Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-07 / 19. szám
Vili. m. Budapest, 1922 május 7. 19. szám Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest, Vili., Szentkirályl-utca 51 (Ollöi-ut 24). Lapraklamóclók írj. iniMr Erna ktoyvnyomdájába Budapest, V., Cfáky-utoa 10 kBIdondák. Alapította Dr. Raffffay Sándor. Kiadja ■lóflxatésl ár évi 160 korona. Egyes szám ára S korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. FelelOa szerkeaztö éa kiadót Dr. SCHOLTZ OSZKÁR. Fdmunkatára: KUTHY DEZSŐ. Püspökeink. Régi igazság az, hogy nagy idők nagy embereket szülnek. És egy bűnei miatt porig alázott nemzet még mindig felemelkedhetik, ha jeleseire, nagyjaira hallgat. Azokra, akik népükben a nemzeti öntudatot élesztgetik, akik a nemzet fiait töredelmes bünvallásra, lelki megtisztulásra, uj életre serkentik s akik az élni akaró nemzetet siralmas helyzetében testvérnépek segítő karjával is bátorítják, vigasztalják. A magyar evangélikus egyház négy évszázadon át mindig hü tükre volt a magyar nemzet életének. Bűneink és erényeink, örömeink és siralmaink a nemzet arcát tárták a világ elé. Sok jeles embert adtunk a hazának s az evangéliumnak a mi berkeinkből kiszivárgó vizei a magyar kultúra aszott mezőin, a nemzet enervált testében nem egyszer uj irányt, uj életet teremtettek. Ez volt a mi karizmánk, a mi istenadta hivatásunk, melynek hü teljesítése szabadságunkat, önkormányzati jogállásunknak törvényes biztosítását szerezte vissza. A trianoni Magyarország csonka Lutheraniája nemzeti hivatását ma is hiven betölti. Isten pedig, aki minket most sem hagy el, nekünk, megfogyatkozott népének, vezéreket adott. Vezéreket, kiknek szava áthatol a börtönfalakon s mig idebent a bűnös ember egész valóját megrázza, kicsendül a nagyvilágba is és az evangélium népeinek figyelmét, részvétét felénk tereli. Főpásztorokat adott, kik lutheri kereteikből kiemelkednek, mert szavukra az egész nemzet figyel. Az egész nemzet, melynek lelke felekezeti válaszfalakat nem ismer s amely önleikének megrajzolását, csüggeteg szivének bátorítását minden hivatott kézből szívesen veszi; merta nemzet csak egy Istent ismer, a magyarok istenét, ki azzal hozott minket a Kárpátok ölébe, hogy itt „élned, halnod kell.“ Püspökeink lankadatlan buzgósággal keresik azt az utat, mely a halálra ítélt nemzetet az uj élet kapujához vezeti. Geduly Henrik a régi Nagymagyarország evangélikusait a közös múltnak történelmi, jogi és kulturális kapcsolataival óhajtja egy nagy Kárpátközi evangélikus szövetségbe tömöríteni. Szép és jelenlegi szövetségünk irányával egyező gondolat, melynek megvalósulása az egész nemzet faltámadását egyengetné. Kapi Béla a kérdés lényegébe vág. Savonarola látnoki erejével, Magyari István prédikátori hevületével mutat reá az egyedüli biztos ösvényre: a bünbánatnak, a megtérésnek igazi lutheri útjára, melyek megtalálása a nemzet arcát tisztává, nemes vonalúvá teszi s amely a mai Magyarország posványáiról csak egy igazi emelkedett, valláserkölcsi és nemzeti eszményekkel telilett nemzeti kultúra fonalán verethet el a Magyar Jövőnek eszményi magaslatára c Dr. Raffay Sándor az alföldi magyar szilárd megállásával elsősorban a megalkuvások vészes lejtőjéről igyekszik nemzetét visszatartani. Erős hite, Isten kegyelmében rendületlenül bizó lutheri lelke véreit nyugalomra inti és minden adatot, minden embert mérlegre helyező széleslátásával, fejlett diplomáciai érzékével nemzetközi kapcsolatokat teremt. Mert a jövőt építve a múltakba tekint s tudja azt, hogy a protestántizmus minden látszólagos szakadozottsága ellenére, élő egység, valóság és az igazság győzelmének biztos mentsvára. Adjunk hálát Istennek, hogy ilyen főpásztoraink vannak. Hogy magyarok, lutheránusok, akik az igazi, egyetlen Jézust prédikálják s akik Pál szavaival bátran elmondhatják magukról: semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-föapostolóknál. ep. Minden elhanyagolandó inkább, mint az ige, és semmisem szorgalmazandó annyira, mint az ige, mert hogy annak lendületbe kell jönnie a keresztyének között, tanúsítja az egész írás s maga Krisztus is. (Luk. *10, 39—42.) (Luther.)
