Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 8. szám - Rozsondai Károly: Visszapillantás és előrenézés
173 Visszapillantás és előrenézés (A soproni tanítóképző-intézet 50 és 45 éve végzett tanítványainak találkozóján, 1942. június 24-én elmondotta Rozsondai Károly igazgató.) Az alma mater örömével és örök szeretetével köszöntőm az öreg falak között azokat, akik ezelőtt 45 és 50 évvel mentek ki innen az életbe. Akkor fiatal, rugalmas, az életmezőn indulók, tervekkel, vágyakkal megrakott sereg, ma egy hosszú élet minden tapasztalatával megérett, meglassudott, nagy útra tekintő vándorok. Ez a 45 és 50 év volt életük tengelye, a munka és az aratás kemény korszaka. Hol van a távolban 1892. és 1897? Micsoda korszakot zár magában az azóta eltelt félszázad nemcsak volt tanítványaink életében egyenkint, de a nemzet, sőt az egész világ történetében? Mennyi minden történt ezalatt az intézetben is! 1892. és 1897! Az egyik a viruló, izmos Nagy-Magyarország 1000 éves emlékünnepe előtt, a másik szám közvetlenül a milleniumi fény, önbizalom, nagyság után! Azóta Istenem ledőltek már egyszer Dévény, Zoborhegy, Verecke és a brassói Cenk-hegy emlékoszlopai! Hősi sírba hanyatlott 600 ezer fiatal magyar élet s intézetünk hősi emléktábláján is ismerős nevek nagyognak arany betűkkel. Szétszakadt időközben az ország s merev határok választották el a volt osztálytársakat és barátokat. És ma ismét jönnek már a feketekeretes gyászjelentések! Milyen nagy dolog, milyen szomorú, de egyben dicsőséges végzet és rendelés, hogy ismét messze orosz földön harcol a nemzet fiatalsága és közöttük intézetünk igen sok, kedves, szeretett, hűséges tanítványa is. Nagy meghatottsággal olvastam egyiküknek tábori lapján azt a kívánságot, hogy tartsuk számon, kik vannak a fronton és véssük fel majd az elesettek nevét hősi táblánkra a többi dicső név mellé! De nem akarom részletezni e félszázad történetét. Ismerik Kedves jó Öregdiákjaink eléggé, hiszen átélték azt a sok megpróbáltatást, amit ez jelentett. Istennek hála legyen azért, hogy mégis felfelé mehetett a magyar nemzet s ma már tágasabbak a határaink. Reméljük, hogy a nagy küzdelem is jó véget ér s békésebb, boldogabb és biztonságosabb korszak köszönt reánk, amikor nem kell fegyvert forgatni s nyugodt, építő, termelő munka folyhatik. Az intézet sorsa születésétől kezdve nagyon küzdelmes volt. Tudjuk, hogy milyen áldozatos lélekkel, közadakozásból emelték, hogy Pálfy József, Király József" Pál, Kolbenheyer Móric lelkesedése és a hittestvérek áldozatkészsége nélkül sohase jött volna létre. Azonban léte körül állandóan ott lengett a bizonytalanság. Tizennégy évig közadakozásból tartották fenn. A fenntartás gondja egyre nő. Felvetik a gyülekezetek megadóztatását s alighogy megkapják a fenntartáshoz szükséges szavazatokat pótszavazás elrendelése révén. — Hálával kell megemlékeznünk a sok nagynevű és névtelen adakozóról. Már 1895-ben szükségesnek mondják ki az építkezést. Az öreg falak elavultak, nem képesek lépést tartani az állami képzők fejlődésének ütemével. Rengeteg gond és küzdelem volt az osztályrésze az igazgatóknak és tanári testületnek. Felvetődik
