Evangélikus Népiskola, 1918
1918 / 11-12. szám - A tanító s az a szebb jövő
122 talatra jutunk, hogy annak a várt, remélt megújulásnak lényegéről, mivoltáról a legtöbbnek távoli sejtelme sincs. A mai korszellemből táplálkozó gondolkodásmód annyira megcsökönyösö- dött az elmékben, hogy más érzületvilágot rendszerint képzelni sem tudunk. A változást, a megújulást úgy látszik mindenki olyannak reméli, hogy az az ő saját vágyainak, érdekeinek megfeleljen. Az előkelő azt hiszi, hogy abban az új világban majd minden alsóbb rangú tisztelettel hajói meg a főranguak előtt; az úgynevezett proletár azzal a reménnyel kecsegteti magát, hogy akkor majd ő lesz az ur, a katholikus az egy akol egy pásztor eszményéről álmodozik, a pénzember bizakodó önelégültséggel várja annak az időnek elkövetkezését, amikor az aranyborjú ő fensége egyeduralmát senki se vonja majd kétségbe. Az egyéni s szűkkörű érdekek bilincseiből még nem szabadultunk ki s annálfogva nem is tudunk fölemelkedni arra az álláspontra, hol a bennünk élő isteni szikra, a nemesebb érzület arra késztetne, hogy az egyetemes emberi felöl, az ember lelki s testi jólétének föltételeiről gondolkodjanak. Ennek a lelki emelkedettségnek elmaradhatlan föltétele az a tulajdon, melynek ma nagy hiányát érezzük a társadalom minden rétegében : az alázatosság, melynek bimbójából aztán az önmegtagadás, az önzetlenség és az egyéni érdekek láncaiból felszabadulás feslik ki. De hol találsz ma felebarátom, olyan embert, akár a vagyonosak, akár a kisebb vagyonuak között, aki az ő helyzetét, állását, viszonyait alaposan ki ne zsákmányolná, hogy jövedelmeit a lehetőség legszélsőbb határáig fokozza s pedig tekintet nélkül arra, hogy kapzsi törekvése folytán mennyi gond, aggodalom, szenvedés felhője borul felebarátja egére, vagy hogy mennyi kárt okoz veszedelemben forgó hazájának? Hol az a hirlapiró, kinek eszébe jut, mikor tollához nyúl, hogy cikke megírásánál ne pártérdek, ne is a lap üzleti érdeke, hanem egyedül a haza jóléte lebegjen szemei előtt? Hol az az istállótulajdonos, kinek eszébe jutna, hogy a mikor a hazában oly rettenetes a nyomorúság és a lelki fájdalom, akkor a lóversenyek fényűzéséről és a vele összekötött erkölcstelen nyerészkedésről le kellene mondani? Lemondani, a mikor alkalom kínálkozik, lemondani a haszonról vagy az élvezetről a közérdekért, ez az a szó, melyet korunk szülötte nem akar ismerni. Ide, erre a pontra kell tehát vetni a feszitő rudat, hogy az emberiség érdekei iránti sivár közönyösség jégkérge meghasadjon; szétszakadozzon és az emberi szív neme,
