Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 10. szám - Könyvismertetés

jr í 157 haber E. Henrik közös elnöklése mellett tartották meg és ennek első időszakában a két egyesületet közösen érdeklő ügyeket tárgyalták le. A közgyűlés a gályarabokról és Gerhárd Pálról, az egyházi énekköl­tőről, kegyelettel emlékezik meg. Schöll Lajos főesperes „Lelkész és tanító közös munkája" címén nagyon tanulságos és értékes előadást tartott. Németh Gyula lelkész „A templom művészi berendezése és kiképzése" című előadásával kötötte le a hallgatóság figyelmét. — Grieszhaber elnök azután az Országos Tanítószövetség működéséről referált behatóan, majd megemlékezett Krug Lajos- és Uhrin Károly- nak kitüntetéséről szerető, mély ragaszkodásról tanúskodó, meleg sza­vak kíséretében. Elnök jelenti továbbá, hogy Petter János és Sauer- wein Jakab nyugalomba vonultak és egyéb személyi változásokról re­ferál. A tanügyi esperes tájékoztatta a közgyűlést a tanügyi közigaz­gatás aktuális kérdéseiről, a VII. fizetési osztályba sorozottakról, a besorozás hatásáról, a státuszrendezésről és ezzel kapcsolatos kántori sérelmekről. Schrantz Béla tanító ,,A mohácsi vész 400 éves évfordu­lója" címen tartott magas szárnyalású előadást, Kiss Júlia Móra Lász­lónak „Izenet a végek felé" című költeményét szavalta hatásosan. Vitéz Nagy István behatóan az új tantervvel foglalkozott. Grieszhaber E. H. elnök, a tőle már megszokott alapossággal a státuszrendezéssel foglalkozott, melynek kapcsán a közgyűlés kétrendbeli határozati ja­vaslatot fogadott el és terjesztett az egyházmegyei közgyűlés és a Tanítószövetség (?) elé. E határozatok szerint a közgyűlés a 25.000 1926. M. E. rendeletnek hatályon kívül helyezését és az 1922. évi 700 sz. kultuszminiszteri rendelet visszaállítását; a tanítói, kántori, levitái javadalom százalék alapján leendő elkülönítését; új egységár­értékelést; a tanítóságnak a gazdasági teendők alúli mentesítését; az állami tanítók által élvezett összes kedvezmények megadását; a nyug­díj járulékoknak állami adóval eszközlendő fizetését kéri. Kivánja to­vábbá, hogy az iskolafenntartó egyházaknak a tanítói fizetéshez való százalékos helyi hozzájárulása a békében teljesítettnél nagyobb ne legyen. Marth Péter a Falusi Szövetség áldásos működését ismerteti és végezetül a „Deutscher Kulturverein" működésével is foglalkozik, amelynek agitátorai szerinte nemzeti cégér alatt magyarellenes és katholikus propagandát űznek, amit a közgyűlés elitéi és szükségesnek tartja, hogy a tanítóság ennek ellensúlyozására az iskolánkívüli nép­művelés keretében nagyobb kultúrát terjesszen és élénkebb tevékeny­séget fejtsen ki. Könyvismertetés. Luther Lelke. Ezen a címen adott ki Szigethy Lajos dr., az or­szágos evangélikus tanáregyesület érdemekben gazdag elnöke, egy könyvet, amelyet az olvasó addig ki nem ad kezéből, míg utolsó be­tűig végig nem olvasta. Húsz hangulatképben mutatja be a múltnak lutheránus magyarságát. Ennek a könyvnek minden evangélikus csa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom