Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-08-12 / 32. szám

evangélikus hetilap 72. évfolyam, 32. szám - 200/. augusztus 12. - Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap Ára: 180 Ft .....az adott településen nyaralókat sok helyen régi is merősként üdvözlik a gyülekezetekben, a tavasztól késő őszig a Balaton partjára leköltö- zők pedig akár egy fél éven keresztül aktívan bekapcsolódnak a helyi gyülekezetek életébe.” 1^. Istentiszteletek hegyen és tóparton - 3. oldal „A dzsemborin közel százötven ország mutatja be ha­záját, annak népművészetét, kultúráját. Magyarország kiállítósátra előtt a Lánchíd áll. Fából készült, szöget nem használtak a felépítéséhez, csak kötelet. Öt méter hosszú és három méter magas - fel is lehet rá mászni.” 1». Százéves a cserkészmozgalom - 4. oldal i ummwm - «ms - ss— s.. sss „Saját élettapasztalatára, élményeire és benyomásaira támaszkodva szinte min­den filmjében és írásában központi he­lyet foglalt el az Isten-kérdés és az em­beri kapcsolatok témaköre.” Ingmar Bergmanra emlékezünk - 5. oldal „Mert Erzsébet Jézus tanítványa volt. Követte a Mester útmuta­tását: »Ti adjatok nekik enni!« (Lk 9,13) Nem azt nézte, hogy ez lehetetlen, nem hivatkozott saját maga elesettségére és töré­kenységére vagy éppen a feladat lehetetlenül nagy voltára, hanem törte és adta. Törte és adta.” » Nyolcszáz éve született Árpád-házi Erzsébet - 6-7. oldal Németh Szabolcs lelkész megáldja a nemesleányfalui evangélikus templom kertjében az egykor a településen működő tanítók tiszteletére állított kettős emlékoszlopot. Beszámolónk a 8. oldalon. Kultúra nagykanállal Tizenkilencedszer népesült be a Művészetek Völgye Az egyház ifjúsága ». Gomba módra nőnek a sátrak júli­us végén Kapolcs és a szomszédos falvak almafái alatt. A Művészetek Völgye Fesztiválnak helyet adó te­lepüléseket, ahol az év többi részé­ben alig pár ezren laknak, ilyenkor százezrek keresik fel évről évre. Szerte az országból - s ma már Eu­rópa távoli szegleteiből is - érkez­nek a látogatók a több mint egyhe­tes rendezvényre, hogy koncerte­ket, irodalmi esteket hallgassanak, színházi előadásokon vegyenek részt, megcsodálják a több tucat kiállító képzőművész alkotásait - és hogy élvezzék a csak itt fellelhe­tő „völgyhangulatot”. Idén július 27-e és augusztus 5-e között adott egymásnak randevút művész, mű­vészet és közönség a Balaton-felvi- déken. Mindössze húszmillió forint. Ennyi hi­ányzott az idei fesztivál költségvetéséből. Emiatt a szervezők több programot tö­röltek az „étlapról”. Minden más azonban együtt volt a művészet ünnepéhez: körül­belül háromezer előadó, a tavalyi hat község - Kapolcs, Pula, Vigántpetend, Öcs, Taliándörögd és Monostorapáti - mellett hetedik helyszínként Nagyvá­zsony és persze a kultúrára szomjas kö­zönség. A Völgy sokszínűségét érzékelteti az a tény, hogy az - igencsak rövid ismertető­ket tartalmazó - programfüzet terjedel­me megközelítette a száz oldalt. Nem csoda hát, ha a többi résztvevőhöz ha­sonlóan a krónikás sem figyelhetett min­den rendezvényre, még kevésbé juthatott el mindenhová. Fesztiválok fesztiválja A Művészetek Völgye maga is otthona számos - önállóan is teljes értékűnek szá­mító - programsorozatnak. Vigántpe­tend tíz napon keresztül az Afrika Völgy helyszíne volt. A vendégek megismer­kedhettek a fekete kontinens természeti értékeivel, népeivel, kultúrájával és szá­mos problémájával is. Évről évre megrendezik az Örökség Völgy nevet viselőprogramokat, melyek­nek a keretében épített értékeink védelmé­re hívják fel a figyelmet. Az Égtájak feszti­válon az országhatárokon kívül élő ma­gyar művészek mutatkoztak be zenével, tánccal, színdarabokkal. A Völgyben ün­nepelte tizenötödik születésnapját a Du­na Televízió: egyik este a közszolgálati csatorna több műsorvezetője is színpad­ra lépett, és számot adott előadóművészi tehetségéről. A zene szárnyán A gregoriántól a dzsesszig alig volt olyan stílus, mellyel ne lehetett volna találkozni a Völgy valamelyik szabadtéri színpadán, templomában vagy művelődési házában. Idén is több koncertet adott a Muzsikás együttes. És bár egy alkalommal e sorok írója is kívül maradt a templomajtón, mégis örömmel töltötte el, hogy a nagy érdeklődés miatt egy szabad hely sem maradt a petendi istenházában. A mo­nostorapáti katolikus templomban pedig Fehér Ernő zongoraművésszel közösen adott koncertet az együttes, rámutatva a Bartók Béla művei és a magyar népzene közötti összefüggésre. Augusztus 2-án Öcs lutheránus temp­lomát a Szokolay Dongó Balázs és Balázs-Bo- lya Mátyás koncertjére érkezők töltötték meg: mindketten a népzenétől indultak, játszanak középkori muzsikát, valamint dzsesszt is; saját műveikben fellelhetők mindezeknek a motívumai. Mindent a szemnek is A fesztivál ideje alatt minden lehetséges hely - a templomoktól a magánháza­kon keresztül a buszmegállókig - galé­riává alakult. A taliándörögdi katolikus templomban Markos Lászlóné és Markos Éva Julianna munkáit mutatták be. An­gyalok, betlehemek, Árpád-házi szen­tek voltak láthatók - mindez csuhából megformálva. Az öcsi katolikus templom adott ott­hont az Albert Miklós orgonaépítő mester (az ő munkája a hévízi református-evan­gélikus templom 2004-ben elkészült or­gonája is) által berendezett kiállításnak, ahol megismerhette a látogató a hangszer felépítését és működését. Ugyanitt Deme­ter Zoltán képzőművésznek Az utca 12 apos­tola című tárlatán hajléktalan emberek portréival találkozhatott a látogató. Zöld- szervezetek kiállításon hívták fel a figyel­met a hulladékok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának a fontosságára. A völgylátogató olyan alternatív prog­ramokkal is találkozhatott, mint a Művészi Kuka projekt, melynek keretében huszon­öt - a villamosmegállókból jól ismert - narancssárga szeméttartót öltöztettek fel képzőművészek. Különleges látványt nyújtott a világzenei koncertek otthonát adó öcsi kőfejtő félkör alakú falának esté­ről estére más-más színű fénnyel történő „befestése” is. Egyházak a Völgyben Az egyházak nemcsak engedték beáram- lani a kultúrát a templomfalak közé - he­lyet adva egy-egy koncertnek vagy kiállí­tásnak -, hanem maguk is igen kreatív programokkal járultak hozzá a rendez­vénysorozat sikeréhez, egyúttal a völgy­lakók lelki békéjének megteremtéséhez. A kapolcsi katolikus templom kertjé­ben önismereti játékokra várták a vendé­geket, a lelkifröccssátor pedig a borból és szódából készült nedű mellé néhány bá­torító szót is kínált. A református bázis idén is az öcsi templomkert volt, ahol a sakktábla motívumát alkalmazva a sötét­ség és a világosság, a jó és a rossz kont­rasztjára mutattak rá. Az evangélikusok - kisebb felekeze­tekkel összefogva - a kapolcsi templom­ba szerveztek tartalmas programot kon­certekkel, minden este istentisztelettel. Az istenházában reggeltől késő estig szólt felvételről az evangélium, miközben a ka­polcsi pincesoron láthatatlan színház és filmvetítések vitték az örömhírt a látoga­tóknak, a taliándörögdi lutheránus temp­lomban pedig az „egyvonalas” grafikáiról ismert Simon András grafikusművész ké­pei és rövid meditációi segítették az el- csendesedést. A bőség zavarával küzdött tehát az idén is minden völgylakó. S aki lemaradt valamiről? „Sebaj, majd jövőre!” - mond­ta valaki sátorbontás közben. Addigra pedig talán az a húszmillió forint is meg­érkezik a dombok közé... ■ László Jenő Csaba Hallom, külön világnapja volna - au­gusztus 12-én - az ifjúságnak. De hát nem éppen azt tapasztalni, minden ko­rábbinál áthatóbban, hogy a fiataloké a világ? Ok rendelkeznek minden előnnyel, amely ma az érvényesüléshez szükséges, a konzumgazdaság elsődleges célcso­portját ők alkotják, nekik készülnek a technika és a szórakoztatóipar termékei, a munkaerőpiacon pedig már jogi sza­bályozást igényel, hogy ne diszkriminál­ják az idősebbeket. A globalizáció igazi nyertesei ők a mobilitásukkal, rugalmas­ságukkal. Persze, rutinszerűen szokás aggodal­maskodni értük, hogy milyen lesz a jö­vőjük, de valójában inkább a szülők, társadalmi intézmények, köztük az egy­házak aggódhatnak amiatt, hogy fel tudják-e kelteni, el tudják-e érni, meg tudják-e tartani a fiatalok figyelmét, ér­deklődését, elköteleződését, cselekvő részvételét. E tekintetben végképp terméketlen a megszokott zsolozsma a fiatalok élv- hajhász, szórakozni vágyó, templom­kerülő, felületes életvezetéséről. Egy­részt lassan nyolcszáz éve, a reneszánsz kora óta minduntalan ezt hányták a mindenkori fiatalok szemére a minden­kori fiatalokból lett felnőttek. Másrészt ha ezt tesszük, a felelősséget úgy hárít­juk át, néhány generációs közhelyet hangoztatva, hogy megtakarítjuk az egyházi, keresztény szembenézést: va­jon intézményesen és személy szerint miért nem vagyunk képesek elegendő­en hatékonyan és vonzóan közvetíteni a krisztusi üzenetet felnövekvő testvé­reink számára? Merthogy nem vagyunk azok, amint azt a mindennapi egyházi tapasztalat és szociológiai kutatások sora (alább az If­júság 2000, 2004 és a Magyar háztartáspa­nel vizsgálat adataira fogok hivatkozni) egyaránt mutatja. Ma a harminc év alatti korosztály egytizede tartja magát vallá­sosnak az egyházak tanításához kötőd­ve - ráadásul ez az arány az elmúlt más­fél évtizedben, tehát a teljesen szabad (időnként még külsőségekkel is ösztön­zött...) egyházi működés korában sem­mit sem nőtt. Pedig a fiatalok nagy része vallásos nevelést kapott, többségük egy­házi esküvőt tervez, illetve kötött (és eb­ből következően több ilyen szertartáson vett részt): több mint felük pedig a maga módján vallásos! Vagyis általános szekularizáció ide, médiaagymosások oda, az igazi provo­káció az egyház és a keresztény gyüleke­zetek (beleértve az ifjúsági köröket is!) számára az, hogy miképpen ne veszítsék el - még keményebben: ne taszítsák el - fiatalok százezreit, akikben pedig ott a nyitottság az igére, akik meg is jelennek a templomban, csak éppen nem kapnak annyit, hogy visszatérjenek. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy hát a fiatalok lázadnak, ezért nem követik szüleiket - hiszen az ő szüleik is hiá­nyoznak a templompadokból, a gyüle­kezeti életből! Ráadásul a vizsgálatok éppen azt mutatják, hogy korunk fiatal­jai lényegesen jobban elfogadják szüleik értékvilágát, mint akár az ezredforduló előtt, vagyis nem velük ellenkezve távo­lodnak el az egyháztól. Van persze tövis, a magot elhordó madár, sűrű bozót bőven a hitbéli meg­erősödés útjában - de biztosak vagyunk benne, hogy a magvetést jól végezzük? És elsőként itt nem is az intézményt, az egyházat, a tisztségviselőket, a lelké­szeket kérdezem, hanem magunkat, evan­gélikus gyülekezeti tagokat: figyelünk, kérdezünk, válaszolunk, cselekszünk, egy­szóval élünk-e úgy, hogy abból egy utat, választ vagy eligazodást kereső fiatal számára érthető és megélhető legyen az evangélium, az örömhír? Képesek va- gyunk-e összetéveszthetetlen keresz­tény élettel átadni a meghívót? „Legye­tek lámpások” - a reklámneonok és té­véképernyők villogása között mennyi fényt adunk a mindennapi környezet­ben a mindennapi fiataloknak ahhoz, hogy ünnepnapi imádkozó társaink le­gyenek? Olvasom az evangélikus hírlevelekben az országszerte szépszámú rendezvény­re hívó értesítéseket, nézem a tudósításo­kat, bennük a hitet megtartó, sokat szen­vedett, de mégis tartással együtt imádko­zó asszonyokat, férfiakat - csak éppen fiatalokat alig fedezek fel körülöttük. Tudunk olyan programokat kitalálni, van bátorságunk olyanokat szervezni, amelyek karcosságukkal, szabadságuk­kal, lüktetésükkel odahívják a belső kö­rön kívülieket is? Az egyházi alkalmak tradíciója min­dig kettős volt: tanítani és a krisztusi áldozat liturgiájával a megváltást hir­detni. A világról ma a fiatalok informá­ciós csatornák tömegén át szereznek ismereteket; az istentiszteletnek, a pré­dikációnak nemhogy az információ- közvetítő monopóliuma, de még az ilyen funkciója is jórészt szertefoszlott. Amellett, hogy erről sem kellene le­mondani, azaz a világról való, értékel­vű ismeretek tanítása az erre felkészült lelkészek dolga lehetne, az egyház ma­ga a templomi alkalmakon túli tanítói működésével észrevétethetné magát a fi­atalokkal. Különösen az oktatási, kulturális, tudományos, történelmi teljesítmé­nyeire joggal büszke Magyarországi Evangélikus Egyház fórumai, az egyhá­zi média, az internet, a rendezvények kínálhatnának aktuális, érvényes és megragadó tudást a mindig tudni vá­gyó ifjúságnak. Ehhez bizonyára meg kell erősíteni az egyház tudásbázisát, szellemi, kul­turális erejét - de van miből gazdál­kodnunk, van mire építkeznünk! A most is lelkes, gazdag közösségi életet szer­vező ifjúsági lutheránus csoportok jó hírvivői lehetnek a tudásnak és az érté­keknek egyaránt. Velük érdemes inkább egyházépítésre szövetkezni, mintsem a közéletben vagy az egyházi sajtóban odakötni az evangélikusság társadal­mi szerepvállalását a magyar fiatalok körében leginkább elutasított, leginkább megvetett intézményekhez, a politi­kai pártokhoz, pillanatnyi taktikájuk­hoz... A felemelt fejű, önmaga értékeinek ta­lapzatán álló, azokat alázatos türelem­mel, kemény hittel hirdető és megélő evangélikusság igazi választási lehető­ség annak a néhány tízezer fiatalnak, akiket a lutheri liturgia rendje szerint tartottak keresztvíz alá. Azonban ehhez értenünk kell őket, és érthetőnek, érde­kesnek kell lennünk számukra. Felelős­ségünk, hogy legyen útjuk Krisztushoz - de felelősségünk az egyház iránt, hogy legyenek útjaink hozzájuk. Mert nem­csak a gyülekezet jövője, hanem a jelene is velük fonódik össze. Legyen hát ne csak egy nap, ne csak a világ, hanem az egyház is a fiataloké! ■ Fábri György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom