gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Hazádnak rendületlenül

1974. május elején léptük át - Péter és én - a határt, bevallom szorongó érzéssel. Hogy ez az érzés miért volt oly erős, miért tolakodtak elő a tudatalattimból gondolatfoszlányok és kételyek a tudatosság realitásáig, az teljesen közömbös, de maga a tény valahogy béklyóként hatott. Szótlanul ültem a kormány mögött, három évtized kergette a múlt foszlányait a jelen színeivel. Magyaróvárt alig ismertem meg. Nem sok időm volt, így nem álltunk meg, pedig szívesen időztem volna ott néhány órát, felelevenítve egyetemi éveim élménymaradványait. Aztán Majk, Esterházy Margit nagynénémnek Mély benyomást tett mindkettőnkre, és búcsúzáskor magyarul, talán hogy barátom ne értse; „Lajos, neked itt a helyed Magyarországon!" - szavakkal eresztett útnak. Onnan Eszterházára igyekeztünk, amelyet nem tudgm, miért kereszteltek át Fertődre. Útközben egy, az országúton gyalogló anyókát vettünk fel, aki elmesélte, hogy „a herceg fordítva patkoltatta a lovát, hogy ne tudják menekülését követni". Nem sikerült meggyőznöm, hogy ez mese. Aztán Esztergom, Visegrád - a számomra ismeretlen ásatások érdekessége -, aztán egy kompon át a Dunán, amelynek színe 30 év után még kevésbé volt kék, mint azelőtt. Egyenletesen megművelt, nagy földek, illetve „táblák" aláhúzták a különbséget a Kelet-Ausztriában látottakkal. Hatvan, Szilvásvárad - aztán Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Telkibánya, a gyermekkorom emlékhelye. Az első vaddisznó, az első ünő, az első bika és sok-sok egyéb. A faluba érkezve elsőként az tűnt fel, hogy a templom milyen kicsi. Ott tanultam 7-8 éves koromban ministrálni, de én kicsi voltam, azért maradhatott meg emlékezetemben egy nagyobb templom. Aztán fel a vadászházhoz. A látvány megrendítő volt! A szép, alpesi stílusú, az emeleten faburkolatú, körös-körül teraszos, vadszőlővel befuttatott házból egy majdnem ablaknélküli, csupasz betontömb lett. Az öreg, kézzel festett, osztrák ajtók, cserépkályhák, kőkandallók helyett teljesen ismeretlen, kopáran rideg termek, szobák és folyosók tárultak szemem elé. Nem mondtam a nevemet, csak annyit, hogy gyerekként voltam itt. Ezt minden reakció nélkül vette tudomásul az őr, vagy alkalmazott. Azt is közölte, hogy ez most egy csepeli munkásüdülő. Szegény munkások! Nem láttam egyetlen ismerős arcot, egyetlen ismerős tárgyat, fát vagy utat sem, más lett a világ. A fahíd a falu közepén, amely alatt első halaimat fogtam, is más lett, a régi patak helyén pedig egy kiegyenesített, szé-