Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-14 / 37. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2014. szeptember 14. » 15 Segítség, kígyó! ► Szinte nincs is ember, aki ne rettegne a kígyóktól, sokszor még az ártalmatlan siklók is áldozatul esnek ennek a félelemnek. Persze a Magyarországon előforduló rákosi vipera elsősorban élőhelyeinek a visszaszorulása miatt került a veszélyeztetett fajok közé. 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke egymillió forint. Immár hagyomány, hogy minden évben szeptember első szombatja a rákosi vipera napja. A rákosi vipera a sztyeppmaradványok lakója. Mai állományai a nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteken, legelőkön maradtak fenn, ahol az élőhely változatos mikroklímát és gazdag táplálékbázist biztosít. A téli időszakban a dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat. Tavasszal, a nászidőszakban a hímek különösen sokat mozognak, ilyenkor a legvalószínűbb, hogy megpillantjuk őket, mert egyébként rejtőzködő életmódjuk miatt erre kicsi az esély. A nőstények nyár végén, szeptember elején fialnak, általában 6-14 eleven utódot hoznak a világra, amelyek 12-16 cm hosszúak, és alig két gramm a súlyuk. Három-négy éves korukra válnak ivaréretté. Az eddigi legnagyobb termetű hím 47 cm, a legnagyobb nőstény 60 cm volt. A fiatal egyedek elsősorban sáskákkal, szöcskékkel, tücskökkel táplálkoznak, a felnőtt példányok gyíkokkal, madárfiókákkal és rágcsálóivadékokkal egészítik ki étrendjüket. A rákosi vipera története 1892-ben kezdődött a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának ötödik értekezletén, ahol Herman Ottó a keresztes vipera elterjedéséről tartott előadást, és bemutatott két viperát, amelyeket Rákoson fogott. A két állat felkeltette Méhely Lajosnak, a kor kiemelkedő zoológusának érdeklődését, aki úgy találta, hogy a bemutatott két vi-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran.hu pera különbözik a keresztes viperától, s a rákosi vipera (Vipera berus var. Rakosiensis) elnevezéssel írta le őket. Később, politikai okokból - tekintettel Rákosi Mátyásra - az állat nevét parlagi viperára változtatták, ami félrevezető elnevezés, hiszen élőhelyei elsősorban nem a parlagföldek. Érdekesség, hogy a Duna-Tisza közén a népnyelv homoki viperaként ismeri ezt a kígyót. Az 1900-as évek elején Budapest környékén Rákoson, Angyalföldön, Rákoskeresztúron, Pusztaszentmihályon és a Babád-pusztán, továbbá Örkényen, Kecskemét mellett a bugaci és tázlári pusztán, a kolozsvári Szénafüveken, szórványosan Vas megye lapályos részein, a Fertő tó körül, Moson megyében, a Hanságon volt megtalálható. Jelenleg Magyarországon mindössze két területen maradtak fenn a rákosi vipera populációi: a Hanságban és a Kiskunságban, a többi előfordulást mára már kipusztultnak tekinthetjük. A teljes hazai állomány ötszáz példány alatt valószínűsíthető. A rákosi vipera természetes, hazai populációjának fogyása mármár előrevetítette a faj végleges eltűnésének rémképét. Ezért 2004- ben létrehozták a Rákosivipera-védelmi Központot a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A kígyók tenyésztése tíz, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult, s mára mintegy hétszáz vipera él a központban, amely egész évben nyitva áll azok előtt, akik szeretnék megfigyelni ezeket a hüllőket és megismerni a védelmi programot. ■ S. A. Föld alatti túra a Pál-völgyi-barlangban A fővárosi Pál-völgyi-barlangot alkotó kőzetek negyvenmillió esztendeje keletkeztek az akkor még tenger borította tájon. A hegységképző erők hatására a mészkő kiemelkedett, a süllyedés-felemelkedés folyamata többször ismétlődött, a létrejövő törésrendszer hasadékain pedig hévizek áramlottak a felszín irányába. A barlangot ezek a meleg vizes források alakították ki: szépségét függő és álló cseppkövei fokozzák. Kőzetalakzatai és pazar cseppkövei valóságos mesevilágba repítik a látogatókat. Az Állatkert formái különféle vadakra és rovarokra emlékeztetnek; a Boszorkánykonyhánál azt várjuk, mikor repül el felettünk seprűjén a vasorrú bába; a Színházterem természet alkotta díszletei minden teátrumnál szebbek; a Tyúklétra megmászása fokozza föld alatti kirándulásunk izgalmait; Meseországban Hófehérke és a hét törpe kővé dermedt figuráival találkozhatunk. Az 1904-ben egy elveszett birkát követve felfedezett, teljes hosszát tekintve harminc kilométeres föld alatti járat hazánk leghosszabb barlangja. Hozzátéve, hogy kiépített, a nagyközönség által látogatható része ennél jóval rövidebb, megközelítőleg ötszáz méteres. A körülbelül egyórás, tiszta, pollenmentes levegőjű föld alatti túrára kész látogatók a fenntartó Duna- Ipoly Nemzeti Park honlapján (http://www.dinpi.hu/palvolgyibarlang) találják meg a barlanggal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. ■ Rezsabek Nándor EVÉL&LEVÉL Augusztusi visszapillantó Az elmúlt nyár a kétévenként esedékes testvér-gyülekezeti találkozó szervezésével telt a gyülekezetünkben. Csepelen volt a sor, hogy fogadja a finnországi és erdélyi gyülekezetek képviselőit Helsinkiből, Juankoskiból és Bácsfaluból. E sorok írója hármas minőségben készülődött az augusztusi kihívásra: vendéglátó lelkésznéként, a gyülekezet tolmácsaként és kisgyerekes anyukaként egyaránt helyt kellett állnia: tudtuk, másfél éves kislányunk nem hagyható másra az ötnapos találkozó idejére. Sokat segített, hogy fiatal felügyelőnk és a gyülekezet asszonyai is magukra vállalták a programszervezés és az étkeztetés gondját-baját. Az idei testvér-gyülekezeti találkozó egészen különlegesnek bizonyult. A csepeli és bácsfalusi gyülekezetben már többször történt lelkészváltás a közel harmincéves együttműködés alatt. Azok a lelkészek, akik finn részről voltak a barátság plántálói, tavaly mentek nyugdíjba. Most mégis valamennyien eljöttek! Az egykori Alppila és Juankoski presbitériuma felkérte az idős Maija-Leena Virtanent, Heikki Ahonent és Hannu Komulainent, hogy kísérjék el frissen beiktatott utódaikat, így segítve a stafétaváltást. Ennek a bölcs döntésnek és a Facebook-os ismerkedésnek köszönhető, hogy az új lelkészeket ismerősként üdvözölhettük. Megható volt a „nagy öregek” találkozója és nyilvánvaló búcsúja a kilencvenkét esztendős Pethe István csepeli otthonában. A csepeliek kapcsolatteremtő lelkésze, Mezősi György már rég nincs köztünk, de eljött az özvegye, Ágota. A vasárnapi istentiszteleten pedig Bácsfalu egykori lelkésze, Veress Károly is hallgatta a fiatal utód, Barcsa István prédikációját. A megható momentumok sora ezzel még nem ért véget. A tihanyi kiránduláson Heikki Ahonen harminckilenc év elmúltával találkozhatott régi barátjával, Domonkossal, aki bencés szerzetes. Az apátságban ő kalauzolt minket. Még a hetvenes években ismerkedtek meg, amikor Heikki Ahonen Magyarországon tartózkodott ösztöndíjasként. Természetesen Csepelt is bemutattuk vendégeinknek, és kiváltképp finn testvéreink számára volt érdekes a kerületi felekezeteknél tett látogatás. A római katolikus, görögkatolikus, református és baptista lelkészek nagy szeretettel fogadták a távoli vendégeket. Jóleső érzés, hogy a régi barátságok tovább erősödtek, a fiatalabbakkal pedig újak születtek. Gyülekezeti, hitbeli és kulturális tapasztalatcsere volt ez a hét sokak számára. „Hány alkalmazottja van a csepeli gyülekezetnek?” - kérdezte valamelyik finn vendég, mire mosolyogva válaszoltuk, hogy egy: a lelkész. Meglepő ez sok finn számára, hisz náluk többnyire természetes, hogy van fizetett kántor, gondnok, adminisztratív személyzet, gyermek- és ifjúsági munkás, idősgondozó. Bevált szokás, hogy a gyülekezetek lelkészei külön is értekeznek a testvér-gyülekezeti kapcsolat jövőjéről, lehetőségeiről, így az ilyen szervezeti kérdések is napirendre kerülhettek. A búcsúzás napján jó volt látni vendégeink meghatottságát, őszinte háláját, bizakodó készülődését a 2016-os finnországi találkozóra. Istennek legyen hála a tartalmas, gazdagító napokért! ■ Zólyominé Kovács Ildikó (Budapest-Csepel) Püspökök üléseztek ^ A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének székházában tartották harmadik idei találkozójukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei. A lelkészi vezetők áttekintették egyházaik együttműködésének és az egyház-állam kapcsolatának aktuális kérdéseit. Megbeszélésükön aggoévfordulójának apropóján - megemlékeztek az emberiség egyik legvéresebb, az európai civilizáció kudarcát jelentő háborújában megnyomorított és megtört családokról, közösségekről és népekről, nemzetekről is. Szomorúan állapították meg, hogy az egész kontinenst - és benne különösen is Kelet-Közép-Európát - felforgató háború mind a mai napig érezhető, súlyos következményekkel járó konfliktusok kiindulópontja lett. Az egyházak felismerték, hogy különleges felelősséget hordoznak a békesség megteremtésében és az első világháború okozta sebek gyógyításában. dalommal osztották meg egymással az Ukrajnában zajló háborús helyzettel kapcsolatos értesüléseiket. A magyarországi egyházak - szoros kapcsolatban a kárpátaljai egyházakkal - keresik a rászoruló családok, idősek és közösségek támogatásának lehetőségét, és a maguk eszközeivel mindent megtesznek a megbékélés munkálásáért. A tanácskozás résztvevői - az első világháború kitörése századik Az idén megjelent protestáns revideált új fordítású Biblia bemutatása alkalmával felmerült egy ökumenikus, közös bibliafordítás elkészítésének a lehetősége. A múlt szerdai tanácskozáson a püspökök elhatározták, hogy az egyes felekezetek szakértőinek, bibliatudósainak részvételével ökumenikus biblikus konferenciát szerveznek. ■ Kiss Tamás felvétele Forrás: Evangélikus.hu
