagy tévedés, hiszen a szentföldi biztosi hivatalok kötelessége, hogy a ferencrendi szentföldi kusztódiát segítsék. Ezért létesítette őket a Rend a világ minden részén a Szentszék jóvahagyásával és a régi nagy katolikus államok pártoló jóindulatával. A Magyar Szentföld és a Szentföldi Múzeum engedélyezése jeruzsálemi és római központunk részéről különös jóindulat jele velünk szemben, hogy a mélyen vallásos magyar nép is részesülhessen a szentföldi Szent Helyek áldásaiban. A Magyar Szentföld célja. Találóan írta le a Magyar Szentföld célját a Szentföldi Nagybizottság elnöke 1941 szeptember 18-án a rádió helyszíni közvetítésekor: „A Magyar' Szentföld gondolata a legeredetibb ferences gondolat. Üdvözítőnk Szent Helyeivel-is a lélek szolgálatába akar állni... Először eleget tenni a legtermészetesebb vágynak: látni a Krisztus által megszentelt Helyeket... de mivel ez lehetetlen a valóságban, már legalább másolatban. De ennél sokkal magasztosabb a Magyar Szentföld célja: E tökéletes másolatokkal fölébreszteni a magyar lelkekben ugyanazon buzgóságot és áhítatot, amelyek az eredeti Hely jellemzői. Ez a Szentföld lelkének terjesztése." 9