Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XVI. Az elnyomás
féle rendelet megjelenése után a templomfoglalás mintegy a királyi akarat végrehajtásának látszott. Abban a tizenegy vármegyében, akol 2—2 articularis helyet jelölt ki a protestánsok számára az 1681-iki törvény, a becikkelyezett két templomon kívül valamennyit leszedték és pedig az uralkodó feltétlen helyeslésével. így 1732-ben Vas megyében 40 egyház semmisült meg, a soproni, nyitrai, pozsonyi, trencsóni egyházak szintúgy jártak. Sáros 172 evangélikus templomából III. Károly halála évében csak 13 (tizenhárom) volt meg. Mária Terézia »enyhébb« korszakában is 192 templom esett áldozatul az üldözőknek. Az a falu, amely nem tudta igazolni, hogy 1681-ben temploma ós nyilvános szabad vallásgyakorlata volt, hasztalan állt ellent vagy folyamodott. Á király, ha egy-egy sérelem tudomására jutott, elrendelte az ügy megvizsgálását. Ez a vizsgálat azonban rendszerint sok huza-vonával járt, esztendőkön át tartott és pártos, elfogult tisztviselők vezették. Több helyütt, mint p. o. a somogy-megyei Csepelen, a jóravaló katholikus nép tett bizonyságot a protestánsok igaza mellett és saját papjai ellen. 1 Mivel ilyen módon a templom régisége a tanúvallomásokból kiderült, más ürügybe kapaszkodtak; hogy a csepeliek legfelsőbb engedély nélkül javították és bővítették templomukat. Annyi volt belőle igaz, hogy tizenhat karót a templom falában tőben elrothadt karók mellé földbe ástak, azokat a meggyengült karókhoz szegezték, az alját sárral becsapkodták és föllebb is, ahol a sár lehullott, besározták. Ez alapon a vád igaznak találtatott és a templom elvétetett. Volt azonban másféle foglalás is. Veszprém városának, 1681-ben, mint véghelynek a benne őrségül tartott katonák kedvéért szabad vallásgyakorlatot TRISTISSIMA, ECCLESIARVM HVNGARIAE PROTESTANTIVM FACIES, OMNES RELIGIONIS CONSORTES AD CHRISTI AN AM COMPASSIONEM LACRYMABUNDA INVTTANS, PUBUCO EXPOSITA CONSPECTUI A MATTHIA BAHIL, OLÍM ECCLESIAE EVANG. BOHEMICAE IN LIB. REGIAQUE CIVITATE EPERIESSIENSI T. D. MINISTRO, NUNC VmiTáTIS CAUSSá EIULE *.******#**************>» BREG/E, TYPIS VTOVJE B. GODOFREDI TRAMPII ANNO MDCQ&iru. TRISTISSIMA ECCLESIARÜM HUNGÁRIÁÉ CÍMLAPJA. 1 Földváry II. k. 24. 1.