Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-31 / 22. szám

Evangélikus Élet mozaik 2015. május 31. » 15

Szelek szárnyán

► Pünkösd ünnepe és egy innovatív energetikai fejlesztés is adta az ötletet ahhoz, hogy e rovatban ez alkalommal a szelet helyezzük a fókuszba. Habár a nyári forróságban igazi felüdülésként éljük meg a könnyű szellő érkezését, talán mégis elmondhatjuk, hogy a szélről inkább kellemetlenségek jutnak eszünkbe: felborít, tönkretesz, elszakít. Pedig a szélnek - pusztító ereje mellett - jótékony hatása és fontos szerepe is van.

Például egy csapadékos tél után a gazdák leginkább a - meteorológiai adatokkal is alátámasztható - böjti szelek szárító hatásában bízhatnak, hogy a vízzel borított, átnedvesedett területeken időben elkezdhessék a tavaszi munkálatokat. Nélkülözhetetlen szerepe van a szélnek egyes virágok beporzásában, a magok terjesztésében, elszállításában, de tiszta, friss levegőt is hozhat a szmoggal telített nagyvárosokba. Fontos szerepe van továbbá az éghajlat alakulásában, és nem utolsósorban megújuló energiaforrásként is hasznosítható.

A Kisalföldön élők gyakran mondják (és érzik), hogy „itt mindig fúj a szél” Nem véletlen, hogy Budapesttől Győr felé közeledve egyre sűrűsödnek a szélturbinák. Habár a hatalmas lapátokkal felszerelt szerkezetek egyre több országban gombamód szaporodnak az alkalmas területeken, úgy tűnik, mégsem ez az egyetlen módja a szélenergia megkötésének. (Ráadásul a környezetvédők is gyakran tiltakoznak, hogy a forgó szerkezetek számos madár pusztulását okozzák.)

A létrejövő szélörvények általában fejtörést okoznak a mérnököknek az épületek tervezésekor, azonban spanyol tervezők most éppen a szél kavargó hatását próbálják kihasználni. A tesztelés alatt álló, lapát nélküli rudak egy bizonyos szélsebesség mellett rezegni kezdenek, e rezgés energiáját ki lehet használni és át lehet alakítani.

ÜZENET AZ ARARÁTRÓL

Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran. hu

(Mágnesek segítségével azon is dolgoznak a mérnökök, hogy egyegy adott építmény ne csak egy frekvencián, egy bizonyos szélsebesség mellett rezegjen.)

Ez az új modell mintegy harminc százalékkal kevesebb energiát termel a hagyományos szélturbinához képest - viszont az energiaelőállítás költsége negyven százalékkal csökken. A szerkezet kialakítása és fenntartása ugyanis jóval egyszerűbb, nincsenek benne mozgó alkatrészek, és teljesen hangtalan is. A fejlesztő spanyol cég Mini névre keresztelt, tizenkét méteres modellje a tervek szerint már jövőre forgalomba kerülne, a jóval nagyobb, ipari méretű verzió pedig

2018-ban.

A szél hatása, ereje, titokzatossága a bibliai történetekben is többször előfordul, hiszen az akkori Palesztina területének éghajlatát is nagyban meghatározták (és meghatározzák) a különböző irányból érkező szelek. Nyáron, a száraz időszakban a nyugati szél enyhülést és csapadékot hoz, míg a keleti, szírarab pusztából érkező (Európában sirokkóként ismert) szélnek éppen ellenkező hatása van. Ősszel és tavasszal forróságot hoz, mely kitikkaszt embert, állatot, növényt egyaránt, télen viszont hideg levegőt.

Néhány példa a szél erejére az Ószövetségből: a keleti forgószél következtében dőlt Jób gyermekeire a ház (Jób, 1,19); hajókat zúzott szét („mint mikor a keleti szél összezúzza a tengerjáró hajókat”; Zsolt 48,8); rossz termést okozott („keleti széltől kiaszott kalász”; íMóz 41,6); sáskafelhővel borította el a földet („reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat”; 2MÓZ 10,13); növényeket (Ez 17,10), kutakat, forrásokat (Hós 13,15) szárított ki.

A szél ereje és hatalma hasonlatos Isten ítéletéhez, de a múlandóságot, hiábavalóságot is jelképezi. Jób így fogalmaz: „Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót” (Jób 7,7) A zsoltáros Isten gyorsaságát a „szelek szárnyán suhan” költői kifejezéssel érzékelteti a 18. zsoltárban. Az istenfélő ember azonban tudja, hogy Isten a szelet, mint bármely más természeti erőt is, a maga szolgálatába állíthatja, és parancsolhat neki.

A pünkösdi történetben szélzúgás hallatszik, és lángnyelvek jelennek meg a Szentlélek kitöltésekor.

Pünkösd óta az egyházban és annak tagjaiban, mindenekelőtt a tanítványok életében fejti ki hatását a Szentlélek, azonban ez nem jelenti azt, hogy munkájának korlátái volnának. A szél hatását mi magunk is érezzük, tapasztaljuk a körülöttünk lévő világban, de sem irányítani, sem megállítani nem tudjuk, ahogyan a Szentlélek munkáját sem, mert „a szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született”. (Jn 3,8) ■ JCsCs

Harmincöt éve indult az első magyar a világűrbe

1980. május 26. emlékezetes dátuma a magyar történelemnek: ezen a napon szállt fel az az űrhajó a messzi Bajkonurban, melynek fedélzetén honfitársunk, Farkas Bertalan utazott.

A magyar űrhajósjelölteket 1977- ben kezdték kiválogatni a szuperszonikus gépeken repülő pilóták közül a kecskeméti egészségügyi központban. A jelentkezés önkéntes volt. Jelentkezett a pápai katonai alakulattól Farkas Bertalan százados is. Felesége, amikor ezt megtudta, behívta férjét a gyermekszobába, ahol kisbabájuk aludt, rámutatott, és azt mondta: „Ennek a gyereknek nem hősre, hanem apára van szüksége.” A százados nyugtatgatta feleségét: biztosan nem fog sikerülni, úgysem lesz alkalmas, úgyis hazaküldik...

Aztán „véletlenül” mégiscsak sikerült, sok-sok vizsgálat, szűrés után ketten maradtak Magyari Bélával. A kiképzés 1978 tavaszán kezdődött a Szovjetunióban, az oroszországi Csillagvárosban. Eredetileg a szovjet-magyar páros 1979-ben indult volna, azonban a sikertelen szovjet-bolgár repülés miatt a magyar űrhajós csak egy esztendővel később jutott a világűrbe.

Farkas Bertalan űrrepülése több szempontból is fontos volt. A Föld megfigyelése mellett többféle kutatási feladatot hajtott végre utazásának nyolc napja alatt. Először ő végzett kísérleteket a súlytalanságban alumíniummal, rézzel, galliummal, és ő tesztelt először két, magyar tudósok által kifejlesztett készüléket: a Balatont, az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgáló szerkezetet, illetve a Pille nevűt, amely az űrhajósokat érő kozmikus sugárzások mérésére alkalmas. Ez aztán azóta is, mind a mai napig „forgalomban” van odafent.

Farkas Bertalan iskolások körében

A magyar űrhajós parancsnokával, Valerij Kubaszovval a Szojuz-35 űrhajó fedélzetén 1980. június 3-án ért földet Kazahsztánban.

Az űrutazásnak hatalmas visszhangja volt, hősöknek kijáró tiszteletadással fogadták a hazájába visszatérő magyar űrhajóst az emberek. Aztán 1990 után valahogy mindez feledésbe merült. Azonban Farkas Bertalan - ahogyan többen becézik, Berci - ma is kedvelt és népszerű személyiség, bárhol járjon is az országban vagy a határokon túl, sokan megismerik, tisztelettel köszöntik,

különösen az újabb generáció, a fiatalság veszi körbe ámulattal.

Magyarország a hetedik nemzet a világon, amelynek polgára elhagyta a Föld légkörét. Ez nem kis dolog! Hazánk pedig azóta is folyamatosan részt vesz a világűr tanulmányozásában a Magyar Űrkutatási Iroda révén.

Értékeikben élnek a nemzetek. A magyar is. Az, hogy hazánk fia űrrepülésben vehetett részt, nemzeti, rendszerfüggetlen érték. Legyünk büszkék erre, becsüljük meg ennyi idővel a nagy eseményt követően is az első magyar űrhajóst és teljesítményét; már csak azért is, mert Farkas Bertalan ma is szüntelenül figyelmeztet, szót emel, tesz az embereket körülölelő természet óvása érdekében.

Albert Schweitzer szerint „a jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz” Ez igaz környezetünk és bolygónk védelmével kapcsolatban is. A Föld a miénk, a mi felelősségünk, hogy megvédjük. Ferenc pápa mondta nemrég: „A teremtett világ urai, de nem zsarnokai vagyunk.” Hát, erre is tudnak tanítani az űrhajósok.

A kozmonauták a világűrben elvégzett kísérleteikkel, tudományos feladataikkal hozzájárulnak környezetünknek - különösen bolygónk vizeinek - a védelméhez, ezáltal egy emberibb és testvéribb világ kialakításához. Arra, hogy mindezért magyar űrhajós is tett erőfeszítéseket, méltán lehetünk büszkék.

Kerecsényi Zoltán

EVÉL&LEVÉL

Örömmegosztással érzékenyíteni hittestvéreinket Személyes hitvallásom szerint minden christianus haláláig misszionárius. Üzenetem első alapgondolata: legyen a keresztséged napja újra ünnep a számodra! Visszatérhetsz életed „nulla kilométerkövéhez” és Isten Szentlelke által megáldott újraindulást élhetsz át a hit útján.

Hetilapunk április 26-i számában két írás is foglalkozott (a 10. és a 11. oldalon) a keresztség és a misszió kérdésével, bizonyára nem véletlenül, mert Urunk máig vissza nem vont missziói parancsa erre kötelez minket: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16)

Gáncs Péter elnök-püspök a vele készül interjúban leszögezte: „Fontos ez a teológiai alap. A keresztség, a tanítás és a missziói parancs összekapcsolódik. (...) A keresztség Isten döntése. (...) Ebbe lehet kapaszkodni, amikor csalódunk magunkban, a világban: Isten engem személyesen magához ölel.”

A missziói és evangélizációs bizottság Javaslatának alapvetése pedig felszólít: „Érjük el és szólítsuk meg a periférián lévőket.” „Hiszen Jézus lélekmentő szeretete kell, hogy áthasson minden tevékenységet az egyházban az elkötelezett Krisztus-követőkön keresztül...”

E lapszám vezércikkében Lupták György esperes, az említett bizottság elnöke a szolgálat öröméről szólva megosztja az olvasókkal az egyházunkkal kapcsolatos álmát is: „Olyan egyházról álmodom, ahol (...) a lelki vezetők, felügyelők, presbiterek élő, eleven hittel bíznak Jézus Krisztusban. (...) És olyan evangélikusokról álmodom, akiknek az élő Jézus Krisztus személyes Megváltójuk. És akik a bűnbocsánat átélt öröméből fakadóan osztják meg sokakkal ezt az örömöt.”

Ezzel az örömmegosztással lehetne érzékenyíteni azokat a hittestvéreinket, akik talán már elfelejtették Isten ígéretét, amely keresztelési emléklapjukon is olvasható: „Megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”

(Ézs 43,1) Jelenlegi helyzetünkben számunkra a belmissziói szolgálat elsősorban a „csak” megkeresztelt hittestvéreink visszatérésének segítését jelentheti, mint ahogy Urunk sem hagyta magára az egy elkóborolt bárányt, hanem visszahozta a nyájhoz. Az ő számára nincs elveszett juh, ő nem mond le egyetlen embertársunkról sem, akit a Szentháromság egy igaz Isten nevében kereszteltek meg! Sőt igen nagy öröm lesz a mennyben a meg/visszatérő bűnös miatt (lásd Lk 15,7).

De mi ebben a feladatuk a magukat a nyájhoz tartozónak valló evangélikusoknak? Hiszen tudjuk, hogy hitet ébreszteni csak a Szentlélek tud, de nem lehetünk kicsinyhitűek; mert a hit az örömhír meghallásából van! Nevünkben hordozzuk az örömhírt, de nem adnánk tovább megkeresztelt hittestvéreinknek?

Nem kell Pál nagy missziói kőrútjaira gondolni; elég, ha eljutunk a közelünkben élőkhöz, akikről tudjuk, hogy meg vannak keresztelve! Elmondhatjuk ezeknek a közeli-távoli rokonunknak, ismerősünknek, barátunknak, munkatársunknak vagy „csak” embertársunknak, hogy nem lett semmissé Istennek a keresztelésükkor tett ígérete, és azt mi, emberek, nem tehetjük érvénytelenné. Elmondhatjuk, hogy számunkra milyen nagy kincs a keresztségünk. Olyan csekkhez hasonlíthatjuk, amelyet Isten egyoldalúan aláírt keresztelésünkkor, és minden földi kincsnél nagyobb értéket adott általa számunkra: örök üdvösségünket ígéri! Ám a megajándékozottnak is alá kell ezt írnia, el kell fogadnia; másképpen nem érvényes az ajándék. A hitelesítő pecsét pedig a mi személyes hitünk lehet ezen az okmányon.

Megkérdezhetjük, megvan-e a keresztelési anyakönyvi kivonatuk, amelyet szüleik vettek át, és ismerik-e a keresztelési igéjüket. Tudják-e a keresztelést végző lelkész nevét? Mindezeket bepótolhatják, ha „elzarándokolnak” k'eresztelésük színhelyére, s a lelkészi hivatalban másolatot kérnek a keresztelési anyakönyvből.

Elmondhatjuk, hogy számunkra megkeresztelésünk földi napja valóságos ünnep, még ha többnyire hétköznapra esik is. Hittestvérünk nem szeretné-e a testi születésnapja mellett a keresztségben nyert új élet lehetőségét is megünnepelni? - kérdezhetjük tőle. S ha kifogytunk a saját szavainkból, és elmondtuk már, hogy számunkra személyesen milyen erőforrást jelent ez a tény: Meg vagyok keresztelve! - akkor még rendelkezésünkre áll egy kis külső segítség. Luther e híres mondását bizonyára megismertük a konfirmációi órán, s a 295. énekünket is fellapozva, reformátorunk tanítását is idézhetjük a 3. versszakból.

Néhány hete rendelkezésünkre áll egy kis, százhatvan oldalas, színes könyvecske, amely A keresztség ünnepe címmel e tény örömét osztja meg az olvasókkal. Akik már elfeledték, vagy soha nem is tartották megkeresztelésüket ünnepnek, most (újra) átélhetik, milyen erőforrást jelent számukra ez a megmásíthatatlan és megismételhetetlen esemény: meg vagyok keresztelve!

Szabó Lajos, a kötet szerkesztője ajánlását ezzel zárja: „Keresse ki a saját keresztelésére emlékeztető sorokat bármelyikünk, amikor hitében bizonytalanság vagy megingás kísérti. A legeredményesebb út az lehet, ha kézből kézbe adjuk ezt a könyvet. Keresztelés előtt vagy keresztelés után.”

Gondolom, ezzel a valóban hasznos és léleképítő ajándékkal s imádságos lelkülettel felkeresve az eddig „csak” megkeresztelt hittestvéreinket, reménység szerint újra elindíthatjuk őket az ünnep örömét átélve, keresztségük helyszíne, az evangélikus templom és lelki édesanyjuk, a gyülekezet felé. S az ily módon érzékenyített christianusok maguk is mások misszionáriusává válnak, mert nem tehetik, hogy a megismert, újra felfedezett örömhírt ne adják tovább!

Egyetlen mondatot idézek a könyv 71-72. oldaláról, amelyet minden - nemcsak megkeresztelt, de megerősített (megkonfirmált) és „megtérített” életű - olvasó szívére kívánok helyezni, mintegy „házi feladatul”: „Ha Isten örök szeretettel szeret téged, és veled kívánja eltölteni az örökkévalóságot, szeresd te is annyira embertársaidat, hogy mindent megtégy az ő örök üdvösségük érdekében.”

Az érzékenyítés szolgálatát s annak munkaeszközét, e könyvet jó szívvel ajánlja: Garai András nyíregyházi presbiter