Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
6. oldal 1995. szeptember MÉCS LÁSZLÓ “A mélyből kezdje, ki magasba készül. Poklokat járt meg minden megfeszített. Ki porba hullt, mert mindent elveszített, Rabszolgasorsát állja meg vitézül. A mélyből kezdje, ki magasba készül. ” (Tertullián éneke) Ez a bibliai tanács a költő életének summázása is lehetne, hiszen a Hemádszentistvántól Pannonhalmáig megtett út, a “poklokraszállás” ismétlődő tragédiáival volt tűzdelve. Századunk nagy viharait milliók egyikeként élte át, mégis az ő mécsesét mintha ádázabb szelek riasztgatták volna, mint a magyar kortárs-költőkét. Népünk veszteségei Mécs Lászlót mindig közvetlen közelről érintették. Mintha éppen a lehető legrosszabb helyen találnánk. Nem tudott helyezkedni, és így lehetett mindig a helyén. 1895. január 17-én született Hernádszentistvánon (ma Szlovákiában). Tíz éves korától a Premontrei Rend kötelékében élt, előbb diákként, majd mint a “kék-fehérek” missziójának, a Szent Norbert-i kegyességnek egyik legkiválóbb képviselője. “Itt élek a hajdani magyar Felvidéken, Fehéren és kéken. ” A trianoni szabdalás után az elszakítottak oldalán marad, papként szolgálja őket, mint nagykaposi plébános. Bár szerzete a tudományok művelésére készítette fel, Mécs becsülettel megállta a helyét megalázott honfitársai között. Egyszerű származásának és a Felvidéken csiszolt élettapasztalatnak köszönhető költeményeiben a népies íz, amit a békeévek kritikusai bár kicsúfolnak, szárnyat ad neki az összmagyarság szolgálatára. Hívják Erdélybe, tömegek hallgatják Pesten, és a külföld is megismerkedik vele a francia fordításokból. Amikor a Második Világháború egyik hadszíntere lett második szolgálati helye, Királyhelmec, elöljáróinak engedve Pannonhalmára települ, ahol a bencési apátság vendégeként folytatja tanítói-költői munkásságát. Az éppen dívó ideológiák és hatalmi harcok kereszttüzében megmarad népe javát szolgáló keresztyén magyarnak, és ezért ellenségnek tartják fasiszták, majd kommunisták, egyaránt. A hatvanas évekre már azt sem tudják róla: él-e, hal-e. Az 1965-ös kiadású "Magyar Irodalmi Lexikon ” ad róla végül is hírt, hogy él, hogy Rákosiék elítélték, de 56-ban őt is rehabilitálták. A magyar tudomány és kultúra ősi fészekhelyén, Pannonhalmán töltötte ■ 100 éve született élete hátralévő részét, csendes magányban. Több kötetnyi költeménye jelent meg, vaskos bizonyságtételek hitről, magyarságról, emberségességről. A kevesek, akik találkoztak vele elmondják, hogy gyönyörű nyelvezetével, bölcs beszédével vetekedett az a megnyerő képessége, ahogy meghallgatta és megértette az embereket. Paul Valery, maga is költő és a Francia Akadémia tagja írja róla az angolmagyar nyelvű "Vadócrózsát oltok’’ című kötet előszavában: “Mécs a költő, pap és szerzetes rendkívüli könnyedséggel és cselekvési szabadsággal hordozza, sőt fokozza hármas hitvallásának kiemelkedő jellegét. A lelkipásztorság, a szerzetesi hivatás és a szent költészet lelkes szolgálata összeolvad benne és egymást támogatja minden nyilvánvaló nehézség nélkül: “est totus in toto, et totus in qualibet parte” (mindenben teljes és teljes bármelyik részében is). Papi jellege nem akadályozza erőteljes személyiségének kifejlődését; és hite együtt él azzal a csodálatos érzékenységgel, amely befogadja és nagyszerű művekben visszaadja a földi élet minden erejét és szépségét...” Mécs költészetének hatását szemléltesse Somogyi József verse: IMÁDSÁG (Mécs Lászlót olvasva) Izmosodó izmusok izgága papja ne legyek; Szavad ízét ne sózza fontoskodó izzadtságom. Az Ige izzó fényében engedj megállnom, S verejtékem mossa hűs áldásfolyam! A magyar baptista költők versei között gyakran felcsendülnek Mécs sorai is gyülekezeteinkben, mert e katolikus pap-költő bizonyságtételében mély, igei és érthető üzenet van. Mivel születésének centenáriumán rá emlékezünk, róla szóljon most a vers: HÁRMAN MEGYÜNK AZ ÚTON Mi mindig hárman járunk, lábam bármerre megy: együtt megy itt az ember, a költő és a pap - de a három mindig egy. És szembe jő a Jóság és mind rajonganak: az ember megimádja, himnuszt költ rá a költő, zsoltárt zeng rá a pap. És szembe jő a Szépség s rögtön megoszlanak: szívet kínál az ember, virágot szór a költő, gyanakvón néz a pap. Mögötte a csupasz Bűn titkai látszanak: borzong az ember, felforr a költő s egy kerubtól tűzpallost kér a pap. Hárman megyünk az úton, a vágyak rajzanak: a földre hiv az ember, mesébe hív a költő, a mennybe hív a pap. (A megemlékezést Novák József írta) Magyar Baptista Lelkipásztor Találkozó a Hargitán A magyar baptista lelkipásztorok találkozóját június 13-15 között tartották meg a hargitai magyar baptista táborban. Több, mint hatvan lelkipásztor vett részt a találkozón a világ különböző országaiból. Magyarországról közel harmincán, a Vajdaságból hárman voltak jelen. Az amerikai magyarokat ketten képviselték, Ausztráliából egy lelkimunkás csatlakozott a romániai mintegy harminccal együtt a találkozó résztvevőihez. Az együttlét gerincét “A házasság és elválás” című könyv ismertetése képezte, amelyet Csiszár István kétegyházi lelkipásztor (a könyv fordítója) tartott meg. Az előadás iránt a jelenlevők nagy érdeklődést tanúsítottak, amelyet élénk eszmecsere követett. A találkozón lehetőség nyílt a szövetségek vezetőinek a megbeszélésére is a közös problémák rendezése érdekében. Szóba került a Magyar Baptisták Nemzetközi Missziójának alapszabály tervezete, valamint a Magyar Baptisták Második Világtalálkozója. Az utóbbiról a végleges döntés az augusztusi Tahiban megtartandó értekezleten születik majd. A találkozó felemelő mozzanata a lelkipásztorok közös úrvacsora vétele volt. A szent jegyeket Mike Béla, a romániai magyar baptisták alelnöke, Bayer György, a magyarországi baptisták miszsziói titkára és Kulcsár Sándor, az amerikai magyar baptisták elnöke szolgáltatta ki. A találkozó utolsó napján közös kirándulást szerveztek a Gyilkostóhoz és a Békási szoroshoz, mint Erdély gyöngyszemeihez, ezáltal is magasztalva Teremtő Istenünket. (Baptista Hírlevél)
