Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-03-27 / 13. szám

Hegyen épített város 92. oldat. 1927. március 21 lődik. Nagy intelligenciájú, jó hanga és pom­pás zenei érzékű tagjai kitűnő karmesterük vezetése alatt gyorsan haladnak és sajátít­ják el a karénekesek fogásait: a fegyelmet, a hang színezését, erejének szabályozását, a pontos és biztos intonálási, a legcsende­sebb pianóból és a leghangosabb fortéból kilüktető ritmust és az egyéni érvényesülés­ről oly nehéz lemondást. A vegyeskar súlyos feladatot vállalt, amikor elhatározta, hogy finn hangversennyel lép a közön­ség elé. Mikus-Csák István karmesternek becsületére fog válni, ha vegyesKarát és ennek utján a közönséget a finn nép hangu­latába tudja kényszeríteni. A hangverseny április hó 3-án d. u. Va6 érakor lesz \a várbeli ev. templomban. Közreműködik dr. P a n d y n é-H jelt Ainó, Szántó Jenő he­gedűművész és Dévény Jenő zeneszerző és orgonamüvész. Az előadás érdekességét fo­kozza dr. Baán Aladár értekezése a finn dalról és zenéről. Jegyek —.50, 1 és 2 pengőért a lelkészi hivatalban, az énekkar tagjainál és a hangverseny előtt a pénztár­nál kaphatók. Böjti esték. A Fasori ev. templomban. A „Fasori Evan­gélikus Szövetség“ és a „Fasori Evangélikus Nőegylet“ 1927. évi márc. és április hónapokban, A feltámadás egyháza címmel böjti előadás-sorozatot tart 1. Az egyház. Márc. 16-án, szerdán: Miért alakult meg a keresz­tyén egyház ? Kemény Lajos lelkész. Márc. 23-án, szerdán : Az egyház erkölcsi programja. Gaudy László hitokt. igaz­gató. Márc 30-án, szerdán: Az egyház szerepe a kultu­rális küzdelmekben. Kemény. Április 6-án, szerdán: Az egyház jövője. Gaudy. II. A teltámadás. Ápr. 11-én: Az örökévalóság és a természettudomány. Kemény. Ápr. 12-én: Megtámadható-e a feltámadásban való hit? Gaudy. Ápr. 13-án: A feltámadás bizonyságtevői. Kemény. Apr. 14-én: A feltámadott bizonyságtétele Gaudy. Ápr. 15-én: A szen­vedés történet. (Passió.) Kemény. Ápr. 16-án: Örök har­mónia. Gaudy. Az előadások minden alkalommal d. u. 6-kor pontosan kezdődnek. A Budapesti Kirándulásokat Intéző Egye­sület f. évi április hó 10—15-ig tanulmányi ki­rándulást vezet Wien-be. Mindenki részt- vehet, aki az egyesület Vili., Főherceg Sán- dor-u. 28., I. alatt levő irodájába e hó 31-ig 2 pengő jelentkezési diját, útlevelét (vízum- szer zés végett) beküldi és nevét, foglalkozá­sát, pontos címét bejelenti. A részvételi dij 24 pengő (utazás, élelmezés és vizűm). Az angyalföldi Lutlier-Szövetség 1927 március 13-iki vallásos estélyén Greger- scn Lujza a Prot. nőszövetség titkára és dr. Szigethy Lajos tartottak előadási. A Veres Pálné ev. leányliceum márc. 15-iki ünnepélyén dr. Pel les Sándorné mondta az ünnepi beszédet, mely mind tar­talmával, mind előadásával nagy hatást vál­tott ki. Ének, zeneszámok és szavalatok egé­szítették ki a műsort. Szepesi Szövetség, (Vili., Vas-utca 9—11. sz. 3. em.) Szabadságünnepet tartott.Műsora: 1. Himnusz. Énekli a közönség 2. A felvidék 1848—49-ben. Vetitettképés előadás, tartja: Dr Pechány Adolf. 3. Tartin—Hubay: Or- dögtrilla, hegedűn előadja: Plan Jenő, zongorán kiséri Antóny Károly 4 a) Schumann : Szegény Péter... b) Lavotta: Valahol messze ... c) Lavotta: Mezei bokréta . .. Énekli Dr. Vécseyné Milassin Mária kiséri Antóny Károly 5. „Das Leutschauer — Honvedmonument“ költemény Seltenreich Kornéltól, szavalja; jankovits Miklós, 6. Beethoven : C-moll vonósnégyes, előadják: Komáromi Katz Endre, Dr. Wein Dezső, Cservenka Károly és Heinz Pál. 7. népballadák a XVII. századból, szavalja: Dr. Kesztler Edéné. 8. Szózat. Énekli a közönség. Budai hittestvérünket, dr. Genersich An­dor igazgató főorvost a Kormányzó a köz­egészsegugyi szolgálat terén kiiejteite buzgó és eredményes működéssé elismeréséül a m. kir. egészségügyi főtanácsosi címmel ki­tüntette. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság március no 26-án délutáni o orakor a reior- mátus theológia (IX., Ráday-utca 28. sz.) évi rendes közgyűlést tart. A „Hegyen épitett városra“ adakoztak: August Józsefné 4, Badits Hona 4, Blinczinger Gottlieb 4, dr* Daubner lmréné 5, Dákai Katalin 2. ür. Dax Albert 4, dr* Cornides Donát 4, Fejér Lajos 4, Fischer Miksa 4, dr* Genersich Andor 10, üuóth Emil 6, Gyenes Dezsöné 2> Gömöri Sándor 2, Hoffmann János 4, Jeszenszky Ferenc 5, Illés Vilmos 10, Katona Ágoston Antal 3, Kelló Gusztáv 2, Kohnbaum Károlyné 2, KóKai Lajos 6.40, Koren Ödönné 4, Kun Attila 2, Kraszner Nándor 4, Abráhám Dezsöné 4, Láng Lajos 2, Schotzky Róza 2, Kovátsay István 4, Maros Pálné 4, Martos János 4, Martin Géza 2, Masznyik Tioor 2, Mikó Imre 8, özv. Mikolay Lászlóné 4, Mostbacher Ödönné 2, Németh Sámuél 2, Pálka Gyula 2, özv. Patz Gusztávné 4, Patócs Istvánné 1, Popelka István 4, Pózner Gáborné 6, dr. Radványi Bertalan 4, dr. Reményi Schneller Lajos 12, Rosta Sándor 4, Rajkai Ferenc 3, Rosenauer Lajos 5, dr. Sárkány Alfréd 4, Soltész János 4’ Sováry Emil 5, Stromszky Sándor 10, Schultheiz Imre 4, Schuster Márton 1, dr. Schmidt Gusztávné 8, dr. Schulek Alfreds, dr. Hudoverning Károly 10, Szarvassy Dezső 5, Szente Miklós 4, Székely Jenő Sándor 2, Szoyka Sándor 2, Szőnyi Gusztáv 2, Tahin Dávidné 2, Thirring Gusztáv 8, Trautmann Róbert 4, Ujcsanálasi lelkészi hivatal 1, Urbán János 12, dr. Vályi Sándor 4. dr. Veres Imre 4, Walther Ernő 2, özv. Wéber Pálné 4, Wiegner Ernő 10, özv. Turnovszky Dezsöné 4, Zachár István 8, pengőt. „Budai Luther Szövetségi tagdijat fizettek: dr Borsós Endréné 2, lllésy Zoltánná 2, Kun Attila 2, Malezo- vich László 2, Masznyik Tibor 1, Molnár Julia 2, Sándy Gyula 2 pengőt Munkaközvetítő hírrovatunkban az egész napra, vagy rövidebb időre foglalkozást (testi vagy szellemi mun­kát, varrást, hímzést, tanítást, óraadást, korrepetálást stb.) vállalni óhajtók ajánlkozását díjtalanul közöljük. Alkalma­zottat keresők hirdetéseiért dijaink felét számítjuk fel. Min­den beküldött hirt csak egyszer közlünk. Aki ajánlkozását, vagy hirdetését megismételtetni kívánja, ezt a szöveg újabb beküldésével érheti el. Szakszerűen készítek: Csempe-falburkolást, cement, márvány, mozaik, mettlachi, kerámitlap-padlóburkolást. Költségvetéssel díjmentesen szolgálok. Gerber József bur­koló vállalkozó II., Szász Károly-u. 4. Tel. J. 981-44. 10-3 Hirdessünk: a „Hegyen épített váras“-ban. Sárkény-nyomda r.-t. VI.. Horn Ede-utca 9 Tel. 21—90. Igazgató: Wagner Richard

Next

/
Oldalképek
Tartalom