Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)
Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Ercsi
ból és topcsikból (rendfenntartókból, hírvivőkből, Írnokokból, kémekből) állt. A rácok letelepedését követően a magyarok is egyre többen tértek vissza a községbe, mely viszonylag gyorsan emelkedett ismét mezővárosi rangra. A földesurak személyében 1650. szeptember 9-én változás következett be. Dombay Pál halála után III. Ferdinánd a földesúri birtokot hűséges szolgálataiért Szapáry Péternek adományozta. 23 A török hódoltság utolsó évében 45 lakott és 140 lakatlan ház volt Ercsi területén. A magyar földesúri járandóság évi 70 tallér volt. A török minden lakott ház után 1 forintot kapott. 24 Bécs után 1686. október 1-én sikerült a Budai várat visszafoglalni, és ezzel a török másfél százados uralmának véget vetni. Budavár visszafoglalásával a török uralom Magyarországon nem szűnt meg. Székesfehérvár 1688. május 19-én került magyar kézre. A megyebeli lakosság helyzete tovább romlott. Az átvonuló és beszállásolt császári katonaság rekvirálásaitól, zaklatásaitól a falvak lakosságának igen sokat kellett szenvednie. A budai kamara összeíratta a tizedeket Erchs faluban. A vértesaljai járáshoz tartozó településről Bél Mátyás azt jegyezte fel, hogy „fél mérföldnyire van Százhalom alatt. A part itt is lejtős, a folyam menti síkság azonban szélesebb, ezért a falu is kiterjedtebb. Lakói szerbek, németek, de van köztük kevés magyar és tót is. Foglalkozásuk bor- és gabonatermelés, a talaj mindkettőre kedvező. Egy sziget is tartozik hozzá, kevéssel a falu alatt." 25 A 17—18. század fordulóján a császári hadak a Balkánon harcoltak a törökökkel. Az elért harci sikereik az ott élő németeket felkelésre bátorították. A hadiszerencse azonban elpártolt a császáriaktól, seregeik kénytelenek voltak visszavonulni. A török bosszújától tartva Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével szerb, dalmát, bosnyák, albán és görög családok menekültek észak felé. A 36 ezernyi, hazánkba érkezett bevándorló közül (mintegy 3 ezren) Szentendrén, Budán, Csepelen, Ercsiben települtek le. 26 A töröktől visszafoglalt területek birtokviszonyainak rendezése céljából I. Lipót 1690-ben bizottságok létesítését rendelte el. A kormányzat akkor adta vissza a birtokokat korábbi tulajdonosaiknak, ha császárhűségük kétségtelen volt, és ha jogukat a birtokra hiteles oklevelekkel bizonyítani tudták. A Szapáryak a követelményeknek megfeleltek, Ercsi földesúri birtokuk maradt. A birtokviszonyok rendezésének megszervezésében és lebonyolításában a bécsi kormány meghatalmazottjának, Vánosy Lőrinc harmincadosnak nagy szerepe volt. Az ercsi földesúr a besnyői sziget tulajdonjogát visszaszerezte. 1697-ben Fejér megye Heisler Donát özvegyét a sziget birtoklásától eltiltotta. 27 Nagyobb gondot okozott a megyének, hogy Ercsi rác lakói az adók fizetését 1697-ben megtagadták.