Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-03-23 / 12. szám

io 41 2014. március 23.

FÓKUSZ

Evangélikus Élet

HIRDETÉSEK

Az egyházzenei bizottság felhívása

Az egyházzenei bizottság idén is meghirdeti az egyházzenei tevékenység és az orgonajavítás anyagi támogatását segítő pályázatait. A pályázat részletes kiírása és a pályázati adatlapok az egyhazzene.lutheran.hu honlapon találhatók. A pályázatok beadási határideje: április 30., illetve május 15. Késve és/vagy hiányosan beadott pályázatokat nem tudunk figyelembe venni.

Elektronikus hozzáférés hiányában levélben vagy telefonon lehet felvilágosítást és adatlapot kérni az alábbi címen: Kendeh Gusztáv, 8360 Keszthely, Hévízi út 46.; illetve 20/770-3741.

Egyházzenei bizottság

Hittansegédanyagok a nagyheti és pünkösdi ünnepkörhöz

A nagyheti és pünkösdi ünnepkörhöz kínál hittansegédanyagokat a Boldi Maci Kft. A Virágvasárnaptól pünkösdig című színező, valamint a Nagyheti kerék elnevezésű foglalkoztatólapok a kisebb korosztálynak készültek. A már ími-olvasni tudók a Nagyheti szókereső rejtvényfüzet című kiadvánnyal eleveníthetik fel ismereteiket. Hitoktatók, óvónők figyelmébe az A3-as méretűre összecsukható, fából készült, hordozható asztali színházat ajánljuk, amelyhez a nagyheti-mennybemeneteli-pünkösdi eseményeket megjelenítő szemléltető csomag tartozik. Bővebb információ a boldimaci.hu honlapon található. A kiadványok megrendelhetők Boda Zsuzsánál a 20/824- 8283-as telefonszámon vagy a zsuzsa.boda@lutheran.hu e-mail címen.

»...AZ IGAZAKNAK PEDIG SZÉP JUTALMUK LESZ« (PÉLD 13,21)

Ami szép, az jó is?

Az esztétika igénye a kortárs teológiai gondolkodásban

Dies Academicus március 27-én, csütörtökön az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) dísztermében. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A részvételi szándékot az ebédigény megjelölésével március 24-ig kérjük jelezni a teologia@lutheran.hu e-mail címen vagy az 1/469-1050-es telefonszámon.

Program

io.oo-ro.io: Köszöntés és a nap témájának megközelítése - dr. Szabó Lajos rektor ♦ 10.10-10.30: Sebeivel gyógyulunk meg - A szép és a rút kegyelmi kapcsolata a teológiában - dr. Békési Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának egyetemi docense • 10.30-10.50: Etika és esztétika a magyar irodalomban - dr. Érfalvy Lívia, a Budapest- Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese • 10.50-11.00: Az egyetem énekkarának szolgálata, vezényel dr. Kinczler Zsuzsanna egyházzenész • 11.00-11.20: Az igehirdetés szépsége - Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője ♦ 11.20-11.50: Szünet • 11.50-12.20: Hogyan lesz a jóból szép és a szépből jó a színpadon? - Balázsovits Lajos színész-rendezővel beszélget dr. Szabó Lajos rektor ♦ 12.20-12.40: Az arc vonzereje: biológiai és pszichológiai nézőpontok - dr. Meskó Norbert, a Pécsi Tudományegyetem főiskolai docense ♦ 12.40-13.00: Hálózatok és esztétika - dr. Csermely Péter, az MTA levelező tagja, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára • 13.00-13.15: Könyvbemutató: Teológia és kultúra - Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatóinak tanulmánykötete ♦ 13.15: Ebéd (előzetes jelentkezés alapján)

Disputa a Petőfi Irodalmi Múzeumban a holokausztemlékév kapcsán

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve szeretettel várja az érdeklődőket következő disputájára március 27-én, csütörtökön 18 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumba (Budapest V. kér., Károlyi u. 16.). Beszélgetőpartnerek: György Péter esztéta és Szabó B. András evangélikus lelkész. Téma: Az emlékezés lehetőségei - Disputa az emlékezetkultúráról a holokauszt-emlékév kapcsán. Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus. A beszélgetés élőben apim.hu oldalon is követhető.

A rendezvényre a belépő felnőtteknek 600 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 300 forint. A belépővel a Petőfi Irodalmi Múzeumot támogatja.

Disputa az emlékezetkultúráról és az Ámos Imre tiszteletére írt kéziratok átadása

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága meghívja az Ámos Imre és a 20. század - Kortárs összművészeti kiállítás kéziratainak átadó ünnepségére március 30-án, vasárnap 15 órára Szentendrére, a Művészetmalomba (Bogdányi út 32.).

Program: 15.00: Horváth-Hegyi Olivér szentendrei evangélikus lelkész és Vajda János, a szentendrei zsidó hitközség vezetőjének disputája. Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus. Téma: Zsidó-keresztény párbeszéd az emlékezetkultúráról a holokauszt-emlékév kapcsán. ♦ 16.00-16.10: Az Ámos Imre és a 20. század - Kortárs ősszművészeti kiállítás irodalmi kéziratainak átadása az Ámos Imre - Anna Margit Múzeum számára. A merített papírra készült írások szerzői: Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Závada Pál. ♦16.10-17.00: Egy korszak a történelmi traumák között című tárlat megtekintése. ♦ 17.00: Basics Beatrix kurátor és Romsics Ignác történész disputája. Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus. Téma: Egy korszak történelmi traumák között, avagy az emlékezés történeti és művészeti aspektusai.

A rendezvényre a belépés ingyenes.

Emlékezés a száz éve született Tihanyi János lelkészre

► „A halál nem a vég, a halál egy kapu, amelyen át az Atyához megyünk” - Tihanyi János személyének felidézésekor mindig ezek a szavak jutnak eszembe először. Hitetlenkedő vagy elkeseredett barátaimnak és ismerőseimnek is ezeket adom tovább. Bevallom - erőtlenségem vagy önsajnálatom esetén -, sokat jelentenek számomra is. Ez a mondat alig fél évvel halála előtt rákoskeresztúri lakásában hangzott el, ahol nyolvannyolc évesen a feleségével, Zsóka nénivel vendégül látott, amikor a Somogy-Zalai Egyházmegye és gyülekezeteinek történetét bemutató könyvhöz eredeti forrásanyagot gyűjtöttem. Beszélgetésünk során - az évtizedeken átszaladva - számos, addig ismeretlen adat birtokába jutottam. Az idézett szavakat helyéről fiatalosan felpattanva, szenvedélytől fűtött hangon mondta el. Olyan tüzesnek tűnt, s olyan erővel hatott rám, mint fél évszázaddal korábban szepetneki templomunk szószékéről elhangzott prédikációi.

Ki volt Tihanyi János? Családapa, nagyapa, dédapa, szerető férj és lelkész. Nekem gyermekkorom papja, aki — szüleim mellett - először ültette belém a hit csíráit. Isten csodálatos kegyelme, hogy utódja - Weiler Henrik - ezt erősíthette meg konfirmációm alkalmából.

Tiszberger (1942-től: Tihanyi) János 1914. március 22-én született Kaposszekcsőn német eredetű, evangélikus családban. Édesapja, Tiszberger János a falu kovácsa volt. Édesanyját - GehringÉvát - kisgyermekként, hároméves korában veszítette el. Az özvegyen maradt apa új társat keresett három gyermeke felneveléséhez. Hamarosan öt gyermekről való gondoskodás várt a határozott jellemű, keményen dolgozó családfőre.

Bár szerényen éltek, de az apa az akkor még gyenge fizikumú Jánost nem állíthatta maga mellé a kovácsműhelybe, ezért taníttatták. Tihanyi János a szomszédos Dombóvár katolikus főgimnáziumában tett érettségi vizsgát 1932-ben. A világ s az ország gazdasági válsággal küszködött. A munkanélküliség tetőzött. Az értelmes ifjú nem tétlenkedett, fizetés nélküli írnoki állást vállalt faluja jegyzői hivatalában, majd két év elteltével a lelkészi pálya mellett döntött. D. Kapi Béla püspök avatta lelkésszé 1940-ben.

Rövid bakonycsernyei segédlelkészi szolgálat után Szepetnekre került helyettes lelkésznek. A zalai, német eredetű gyülekezetben 1942. február 20- án vette át hivatalát. Próbatételek sora várt rá. Rendet kellett teremtenie a felbolygatott, belső feszültségekkel terhelt, megosztott gyülekezetben.

A német, majd az orosz megszállás alatt is Szepetnek lelkésze volt. A front viszonylag békésen vonult át a falun, de a tragédiák nem kerülték el. Temetnie kellett családja védelmére kelt s ezért idegen katonák golyóitól elvérzett apát és fiút, bombatámadás következtében elhunyt házaspárt, de szerelemféltésből megölt lányt is. Közben átélte gyülekezetének újabb nagy traumáját: a közeledő orosz csapatok elől 1944 decemberében külföldre menekült száznyolc, a gyülekezet több mint húsz százalékát kitevő, politikailag jobban exponált ember. A határok lezárása előtt - 1945 júniusának elején - többségük még haza tudott jönni, de

így is a „kint rekedtekkel" a polgári áldozatokkal, a harctereken hősi halált halt katonákkal és fogságba esett, majd új hazát választó „önkéntesekkel” együtt a gyülekezet lélekszámának több mint tíz százalékát elveszítette.

Az 1948-as kitelepítés két személyt, az 1950 nyarán végrehajtott hortobágyi deportálás két családot érintett. Ezekkel együtt egyre szembetűnőbbé vált a számos gyülekezetünket is régóta érintő „gyilkos kór” az „egykézés” következményeinek kétségbeejtő hatása. Tíz év alatt az anyaegyház lélekszáma huszonöt százalékkal csökkent.

A nehézségek ellenére Tihanyi János egyéni sorsa kedvezően alakult. Felejthetetlen események következtek. Családi életének egyik legboldogabb szakasza Szepetnekhez fűzte. Ide hozta ifjú feleségét, Stráner Erzsikét, akivel

1942. november 26-án kötött házasságot a kaposszekcsői evangélikus templomban. Öt gyermeke közül három - Éva (1943), Márta (1945) és Eszter (1948) - itt született. János (1951) és Judit (1954) érkezése már új helyén örvendeztette meg a családot.

Szepetneki szolgálatát - amíg erre lehetősége volt - magyar és német nyelven végezte. Lelkészi munkájában gyakran helyettesítette apósa, Stráner Vilmos nyugalmazott kaposszekcsői lelkész, aki az 1932-ben elhunyt Stráner Vilmos teológiai professzor fia volt. A kántori teendőket az iskolák államosítása után felesége látta el.

A falu evangélikusait ért háborús megpróbáltatások és a fáradhatatlanul végzett lelkészi munka hatására Tihanyi János szolgálatának utolsó éveiben már békésebb viszonyok és lelki ébredés jellemezte a megcsappant helyi közösség életét. Természetes volt a konferenciákon való részvétel Gyenesdiáson, a Kapernaumban. Gyümölcsözően folytak a gyermek- és felnőtt-bibliaórák otthon, a parókia udvarán kialakított gyülekezeti teremben, a Bethesdában.

Ebből a korból egy tárgyi emléket most is őrzök. Több mint emlék: a legnehezebb időkben is velem volt az Újtestamentom, amelyet bibliakörösként tőle, lelkészemtől kaptam.

Nem feledhetők az evangélizációs együttlétek sem. Egy ilyen alkalom vezetett távozásához is. Egyházaskozári presbiterek egy vidéki evangélizációs útján felkeresték, és arra kérték, hogy fogadja el gyülekezetük megüresedett lelkészi állását. Egyhetes töprengés után engedett a szülőföld hívásának, és 1951 tavaszán - kilenc év szolgálat után - szülőhelye közelébe, a Baranya megyei Egyházaskozár gyülekezetébe távozott.

Egyházaskozár evangélikusai is német eredetűek. Itt azonban nem a „kimenekülés” okozta a fogyást, hanem a kényszer.

A gyülekezetből 1944 karácsonyán hetven személyt málenkij robotra hurcoltak. Többen közülük sosem tértek vissza. A harctereken elhunytakkal együtt ötvennyolc halálos áldozatot követelt a háború. Közel nyolcszáz személyt - két lépcsőben (1947 nyarán és 1948 májusában) - Németországba telepítettek. A lélekszám negyedére csökkent.

Az itthon hagyott kis közösség és szórványainak evangélikussága nem tartozott a vagyonosabbak közé, de dolgos, melegszívű emberek voltak, s ő nem aggódott a holnapért. Hirdette: „Keressétek először Isten országát és annak igazságát, és minden megadatik néktek.” Vallotta és hirdette az imádság csodálatos erejét is, amelyet saját életében is megtapasztalt hastífuszból való különös felgyógyulása során.

Közel két évtizeden át volt hűséges lelkipásztora a falujában és a környező falvakban lakó evangélikusoknak. Hosszú ideig motorkerékpárral, később Trabanttal rótta a kilométereket. Állandó munkatársként és kántorként felesége segítette. A szórványgondozás elengedhetetlen részét képező utazgatás azonban nem tett jót szervezetének. Ezért - ötvenhat évesen - a kisebb területet magában foglaló Györköny papja lett.

Az ugyancsak német gyökerű, nagy múltú györkönyi gyülekezetét sem kerülte el a kitelepítés. Itt három lépcsőben (1946-ban, 1947-ben és 1948-ban) hajtotta végre a hatóság. A hajdani, 2500 lélekszámú gyülekezet egyharmadára csökkent. (Később többen visszatelepültek.) Ebben a gyülekezetben Tihanyi János nagynevű lelkészek - közöttük a gyülekezet első papja, Szeniczei Bárány György - késői utódjaként tíz évig (1970-1980) hirdette az igét. Hatvanhat éves korában ment nyugdíjba.

Feleségével Budapestre, Rákoskeresztúrra költöztek gyérmekeik közelébe. János bácsi érszűkületből adódó betegségei miatt lelkészi szolgálatot már nem vállalt, de hűséges kísérője volt Zsóka néninek, akire új gyülekezetükben még hosszú éveken át kántorként számítottak. A szikár pap és a törékeny papné, a csodálatos házaspár életük utolsó pillanatáig Budapest evangélikus egyházi rendezvényeinek elmaradhatatlan résztvevői voltak. Hogy egymásnak teremtette őket az Úr? Igen. Ezt a földi életből való távozásuk is jelzi. János bácsi 2003 januárjában kórházba került. Három nap múlva - január 20- án - onnan szólította magához a mennyei Atya. Lélekben is mindig mellette álló felesége alig két hét múlva, temetése napján követte.

A 2002 szeptemberében történt találkozásunkon nemcsak Szepetnekről, hanem a közel kilenc évtizedet átölelő - megpróbáltatásoktól sem mentes - életút számos eseményéről is szó esett. Az egyházunk számára is fontos, kordokumentumként értékelhető beszélgetést videofelvétel őrzi, Tihanyi János és Stráner Erzsébet emlékét pedig mi mindnyájan, akik ismerőjük és tisztelőjük lehettünk.

■ Dr. Jáni János