Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-02 / 48. szám
12 2007. december 2. ‘Evangélikus ÉletS HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK A hatvani evangélikus gyülekezet szeretettel hív mindenkit a december 2-án io órakor kezdődő istentiszteletre, amelyen Sándor Frigyes esperes felszenteli a templom új orgonáját. A Dunaegyházi Evangélikus Egyház- község presbitériuma szeretettel meghívja Önt és kedves családját az advent első vasárnapján, december 2-án 14 órakor kezdődő, a templomtorony felújítása alkalmából tartandó úrvacsorái isten- tiszteletre és az azt követő vendéglátásra. Az igehirdetés szolgálatát Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke végzi. Tisztelt Olvasóink! Kiadónk segíteni szeretne abban, hogy a lap árának jövő évi emelkedése miatt egyetlen előfizetőnknek se kelljen lemondania az Evangélikus Életről. Ezért arra kérjük mindazokat, akik pár száz forinttal támogatni tudnák más olvasók előfizetését - olyanokét, akiknek ez nehézséget okoz -, jelezzék ezt kiadónknak. Egyúttal kérjük, hogy azok, akik anyagi okok miatt kényszerülnének a lap előfizetésének lemondására, ugyancsak egyértelműen jelezzék ezt számunkra, hogy megpróbálhassuk „összekötni” a rászorulókat az adakozásra indíttatást érző testvérekkel. Bízunk benne, hogy így hiánytalanul sikerül megtartani előfizetőinket egyetlen hetilapunk olvasótáborában. Az éves előfizetési díj 10 340 forint, a féléves 5170 forint, a negyedéves 2585 forint, az egyhavi 865 forint lesz (egy lapszám ára 199 forint). Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója A győri Evangélikus Szeretetház és a budapesti Túróczy-hagyaték Alapítvány szeretettel hívja Önt és családját a december 2-án, advent első vasárnapján 17 órai kezdettel a győri evangélikus Öregtemplomban (Petőfi tér 2.) tartandó adventi estre. Régi, szép hagyományunkat szeretnénk újjáéleszteni, megemlékezve gyülekezetünk templomának felszente- lési ünnepéről. A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezet Lőrinci Érdeklődők Teaháza (LET) szeretettel meghívja adventi estjére december 4-én, kedden 18 órára. Vendégünk Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát lesz. Helyszín: 1183 Budapest, Kossuth tér 4. (templom). Megközelíthe- » tő az Üllői úton vagy az 50-es villamossal. HALÁLOZÁS Dedinszky Gyuláné sz. Ordass Zsuzsanna életének 71. évében, rövid, súlyos betegség után eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni temetése december i-jén 14 órakor lesz. „Sem halál, sem élet nem választhat el minket az Isten szeretetétől.” (Róm 8,38) Szerettei A Luther Kiadó szeretettel értesíti vásárlóit, hogy a könyvesbolt december 1. és 22. között hétfőtől péntekig 9 és 18, szombatonként pedig 9 és 13 óra között tart nyitva, kivéve december 8-án. Fogadóórámat minden hónap első hétfőjén tartom. Mindenkit szeretettel várok délután három órától öt óráig a Déli Egyházkerület székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.). Erős vár a mi Istenünk! Radosné Lengyel Anna orszdgosfelügyelő-helyettes, a Déli Egyházkerület felügyelője HALÁLOZÁS A diósgyőri evangélikus gyülekezet hűséges pénztárosa, Omaszta János- né november 18-án, életének 63. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Isten akaratában megnyugodva, Molnár József lelkész szolgálatával vettünk tőle búcsút november 27-én az avasi temetőben. A gyülekezet presbitériuma Meghívó Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők és a részt vevő kiadók a december 7-én és 8-án (pénteken és szombaton) megrendezendő keresztény adventi könyvvásárra, melynek helyszíne az előző évekhez hasonlóan a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.). Nyitva tartás: pénteken 14-től 20 óráig, szombaton 9-től 16 óráig. A könyvvásár ideje alatt a Luther Kiadó 15% kedvezménnyel árusítja kiadványait. Mindenkit szeretettel várunk könyvasztalunknál. APRÓHIRDETÉS Salétromos, vizes épületek szigetelése! Garanciával, püspöki ajánlással! 20/490-3375. Content kétmanuálos, digitális, harminc- pedálos orgona eladó. Kisebb templomban vagy gyülekezeti házban jól használható. Tel.: 20/824-5173. E-mail: zeneboy@vipmail.hu. / / / VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból december 2-ától december 9-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 8.00 / Duna II. Autonómia 9.40 / Duna TV 8.40 / Duna Tv 8.30 / Duna II. Autonómia De szépen szól a cimbalom... Magyar elsők Az első magyar Isten kezében (ism.) (26’) 150 éves a Károli Gáspár Válogatás népzenei szívátültetés (magyar ismeret9.10 / Duna Tv Református Egyetem felvételeinkből (2004) terjesztő sorozat, 2004) (16') Magyar elsők Az első magyar (magyar ismeretterjesztő film, 8.30 / Kossuth rádió 10.20 / PAX nemzeti park (magyar ismeret2005) (26') Tetten ért szavak (io') Szent Imre legendája (19') terjesztő sorozat, 2004) (15') 10.25 / PAX 10.00/mtv 13.30 / Kossuth rádió 13.05 / PAX Jubál 2005. Nem Adom FelReformátus magazin (26') Erős vár a mi Istenünk! Az evanA székesfehérvári székesegyház koncert (ZMC - 29') 12.15 / Duna Tv gélikus egyház félórája (13') 10.55 / Duna II. Autonómia Élő egyház (26') 20.05 / PAX (premier) 13.30 / Kossuth rádió Szent Márton köpenye alatt 16.00 / m2 Mit ér az ember, ha fotóművész? Tanúim lesztek! A római katoli(magyar ismeretterjesztőfilm, Szegény gazdagok Komiss Péter (40') kus egyház félórája 2002) (47') (magyarfilm, 1938) (64') 21.04 / Kossuth rádió 15.00 / PAX 13.30 / Kossuth rádió 19.10 / Bartók rádió Meghaltam én... „És ámulok, Mindig úton... Találkozás „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” Bach: 62. kantáta hogy elmúlok” Dinnyés Józseffel (46’) A református egyház félórája Nun komm, der Heiden Jeleniczki István összeállítása 15.15 / Duna II. Autonómia 15.50 / PAX Heiland (20') József Attila haláláról (53') Táncoló párázs. Portré Kányádi Nemzeti parkjaink 19.35 / Duna Tv 21.15 / Duna Tv Sándorról (1995) (58') Bükki Nemzeti Park (16') Magyar karácsony Hagyaték Emlékezés József 22.55 / m2 20.00 / PAX Vendégségben magyar Attilára (magyar dokumentumAkadémiai esték Mit ér az ember, ha rendező? családoknál (90') film, 2001) (58') Kosáry Domokos-portré (60') Czigány Zoltán (30') CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 8.40 / Duna Tv Élő egyház (ism.) (26') 10.55 / Duna II. Autonómia Simándy József. Vallomások szóban és zenében (1993) (46') 12.30 / PAX Válaszd, az életet! (zenés ifiúsági műsor) (59') 15.00 / Duna Tv A tudás hatalma - Európa nagy egyetemei (német ismeretterjesztő sorozat, 2005) Robert Koch Berlinben (53') 18.35 / PAX Kicserélt élet (ismeretterjesztő sorozat) Ki vagyok? - Önazonosság, önbecsülés (50') 19.35 / Bartók rádió Budapesti Őszi Fesztivál 2007 „100% Zappa” Az MR Szimfonikusok hangversenye (50') 9.00 / PAX A harangok szóltak, szólnak... (ismeretterjesztőfilm) (30') 14.00 / Duna Tv Atafilmje (magyar dokumentumfilm, 2005) (39’) 14.35 / Kossuth rádió Tér-idő. Korunk nyelve: a média, 4. rész: A mindenható internet (25') 15.00 / Hallmark Hófehérke (játékfilm, 2001) (120') 15.30 / Duna II. Autonómia Teremtő szorgalom A Zsolnay-műhely (magyar ismeretterjesztő film, 2004) (49') 20.00 / PAX Mit ér az ember, ha csillagász? Horváth András (29') 7.30 / Rádió C (FM 88,8) Evangélikusfélóra Az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésében 12.10 / Duna Tv Isten kezében Ősi imák a Gyimesekben (26') 13.55 / Duna Tv A pillangó (francia játékfilm, 2002) (85’) 14.00 / PAX Vámos Miklós Csapiár Vilmossal beszélget (6/) 15.05 / Bartók rádió AZ MRj-Bartók rádió klubja A Magyar Rádió gyermek- kórusa karácsonyi hangversenyének főpróbája (85')" 21.40 / Duna Tv Hontalanul Afrikában (német játékfilm, 2001) (136') 8.30 / Civil rádió Evangélikus félóra Az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésében 8.35 /DunaTv Emil és a detektívek (német játékfilm, 2001) (io8') 9.05 / Bartók rádió A jövő hét muzsikusa Sebestyén Márta (25') 12.10 / Duna Tv Élő egyház (26') 13.25 / PAX Fény előttem, fény utánam Portréfilm Túrmezei Erzsébetről (ZMC- 34') 19.35 / Duna Tv Magyar karácsony - Kézfogás a 15 éves Duna Televízióval (90') 23.00 / TV2 Passió (amerikai film, 2004) (121') Új nap- új kegyelem Vasárnap Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka. iMóz 8,22 (2Pt 3,9; Mt 21,1-9; Róm 13,8-12/13-14/; Zsolt 117) Ellentétek világában élünk: didergés és felengedés, rossz tájékozódás és hirtelen felismerés Isten ígérete szerint követik egymást. A látható világ sokszor kivetítődése annak, ami szellemi téren történik; ismerhetjük lelkünk, érzelmeink területén is a szeretetlenség zimankóját és kiolvadását, a tanácstalanság sötétjét és a vezetés kínálta megkönnyebbülést. Az ígéret kétoldalú. Az ellentétek harcában csak úgy maradhatunk meg, ha az ígéretadó Úrra figyelünk. Hétfő Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, mert az Úrban bizakodhatsz. Péld 3,25-26 (Mk 11,9; iPt i,/8-9/io-i3; Ézs 40,1-11) Naponta kapunk hírt sokkoló eseményekről. Ilyenkor automatikusan arra gondolunk: hogyan bírtam volna ki én ezt a csapást? Az effajta szorongás állandósulhat, és betegséggé torzulhat a tartós félelem valamitől, ami hirtelen lecsaphat ránk. Az állandó készenlét pedig elszívja az energiánkat. Isten közelében élni nem jelenti azt, hogy mentesülünk minden csapástól, hiszen bármi érheti bármelyikünket. De a sötét időszakok előkészítése, a vezetés, tanácsolás, erősítés mind részei az Úr számunkra készített „edzéstervének”. Kedd Az Úr ezt mondta Pálnak: „Én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." ApCsel 18,9-10 (3MÓZ 26,9: Zsid 10,32-39; Ézs 40,12-31) Pál épp távozni készül Korinthusból. Haragosan és kudarcokkal terhelten határozza el, hogy továbbmegy. Ekkor kapja Istentől ezt a biztatást. Az ige ígérete nem vonatkozik mindenhol mindenkire, nem szabad általános pozitív jóslatként érteni a mai napra. Ma is lesznek - hívő Útmutató-olvasók is -, akiket valamilyen támadás ér. Inkább azon kell ma csodálkoznunk, hogyan tudja Isten az embert úgy áthangolni, hogy legmakacsabb elszántsága ellenére is azt tegye, amit Isten javasol neki. Szerda Nagy félelem fogta el a tanítványokat, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?" Mk 4,41 (Zsolt 89,10; Kol 1,9-14; Ezs 41,8-14) Félelem a bajban: természetes. Félelem a fenyegetettségben: érthető. De félelem a megkönnyebbülés idején? Igen: amikor jézus természetfeletti hatalma nyilvánul meg, akkor az első szó nem a „hurrá!”, hanem a döbbenet. A tanítványoknak lett volna okuk a lelkesedésre, mégis elnémulnak, tán csak suttogni mernek. Amikor Isten közvetlenül nyúl bele az életünkbe, a bőrünkön érezzük, hogy „porszem” létünkre számon tartottak vagyunk, és figyelem kísér minket. Ez egyszerre vált ki félelmet és csendes örömöt bennünk. Csütörtök Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr lelke, ott a szabadság. 2Kor 3,17 (Ez 36,26; iThessz 5,/i—3/4—8; Ézs 42,1-9) Vannak rossz emlékű szabadságok. Olyan napok, hetek, amikor „szabi” címszó alatt bármit megtehettünk. Ám a számtalan lehetőség megzavart, felzaklatott, mert mindent be akartunk pótolni, amire a kötöttségek idején nem volt lehetőségünk. Magunkra hagyatkozva a szabadsággal sem tudunk jól élni, szabadossággá torzítjuk. Isten Lelkének segítségére akkor van igazán szükség, amikor életünk kikerül a szabályok, törvények világából. Szabadnak lenni akkor jó, ha Isten közelében értjük meg, hogyan éljünk vele. Péntek Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. Gál 5,1 (Zsolt 142,8a; Mt 27,27-30; Ezs 43,1-7) Ez a vers a tegnapi gondolat folytatását kínálja. Ostobának tartjuk azokat a szabadult foglyokat, akik újabb bűncselekményt követnek el, s ismét a börtön falai közé kerülnek. Pedig nagyon nehéz jól élni a szabadsággal; berendezni önállóan egy életet anélkül, hogy valaki diktálná a napirendet. A világ „keresztény családjában” sem ismeretlen ez a jelenség: mondja meg valaki, egy piedesztálra emelt lelki vezető, mit kell tenni! Sokan szeretnék megspórolni ezzel az igetanulmányozásnak, Isten megismerésének a fáradságát. Az érett hívő személyes kapcsolatban van az Úrral, tőle függ, így megérti és megéli saját szabadságát. Szombat Az Isten országa olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak. Mk 4,31-32 (Zsolt 84,4; Mt 23,37-39; Ézs 43,8-13) A mustármag nemcsak apró, de egészséges is. így ez a hasonlat duplán érvényes Isten országára. Mennyei állampolgárként élni nemcsak azt jelenti, hogy kevesen vagyunk, hanem azt is, hogy egészséges, harmonikus életet élhetünk ebben a minőségben. Vannak burjánzó irányzatok, hirtelen növekedő spirituális csoportok. Talán parányi irigységgel figyeljük növekedésüket. Ám azt is érdemes megvizsgálni, vajon egészséges-e a tanítás, egészségesek-e a tagok, üdeséget és derűt sugároznak-e. Öröm Isten országához tartozni, pedig a java még hátravan - a bámulat afelett: mekkorára nőtt ez az uralom! • Bálint Józsefné E-mail: evelet@lutheran.hu EvÉlet on-line: www.evelet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lu- theran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.bu). Korrektor: Huszár Mariann (mariann.huszar@lutheran.hu). Tervező- szerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@lutheran.hu). Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (zsuzsa.gazdag@lutheran.hu). Rovatvezetők: Hafenscher Károly (ifj.) - Ige+hir- dető (karoly.hafenscher@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@luthe- ran.hu), Kőháti Dorottya - Új nap - új kegyelem (dora.kohati@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Egri Nyomda Kft. 3300 Eger, Vincellériskola u. 3. Felelős vezető: Kopka Viktor vezérigazgató Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön negyed évre 2340 Ft, fél évre 4680 Ft, egy évre 9360 Ft, szomszédos országba egy évre 31 900 Ft (123 euró), egyéb külföldi országba egy évre 37 200 Ft (143 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk. Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486- 1228: 20/824-5518, fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). 1