Hermann Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy- gyémántok - Fejér Megyei Levéltár közleményei 17. (Székesfehérvár, 1994)
Utazás, fogság, halál
Adonyból küldött jelentést Görgeinek eddigi eljárásáról, s leveléhez mellékelte a két grófnál talált iratokat és kiáltványokat, illetve Zichy Ödön két hatcsövű pisztolyát. Jelentésében „hazánk ellenségeinek" rninősítette a két grófot. Csakhamar megérkezett Adonyba Szalay László ezredes, a Hunyadi-szabadcsapat parancsnoka is. Szalay korábban Zichy Ödön gazdatisztje volt, s nem a legjobb barátságban váltak el egymástól. Szalay és Meszlényi szintén nem a legjobb viszonyban voltak egymással, de a két gróf leendő sorsát illetően igencsak egybehangzó volt a véleményük. Görgei emlékirata szerint megegyeztek, hogy a két grófot katonai kísérettel Pestre szállíttatják, s ott az utcákon a kíséretet vezető Meszlényi Jenő őrnagy izgató beszédeket fog tartani a néphez, „miközben a foglyokat gyalog kísérik végig a városon. A nép Lamberg gróf esetére emlékezve bizonnyal lelkesül még a lincselés iránt... " Zichy Pál későbbi visszaemlékezése szerint az Adonyban kialakult, a soponyaihoz hasonló néphangulatért Zichy Ödön - név említése nélkül ugyan - szintén Szalayt okolta. A két törzstiszt olyan jónak tartotta ezt a tervet, hogy megosztották azt Adonyba érkező parancsnokukkal, Görgei Artúr őrnaggyal is: „...hogyha az úr ezeket fel nem akasztatja, az úr azért felelős lesz, és mi őket Pestre vitetjük, a népet majd fellázítjuk, és ott majd Lamberg sorsát osztják". Szalay és Meszlényi némileg sértve érezhették magukat Görgei kinevezése miatt, hiszen az őrnagy rangban fiatalabb volt náluk. Tudhatták azonban, hogy Görgeit jó kapcsolat fűzi Kossuth Lajoshoz, s így talán abban reménykedtek, hogy az őrnagy rokonszenvvel viseltetik az ilyetén megoldások iránt. Várakozásukban azonban csalódniuk kellett. Görgei a tervet egyszerűen gyalázatosnak találta, s erről Szalay ékat is igyekezett meggyőzni. Kérdéses volt persze, hogy tud-e bármit tenni annak megakadályozására. Görgei ugyan viszonylag jelentős erő parancsnokának mondhatta magát, de ebből az erőből a Hunyadi-csapat kb. 280 embere állt rendelkezésére Adonyban. Azé a Hunyadi-csapaté, amelynek egy része már így is fel volt ingerelve a két Zichy ellen, s amely csapat kirívó fegyelmezetlenségéről Görgei éppen ezen a napon írt több jelentést is. Emellett a csapat, mint testület szintén némi gyanakvással tekinthetett a rangidős tisztjei fölé kinevezett őrnagyra. Görgei tehát megparancsolta Szalayéknak, hogy hagyjanak fel tervükkel, s állítassák haditörvényszék elé a két grófot. Mire a két tiszt felszólította Görgeit: ,Jessék hát ennek kivitelét egyedül megkísérelni, s egyáltalán a következményekért a felelőséget vállalni". Görgei tehát elhatározta, hogy átszállíttatja a foglyokat Csepel szi-