Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
letére kiterjedő rendelkezésekből a templom történetére leginkább az tartozik, hogy az evangélikus templom használatának szabadsága a beeikkelyezett helyekre korlátozódott. Ezért jelölhető meg ez a korszak az evangélikus templom történetében az artikuláris helyek korának. Annál inkább, minthogy nemcsak azokat számították artikuláris helyeknek, amelyek név szerint fel voltak sorolva az 1681. évi XXVI. törvénycikkben, hanem azokat is, amelyek a nagyot) szabadsággal bíró 19 vármegyében feküdtek, és igazolni tudták, hogy a törvény létrejövetelekor vagy legalább is 1720 körül templomi, imaházi vallásgyakorlatuk volt. A korlátozott (restringált) vármegyékhez képest a kiváltságos (privilegizált) vármegyékben — de csakis viszonylag — tűrhetőbb volt az evangélikus templomok sorsa, Győr, Veszprém, Nagyhont, Nógiád, Kishont és Gömör vármegyében ezért tud megmenekülni néhány evangélikus gyülekezet. Itt a viszonylag jogvédett gyülekezetek éppen úgy szárnyuk alá veszik a környékbeli evangélikusságot, mint pl. Vas megyében, ahol Nemescsó különlegesen is szép hivatást teljesített: teret s védelmet adott magyar és német istentiszteletnek egyaránt. De a kiváltságos vármegyéikben sem kerülte el mindegyik gyülekezet az üldöztetést. Például a győrmegyei Bezi 1756-ban veszti el templomát és nyilvános vallásgyakorlatát. 1781-ben a protestánsok azt panaszolták, hogy egykori templomaik közül kb. 800 nincs birtokukban. Ezek közül kb. 700-at iaz 1681-i törvény óta vettek el tőlük, kb. négy és félszázat ez időszak első, kb. 250-et annak második felében, a pesti bizottság tárgyalásának idejétől. 5 1 Ez a legutolsó szám is mutatja, mennyi az igazsága és dicsősége a XVIII. századnak a magyar nemzet történetében. 5. Megható az artikuláris helyek egyházi élete. Messzi községekből sereglenek össze a hívek istentiszteletre; ki szekéren, ki gyalogszerrel jön. Nemeskérhez az artikuláris korszakban 32 tekintélyes község tartozott; 3000 lélek számára épült a temploma. 5 2 Itt is, másutt is a vidékiek szintén hozzájárulnak a templom építéséhez s az egyházközség fenntartásához, Ezért épülnek a helyi hívek számához képest feltűnően nagy befogadóképességű templomok. Nagypalugya temploma 6000 főt tudott befogadni. Amint ezt láttuk, ez volt a helyzetük azoknak a gyülekezeteknek is, amelyek a kiváltságos vármegyékben igazolni tudják a nyilvános vallásgyakorlathoz való jogukat. Artikuláris helynek tudta magát például Bokod Komárom megyében, Cekeháza Abaújban (ma Abaújszántó szórványhelye). Somogy megyében Iharosberényt és Surdot tartották számon úgy, mint a vármegye két artikuláris helyét. 5 3 Az evangélikusok ekkor oly nagy buzgóságot mutattak a templom iránti ragaszkodásban, hogy néhol még lakóhelyüket is elhagyták, csakhogy közelebb kerüljenek hozzá. Az őrségi kerület lakosságának fele beljebb költözött, oda, »hol a prédikátoroknak szabad és bátor maradásuk vagyon«. Az elvándorolt protestáns magyarok helyébe nyugatról és délről római hitű németek és horvátok nyomultak. Ilyen jelenségeket eredményezett országszerte a> király »kegyes intentio«-ja — amint ezt az őrségieknél érdekelt gróf Batthyány Ádám 1734-ben kifejezte —, hogy az egész Magyarországból kiküszöböltessenek a prédikátorok. 5 4 De hiába volt a nagy buzgóság; a külső körülmények és a lelki erő lankadása bizony sokfelé sorvasztották a hívek keresztyénségét. Amit a baranyamegyei zalátai reformátusok panaszoltak Mária Teréziának, elmondhatták volna magukról sokfelé az evangélikusok is. »Miért instálunk mi most templomot, prédikátort, parochiális házat? Oka ez, mert minékünk más helységbe istentiszteletre járni mind a helységnek távolléte, mind pedig az árvíz, mely gyakorta megkörnyékez, mind némelyeknek öregsége s ruhátlansága nem engedi. Második oka, hogy eddig gyermekeink csak tudatlanságban neveltettek, halottaink minden tisztesség nélkül temettettek. Harmadik ez, hogy mivel istentisztelet nálunk nincsen, fiainkat meg nem házasíthatjuk, mert olyan helybe, holott semmi istentisztelet nincsen, senki a maga leányát adni nem kívánja, és így navonként nem szaporodunk, hanem fogyunk. Negyedik ez, hogy gyakorta gyermekeink a prédikátorok nem léte, az útnak rossz s árvíznek nagy volta miatt, amidőn sem hajón, sem gyalog nem lehet menni, kereszteletlen habnak meg.« 5 5 Ilyen tarka a XVIII. században az evangélikus templomtörténet. Az egyik vidéken meszeire elmenve sem lehet templomot találni, mert nem szabad építeni. A másik helyen hatalmas házat kell emelni a hívek serege számárai. Ugyanezt a tarkaságot látjuk a török alól felszabadult területen. Az egyik helyen rendszeresen épülhetnek a hívek a gyülekezeti evangéliomballgatás által, a másik helyen földig rontják templomaikat. Igaz, annál meghatóbb a többnyíre új települőkből alakuló gyülekezetek forró vágya templom után. Ha több evangélikus család telepszik le egyszerre, rendszerint első dolguk valami hajlékot emelni az istentiszteleti gyülekezet részére. Jönnek azonban a zaklatások. Legkevésbbé a földesúr részéről, mert hiszen a többnyire római katolikus vallású földes-
