Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Mány

zeti tagságot is vállalt. Ruttkainé ezen kívül 100 ezer pengőt ajánlott fel a szövetkezetnek. Az összeg valóban jól jött, hiszen a termésértékesíté­sig a szövetkezetnek semmiféle pénze nem volt. A szövetkezetnek 1945. július 3-án 12 alkalmazottja volt; akik kö­zött szerepel az ügyvezető igazgató, a gazda, a kertész, a kovács, a bognár, a kőműves, az ács és az egykori földbirtokos. A szövetkezeti tagság még 1945 nyarán gyarapodott, augusztus 28­án kelt lista szerint a tagok száma 137 volt. A szövetkezet a gyümölcsö­sön kívül szántóföldet is művelt, így szükség volt arra, hogy Felsőörsön állandó lakosság legyen. 1945 októberében a helyreállított cselédlakások­ban már 14 család élt; a lakóházakon túl gépműhelyeket, magtárakat, istállókat is újjáépítettek. Két traktort kijavítottak, így a szántóföldi művelésnek nem volt akadálya. Igazi fellendülést jeleznek Felsőörsön az 1946. évi adatok. Átlagban 100 fő állandó munkása van a szövetkezetnek, de a gyümölcsszedés és az aratás során már több száz munkásra volt szükség. 1946 márciusában a tagság száma 168. A gyümölcsöt Tatabányára vitték, ahol cementet kaptak érte. Még ebben az évben egy lekvárfőzőüzem építésébe kezdtek, megnyitottak egy homokbányát, cserépkészítő üzemet létesítettek, kiala­kítottak egy gyümölcsaszalót. Az 1945. évi terméssel hozzájárultak a má­nyi lakosság közélelmezéséhez. Ekkor ugyanis 251 mázsa búzát, 400 má­zsa rozsot, 95 mázsa árpát csépeltek el Felsőörsön, a szövetkezetben. A szövetkezeti gazdálkodásban Felsőörsön szép eredményeket értek el. Ezek az eredmények hamarosan jelentkeztek társadalmi síkon is. Szö­vetkezeti segítséggel állítottak helyre községi középületeket, élelmiszert juttattak a közellátás számára. A pusztai lakosság körében a baloldali politikának népszerűsége volt. MKP-szervezet is alakult Felsőörsön. 10 FORRÁSOK 1 Györffy Gy. i. m. 304—305. old. 2 Káldy—Nagy Gy. i. m. 471. old. 3 OL. P. 1313. Batthyány cs. levéltára 92. cs. 76. sz. 4 Uo. 92. cs. 46. sz. és 58a. sz. 5 Uo. ua. 6 Uo. ua. 47—48. sz. 7 Uo. ua. 52. sz 8 Uo. ua. 43. sz. 9 FML. Az 1828. évi összeírás; Örs 10 FML. Helytörténeti adattár, Mány—Örs (Alsó- és Felsőörs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom