Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)

V. A protestantismus Bártfán

fiz egyház és a uárosok a reformáció eiötf. 91 járatlanságra vall már az is, hogy az Ágostonrendiiek távozá­sát Bártfáról 1528 és Stöckel Lénárt ottani működését 1539—60 (két különböző korszak eseményeit) összekeveri. Az a korszak ugyanis, melyben a polgároknak a régi papokkal, szerzete­sekkel, bucsuárusokkal kellett harcolniok, perlekedniük, 1530 körül a legtöbb helyen már lezáródott és azután következett az alkotásnak, az uj egyházi és iskolai rendszer kiépítésének tisztultabb kora. Bártfán is hasonlóképen történt a dolog. A szerzetesek távozása idején, 1528-ban Schüssel Far­kast választották plébánosukká, aki már a reformációhoz szí­tott. 1) Alatta Láng Esaiás lutheránus prédikátor már szervezte a híveket és az egyházi életet. 2) Ε miatt 1534-ben először Mihály kalocsai prépost és egri püspöki helytartó a plébá­nosnak, majd Ferdinánd király a városbelieknek irt, hogy az illetőt, mivel uj erkölcsöket, „átkos eretnekséget és felforgató tanokat" hirdet, mozdítsák el állásából, sőt fogjak el és adják át egyházi főhatóságának. 3) Erre a bártfai tanács tiszteletteljes, de önérzetes hangon válaszolta a királynak, hogy ha észre­vette volna, hogy papjuk nem méltó a hivatalára, u^y nem tűrte volna őt meg állásában. Azonban ő felségét félrevezet­ték, midőn Esaiás papot mint egy Morvából vagy Sziléziá­ból kiűzött felforgató prédikátort tüntették fel. Ellenkezőleg, az ő papjuk a világos és tiszta evangeliumi igazságnak a hirdetője s érte nemcsak Bártfa. hanem Kassa, Eperjes, Kis­szeben és más szab. kir. városok egész polgársága is jót áll. 4) valójában pedig mindegyiknek meg vannak a maga speciális politikai és egyéb okai. Éppen jelen munkánkban mutattunk rá azokra a körül­ményekre, melyek szükségszerüleg a reformációra vezettek. 1) Egyháztört. Emi. I. 378. 2) Brodarics István szerémi püspök 1533-ban Budáról jelenti a pápának, hogy Luther tanai már mindenfelé elterjedtek és ha az ország nyíltan még nem állott melléjük, az csak a király magatartásán múlik. Egyháztört. Emi. II. 272. 3) Egyháztört. Emi. I'. 336, 356, 370. 4) Eperjes, A sáros-zempléni ev. esperesség levélt, index cronol. 1534. nov. 12. Esaiás papot ugyan a bártfaiaknak a király ujabb ren­deletére el kellett bocsátaniok, de aztán újra egy nős, ev papot bíztak meg s e mellett aztán ugy látszik már királyi megintés dacára is ki­tartottak. Egyházt. Emi. III. 166, 222 és 251.

Next

/
Oldalképek
Tartalom