Szilágyi Mária - Németh Ferenc: Bánáti sorsok az első világháborúban. Fábián Ernő és Bayer Irén hagyatéka nyomán (Temesvár, 2017)

6. Bayer Irén és Zsombolya az első világháború alatt

• BÁNÁTI SORSOK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN • Leveleiben Irén sokszor emlegeti legfiatalabb öccsét, Endrét is, aki szintén katonaként szolgált és igen aggódott érte is. Mindkét katonáskodó testvérével állandóan levelezett, míg azok a fronton voltak, és szabadságuk alatt minden tőle telhetőt megtett, hogy felvidítsa őket: „Endre most tegnaptól kezdve itthon élvezi a 28 napi szabadságát, és így lesznek kellemes napjaink, mit mindenféleképp ki fogunk használni.”151 Több utalás történik a levelezés során arra vonatkozóan, hogy Bayer Irént meglátogatta édesanyja, és ő is többször átment Mamához. „Épp itt volt mama, épp elmentek vizitelni, aztán visszajön ismét.”152 Nem derül ki világosan azonban, hogy külön laktak-e, bár az az akkori mércével nézve nemigen volt elfogadható, vagy csak egy házon belül voltak elkülönített részek, esetleg egy udvarban volt több épület. Az is elképzelhető, hogy Bayer Irén édesanyjának volt egy kis lakás berendezve ott, ahol az üzlet volt. A családi vaskereskedésnek igen jó forgalma volt a háború alatt is: „A leltározás után a tiszta haszon 92 686,21 korona, ami ugyebár szép. (...) Nagyszerűen megy még most is az üzlet annak dacára, hogy most már egyes dolgokat, mint például a sörétet, csak maximális áron, 4,50-ért szabad árusítani.”153 Az élelmezéssel kapcsolatos kérdések is megjelennek a levelekben, és ezekből kiderül, hogy bár kicsit körülményesebb volt beszerezni az élelmet, Bayerék nem szenvedtek semmibe sem hiányt: „Elég jól sikerült a disznóölés, Pubinak két disznója volt. (...) Gyönyörű hús van, szép szalonna és 3/4 akó zsír meg 1/4 akó háj. (...) Dénes által a jegyzőtől kapok még 10 kg fehér és annyi kenyérlisztet is, hogy azzal se legyünk szűkén.”154 Egy érdekes adatot közöl Bayer Irén, miszerint számos más elfoglaltsága mellett háziállatokat is tartott, és a családban mindenkinek megvolt a saját állata: „Adjon, kérem, Édesem, tanácsot, hogy mit csináljak a két disznómmal. Megtartsam őket, vagy adjam el Mamának, illetve Pubinak? Azt nem nagyon szeretném, de mivel már nincsen kukoricám, nem tudok mit kezdeni velük, bár nagyon 151 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1918. május 20. 152 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1915. január 12. 153 Bayer Irén levele Fábián Ernőhöz, 1918. január 4. 154 Uo. Családi körben C 111 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom