Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-01 / 13. szám
Ötszáz éve szentelték pappá Luthert ^ 2. oldal Egyházmegyei „újrakezdet" ^ 3. oldal 72 óra kompromisszum nélkül ^ 4. oldal Az elfeledett böjt ^ 5. oldal Interjú az egyházzenei társaság elnökével ^ 5. oldal Nagyheti textusmagyarázatok 6-7. oldal „Krisztus testét azért törik meg, vérét azért ontják ki, hogy a jogos büntetés ne minket érjen. Értünk történt minden. O vette magára mindazt, amit mi érdemelnénk. S hogy ez ne csupán vallástörténeti érdekesség, izgalmas mitológiai történet legyen, jelenvalóvá teszi életünkben.” Értetek van! - 7. oldal „Miután Jézus elhordoztá büntetésünket, lezárult a bűn-ügy. Az igaz Bíró meghozta az ítéletet, hogy a világon minden bűnt a Jézus nevű vádlott követett el, és az embert bűncselekmény hiányában felmentette. Isten megbékélt velünk, emberekkel. Ez nagypéntek történésének, Jézus kereszthalálának értelme.” 1^. Célkeresztben a kereszt - 7. oldal A »C« VÁLTOZAT MELLETT A ZSINAT Eldőlt a székház sorsa Ünneptől csendig ^ Az „evangélikus Rómának” is nevezett svédországi város, Lund adott otthont március 20. és 27. között a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) jubileumi ülésének. A világ- szervezet megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett egyházvezetői konferencián a Magyarországi Evangélikus Egyházat Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, valamint Balicza Klára, az LVSZ-tanács tagja képviselte. Egyházunk hivatalos delegáltjai lapunk 2., illetőleg 3. oldalán számolnak be tapasztalataikról. Részben az évfordulós ünnepségsorozattal párhuzamosan rendezték meg - ugyancsak Lundban - az LVSZ „Young Communicators” („Fiatal médiamunkások”) elnevezésű programját, melyen Horváth-Hegyi Dénes budapesti egyetemista képviselte a magyar színeket. Ifjú munkatársunk közvetlenül lapzártánk előtt küldte el alábbi tudósítását. A reformáció Észak-Európában aratott elsöprő diadalának nyomait hordozza magán ma is a dél-svédországi Lund, hiszen egy egész katedrálist hagyott itt örökségül a katolikusság. A kapuit egyébként kizárólag nagyobb ünnepségek alkalmával megnyitó 12. századi templom méltó színhelyül szolgált az LVSZ megalakulásának hatvanadik, jubileumi évfordulója apropójából tartott istentiszteletnek. Az angol és svéd nyelvű liturgia, illetőleg az on-line is közvetített istentisztelet után a katedrálistól mintegy kétszáz méterre fehérlő egyetem épülete fogadta a Föld minden szegletéből össze- sereglett evangélikus vendégeket. Folytatás a 2. oldalon ^ Nemcsak az érintettek kísérték felfokozott érdeklődéssel a zsinat március 23-24-én tartott ülésszakát, hanem mindazok, akiket kicsit is érdekel egyházi közéletünk. Nagy horderejű kérdésben kellett ugyanis döntést hozniuk a zsinati tagoknak. Határozniuk kellett arról, hogy mi legyen az országos egyház központjaként szolgáló Üllői úti székház sorsa, továbbá az ugyanabban az épületkomplexumban működő levéltárnak, könyvtárnak, a Kakas Lídia Szeretetotthonnak és a józsefvárosi gyülekezet templomának, lelkészlakásának és lelkészi hivatalának a jövője. A nagy érdeklődéssel várt vita és döntés előtt azonban még más napirendi pontokkal kellett foglalkoznia az immár az országos közgyűlés funkcióit is ellátó grémiumnak. Dr. Korányi András nyitóáhítata után az országos felügyelő és az elnök-püspök jelentését hallgatták meg és fogadták el a küldöttek. (Beszámolóikból lapunk 8. oldalán közlünk részleteket. - A szerk) A zsinati atyák megválasztották az országos számvevőszék elnökét, az országos bíróság lelkészi bíróit, jogászbíróját, illetve nem lelkészi jegyzőit. Döntöttek egyes törvények jogharmonizáci- ós célú módosításáról, végül elfogadták az egyházunk közelmúltját vizsgáló tényfeltáró bizottság működési szabályzatát. Ezt követően tértek rá a küldöttek a legnehezebb napirendi pontnak ígérkező, az Üllői úti ingatlan sorsáról szóló előterjesztés megvitatására. Elöljáróban Prőhle Gergely országos felügyelő és Muntag András, a zsinat nem lelkészi elnöke egyaránt arra kérte a zsinat tagjait, hogy alapvetően szakmai szempontok mentén folytassák le a vitát, és a hangnem mindvégig maradjon méltó lutheránus mivoltunkhoz. Ennek dacára szenvedélyes, néha személyeskedésbe hajló hangulatban érveltek pró és kontra a teljes, illetve részleges felújítást jelző „A” és „B” változat, valamint az épület új székházzal történő kiváltását lehetővé tévő „C” változat mellett és ellen. Némiképp irányt szabott a vita menetének, hogy egyházunk elnöksége szerződést kötött a H-Med Invest Pénzügyi Kft.-vel a „C” változatra szóló pályáztatás lebonyolítására. Ezt a cég el is végezte, sőt március 19-én már megtörtént a pályázatbontás is. Amint elhangzott, az ajánlattételi dokumentációt összesen hét cég váltotta ki, de végül csak négy ajánlat érkezett, amelyek között egy érvényes akadt. Az estébe nyúló, majd másnap délelőtt tovább folytatódó, maratoni vita végén az ülést vezető dr. Gimesi Szabolcs, a zsinat nem lelkészi alelnöke a következő határozati javaslatot terjesztette a testület elé: ,A zsinat a 2005. évi TV. tv. 104. § (6) bekezdés a) pontjában megjelölt feladatkörében eljárva hozzájárul - az előterjesztésben »C változatként« megjelölt módú - a 1085 Budapest, Üllőt út 24. sz. alatti ingatlan elidegenítésével az un Budapest, Magyar tudósok körútja 3. sz. alatt országos egyházi központ felépítéséhez. A zsinat úgy határoz, hogy a lefolytatott pályáztatási eljárásban nyertesként kihirdetett gazdasági társasággal kell a szerződés-előkészítő tárgyalásokat folytatni. Ajunkcionális igényeket a szerződéskötési időszak előtt pontosítani kell, ehhez igénybe kell venni az egyház munkaági bizottságainak segítségét.” Folytatás a 3. oldalon Átlépünk a tágas kapun. Ünnep van, határtalan az élet. Hatalmas tömeg az utcán, feszíti szét a teret - énekel, virágot és pálmaágat tart a kezében. Virágvasámap még elképzelhetetlen, hogy a tágas kapu után olyan hamar és végzetesen összeszűkülhet az út. Végül stációról stációra már csak ő képes járni és továbbvergődni rajta, ütlegek és paragrafusok alatt, elvakult és kétségbeesett tekintetek között: az „élére állított” Isten a keskeny úton. Nagyhét ezért mindannyiunké - virágvasámap forgatagától nagyszombat csendjéig. A táguló kapun át beleszületünk a térbe, a végén mégis annyira összeszűkül az út, hogy szabad szemmel nem is látjuk, miként is távozunk belőle. S a dráma mélypontja éppen az út végi döbbent csend. Hogy a határtalan ünnep szenvedést okozó, akarva-akaratlanul mindent félrevivő pályára sodródhat. Hogy az életben egyéni és csoportos víziók és önös érdekek mindent rommá feszíthetnek szét. Hogy a közös remények egyik napról a másikra feláldozhatóvá lesznek - emberekkel együtt. S hogy az ember mekkorát tévedhet... Nagyhét az elhallgatás és elhallgattatás rettenetes szimbóluma. Ahogyan napról napra fogy a Jézust ünneplő tömeg, mert egyre ritkul a levegő a Mester körül. Ahogyan a tanítványokat is elszakítja tőle a félelem vagy a túlélés ösztöne. Ahogyan lepereg a názáreti Jézus pere, akinek igehirdetését éppúgy képtelen magára vállalni a jeruzsálemi templom közössége, mint a majd pünkösdkor megszülető keresztény gyülekezet leendő tagjai. Ahogyan érdektelenné válik az igazság a Jézus elleni perben - és az Igazság az ember Isten elleni perlekedésében. Ahogyan az ember hajlandó elmenni a végsőkig is, hogy Istent elhallgattassa, kiiktassa a világból, mert meg- botránkozik rajta, és elutasítja, amikor Isten feltárja önmagát, „...de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ézs 53,8) A keresztet látva és a keresztről hallva Isten minden népe az elhallgattatás csapdájába esik. És nagyszombaton hallgat az Isten... Ezen a nagyhéten tegyük föl magunknak a legtöbbször kikerült és elfelejtett kérdést: mennyivel lett jobb valaha is a világ és az ember sorsa attól, ha sikerült elhallgattatnia és kiiktatnia Istent? Emelkedett-e az ember méltósága attól, hogy elutasította azt az Istent, akit Jézus Krisztusban megismerhetett, mert inkább szerette volna saját teremtő akarata alá rendelni istenét? S ha először talán a tömeggyilkos és totalitárius ideológiákra gondolunk is, ne kerüljük el az őszinte szembenézést! Jobbak-e azok az iskolák, amelyekből Európában kitiltják a feszületet? Boldogabb emberek-e azok, akik nem vagy csak ímmel-ámmal konfirmálnak? Meg- alapozottabbak-e azok a párkapcsolatok, amelyekben Isten igéje már semmilyen szerepet sem játszik? Élhetőbb-e az az élet, ahol az emberek a vasárnapot - belső vagy külső kényszernek engedelmeskedve - bevásárlóközpontokban töltik inkább? Üdítőbb szórakozás-e a léleknek a médiaszerkesztők ízlése szerinti, sokszor kritikátlan tartalom, mint az istenhívő számára is elfogadható program? Egy szó, mint száz: jobb lesz- e a világ és az életünk attól, ha ma is elhallgattatjuk benne Istent? A bennünket körülvevő világ fásultsága is igazi nagyheti levegőt áraszt. Túl sokan veszik természetesnek manapság nagypénteket, legyen szó benne akár Isten, akár az ember sorsáról. A mindennapi bálványok és kisistenek uralma alatt mintha elfogadottá vált volna, hogy megkövetelt áldozatként odavethetők kiszolgáltatott emberi életek éppúgy, mint az „Isten-kérdés”. Jézus sorsa és az ember sorsa így kapcsolódik össze újra és újra a 2i. század elején is: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” 0n 3,16) És nagyszombaton az ünnep végképp odavész a döbbent csendben. Mert az ember - ha nehezen is, de - elviseli, amit Isten mond, ellenben képtelen kibírni azt, ha áthatolhatatlan némaságba burkolózik. „De vajon megszólal-e még valaha?” - ez az egykori húsvét előtti éjszaka kérdése. És ez a kérdés ma is - az Istennel gyakran perlekedő világban, egyházban, életünkben. ■ Dr. Korányt András ■I A TE HITED, A TE OLDALAD űÜjLuther Evangélikus diákÉtet • www.myluther.hu
