Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

ELSŐ KORSZAK. Az alapvetés kora. - V. A két felekezet békés viszonyának felbomlása.

az udvar kegyét, természetes, hogy a soproniaknak kellett vere­séget szenvedniök. Ezek az új püspöknek haragját különösen két dologgal vonták magukra: nem mentek el az általa összehívott szombathelyi zsinatra és nem fogadták el a Gergely-féle új naptárt. A zsinaton, melyet Szombathelyre 1579. aug. 2. és következő napjaira hivott össze a püspök, nemcsak a tridenti zsinat kánonait akarta kihirdetni és a Liszti idejében meglazult egyházi fegyelmet helyreállítani, hanem számított arra is, hogy a már különvált és 1576. püspököt is választott dunántúli evangélikusok visszatérnek, vagy legalább is megjelennek a zsinaton. Meghívta Draskovich udvarias hangú levélben Sopron városát is 1 s egyideig tanakodtak is róla, hogy megfeleljenek-e a hatalmas ember kívánságának. Megkérdezték ez ügyben szomszédjukat, Nádasdy Ferencet is Kereszturon levélben, Batthyány Boldizsárt Németujvárott pedig követek által, hogy mily állást foglaljanak el a zsinattal szemben. Batthyányhoz jtil. 22-én Musaeus Jónás Péter, Dragonus Gáspár magyar lelkész és Feurer János tanácsos ment el, 2 akik itt nem régiben bucsut vett papjuknak, Beythe Istvánnak véleményét is kikérték. E kényes ügyben ime Sopronnak már a magyar papjai is fontos szerepet játszottak. Lássuk tehát a magyar gyülekezet további történetét. Sztáray elmaradása és Semlyén mellőzése után 1571. jul. 1-én a város egy Blaschenitz Lukács nevű, különben teljesen ismeretlen férfiút szerződtetett, de csak Márton napig (nov. 11.) Hetenként 2 fontot és Márton napjára 6 mérő gabonát és 2 akó bort Ígértek neki. De ezt a rövid terminust sem érte meg, mert már okt. 2. itt Sopronban elhalt. Temetési költségeit is a város fizette. 3 Ezután két névtelen magyar pap bukkan fel Sopron számadó könyveiben. Az egyik 1572. elején Hidvégről jött ide magyar lelkésznek. 4 Ha valamely szerencsés véletlen felderítené, hogy ki távozott el ekkor Hidvégről, úgy a soproni magyar pap neve is 1 Gamauf 1. 288. Dokumente 1. k. 2. r. A 48. a. 2 Herr Péter Jonas und Herr Caspar beidé Predikanten seien sambt dem Herrn Hansen Feuerer zu dem Herrn Budiani gehen Gissing verordnet worden, von seiner Gnaden zu erkundigen, ob er seine Predikanten in das Sinodum zum Herrn Bischofen gehen Steinamanger schicken wolle oder nicht. Vár. szám. Gamauf I. 289. és 495. 3 Vár. szám. 1571-ből. Gamauf I. 498. 4 Vár. szám. 1572-ből. Gamauf I. 498.

Next

/
Oldalképek
Tartalom