Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet MOZAIK 2013. december 22-29. ► 11 Soproni lépések az ökogyülekezetté válás felé ÜZENET AZ ARARATROL ► Idén első ízben nyerte el evangélikus gyülekezet a Magyarországi Re­formátus Egyház Ökogyülekezeti Tanácsa, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Munkacsoportja által meghirdetett ökogyü­lekezeti címet, illetve díjat. A díjazott Soproni Evangélikus Egyházköz­ség nevében a teremtés hetén, október 6-án vette át az elismerést a Gyu­lai Pál utcai református gyülekezet alkalmán dr. Gálos Borbála, a Nyu­gat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának adjunktusa, a gyülekezet teremtésvédelmi munkacsoportjának vezetője. Vele beszél­gettünk a díj elnyerésének előzményeiről és a további tervekről.- Ön a környezet iránti felelősség­­vállalás, a teremtésvédelem ügyének felelőse a gyülekezetben. Miért tartja ezt fontosnak? Milyen személyes indít­tatásból vállalta a feladatot?- Az utóbbi évtizedekben számta­lan olyan környezeti problémával szem­besülünk, melyek kialakulásában az antropogén hatás jelentős mértékű, kö­vetkezményei csak évek múlva jelent­keznek. Környezetmérnökként, kör­nyezetmérnök-képzésben részt vevő egyetemi oktatóként fontosnak látom, hogy minél többször és több helyen fel­hívjuk a figyelmet, hogy az ember a te­remtett világnak és javainak önző mó­don való kihasználása révén ronthat a környezet állapotán, de a gondolkodás képességét, a cselekvés szabadságát kapva javíthat is rajta, és ez felelősség­gel jár. Ez a keresztyén emberben is kér­déseket vet fel, hosszú távú tervezésre, cselekvésre készteti. Rá kell ébred­nünk, hogy mennyire fontos a többi te­remtménnyel harmóniában élő, a kör­nyezetéért és a jövő generációkért fe­lelősséget vállaló keresztyén életmód. Ebből az indíttatásból alakítottuk meg teremtésvédelmi munkacsopor­tunkat is, bízva abban, hogy gyüleke­zetünkben is meggyökerezik az öko­gyülekezeti gondolatkör és szemlélet.- Milyen előzmények után pályá­zott a gyülekezet az ökogyülekezeti díjra? És mit jelent a díj elnyerése?- Teremtésvédelemmel kapcsolatos tevékenységeinknek alapot adott, hogy 2011-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által rendezett Tradicionális és innovatív értékek dia­lógusban (TIÉD) konferenciasorozat soproni programját egyházi fenntar­tású intézményeinkkel együttműköd­ve gyülekezetünk szervezte. Két évvel ezelőtt pályázatot nyertünk a Fabrici­­us Endre Evangélikus Szeretetotthon épületenergetikai fejlesztésére (KEOP - 4.9.0/11-2011-0113). Számtalan ked­vező adottságunk van a teremtésvéde­lemmel kapcsolatos tevékenységek folytatásához, bővítéséhez, és ez iránt gyülekezeti lelkészeink, iskolalelké­szeink és a gyülekezet vezetősége egy­aránt nyitottak. Az ökogyülekezeti díj erkölcsi elis­merés, azt jelenti, hogy a gyülekezet életében a környezeti szempontokat is figyelembe vesszük, felelősséget vállalunk, és aktívan teszünk a terem­tett világ védelméért. Ezenfelül vállal­tuk, hogy kidolgozunk és megvalósí­tunk egy három évre szóló gyüleke­zeti teremtésvédelmi programot.- Külön érdekesség hogy az evangé­likus egyházból éppen egy városi gyüle­kezet nyerte el elsőként az ökogyüleke­zeti címet, illetve díjat. Milyen gyakor­lati lépéseket tehet egy városi környezet­ben működő gyülekezet a teremtett vi­lágmegóvása érdekében? A gyülekezet ökoprogramjának kifeje­zésére dr. Gálos Borbála által alkotott „lógó”- Eddig a pályázók döntő többsé­ge kisebb falvakban élő református gyülekezet volt, amelyek részt vesznek a kistermelőket és fogyasztókat össze­kötő programokban - például Egyház­táji -, aktív biogazdálkodást folytat­nak. A Soproni Evangélikus Egyház­­község ezzel szemben nagy létszámú, heterogén közösség, számtalan ma­gyar és német nyelvű rendszeres alka­lommal, gyülekezeti kisközösséggel. Adventi üzenet a Magyar Televízióban December 22-én, vasárnap az Mx-en 11.45-kor Adventi üzenet címmel láthatunk összeállítást, melyben közreműködik Kubik Anna színmű­vész és a Korál-sziget együttes. Szerkesztő: Nagy László, rendező: Hor­váth Tamás. A Luther Kiadó és az evangélikus könyvesbolt ünnepi nyitva tartása December 23-áig, hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig. December 21-én, szombaton 9-től 18 óráig. December 24-étől az ünnepek és leltározás miatt zárva tartunk. Nyitás: 2014. január 13-án, hétfőn. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a leltározás ideje alatt érkező megrende­léseket a kiadó január 13. után tudja teljesíteni. Köszönjük a kedves lelkészek­nek és vásárlóinknak, hogy megrendeléseiket idejében eljuttatják hozzánk. Békés ünnepi készülődést kívánnak a Luther Kiadó munkatársai. tUTHfR A mi egyik erősségünk az, hogy az oktatási intézmények terén kiválóak az adottságaink. A gyülekezet óvodát és általános iskolát tart fenn, ahol a környezeti szemléletformálás eddig is nagy hangsúlyt kapott. Az általános is­kola 1991 óta természettan és életkul­túra tagozatot is indít. Sopronban két országos fenntartású evangélikus kö­zépiskola is működik, ahol a keresz­tyén szemléletű környezeti nevelés ha­tékonyan megvalósítható. Progra­munkban a fiatal korosztályt a gyüle­kezet teremtésvédelmi tevékenységé­nek elsődleges célpontjává tettük. Konkrét terveink között szerepel, hogy lehetőséget adunk arra, hogy ál­talános és középiskolásaink ne csak el­méleti, hanem gyakorlati szinten is foglalkozzanak a teremtésvédelmet érintő témákkal, például kiállítások lá­togatása, projektnapok, csendesna­pok, kirándulások keretében, öko­gazdálkodás formájában. A gimnázi­umi fizikaórák keretében bemutatjuk és értékeljük a gyülekezet épület­­energetikai fejlesztéseit. Középiskolá­saink számára rajzpályázatot írunk ki a háztartási víz- és energiafogyasztás csökkentését népszerűsítő kiadvá­nyunk illusztrálására. A konfirmáci­ós és ifjúsági alkalmakon, a környezet­­ismeret-, biológia-, hittan- és erkölcs­tanórákon az ember környezetalakí­tó szerepét, felelősségét érintő té­mákról is beszélgetünk.- Hogyan látja, mennyire fontos szempont - például egy gyülekezeti program, alkalom szervezésekor vagy akár az intézmények üzemeltetésekor­­a teremtett világ védelme?- Teremtésvédelmi programunk átfogó célja, hogy az ökotudatos szemlélet a gyülekezeti élet minden szegmensében megjelenjen. A te­remtésvédelem ne egy új, különálló terület legyen, amellyel csupán a te­remtés hetén foglalkozunk, hanem a gyülekezeti élet mindennapjaiban, programjainkban, alkalmainkon is szerepet kapjon. Egy szempont le­gyen, melyet a többi tényezővel egyen­rangúan figyelembe veszünk döntése­ink során. Fontosnak tartom, hogy minél több testvérünket tegyük érzékennyé a te­remtésvédelem iránt. Ebben az egyik kihívást az jelenti, hogy sokan nem tudják, mit takar pontosan a terem­tésvédelem és az ökogyülekezet fogal­ma, zöld mozgalomnak vélik, idegen­kednek tőle. Ahhoz, hogy közel tud­juk hozni a gyülekezeti tagokhoz ezt a szemléletet, közérthető, reális célo­kat kell kitűznünk, melyeket fokoza­tosan, egymásra épülő kisebb lépések sorozatán keresztül közösen valósít­hatunk meg.- Milyen terveik vannak a jövőre nézve?Mely területen lát további lehe­tőségeket az ökogyülekezet építésére?- Céljaink eléréséhez öt témakör-Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla ararat@lutheran. hu ben konkrét terveket fogalmaztunk meg: gyülekezeti élet, oktatási intéz­mények, épületek, zöldfelületek, kap­csolatok. Sopron kedvező földrajzi elhelyez­kedése, a Soproni-hegység és a Fertő- Hanság Nemzeti Park közelsége, va­lamint az oktatási intézményeinkkel és a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni karaival való együttműködé­sünk számtalan lehetőséget kínál a cél­jaink megvalósítására. Hosszabb távú terveink között sze­repel, hogy tapasztalatcserét kezdemé­nyezünk a környezeti projektek terve­zésében és megvalósításában elöl já­ró német testvérgyülekezeteinkkel, valamint lehetőséget adunk ifjúsági csoportjainknak, hogy részt vegyenek az általuk szervezett programokon.- Mivel bátorítaná a gyülekezete­ket, hogy a jövőben jelentkezzenek a cím elnyerésére?- A pályázat jó lehetőség arra, hogy egy-egy közösség végiggondol­ja, hogyan tud harmóniában élni a te­remtett világgal, mit tud tenni helyi, gyülekezeti szinten környezetünk ál­lapotának megőrzéséért, javításáért. ■ JCsCs VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból december 22-étől december 29-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 9.30 / Rádió 17 10.15 / Mi 12.10 / Duna Tv 10.03 / Kossuth rádió Lélekhangoló A gyermek, akit Jézusnak hívnak Péter, a kőszikla Evangélikus istentisztelet Az Evangélikus Rádiómisszió (olasz történelmi film) (olaszfilmsorozat, 2005) (100’) közvetítése Szentendréről műsora 2/1. rész 18.00 / Kossuth rádió Igét hirdet: (radi017.hu) 16.30 / Duna World Betlehemi képeskönyv Fabiny Tamás püspök 9.30 / ZDF (német) Karácsony Párizsban 19.00 / ORF2 (osztrák) 11.04 / Kossuth rádió Evangélikus istentisztelet (magyar dokumentumfilm) Evangélikus vesperás Vendég a háznál közvetítése Bad Harzburgból 19.00 / Spektrum 19.10 / Duna Tv Apa palástja -10.55 / Mi A hit szárnyán: Szelek szárnyán -lelkészgyerekek Kérdések a Bibliában Jézus útja madártávlatból Karácsonyi történet 13.50 / Bartók rádió 11.45 / Mi 19.05 / Duna Tv (kanadai tévéfilm, 2000) (87’) Karácsonyi koncert Adventi üzenet Amélie csodálatos élete 21.27 / Bartók rádió a budavári 17.00 / Bartók rádió (francia játékfilm, 2001) (117’) Händel: Messiás (oratórium) Mátyás-templomban A karácsonyt várva -19-35 / Bartók rádió 21.50 / Mi 15.04 / Bartók rádió aranyvasárnapi körkapcsolás A Drezdai Instrumental Twist Oliver Ünnepre hangolódva Gregorián és tradicionális és Vocal Concert hangversenye (angol-cseh-franciafilm, 2005) Bach: Karácsonyi oratórium norvég szakrális énekek Naumann: 103. zsoltár (125’)- II. kantáta 23.00 / Bartók rádió 22.00 / Bartók rádió 22.25 / Duna World 22.00 / Mi A karácsonyt várva -Dzsesszkarácsony Mézet ont az ég Egy varázslatos karácsony aranyvasárnapi körkapcsolás 23.00 / Rádió 17 22.30 / Kossuth rádió (angol családi film, 2007) (88’) Közvetítés Decorahból, Lélekhangoló A születés csodája 23.15 / Tv2 a Luther College Faith and Az Evangélikus Rádiómisszió 22.30 / ZDF (német) Egy csodálatos elme Life Központból műsora Evangélikus vesperás (amerikaifilmdráma, 2011) (123’) CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 8.05 / Duna Tv 10.35 / Duna World 5.30 / Mi 9.30 / ZDF (német) A világörökség kincsei Fejezetek Magyarország Virtuális vártúrák -Evangélikus istentisztelet A Katalin-kolostor közlekedéstörténetéből régi várak új fényben 9.30 / Bartók rádió 10.00 / Bartók rádió (magyar ismeretterjesztő (magyar ismeretterjesztő Musica Sacra Hang-fogó sorozat) film) Kocsár Miklós A Capella Savaria A városi közlekedés kezdetei 8.25 / Duna Tv • egyházi kórusművei karácsonyi albuma 11.25 / Agnus Rádió Isten kezében 11.40 / Duna Tv 10.03 / Kossuth rádió (Kolozsvár) 10.00 / Kossuth rádió Beavatás Református istentisztelet Lélekhangoló Szombat délelőtt Czakó Gábor televíziós esszéje közvetítése a budapesti Az Evangélikus Rádiómisszió (magazinműsor) 12.00 / Nemzetiségi adások Szilágyi Dezső téri műsora 15.45 / Mi Déli harangszó a tótkomlósi templomból (agnusradio.ro) Sport 2Ö13 evangélikus templomból Igét hirdet: 12.50 / Duna World Úszás, vízilabda, 19.30 / Kossuth rádió Illés Dávid lelkipásztor Kérdések a Bibliában kajak-kenu A fenyőfa 12.10 / Duna Tv 13.20 / Mi 16.00 / Bartók rádió Andersen meséje Muzsikás 40 Gasztroangyal Diótörő -19.30 / Duna World 20.30 / Duna World Karácsony karácsonyi zenék négy kézre Másfél millió lépés Hagyaték 16.30 / Mi 22.05 / Mi Magyarországon Karácsony a fronton -A legyőzhetetlenek A régi házban (magyar ismeretterjesztő hit és ima a háborúban (magyar kalandfilm, 2013) (55’) (magyar tévéfilm, 2013) sorozat) 21.45 / Mi 22.00 / Bartók rádió 2.10 / Duna Tv Barangolás a Börzsönyben Életrevalók Útlevél nélkül -Koncertek 1.00 / Mi (francia filmvígjáték, 2011) az igazi crossover az A38 hajón MüpArt koncertek (107’) Vendég: Dés László Harcsa Veronika Quartet New Orleans Swing

Next

/
Oldalképek
Tartalom