Evangéliumi Világszolgálat, 1951 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1951-07-01 / 7-8. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGALAT 15. oldal Volt TB=s menekültek Memoranduma Trumanhoz és Amerika népéhez Az ausztriai Riedben lévő IRO Rehabilitation Centerben szolgáló egyházi munkásunk, Hajas Lajos presbiter küldte meg az Evangéliumi Világszolgálatnak ama Memorandum egy példányát, melyet a Riedben lakó volt tüdőbeteg menekültek szerkesztettek és küldtek meg sok amerikai vezető személyiségnek, elsősorban Truman elnöknek és több amerikai nagy újságnak. A memorandum szerkesztői a táborban lévő "tbcbetegként vagy volt betegként nyilvántartott” DP-k nevében kérnek meghallgatást és ügyükben orvoslást. Ezek a menekültek, miután IRO és osztrák orvosok a TB-kórházakban megállapították róluk, hogy meggyógyultak, ebbe a riedi IRO üdülőtáborba kerültek, elsősorban munka-átképzés céljából. Egy éve dolgoznak már itt különböző szakmákban, napi 6—S órát. Természetesen továbbra is állandó orvosi megfigyelés alatt állanak. Az átvilágítások, laboratóriumi analízisek, amelyek igen sokoldalúak és igen alaposak voltak, mindig negativ eredményt mutattak és mutatnak, annak ellenére, hogy a volt betegek egyre rendszeresebb fizikai munkát végeznek. Ezek alapján méltán feltehető volt, hogy e volt betegek kivándorlásra alkalmasnak lesznek tekinthetők. Természetes, hogy tüdő-betegségük nyomai Röntgen-felvételeiken meglátszanak, de az ilyen nyomok soha el nem tűnnek és 20—-30 éves gyógyult esetekben is kimutathatók. A szóbanforgó DP-k elindították amerikai kivándorlási ügyüket, végigmentek a szükséges proceszszionáláson, az USA Public Health Service megbízottja, vagyis köznyelven a konzul-orvos is elfogadta leleteiket és mint munkaképeseket terjesztette a Salzburgban működő különleges felülvizsgáló orvosi bizottság elé. Ez a bizottság a memorandumot szerkesztőket már el is utasította a Röntgen-felvételek alapján, de “nemcsak bennünket, hanem elvileg velünk együtt a táborban lévő többi 154 munkaképes és gyógyult volt tbc. beteget.” A memorandum a továbbiakban ezeket mondja: “Meg vagyunk győződve, hogy amikor egészen nagy dolgokban az USA kormánya és népe mérhetetlen áldozatokat hozott és ma is hoz a szabad világ érdekében, bennünket, akik ezen küzdelemnek áldozatra kész katonái voltunk és óhajtunk lenni, az amerikai nép krisztusi lélekből fakadó támogatásban fog részesíteni.” “Meg vagyunk győződve arról, hogy a gazdag és hatalmas USA, amely a múltban már annyiszor adta tanujelét nagylelkűségének és áldozatkészségének, nem maradhat el a kisebb Svédország és Schweiz mögött, amelyek családtagokkal együtt mintegy 400 munkaképtelen, aktiv tbc-s beteget vettek fel. De nem maradhat el az USA népe Luxemburg, Belgium, Franciaország és Norvégia mögött sem, ahová egyéb hard core esetek (vakok, öregek) nyertek bebocsáttatást.” A memorandum kéri az USA kormányát és népét, hogy legalább a négy következő kategória számára tegyék lehetővé a DP-törvény keretén belüli bevándorlást: 1. olyan tbc-betegek vagy volt betegek, egészségi állapotukra való tekintet nélkül, akiknek rokonaik vagy ismerőseik vállalják eltartásukat és kötelezik magukat arra, hogy a bevándorlók nem lesznek a köz terhére: 2. olyan betegek vagy volt betegek, ahol az együtt kivándorló munkaképes és egészséges családtag vállalja eltartásukat: 3. olyan volt betegek, akik igazolni tudják, hogy gyógyultak és az utóbbi időben állandóan dolgoztak egészségi állapotuk rosszabbodása nélkül: 4. az aktiv és munkaképtelen betegek helyeztessenek el tüdőszanatóriumokban A memorandumát kisérő levél rámutat arra, hogy a volt betegeket a riedi Rehabilitation Centerbe azzal az ígérettel hozták, hogy teljes megerősödésük után onnan kivándorolhatnak. Ebből nem lett semmi, viszont hir szerint hamarosan osztrák kezelésű táborba helyezik át a munkaképeseket és ezeknek saját munkájukkal kell hogy fenntartsák magukat. Ha az orvosok munkaképeseknek és gyógyultaknak tekintik őket, akkor miért nem jók kivándorlás szempontjából? A levél hangsúlyozza, hogy az elutasító bizottság nem vizsgálta meg személyesen őket. A memorandum a new yorki Szabadság-szobor feliratára való hivatkozással fejeződik be: “Küldjétek hozzám az elfáradtakat, szegényeket, a szabadság után vágyakozókat, hontalanokat, az élet vihara által sodortakat és én befogadom őket.” A Buenos-Aires-i magyar protestáns egyház lélekszáma 360-ra emelkedett. Örvendetes jelenség az, hogy számosán csatlakoztak az egyházhoz olyanok, akik 20-25 év óta nem tartoztak egyházhoz. Demes Péter református lelkész, a gyülekezet 80 éves lelkipásztora a buenos-airesi rendszeres istentiszteleteken kívül minden hónap első vasárnapján és minden nagy ünnepen Quilmesbe is kijár, ahol szintén van egy kedves magyar gyülekezet. Junius hónapban pedig Demes Pétertől azt az értesítést kaptuk, hogy a Temperley környékén lakó magyar református és evangélikus testvérek részére is havonta egy istentisztelet tartását indítja be.— Vicenti Lopezben minden héten magyar irás-olvasással, történelem és földrajz tanítással egybekapcsolt vallástanitást végez a lelkipásztor. Konfirmációra tiz konfirmándust készít elő, akiket terv szerint a reformáció ünnepén fognak konfirmálni. A magyarországi református egyház Szeretetszolgálata 1950-ben árvaházaiban 233 árvát gondozott. Az árvaházak Ajkán, Balatonfőkajáron, Cegléden, Derecskén, Erdöbényén, Gödöllőn. Hajdúböszörményen. Hejőpapiban, Karcagon, Kőszegen, Orciban és Őrszentmiklóson vannak. A Szeretetszolgálatnak van aggmenháza is Fehérgyarmaton, Fülöpszálláson, Pestszentimrén és Budapesten, melyekben 84 aggot gondoznak. A Szolgálat két idióta otthonában 150 epilepsziást ápolnak. Az 565 férőhellyel rendelkező árva- és aggmenházakban a múlt évben összesen 467 ápoltat gondoztak. A Szeretetszolgálat múlt évi számadása szerint a felhasznált 1,131.140 forintból 389,324 forintot az állam fedezett. Tehát a kiadások 65 százalékát az egyetemes konvent segélye, az árvanapi perselypénz, a gyülekezetek sáfársági megajánlása és az egyházi sáfárkodók adománya fedezte.
