Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-18 / 11. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. március 18. *• 5 A múltnak kútja 1848/49 a nemzeti emlékezetben ^ Folytatás az 1. oldalról A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) további erőfeszítéseket tett, hogy március 15-e, március 21-e és április 4-e jelentőségét összemossa. A három nap együttes ünneplésére kitalálták a „forradalmi ifjúsági napokat” a „három tavaszt” az „Őrizzük a lángot”-féle jelmondatokat, de ezekből már nem voltak képesek hagyományt formálni. Az 1980-as évek márciusi ünnepléseiről nagyon sok pesti lakosnak még személyes emlékei lehetnek. 1986-ban esett meg a „lánchídi csataként” emlegetett összetűzés, amikor a Pestről Budára tartó, engedély nélkül tüntető ifjúságot a rendőrség a Lánchíd két végének lezárásával fogta közre. 1988- ban nagy biztonsági előkészületeket tettek, de egy kisebb pesti tüntetésen kívül, amely békésen ért véget, más nevezetesebb esemény nem történt. Annál nagyobb ünneplés zajlott le a következő év, azaz 1989 enyhülő politikai légkörében. Hatalmas tömeg gyűlt össze a Petőfi-szobornál, és vonult az Országház elé. A tüntetésnek, amelyben a megalakult pártok és egyéb új szervezetek táblák, jelvények, zászlók alatt jelentek meg, feltűnt a Kossuth-, sőt a koronás címer is. Ennek a márciusi ünnepségnek teljesen nyíltan és nagyon hangsúlyosan ellenzéki jellege volt. Ebben az esztendőben vidéki városokban is sor került hasonló megmozdulásokra. Az 1991. évi VIII. törvénnyel a Parlament újra a piros betűs nemzeti ünnepek sorába emelte március 15-ét. * Ht % Megfigyelhető, hogy 1990 után fokozatosan csökken az ünnep iránti érdeklődés. Ez még nem közömbösség, de föltétlenül hanyatlás. Nem vonzza az embereket Magyarországon, hogy - fogadkozások, ígéretek ellenére - némelyik párt a napi politikai célokért folytatott propagandára használja ki az ünnepet, mellőzve a nemzeti érdekeket. Mi lehetne egy ilyen változatos múltú, többször kisajátított, ezáltal megterhelt történelmi eseménysorozatnak a helye és szerepe a mai nemzeti emlékezetben? Nehéz a kérdésre válaszolni. Véleményem szerint a polgári szabadságjogok kivívására, a polgári és társadalmi reformok mindenkori szükségességére, de leginkább a nemzet teljesítőképességének nagyságára lehetne a március 15-éken emlékezni, hogy az emlékezet segítsen kiegyensúlyozni az olykor elbizakodott, máskor önbizalomhiányban szenvedő magyarokat. A szerző az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke (London) A monoki Kossuth-harang ► „Zemplén vármegye Abaújjal határos délnyugati szélén fekvő Monok nagyközséget világhírre emelte az a tény, hogy 1802. szeptember 19-én itt született a magyar szabadságeszme egyik legdicsőbb apostola, Kossuth Lajos. Ezért nevezik magyar Betlehemnek is” - kezdte Monok története című könyvét dr. Hegyaljai Kiss Géza (1893-1966) monoki, majd bocsi református lelkipásztor. Kossuth Lajos (1802-1894) evangélikus családban született Monokon, és a hagyomány szerint a településhez legközelebb eső templomban, Tállyán keresztelték meg. Az anyakönyv megsemmisülése miatt a keresztelőről nem marad. fenn írásos dokumentum, ennek ellenére a tállyai templom a „Kossuth-kultusz” központi evangélikus helyszínévé vált. A reformátusoknál több templomban is találunk Kossuth Lajoshoz köthető emlékeket: a debreceni Nagytemplomban ereklyeként őrzik a kormányzó 1849-ben használt székét, a dabasi templomban pedig az 1883-ban édesapja sírjára küldött koszorúja látható. A bánffyhunyadi református templomban szintén egy koszorút őriznek, amellyel részt vettek a szabadságharc vezetőjének budapesti temetésén. A felsoroltak mellett a protestáns testvéregyház fontos emléke a monoki templom tornyában függő Kossuth-harang, amelyet a politikus halálának harmincadik évfordulójára öntöttek. Az öntvény Hegyaljai Kiss Géza monoki szolgálata idején készült. A lelkész a kálvinisták körében az 1920-as és 30-as években tetőzött Kossuth-kultusz kiemelkedő ápolója volt, aki Árva Bethlen Katától Lorántffy Zsuzsán át Kossuth Lajosig a magyar protestantizmus számos kiemelkedő alakjának az életét megírta. A monoki templom Kossuth-harangjának művelődéstörténeti értékét növeli, hogy azon az evangélikus kormányzó portréja is megtalálható, jóllehet a református hajlékokban a harangokon sem volt szokásban az emberábrázolás. Az öntvény felirata a Máté evangéliumából (5,16) vett bibliai idézetet tartalmaz: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” A harang Szlezák László (1870-1953) budapesti harangöntő alkotása. ■ Tigurinus Költőnek készült, festő lett 190 éve született Orlay Petrich Soma ► Mostanában - és egyébként is - sajnálatosan igen keveset lehet hallani Orlay Petrich Soma nevét. Pedig történelmi festészetünk úttörő mesterét tisztelhetjük benne. „Leikéből meríti a tárgyakat, rajza minden vonásában teremtő lelkét látja visszasugározni - költészetében megtestesíti az istenséget, kivitt eszméje nagyszerűségével megrázza a lelkeket” - írta egy cikkében a romantika és klasszicizmus ötvözésének szellemében Orlay művészi szándékait jellemezve Pap Gábor, a festő egykori diáktársa, a későbbi püspök. Kevesen tudják Orlayról, hogy a hősi múltnak festményeken való megörökítésén túl bibliai tárgyú alkotásai is vannak. Elég megemlíteni a „Hagyjátok hozzám jönni a kisdedeket” című, 1854-ben festett művét, mely oltárképként a mezőberényi evangélikus templomban látható. A mű különlegessége, hogy a Jézus körül álló gyermekalakokat a művész az akkori lelkészek gyermekeiről mintázta. Köztudomású, hogy az 1822. október 22-én felvidéki evangélikus családban született festőművész anyai ágon Petőfi Sándor másod-unokatestvére volt. Iskoláit Mezőberényben, Szarvason, Sopronban végezte, Pápán pedig jogi végzettséget szerzett. Tanulmányai közben egy ideig iskolatársa volt Petőfinek és Jókainak, akik nagy hatást gyakoroltak rá. Orlay Petrich Soma arcképe 1878-ból Először nem is festőnek készült. Jókai Mór meg is írta pápai éveikről: „Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, az enyim a festőecset. Ha Orlai írt tüneményes regényjeleneteket, Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk, s Petőfi szavalásmodora éppoly rendkívüli volt, mint az én kompozícióim. Maga készíté plasztikai szabályait, mint én a festékeimet. Egymásnak őszinte bámulói voltunk; Orlai megközelítő előttünk Jósika Miklóst, Petőfi is csak egy fokkal állt alább Egressynél; magam is valahányszor a szögied bolt előtt elmentem, büszkén tekinték a címerül festett magyar kisasszonyra, miért ne tudnék én is ilyet festeni valaha!” Orlayt azonban az irodalom mellett már diákként megérintette a képzőművészet; visszaemlékezéséből kitűnik, hogy rajzolással, festegetéssel is foglalatoskodott: „Néha, ha időnk engedte, Jókaival ketten rajzolgattunk és festegettünk szűk szobánkban. A színek egymásra gyakorló vegyi hatására nagy súlyt fektettünk, ebben Jókai volt a mester, ő tudta, hogy azok meg ne változzanak, s műveink örök időkre megtartsák frissességöket. Rajzban pedig Petőfi ítélete volt a döntő.” A ház, ahol Orlay Petőfivel és Jókaival együtt töltött sok időt, ma is áll a dunántúli kisvárosban, a hajdani kollégium tőszomszédságában; mindenki Petőfi-ház néven ismeri, holott inkább illene rá az Orlay-ház elnevezés, hisz Orlay vállalta az anyagi terhek legjavát. Az a kis fehér házacska, ahol először lakott, az evangélikus templomtól nem messze van. Egy rövid ideig élt a Barát utcában, a ferencesek kolostorával szemközt is. Különös hát, hogy ennek a kiváló alkotónak még egy emléktáblája sincsen itt, pedig gazdag írásos memoárt hagyott hátra diákéveiből; Petőfi életéről is a legtöbb hiteles adat, történet tőle tudható. Miután megszerezte jogi végzettségét, Orlay folytatta tanulmányait, véglegesen eldöntve, hogy a képzőművészetnek szenteli életét. Mint Raffaello, úgy járt szőke fürtjeivel. Megismerkedett Than Mórral, Barabás Miklóssal, Marastoni Jakabbal. Egy tekintélyes támogatónak köszönhetően Bécsbe került az akadémiára festészetet tanulni. Itt érte a forradalom híre. Részt vett a szabadságküzdelemben, meg is sebesült. 1850-től előbb Münchenbe, majd Rómába és Párizsba kerülve folytatta művészeti tanulmányait. Hazaköltözve Debrecenben egy darabig arcképfestésből élt, majd ismét Bécsben telepedett le, de a pesti állandó műtárlat megalakulása után, 1855-ben Pestre költözött. A Nemzeti Képcsarnokot alapító egylet tagjaként hatékony szerepet vállalt a magyar művészeti élet szervezésében, s különösen egy állandó műtárlat létrehozása foglalkoztatta; ez létre is jött, aztán nem kisebb kezdeményezés következett, mint egy kifejezetten magyar művészeket pártoló egyesület életre hívása. Ez is megalakult Magyar Képzőművészeti Társulat néven, s a hazai művészképzést is elősegítette. Orlay igazgató választmányi tagként joggal lehetett büszke az elért eredményekre, hisz azok a magyar képzőművészet felvirágzását jelentették. A művész munkásságát számos alkotás fémjelzi Szent István ébredése című kompozíciójától a Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozásán túl az Erzsébet és Mária királynők a novigrádi fogságban című alkotásán át a jól ismert Pető fi - portrékig. Születésének százkilencvenedik évfordulója esztendejében minél többször idézzük meg szellemét - megérdemli! ■ - kz -4 Orlay Petrich Soma - Marastoni József: Emese álma. 1864. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, Budapest
