Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Jenő: A tervezett város

ró a város közlekedésére, kereskedelmére, az infrastuktúra más elemeire, köztük a közművekre is. Sajátos ellentmondása volt a városnak 15 éven keresztül, hogy a fejlett művi környezet mellett a provizóriumok olyan tömegben jelentek meg és tartósodtak, hogy az a város egész karakterét veszélyeztette (délivárosi és radari barakk városok). E provizóriumok felszámolása csak a 60-as évek közepén vált lehetővé igen nagy várospolitikai erőfeszítések árán. Sajátos ellentmondása az új városnak, hogy a termelő bázisok gyors ütemben és magas technikai színvonalon fejlődtek ki, ugyanakkor a lakosságot ellátó szolgáltató rendszer tartósan elmaradt az igények mögött. A városban mind a közművek, mind a lakások újak voltak, azok karbantartásának szervezeteit nem volt szükséges a városépítés kezdetétől a lakosságszám színvonalán megszervezni. A később létrehozott szervezetek az elavulással együtt járó hirtelen nyomásnak már nem tudtak ellenállni. A legsúlyosabb ellentmondásnak azonban egy sajátosan kialakuló kétirányú tudati fejlődést tekinthetünk, amely a legutóbbi években vált nyilvánvalóvá. Az tudniillik, hogy a korszerű termelőberendezésekhez egyrészt egy igen magas szinten kvalifikált szakembergárda került, ugyanakkor egy jelentős tömegű segédmunkaerő is, amelynél a szakképzettség, a szakmai és általános műveltség szintje nem jelent alkalmaztatási kritériumot. A dunaújvárosi ipar a mérnökök és közgazdászok mellett tömegesen alkalmaz fizikai állományban főiskolát végzett munkaerőt, az érettségizett szakmunkások aránya pedig egyes gyáregységeknél megközelíti a 25 százalékot. A felnőttoktatásban a 60-as években megfigyelhető volt egy erőteljes eltolódás az érettségi és a főiskolai végzettség megszerzése irányában, míg az általános iskola 8 osztályát mind kevesebb felnőtt munkás akarta elvégezni. 1970-ben már hétezer olyan negyven év alatti — főként segédés betanított munkás —• dolgozott a város üzemeiben, akik nem rendelkeztek az alapfokú általános műveltséggel. Vagyis a város munkásságán belül mind szembetűnőbb felkészültség- és műveltségbeli különbség fejlődik ki, s mind több fizikai munkás összpontosul az egyre inkább szétnyíló „olló" maximum és minimum pontjain. Ez a sajátos rétegződés a munkásságon belül fokozódik, mindkét póluson tömegessé válik. A jövedelmek színvonalában ezek a nagy különbségek természetesen ma még nem jelentkeznek, hiszen a nehéz fizikai munka minden esetben megkapja a méltó anyagi megbecsülést. A nehéz fizikai munka rohamos gépesítésével azonban félő, hogy a korszerű gépekhez, berendezésekhez tömegesen kell majd alkalmazni szakmailag felkészületlen, alacsony technikai és általános műveltségi szinten álló munkaerőt, amely átmenetileg kétségkívül leronthatja a korszerű termelőeszközök hatásfokát. A város irányító szervei felismerve e polarizálódás társadalmi veszélyeit, keresik a megoldás útját, hogy minél több munkás szerezze meg az alapfokú általános műveltséget, s egyben — betanított munkásként — birtokoljon bizonyos technikai-technológiai ismereteket is. A város életének belső ellentmondásai még ilyen vázlatos felsorolásban is érzékeltetik, hogy az új ipari városnak viszonylag rövid idő alatt sok olyan gonddal kellett és kell megküzdenie, amelyek sajátosan a tervezett városok gondjai, s amelyeket a tervezőasztalokon valószínű még csírájukban sem láttak, azokat a már kialakult város élete tette nyilvánvalóvá, s a megoldásokat kellő tapasztalat híján (hiszen hol és mikor fejlődött nálunk egy település 25 év alatt 50 ezer lakosú várossá?) sok út-