Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Farkas Gábor: A vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár RT. székesfehérvári üzeme az alapítástól az államosításig 1939 – 1948.

a nyugati országrészeken elhelyezik. A női munkásokat pedig azonnal elbocsátották. E napon a készárut Veszprémbe indították, köztük olyanokat is, amelyeket korábban Csepelre kellett volna szállítani. Gyári szabotázsakciókra is sor került a kiürítés során. A teherautók 4 órai késéssel indultak el az első alkalommal Mosonmagyaróvárra, mert az üzemanyag vizezett volt. 5-én kihirdették, hogy a leventeköteleseknek a városi leventékkel együtt Székesfehérvárt néhány napon belül el kell hagyni. A felnőtt férfikorosztályok 42 évig, de ha a szakmunkások között ennél magasabb korcsoportúak vannak, azokat is katonai vezetés mellett útnak indítják. A gyűlés alatt megérkezett a nyilaspárt helybeli vezetője, aki a hadműveleti kormánybiztos rendeletét ismertette a munkásokkal. Eszerint a gyár összes alkalmazottjának a mai napon három havi illetményt kell kifizetni, de visszamenőleg megkapják illetményüket azok a munkások is, akik korábban pártszolgálatosként eltávoztak a gyárból. Most további felszólítást intézett a munkásokhoz, hogy a később kiválasztott pártszolgálatosok is vonuljanak be a kijelölt laktanyákba. A gyári vezetőség azonban nem ismerte az újabb pártszolgálatosok neveit, ezért kérték a pártvezetőt, hogy nyilatkozzék, hány személyről van szó, hiszen ezek a termelésből ki fognak esni. A pártvezető azonban ezt nem mondta meg. Az üzem vezetősége kijelentette, neki pedig erre nincs pénze. így csakis azokat fizették ki, akik a gyárban dolgoztak, és három hónap előleg helyett egyet adtak. 5-én délután 3 órakor a gyár napközi otthonában még Mikulás-estet rendeztek, ahol a karácsonyi ajándékokat is kiosztották a gyermekeknek. Eközben érkezett a hír, hogy a németek a gyár egyik, városban lévő bérelt raktárát (Gáncs-féle garázs) feltörték, az anyagot teherautókra dobálták és ismeretlen helyre szállították. A gyár személykiürítésére december 5-én délután háromnegyed 3-kor érkezet meg a parancs. Szombathelyről két szerelvény érkezett a polgári személyek elszállítására. A vasútállomásra azonban nem tudták a szerelvényeket betolatni, mert a németek éppen több vagonból rakodtak ki. Ugyanakkor Mosonmagyaróvárról december 5-én a gyár igazgatója levelet kapott, amelyben tudatják, hogy ők csak 10—15 vagon anyagot, gépet tudnak elhelyezni; de azt sem az ottani gyárban, hanem attól 17 km távolságban fekvő Jesse majorban. Családtagok pedig egyáltalán ne menjenek Mosonmagyaróvárra, mert Fehérvárnak ez nem felvevőhelye. Szállást és munkát adni senkinek sem tudnak; az állomásparancsnokság pedig egyenesen megtiltotta, hogy az ottani gyár Fehérvárról bárkit is alkalmazzon. A részvénytársaság a fehérvári üzemet meg akarta menteni. Németországba semmiképpen sem engedte kiszállítani, ezért Mosonmagyaróvárt szemelték ki újabb telephelynek. Ott a Mann-féle téglagyárat bérelték ki, és az átalakítási munkákat is elkezdték, hogy a székesfehérvári üzemet berendezhessék. A részvénytársaságtól 6-án Schreiner igazgató és Schreiner János tábornok érkezett a gyárba, ahol német—magyar vegyesbizottság tartott értekezletet a kiürítés és bénítás módszereiről. A székesfehérvári hadtestparancsnokság Székely ezredest küldte ki, és még néhány tisztet; a németek Helms alezredest, Franz őrnagyot és Jenner mérnököt, a DIKO beosztottját. Az Iparügyi Minisztériumot Pécsi Imre főmérnök képviselte. A részvénytársaság a gyár Németországba történő kitelepítésének megelőzésére, kész tervvel állott elő. Mosonmagyaróvárt jelölték meg felvevő-