Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-16 / 46. szám
‘Evangélikus Élet3> PANORÁMA 2008. november 16. W 7 SZAVONULÓK Az evangélium célba talál Kosa László életútjának margójára ► Közel négy és fél évtizedes lelkészi pályáért zengett a hálaadás szeptember 14-én a rákoskeresztúri templomban. A nyugállományba vonuló lelkész hivatalosan nyilvántartott szolgálati ideje volt ennyi - s ebből harminckilencet töltött Keresztúron de egy „papfiú” a gyülekezetben a felszentelés előtt is kap feladatot. Kosa László 1960-ban, már teológusként szuplikált, még előbb, tizenhárom éves korától pedig kántorként működött gyülekezetében. így van ez rendjén - bele lehet nőni a lelkészi szolgálatba. Négy templom papja volt. Nem búcsúzik, csak nyugdíjba ment, de marad az övéi között. Ennél a határkőnél beszélgetünk a megtett útról, összegezzük egy gazdag pályafutás tanulságait, hadd lássuk meg, mennyi mindenért adhat hálát, aki életét Isten szolgálatára adta oda.- Fussunk végig röviden a megtett úton.- Segédlelkész és helyettes voltam több helyen. Pécs, Újpest, Budapest-Józsefváros után Finnországba kerültem ösztöndíjjal, majd hazatérve helyettes egyházkerületi lelkész lettem. Ezután öt évig voltam édesapám mellett másodlelkész, 1974-ben választottak meg a gyülekezet lelkipásztorának. Jó egyetértésben dolgoztunk édesapámmal, haláláig segített nekem a lelkészi munkában. Közben 1991-92-ben egy évig hivatalosan végeztem rendes lelkészi szolgálatot a finnországi Raumában.- Finnországi kapcsolataidról, az egész egyházunkra kiható munkádról beszéljünk kissé bővebben.- 1972-ben indult meg a finnek látogatási hulláma. Jöttek énekkarok, ifjúsági, gyülekezeti csoportok. 1981-ben Iisalmiban a két egyház aláírta a testvér-gyüleke- zeti kapcsolatok felvételét lehetővé tevő megállapodást. Mivel jól beszéltem a nyelvet, sokat dolgoztam a finn-magyar együttműködésért, és sokat tolmácsoltam. Számos gyülekezetünk élt ezzel a lehetőséggel, és ezek még ma is működnek.- Rákoskeresztúrnak is van testvérgyülekezete. Hogyan működik ez nálatok, és milyen hatása van a gyülekezetben?- Elsőként Rauma városának gyülekezete lett a testvérgyüleke-' zetünk, melyben később egy évet legálisan mint lelkész én is szolgáltam. Később csatlakozott hozzánk Noormarkku is. Évente volt találkozás, felváltva a két országban. Nagyon eleven lett a kapcsolatunk, tőlünk már mintegy háromszázan jártak kint látogatóban. A kint jártak közül sokan lettek a legaktívabb gyülekezeti tagjaink, ez lett e kapcsolatok egyik gyümölcse. A másik gyümölcs a finn lelkűiét hatása volt. A finn nép tisztasága, becsületessége, szorgalma és egy- házszeretete hatott a mieinkre. A harmadik az volt, hogy átvettünk néhány olyan gyakorlati dolgot a gyülekezeti életből, mely nálunk hiányzott. Magamnak is találtam gyümölcsöt: megismertem az ébredési mozgalmakat. A legmegrendítőbb volt számomra a laestadiánusoké, de a legnagyobb hatású az imádko- zóké. Szerettem volna doktori disszertációt írni róluk, de inkább a gyülekezetek életének megismerését választottam.- Idehaza munkádat különösen érintette a régi község szanálása. Ez egyet jelentett azzal, hogy nagymértékben csökkent a gyülekezet lélekszá- ma. Hogyan birkóztál meg ezzel a feladattal?- Rákoskeresztúr régi házait lebontották, az első ütemben tízemeletes épületek kerültek a helyükre. A régi lakókat más kerületbe költöztették, éppen úgy, ahogyan a fővárosban másutt is történt akkoriban. Ez a gyülekezet szétverését jelentette... Akikre sor került, azokat elköltözésük előtt végiglátogattam, így tudtam, hogy hová költöznek. Újpest, Óbuda, Csepel és Békásmegyer volt a költözés iránya. Fél évre rá újra meglátogattam őket, és pontos címüket átadtam az illetékes lelkészeknek. A templomozók visszajártak isten- tiszteletre. Mások a nagyünnepeken jöttek haza, de voltak, akik leszakadtak. A mai helyzet az, hogy a lakótelep két templom körül épült. Új gyülekezeti réteg alakult ki. A tehetősebbek menekülnek a panelekből, Maglód és Ecser lakói szaporodnak velük. Egyébként kertvárosi lakosok, és újabban lakóparkok is épülnek. Ezek zárt, őrzött egységek.- Az egyház épületei, a lelkészlakások hogyan maradtak meg e változások között?- Édesapámmal még a százéves parókián kezdtünk, majd 1957-58-ban újat épített az egyház. Ezt szanálták. Végül 1986-88 között épült fel a mai parókia a templomhoz csatlakoztatva. Benne két lelkészlakás van, teljes komforttal.- „Négytemplomos gyülekezet” - így mutattuk be mindig az egyházközséget. Hogyan kellett e négyet egybefoglalni?- A központ mindig Keresztúr volt. De mind a négy helyen eleven a gyülekezeti élet. A négy templom körül mindenütt kialakult a közösség magja. Nincs különbség, mind a négy helyen minden vasárnap és ünnepnap van istentisztelet. Ezért kell a rná- sodlelkészi szolgálat is. Mindig érdekes feladat volt ebben a gyülekezetben szolgálni, de fontos volt számomra, hogy tartsam az egyensúlyt.- Milyen tanulságot viszel magaddal a nyugalom éveire?- Egy nagy tanulsága van szolgálatomnak. A háború után a gyülekezet egy részét „malenkij robotra” vitték. Azután jött a termelőszövetkezeti korszak, végül a szanálás. Ennyi megpróbáltatás, zaklatás közepette mindig újra az erősödött bennem: „Vigasztaljátok népemet..." Az evangélium vigasztalására volt a legnagyobb szükségük a rám bízotharminc év alatt a gyülekezet kilencven százaléka költözött; ebből nyolcvanat számon tartunk. Ma a település szempontjából három réteget különböztetünk meg. Vannak lakótelepi, illetve taknak. Azért adok hálát ma, hogy megismertem az evangéliumot, Krisztust, és hogy hirdethettem a négy falu négy templomában, s ez mindig célba talált. ■ Tóth-Szöllős Mihály „Az érettségi előtti mgypénteken döntöttem” Beszélgetés Kertész Gézával ► A véletlen műve, hogy negyvenegyedik házassági évfordulóján kerestem fel hivatalában Kertész Gézát. Több mint négy évtizedes szolgálatot maga mögött tudva október 19-én köszönt el a józsefvárosi gyülekezettől, amelynek huszonhárom évig volt lelkésze. Az Üllői út 24. szám alatt az evangélikus egyháztörténelem igencsak koncentráltan volt-van jelen. E falak között működött egykor az evangélikus teológia, és itt, a teológusotthonban laktak a hallgatók. Kertész Géza hallgatóként, majd lelkészként töltött hosszú éveket az Üllői úton. Akik megfordultak az Országos Irodában, gyakran találkozhattak a józsefvárosi gyülekezet pásztorával. Beszélgetésünk alkalmával meglepetésemre életének egy kevéssé ismert szeletére - sportos múltjára - is fény derült...- Kezdjük az elején, lelkész úr: hogyan jött a lelkészi pályára való elhívás, a belső bizonyosság?- Az érettségi előtti nagypénteken döntöttem. Poós Lászlóval, Deák téri ifjúsági bibliaórai jó barátommal beszélgettem, ő azt kérdezte, merre tovább. Három dolog érdekelt: a sport, a teológia-filozófia és a természettudományok. A teológia tanulása iránti vágyam volt a legerősebb. Hazamentem, és otthon a szüleimmel is közöltem a döntést. Mivel tizennégy éves korom óta rendszeresen jártam istentiszteletre, az elhatározásom nem érte meglepetésként a szüléimét, hiszen olyan lelkészek keze alatt nőttem fel, mint Kékén András, idősebb Hafen- scher Károly, Kovácsházi Zelma.- Melyiküknél konfirmált? E Deák téri „legendás” lelkészek, gondolom, meghatározó emberi, lelkészi mintául szolgáltak...- Kékén Andrásnál és Hafen- scher Károlynál. Mindig is szerettem istentiszteletre járni; az ifjúsági órákon megbeszéltük, hogy előző vasárnap mit hallottunk az igehirdetésben. Igazán megtisztelő volt, hogy a lelkészeink partnernek tekintettek minket. Az érettségi utáni nyáron Hafen- scher Károly „elkapott” - Bízik Lacival együtt, akivel gyerekkorom óta szoros barátságban vagyok -, s nemcsak görögül tanított meg olvasni, hanem alapvető teológiai kifejezéseket is elsajátíthattunk a segítségével. Mire az akadémián elkezdtük az első évet, már sok teológiai kifejezést tudtunk.- Melyek voltak lelkészi szolgálatának az állomásai?- Lelkészként körbejártam az országot. Békéscsabán, Gyulán, Sajókazán szolgáltam, majd Pestre kerültem, Angyalföldre, Benczúr Laci bácsi mellé segédlelkésznek, akivel élete végéig megmaradt a barátságom. Fiával, Benczúr Lászlóval, az Északi Egyházkerület jelenlegi felügyelőjével diákkoromban nagyokat kosaraztam.- Milyen volt a diákélet a teológuson honban?- Kötelező volt bent lakni, én is ott éltem egy évig - annak ellenére, hogy gyalog tíz perc alatt otthon voltam. Azért költöztem haza, mert az otthonigazgató kiadta másnak az ágyamat... Együtt gépeltük a szemináriumi dolgozatokat. Nekem ment a legjobban, ugyanis - megfogadva Hafenscher Károly tanácsát — megtanultam vakon gépelni. A prédikációimat a kezdetektől gépbe fogalmaztam, ez fegyelmezettségre, összeszedettségre szoktatott. A szószékre már csak vázlatot vittem fel. A teológusotthonban egyébként például nagyokat pingpongoztunk is. Ittzés püspök úr - aki akkor természetesen még nem volt püspök - remekül játszott, Káposzta Lajosékkal jó kis társaság gyűlt össze az Üllői úton. A levéltár kis udvarán játszottunk. Vető püspök úr néha- nap leszólt, hogy kicsit halkabban legyünk...- A Szabadság téri, Dunában megmártózó, született pesti fiatalember hogyan állta meg a helyét vidéken?- Tíz év segédlelkészkedés után Gyónón volt az első paró- kusi helyem, ahol kilenc évet töltöttem. Utána kerültem vissza Budapestre. Máig emlékszem: egy meleg délutánon vágtam át a Belvároson, és valami hihetetlen jó érzés fogott el; „aszfalt van a talpam alatt”. A Belvárost máig nagyon szeretem, itt vagyok itthon. Be kell vallanom: nem lettem vidéki ember annak ellenére, hogy nagyon megszerettem a vidékieket, és sokat tanultam tőlük. Parasztemberek, bányászok annyi bölcsességet és tisztességet hordoztak és adtak át nekem, hogy mindezt egész életemben hálával idézem fel. S hogy engem, a pestit, az idegent szeretettel befogadtak! Ez óriási dolog volt! Meleg szívvel emlékszem rájuk. Profile professzor úrnak igaza volt, amikor egyszer tréfásan aszfaltbetyárnak nevezett minket. A pesti ember más: a szemlélete, a mentalitása, a léptéke. Egy év vidéki élet után megnősültem - feleségem tervezővállalatnál dolgozott mérnökként -, majd megszületett Lea lányom, aztán Botond fiam és Dóri lányom.- Az egyház központi adminisztrációjának, az Országos Irodának az árnyékában hogyan él itt a gyülekezet? Jó-e vagy zavaró ez a közös épület kikényszerítette szimbiózis?- Az iroda közelségéből sohasem volt gond. A gyülekezet életét és a lelkészi szolgálatom végzését soha nem zavarta a hivatallal járó forgalom. Jó, korrekt viszony volt. Kollégáim mondták: „De jó neked, hogy ilyen közel vagy a tűzhöz!” Erre azt feleltem: „Igen, csípi is a szememet a füst...” De a viccet félretéve mindig szívélyes, korrekt emberi kapcsolatban álltam az itt dolgozókkal. A közegyházi ügyeket soha nem tárgyaltam meg a gyülekezettel. Ez alapszabály volt.- Ezután bizonyára a nyugdíjas élet örömei következnek...- Szeretnék kicsit kevesebbet dolgozni. Jó lesz evezni a Dunán, van egy kétszemélyes kajakom.- Kajak?!- Ez ifjúkori álmom volt, amit sikerült megvalósítanom. A Dunát mindig nagyon szerettem, hiszen Pesten, a Duna közelében nőttem fel. A Szabadság tér 17.- ben, a mai tévészékházban laktam. Fürödtem a folyóban még ott is, ahol nem illett, a Parlament és a „fehér ház” közötti részen. A salakon fociztunk a fiúkkal, és foci után természetesen megfürödtünk a Dunában. Most talán lesz egy kicsit több időm sétálni, olvasni, evezni, úszni. Szeretnék újra beülni a temp- lompadba, és szeretném meghallgatni budapesti kollégáim igehirdetéseit. És nagyon várom a jó időt, hogy mehessek végre a Dunára. Evezni szeretnék. Megkerülni a Csepel-szigetet.- Akkor hát: aktív, sportos éveket kívánok, lelkész úr! ■ Kőháti Dóra FOTÓ: VITÁLIS JUDIT
