Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - III. Nyomdatitkok és szerzőségi kérdések
kat - egyaránt figyelembe véve azonban mégis el kell fogadnunk Vázsonyi Mártont az Arndt-könyv egyik magyarítójának. A munka következő fázisáról, a nyomdai költségek előteremtéséről (ill. az erre irányuló eredménytelen kísérletekről) két levél tanúskodik. Az egyiket Sartoris János írta - a már elhunyt - Johann Christoph Coler weimari udvari lelkészhez (1691-1736) 1738. május 12-én (78), a másikat Friedrich Wilhelm Beer pozsonyi rektor (16911764) Gotthilf August Francke hallei professzorhoz 1739. április 8-án (79). Nincs rá adatunk, hogy eme próbálkozások sikerrel jártak volna: a címzettektől nem érkezett támogatás, csupán annyit tudni, hogy az ifjú Francke örömmel fogadta a magyarországi híreket. 184 A hallei megjelentetésről ezután nem esett többé szó, amellett pedig, hogy Jénára esett volna mint nyomdahelyre végül a választás, az impresszumon kívül semmilyen utalás nem található. E kiadás esetében a máskor oly jól értesült régi irodalomtörténet-írás sem tudott semmi biztosat sem a külföldi, sem a hazai megjelentetésről. Az Arndt-művet címlapja alapján mégis inkább a „hazai" csoportba lehetett sorolni, mivel azok az impreszszumok, melyek csak helyet tüntetnek fel, nyomdát nem, a legtöbbször hamisnak bizonyulnak. Csupán két körülmény tette bizonytalanná ezt a besorolást: az egyik a könyv majd ezer oldalnyi terjedelme (a titokban nyomott iratok ennél jóval kisebbek szoktak lenni), a másik a költségek nagysága (külföldi segítség nélkül bajos lehetett kiadni). Az imént említett hallei és weimari tapogatózás, a németországi megjelentetés tervezgetése is ezen a józan számvetésen alapult. Igaz, hogy Hans W von Diede báró és Christian Nicolaus Möllenhoff éppen az előző években 2000 aranyat volt képes felhajtani magyar könyvekre, de egyikük már korábban, a másik pedig épp ekkor, még a kézirat csiszolgatása közben hagyta ott Bécset. A korábbi homályt azonban el kell hogy oszlassa az a berlini Francke-hagyatékban őrzött levél, melyet Friedrich Wilhelm Beer, 1740. augusztus l-jén írt Gotthilf August Franckénak Haliéba: „Innen biztosíthatom Nagyméltóságodat, hogy az arndti Igaz keresztyénség és Paradicsom kertecske 1115 nyomtatásán szorgalmasan dolgoznak Sopronban. A drága Sartoris úr nagy megpróbáltatások közepette végül áldásos előleget kapott, részben néhány nemesúrtól, főleg azonban a Grazban fogvatartott Seckendorff generálistól. Ez a drága úr állítólag kérte, hogy a nemescsói gyülekezet (Kőszeg mellett) egyik lelkésze menjen el hozzá, hogy az embereivel úrvacsorát vehessen. Ezt a dolgot igen titkon, ráadásul zár mögött kellett megtenni. Pitrqff úr, a német prédikátor 11 "' utazott oda, s beszámolt neki kollégája tervéről. A generális úr utasította az övéit, hogy adományozzanak 1000 forintot, s másutt is ajánlják a m „Über die Edicrung des Arnds in der ungarischen Sprache habe ich herzlich erfreut." G. A. Francke levele F.W Becrhcz 1740. aug. AFrSt. Neuzugänge. Idézi Winter 1954. 139. 185 Ez a mű ekkor nem jelent meg végül. 186 Paul Pitroff nemescsói nemet lelkész (1738-1741), tanulmányait Pozsonyban és Jenában végezte. A nemescsói „német" gyülekezeten az átmenetileg ide kényszerült kőszegi gyülekezetet kell érteni.
