Németh Ferenc - Szilágyi Mária: „Ilyenek a háború viszontagságai” - Fábián Ernő és Bayer Irén a Nagy Háborúban (Székesfehérvár, 2017)

Bayer Irén háborús hétköznapjai Zsombolyán

„Ismét átjárok a kórházba, és épp ma jó napon kezdtem, mikor jött ötvennyolc sebesült, kik most Szerbiában voltak.”281 A levelek többször azt is sejtetik, hogy a korabeli sajtó visszatartott egyes információkat, valószínűleg annak érdekében, hogy ne keltsen pánikhangulatot, és ne szegje a katonák harci kedvét, már ha maradt még ilyen a háborús évek végére: „Temesvári ismerősöktől hallottuk, hogy már van ötszáz új sebesültjük lentről, és Becskereken is vagy háromszáz. Furcsa, hogy az újságok még semmit nem hoznak.”282 Az ápolók a háború ideje alatt különböző védőoltásokat kaptak, hogy megvédjék őket a katonák által hozott betegségektől, pl. 1915 márciusában himlőoltást kaptak a kórház dolgozói.283 A sebesülteket helyhiány miatt nemcsak a kórházban, hanem házaknál is elhelyezték: „Sebesültünk van most bőven, még Georgin néninél is két cseh önkéntes. Németül keveset tudnak.”284 „Georgin néninél még együtt a katonatársaság, sőt, szaporodtak. Ott lakik egy kadét, Lecher nevezetű csőszteleki fiú, ki sebesült a jobb kezén.”285 A lakosság mellett az uraság, vagyis a Csekonics család is igyekezett odafigyelni a katonákra, enyhíteni sorsukat. Bayer Irén Csekonicsék egyik kórházi látogatásáról így számolt be kedvesének: „Jöttek a Kegyelmesék. Oly szép volt az öreg uniformisban, a fehér sapka szép fehér hajához mesésen illett. Nagyon barátságos volt mindenkihez. Georgin néni minden egyes ápolónőt bemutatott neki, engemet is, mint a te menyasszonyod. Érdeklődött utánad, hol és merre vagy.”286 A betegápoláson kívül Irén - társaival együtt - igyekezett a katonák kedélyállapotán is javítani, szórakoztatta is őket: „Nagyon hamar múlik időnk, esténként átmegyek a katonákkal lórumozni.”287 Azsombolyaiak mindent megtettek, hogy a faluban lévő katonák ünnepnapjait is megszépítsék, így volt ez 1914 karácsonyán is, amikor is az önkéntesek esténként cigarettákat csináltak, összesen nyolcezer darabot, amit a katonák kaptak karácsonyra: „Most jöttek épp haza a fiúk, mind a hárman odaát voltak a kórházban a katonák karácsonyfáját megnézni. Azt mondják, nagyon szép volt, mindegyik katona kapott ajándékot, még Imre is egész zacskóval, dió, narancs, alma s mindenfélével. Az ápolók és az ápolónők énekelték a Heilige Nachtot, nagyon megható volt. Sajnálom, hogy nem lehettem ott.”288 „Egy beteg katona őrmester, de nagyon herzig cseh fiú, mesésen hegedült ma. Újévkor nyilvánosan szerepel, a kórházban 281 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1915. november 4. 282 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1915. október 4. 283 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1915. március 17. 284 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1914. október 19. 285 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1915. január 7. 286 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1914. december 16. 287 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1914. október 21. 288 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1914. december 24. 222 Bayer Irén mint görzi ápolónő

Next

/
Oldalképek
Tartalom