Németh Ferenc - Szilágyi Mária: „Ilyenek a háború viszontagságai” - Fábián Ernő és Bayer Irén a Nagy Háborúban (Székesfehérvár, 2017)
Fábián Ernő naplói és levelei
Debrecenben, a szanatóriumban kezelték, onnan rânduit azután Pestre és haza, Csernyére. Május elején már ismét Kolomeába vezényelték, onnan csakhamar Zhnybrodyba vitt az útja, ahol egy ideig a 60. gyalogezred orvosát helyettesítette. 1916 nyarán, miután ezrede is mozgásban volt, a hadiszerencse változása miatt ő is Niezwiskába került a Dnyeszteren át, majd Harasymiv völgyébe, onnan pedig Isakovba. Következő állomáshelye Zywaczow volt, majd az 1916 nyarán felerősödő orosz támadások következtében ezredével együtt a Dnyeszter menti helységekben találjuk őt: Bialán, Büdzinben, Süchodolban, Isakovban, Drinkán, Tütiskán, Ostrán stb. Majd 1916 nyarán-őszén következtek a katonai átcsoportosítások, illetve a visszavonulás Dobrova, Duhromisl, Dobrovnyk, Gavrilovka és Zadarov érintésével, majd Lyosa Gora környéke, Mislovo és más helységek érintésével. Egyik bejegyzése szerint Frigyes főherceggel is találkozott és elbeszélgetett vele, erről fotó is készült. Hasonlóan dinamikus életet élt 1917-ben is. Ismét visszakerült egy időre Czernovitzbe, s annak környékén teljesített szolgálatot. 1917. május 5-én alkalma volt találkozni a frontot látogató IV. Károllyal, 1917. szeptember 17-én pedig arról értesült, hogy Károly-csapatkereszttel tüntették ki - ez akkor már a harmadik háborús kitüntetése volt. Majd következett 1918, a háború utolsó éve. 1918 februárjában Bayer Irén megkapta a Vöröskereszt kitüntetését, Fábián Ernő pedig már korábban elnyerte a Ferenc József-rendjelet. 1918 tavasza az esküvőre, illetve a szabadságra való készülődés időszaka volt, amelyhez - többéves várakozás után! - megérkeztek már az engedélyek a felsőbb hatóságoktól, és 1918. június 5-én, utolsó fennmaradt levelében ezt írta: „No, remélem a mostani áthelyezésem az utolsó ebben a háborúban, és gondolom, hogy nagyon szépen megleszünk majd együtt." Ez volt egyébként sorrendben a tizenötödik áthelyezése. Fábián Ernő naplójegyzeteinek érdekes a struktúrája, amihez a háború végéig tartotta magát. A kelés és a reggeli betegvizit dokumentálásával kezdi - pontosítva a betegek számát -, majd a délelőtti tevékenységének leírásával folytatja. Naplójegyzeteiből derül ki, hogy a tífusszal, a kolerával és más betegségekkel is küzdenie kellett, miközben nemcsak a katonákat gyógyította, hanem a környéken élő civileket is. Csaknem egyetlen bejegyzéséből sem marad el az ebéd és a vacsora menüjének pontos ismertetése, de annak minősítése sem. Legtöbb szabad idejét levélírásra és fényképezésre fordította. Ha csak tehette, naponta két-három levelet és lapot írt szerelmének meg családtagjainak, ugyanakkor sokat fotózott is, több albumra való képet készített. Nemcsak önmagát és legközelebbi bajtársait tartotta fontosnak megörökíteni, hanem a környező falvak lakosságát és a természeti szépségeket is. Rendszeresen beszámolt egészségi állapotáról is, időnként kiújuló gyomorbetegségéről és váratlanul felbukkanó lázairól. Bejegyzései hírt adnak hullámzó kedélyállapotáról, félelmeiről, elvágyódásáról, kiábrándulásairól, de apró örömeiről is. Mindarról, amit ténylegesen megélt és lélekben átélt a Nagy Háború négy éve alatt, s amit fontosnak tartott lejegyezni az utókornak. 40
