Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-27 / 13. szám
‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ELET 2005. március 27. 3 Árnyék és fény 41 Folytatás az i. oldalról Kicsi kápolna, a néhány padban vegyesen katolikus és evangélikus hívők, a lengőajtónál a forgalmas pesti utcáról bekukkantó kíváncsiak. A pici oltártér elé fekete keretben fehér vászon van kifeszítve. Míg a kezdésre várok, azon gondolkozom, vajon mit is értettek az esemény interneten közzétett meghívójában a „kissé rendhagyó” szószerkezet alatt. Maga a történet is - Isten Fia emberré lett, eljött közénk, csak jót és igazat szólt és cselekedett, majd engedelmesen tűrte, hogy a világ, benne tanítványai is, elhagyják, ellene forduljanak, megtagadják, megverjék, végül megöljék - „kissé rendhagyó”... Amint az is, hogy az Isten Fia sírba száll, de harmadnap feltámad a halálból, és él! Igen, erről a „kissé rendhagyó” történetről talán nem is lehet másként bizonyságot tenni, mint „kissé rendhagyó” módon. Johann Gyula, az evangélikus teológia egyetemi lelkésze rövid igeliturgiával nyitotta meg az alkalmat. Fii 2,5-11 (a Krisztus-himnusz) alapján prédikált az áldozatról. Ez a fogalom kiveszett világunkból. A családban, a társadalomban sem gyakori - nem is maga a szó, inkább az áldozatra kész magatartás. Isten Jézusban megmutatta, hogy mi az igazi alázat. „Fentről” elindul valaki „lefelé”. Önmagából ad, sőt: önmagát adja, lemond mindarról, ami számára fontos, és mindhalálig engedelmes. Jézus alázata ott kezdődik, amikor a Gecsemáné-kertben kimondja: .Atyám! (...) ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” (Mk 14,36) Húsvét ünnepe az áldozat alkalma, melyet megérteni nem, csak leborulva imádni tudunk - zárta igehirdetését a lelkész. Milyen volt maga az előadás? Amyjá- ték, pantomim, zene, azaz: sem beszélni nem hallottuk a szereplőket a passiójátékban (csak egy narrátor olvasta a jelenthez tartozó evangéliumi részt a háttérben), sem az arcukat nem láttuk, az éles fényű lámpa vetítette a vászonra a szereplők árnyképét. Eszköztelenségében hatásos, jól értelmezhető mozdulatokkal előadott jelenetsort nézhettünk végig a gondosan válogatott zenére; benne az árnyék és a fény dominált, nem arcok vagy jelmezek vagy díszletek. Az Isten Fiának és az őt előbb imádó, pálmaággal köszöntő, majd keresztre szögező embernek a drámája. Értjük-e, felfogjuk-e, hogy az az árnyalak ott, aki éppen taszigálja, üti, gúnyolja, pofozza Jézust - te vagy, én vagyok...? Ez a passiójáték (egyik) célja: ismerd fel, hogy nem kívülálló vagy, hanem érintett! Bűnös, akiért Krisztus meghalt! Ez az előadás a keresztre feszítéssel végződik. A történet - nem. Éppen ezért a passiójáték végén az összes szereplő a vászon elé áll a félig sötét templomban, a nézőknek háttal, az oltár felé nézve. Mert aki meghalt, harmadnapra feltámadt. Él. Itt van. Őrá kell figyelnünk. ■ Kőháti Dorottya Bottá Dénes jóvoltából az árnyjáték több jelenetfotóját is felhasználtuk ünnepi lapszámunk illusztrálására. Az igehirdetés művészete 41 Folytatás az 1. oldalról Elsőként Martin Nicol, a könyv szerzője tartott előadást Művészet a művészetek között címmel. Az előadás címe tömören adja vissza a szerző meggyőződését és könyvének alapvető üzenetét: az igehirdetés maga is művészet a művészetek vonzásterében. E meggyőződésének kialakulásához és a korábbi prédi- kációs gyakorlat újragondolásához a szerzőnek az Egyesült Államokban szerzett élményei és tapasztalatai jelentették a kiindulópontot. Észak-Ameri- kában jött létre - és ott széles körben el is terjedt - az új homiletikai mozgalom, amely a művészetek területéről származó felismeréseket alkalmazta a prédikációra. Hogyan lehetne jobban tanulni és tanítani a prédikálást? Erre a homiletikai alapkérdésre az Egyesült Államokban meglepően új válasz született. Az előadóművészetek - mint például a film-, a zene- és a színművészet - a szószéki igehirdetés példaanyagának tekinthetők. Az új homiletika felfogásában a prédikáció célja nem a hit igazságainak á magyarázata, hanem olyan művészet megteremtése, amely a hit tapasztalatait osztja meg a hallgatókkal merész vágásokat és montázsokat alkalmazva. Ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy a hallgatót, a befogadót is új tapasztalatokhoz juttassák el a hitben. Második előadóként Percze Sándor, a könyv fordítója szólalt meg. Percze Sándor az Evangélikus Hittudományi Egyetem egykori diákja, éveken át a nemescsói gyülekezet lelkésze volt. Jelenleg Erlangenben doktori ösztöndíjas Martin Nicol professzor vezetésével. Előadásában két német költ® versein keresztül mutatta be, hogy mit jelent beszélni valamiről, illetve beszélni valamiből. Kerek, tökéletes és kifogástalan mondatokban foglalhatjuk össze az élet nagy igazságait: „A legtöbb ember szívesen emlékszik vissza a gyermekkorára.” Az ehhez hasonló általánosító mondatok valamiről szólnak, valamiről kijelentenek valamit, de kevésbé képesek arra, hogy megszólítsanak, esetleg saját élményeinket juttassák az eszünkbe. Ezzel ellentétben valamiből beszélni azt jelenti, hogy belülről, tapasztalatból beszélünk, mint amikor a költő gyermekkorának egy apró, konkrét epizódját jeleníti meg versében. A harmadik előadó Alexander Deeg, Martin Nicol professzor asszisztense volt, aki egy konkrét példán keresztül mutatta be a dramatizált homiletika mibenlétét. Egy nürnbergi lelkésznő rádiós áhítatának elemzését követhettük végig, amelynek során megismerhettük a dramatizált homiletika néhány jellegzetes munkaeszközét. A demonstráció, az áhítat bemutatása és elemzése az igehirdetés egy olyan új vízióját tárta elénk, amely a jelen szituációban képes Isten igéjét valóságosan, életközeli módon megszólaltatni a hallgató számára. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és a Gyakorlati Teológiai Tanszék professzora az elhangzott előadások után köszönetét mondott a könyv szerzőjének, a német- országi és a magyar kiadónak, valamint a könyv fordítójának áldozatos munkájáért, amelyet valamennyien tiszteletdíj nélkül végeztek azért, hogy a könyv Magyarországon is minél hamarabb megjelenhessen. Reményünk, hogy a Dramatizált homiletika magyar nyelvű kiadása elősegíti a magyarországi prédikáció megújulását és ezen keresztül a hit megtapasztalását minél több keresztény gyülekezetünkben. ■ Gömböcz Elvira Nagyheti ajándék Lelkésziktatás Nyáregyházán ► Hideg böjti szelek fújtak, mégis zsúfolásig megtelt március 19-én délután a Budapesthez közeli Nyáregyháza temploma. Minden bizonnyal azért is, mert a helyi reformátusok és evangélikusok által közösen használt istenházát „felmelegítette” az a szeretet, amellyel beiktatása alkalmából vették körül az evangélikus egyházközség fiatal lelkésznőjét, Túri Krisztinát. „Az élet ünnep. Egy-egy ünnep keresztény üzenete az, ha ünneplő életek támadnak, ha életünk ünneppé formálódik” - mondotta az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen az iktatást végző Ko- czor Tamás, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese a köszöntések lezárásaként. Az ünneppé formálódást megtapasztalhatták a mintegy négyszáz lelkes Nyáregyházai Evangélikus Egyházközségnek és szórványainak a tagjai - dánszentmik- lósiak, felső-nyáregyháziak és újlengyeliek - a virágvasámapot megelőző szombat délutánján, az iktatási istentiszteleten. „Egy új lelkipásztor iktatása mindig mérföldkő a gyülekezet életében, mert meghatározza a közösség lelki életét, arculatát” - kezdte iThessz 5,16-17 alapján tartott prédikációját egyházunk elnökpüspöke. D. Szebik Imre hangsúlyozta, hogy az igeszakaszban foglalt kéréseket megvalósítani - mindenkor örülni, imádkozni, hálát adni - csak akkor lehet, ha mind a gyülekezet, mind pedig a lelkész és munkatársai szüntelen Krisztusra figyelnek. Ugyancsak krisztusi életre, a Szentírás megélésére buzdított Túri Krisztina igehirdetése. A frissen beiktatott lelkész a magvető példázata alapján (Mk 4,2-8.13-20) azt emelte ki, hogy nem mindegy, hogyan fogadjuk az igét. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a jót erősítsük, a rosszat pedig kigyomláljuk az életünkből. Feltehetjük magunknak a kérdést: mi vajon megkeményítjük a szívünket? Pusztán felületesen hiszünk, vagy napról napra növekszünk Krisztusban? Bárhogy legyen is, a jó hír mindnyájunknak szól: Jézus mindenkit olyanná formálhat, hogy befogadhassa Isten szavát - mutatott rá az újonnan iktatott pásztor. Túri Krisztina a Tápió-vidéki Farmos szülötte. 2000-ben végzett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd Pilisen és az irsai evangélikus szeretetotthonban szolgált. 2003-bankerült Nyáregyházára. Öt esztendeje tevékenyen kiveszi a részét egyházunk Női Missziójának munkájából; ismerik, szeretik, és örömmel várják őt minden nyáron a gyermekeiket egyedül nevelő anyák konferenciáin. Miután kiderült, hogy szakdolgozatát az iszákosmentő misz- szió tevékenységéről írta, megkereste őt a Középhalmi Misszió lelkészi vezetője, Selmeczi Lajos. Rajta keresztül kapcsolódhatott be ebbe a munkába is. Mostantól kezdve pedig olyan nagynevű elődök után, mint például id. Kendek György, Lupták Gyula vagy id. Benczúr László, a nyáregyházi gyülekezetben végzi szolgálatát. ■ Gazdag Zsuzsanna Virágvasámap - miként nagyszombat este 18 órától is - a Deák téri evangélikus templomban ismét felcsendült J. S. Bach János-passiója. Képünkön: dr. Kamp Salamon vezényli a Lutheránia ének- és zenekarát, illetőleg a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokat. Az élet ünnepe ► Minden húsvét előtt elolvasom János evangéliumának tizenegyedik fejezetét. Ez tudósít Lázár feltámasztásáról. Ennek középpontjában (a 25-26. versben) szól a legtisztábban a húsvéti evangélium. Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Mártának mondja ezt Jézus, akivel először találkozik Lázár két nőtestvére közül, és aki így fogadja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Ugyanígy tesz rövid idő múlva bizonyságot Mária is. Erős a testvérek bizalma, hite Jézusban, csodatévő erejében. Hányszor érezzük mi is úgy, hogy ha másként alakultak volna a dolgok, ha időben érkezik a segítség, a szó minden értelmében megváltozott volna az életünk. Jézus kihívja sírjából a negyednapja ott lévő Lázárt. A feltámasztás erősíti a feltámadásba vetett hitet. Márta már a történet elején azt mondja, tudja, hogy testvére feltámad majd az utolsó napon. Lázár élete a feltámasztás után üzenet a feltámadásról, az élet és a halál Uráról. Isten titka, hogy kinek milyen hosszú életet ajándékoz, engedélyez itt a földön. Ahogy titok az örök élet is. Ha van többlete a mai kereszténységnek a bibliai idők és az első századok keresztényeivel szemben, akkor az elsősorban talán a hosszabb, tartalmasabb, egészségesebb alkotó élet lehetőségében rejlik. Többet megélhetünk szeretetből, tehervállalásból, Krisztus-követésből. De több a csapda is, a technika csodáiba való belefelejtkezés, a gőgös érzés, hogy urai lehetünk az életnek. Pedig ahogy Lázárnak, úgy nekünk is és mindenkinek - hívőnek és hitetlennek - el kell egyszer indulni a minden halandó útján. Az örök élet távlatában a földi élet továbbra is csupán egy pillanat. De Isten előtti, felelős pillanat. Akik ott voltunk évtizedekkel ezelőtt a Deák téren, és hallgattuk Káldy Zoltán húsvéti igehirdetését, ma is megborzongunk a 20. század talán legkeresztényibb költőjének, Pilinszky Jánosnak a soraitól: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szive - Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.” (Harmadnapon) A püspök szemlátomást nem tudott szabadulni a sorok erejétől, a tömény evangéliumtól, minden gondolatmenetét ezzel a négy sorral zárta. Talán első alkalommal idézve elmondta a nyolcsoros vers első négy sorát is: „És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrückifák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ." Kétségtelen, hogy a vers második négy sora önmagában is megáll, hihetetlen erővel hirdeti a húsvéti evangéliumot. De a költő mondanivalóját a bevezető négy sorral együtt, és teljesen az ezt megelőző költeménnyel, a Ravensbrücki passióval közvetíti. A mélyen hívő, katolikus Pilinszky számára a passió és a feltámadás együtt alkot egészet. Ez az esztendő a holokauszt, illetve a koncentrációs táborok felszabadulásának hatvanadik évfordulójára való emlékezést is jelenti. Az őszinte gyász és szégyenérzet mellett sajnos ilyenkor jelentkeznek disszonáns hangok is, melyek - többek között más borzalmak emlegetésével - relativizálni igyekeznek a hatszázezer magyar áldozatot kívánó tragé- < diát. Talán a Pilinszky-vers, a Ravensbrücki passió, melyet a Harmadnapon követ, segít helyén kezelni a szörnyűséget, megérteni a borzalmakat átéltek sorsát. „Kilép a többiek közűi, megáll a kockacsendben, mint vetített kép hunyorog rabruha ésfegyencfej. Félelmetesen maga van, a pórusait látni, mindene olyan óriás, ■ mindene oly parányi. Es nincs tovább. A többi már, a többi annyi volt csak, elfelejtett kiáltani mielőtt földre roskadt." Nehéz ünnep a húsvét. Nem véletlenül alakult ki annyi vidám népszokás az ünnep kapcsán. Nincs semmi baj ezekkel, hiszen jogos a Krisztus feltámadása, az üres sír fölött érzett öröm, de sokszor másról van szó. Kerüljük a szembesülést hitünk, kereszténységünk legmélyebb konfliktusával: hiszel-e a feltámadásban? Pál apostol nem enged e téren kibúvót. A korinthusiakhoz írt első levél tizenötödik fejezetében alapozza meg, fejti ki a feltámadás teológiáját. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (2Kor 15,14) Jézus, az ember csodatételei az Istenfiú feltámadásának csodája alapján érthetők meg a maguk teljességében. A feltámadás az igazi csoda, ebből adódik az örök élet reménysége. Lázár lehetett akár négy napig tetszhalott, ez az emberi oldal, de Jézus nélkül nem lett volna tovább élete, és nem lenne örök élete. Nehéz próbatétel, Isten kegyelme a feltámadáshit. A 20. század legnagyobb magyar evangélikus költője, Reményik Sándor is megszenvedte. Egész hívő költészetének sajátos hangsúlyt ad az a verse, amely a kételyeiről szól. Csak a rajongó nem kételkedik, a mély hit meg kell, hogy küzdjön a kísértéssel. 1gaz beszéd hitem dolgában című versének befejező sorai ma is, nekünk is tanulságosak: Hiszel-e a Feltámadásban? - Hagyjátok ezt a bús-édes mesét. Dante vándorolt három túlvilágban. Nekem az ösvény síromig elég." Sokszor érezzük úgy: nincs tovább út, elég a sírig vezető ösvény. A húsvéti üres sír a folytatásról, a halál legyőzéséről, az örök életről üzen. Az ösvény tovább visz. Húsvét az élet ünnepe. Az életé, amely értelmet nyert itt a földön Krisztus követésében, és az örök életé, mely vigasztalás, remény minden szenvedéstörténetben és minden kételkedésben. ■ Frenkl Róbert
