Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-10-24 / 43. szám

4. oldal - 2004. OKTÓBER 24. Evangélikus Élet A felelős szeretet szabadsága Pedagóguskonferencia Győrött A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület evangélikus pedagógusai október 15—16-án gyülekeztek Győrben, a Pé- terfy Sándor evangélikus iskola aulá­jában. Évről évre egyre többen vesz­nek részt a konferencia programjain. Idén tizennyolc településről közel százhatvan pedagógus, vendég és ér­deklődő egyháztag érkezett a rendez­vényre. ' Az Útmutató októberi igéje volt az együttlét vezérfonala. A pedagógusok sokféle megközelítésben hallhattak az ember szabadságának krisztusi értelme­zéséről, a lehetőségek és kötöttségek ki­egyenlítődéséről. Lacknerné Puskás Sára iskolalelkész áhítatán a fogadó iskola énekkara, a ki­csinyek fúrulyaegyüttese szolgált pén­tek este. A megjelenteket Hallgatóné Hajnal Judit köszöntötte, és bemutatta az iskolát. Dr. Gerhard Pfeiffer; a ba­jor-magyar evangélikus iskolák össze­kötője a Célok és utak az evangélikus is­kolában projekt eddigi tapasztalatairól és a további tervekről beszélt. Szombat reggel Ócsai Zoltán nádor­városi lelkész áhítata után dr. Cserháti Sándor nyugalmazott teológiai pro­fesszor érdekfeszítő előadása követke­zett. Bibliai idézetekkel alátámasztva, képszerűen vázolta a szabadság egymás­nak ellentmondó, egymást kiegészítő vo­násait. Arra biztatott, hogy vállaljuk sza­badon a szükséges kötöttségeket, hiszen akkor vagyunk szabadok, ha függünk Is­tentől. Délután a vendéglátó iskola szín­játszói Babits Mihály Jónás könyve című művét vitték színpadra nagy átéléssel. Dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele előadásában a vallásos élet, a „vállalásos élet” fontosságát, szépségét, nehézségeit taglalta. A sze­mélyes szabadság tiszteletben tartása, a közösségért és az egyes emberért szere­tettel vállalt élet azt jelenti: érted va­gyok, veled vagyok. Velünk az Isten! A fórumon Mihályi Zoltánná osztály- vezető irányításával a pedagógusokat érintő kérdésekről és a konferencia ta­nulságairól beszélgettek a résztvevők. A záró úrvacsorái istentiszteleten Ittzés Já­nos püspök szolgált. Jancsó Kálmánná Keresztény-zsidó teológiai nap az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Az utóbbi évtizedben egyre több teo­lógiai napot rendez a Keresztény-Zsi­dó Társaság. Legutóbb október 4-én az Evangélikus Hittudományi Egye­tem adott helyet a tanácskozásnak, amely most nemzetközi jelleget öltött, Risto Santula finn teológiai professzor előadása, illetve őt kísérő honfitársai­nak a részvétele révén. A teológiai napot Reuss András rek­torhelyettes nyitotta meg. Üdvözölte a szép számmal megjelent - különböző felekezetekhez tartozó - érdeklődőket, majd a társaságnak az egyetemen tartott régebbi rendezvényeire emlékezett. A pódium hagyományosan először a vendégeké volt. Borsányi Schmidt Fe­renc, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem professzora és könyvtárának igazgatója „Chaszidizmus és Unió Mys- tika” címmel a ma is élő zsidó irányzat múltjából és pszichológiai vonatkozása­iból, gyakorlati vonásaiból elevenített fel érdekes mozzanatokat. Vázolta a chaszidizmus ma is általános viszonyu­lását az imádkozás kívánatos módjához. Risto Santala finn evangélikus teoló­giai professzor A keresztény hit gyökerei a Genesis könyvében című előadása a Biblia újszerű értelmezését nyújtotta hallgatóinak. A házigazdák részéről Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense tartott előadást „A zsidó Júdás” címmel. Szólt Júdás és Ahasvér alakjának a legendában és az irodalomban való összekapcsolásáról; mondandóját számos példával támasztotta alá. Figyelmeztetett az antiszemita értelmezések veszélyére, amelyek ellen Nyíri Tamás is fellépett. Összességében tartalmas, a hazai és külföldi résztvevők számára egyaránt ér­tékes találkozás volt ez a teológiai nap. Róbert Péter Bözödújfalu mementója Erdőszentgyörgyön Egykoron két templom állt szemben egymással, és harangjai két különböző felekezet híveit hívogatták. Aztán el­tűntek a hívek, de eltűnt a Maros me­gyei Bözödújfalu is, amikor 1989-ben az új gát megépítése után vízzel árasz­tották el a falut. A lakosság egy része belehalt a kényszer-kitelepítésbe, a többiek pedig harminchat településen szóródtak szét határon innen és túl. A legtöbben a szomszédos Erdőszent­györgyön igyekeztek új életet kezdeni. Tizenöt éven keresztül reménykedtek abban, hogy a településen nemcsak la­kást - esetleg újra otthont - találtak, ha­nem ismét beléphetnek Isten házába is. Október 8-án először a katolikus, más­nap pedig a szemben lévő unitárius templom harangja kondult meg. Az egy­kori bözödújfaluiak szeme nem maradt száraz, mikor megszólalt a két harang, és amint később elmondták: most már béke költözött a lelkűkbe. Sebestyén Péter plébános szerint a pro­testáns vidéken nem is álmodtak katoli­kus templomról, ám a bözödújfaluiak tra­gédiája Isten házának megépítésére kész­tette őket. Az öt év alatt elkészült templo­mot Jakubinyi György érsek szentelte feL (Hitük szerint az új istenháza égi pártfo­gója Mária, a magyarok Nagyasszonya, miként azt az egykori bözödúj falui temp­lomból kimenekített, ma az oltár felett el­helyezett Mária-szobor is jelzi.) A szomszédos telken felépült unitári­us templomot dr. Szabó Árpád püspök szentelte fel egy nappal később. Amint azt a püspök, illetve az ünnepségen részt vevő Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is elmond­ta, a templom mementóként áll. Figyel­meztet arra, hogy ne feledjük olyan könnyen a múltat, és összefogásra késztet gyülekezeten belül és felekeze­tek, nemzetek között egyaránt. Mindkét templom építéséhez (a hívek áldozatvállalása mellett) hathatós segít­séget nyújtott a magyar, és jelentős mér­tékben hozzájárult a román állam is - legalább anyagi jóvátételként az egykor elszenvedett kárért, hiszen lelkiekben senkit sem lehet kárpótolni. Bár e két na­pon a sebek újból felszakadtak az egyko­ri bözödújfaluiak lelkében, új reménység is költözött szívükbe, hiszen az erdélyi embernek második otthona az Isten háza. A két templom felszentelési ünnepsé­gén részt vettek a romániai magyarság helyi képviselői is. A magyar kormányt mindkét napon dr. Gulyás Kálmán egy­házügyi államtitkár képviselte. Míg a katolikus szertartáson csak a jelen levő papok celebráltak, az unitárius temp­lomban köszöntőt mondott az államtit­kár, §tefan Ionifá, a Román Vallásügyi Államtitkárság főigazgatója, Bálint-Pa- taki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, dr. Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykö­vete, valamint a Mount Diabló-i testvér­egyház képviselői. Veres Emese-Gyöngyvér Nyolcvanesztendős a Fébé (Folytatás az 1. oldalról) Az azonban közös volt bennük, hogy mindnyájan hálával tekintettek vissza a Fébé elmúlt nyolcvan esztendejére. „Itt az Isten köztünk, és itt volt az el­múlt nyolcvan évben is” - köszöntötte az ünnepi ülésre érkezetteket Veperdi Zoltán, a Fébé igazgató lelkésze. E mon­dat bizonyságát adta az üdvözléseket követő előadás is, melynek keretében id. dr. Fabiny Tibor nyugalmazott teológiai tanár, a Fébé választmányának elnöke tekintett vissza (képünkön) az emberöl- tőnyi időszakra. A húszas és harmincas évek lelki ébredésének több karizmati­kus vezetője szerette volna, ha az egy­ház egyes szolgálati területein változás következik be. így jött létre 1924. októ­ber 1 -jén negyvenöt taggal az ideiglene­sen megalakuló Evangélikus Nőegylet Raffay Sándor püspök jóváhagyásával és az egykori egyiptomi misszionárius diakonissza, Pauer Irma vezetésével - hangzott el a múltba tekintő felszólalás­ban. A referátumból kiderült, hogy a Fé- béről, Pál apostol korinthusi munkatár­sáról elnevezett egyesület rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott. Feloszlatásáig (1951-ig) a diakonisszák - mindenkori főnökasszonyuk, valamint lelkészük irányítása alatt - végezték a betegápolás, a lapkiadás, a vendéglátás és a gyermekek oktatásának szolgálatát. Az 1951 után következő csaknem negy­ven évet az előadó a „pusztai vándorlás időszakaként” jellemezte. A kilencvenes évek elejére véget ér­tek a szétszórattatás esztendői, Túrmezei Erzsébet főnökasszony és Madocsai Miklós lelkész vezetésével a Fébé - ne­véhez híven - ismét ragyogni és világí­tani kezdett. Ebben nagy segítséget je­lentett a bajor-magyar kapcsolatok erő­södése és a Fébé, valamint a Neuendet- telsaui Diakóniai Intézet között 1994- ben született megállapodás is, melyet ta­valy újabb öt évvel hosszabbítottak meg. A két intézmény közötti jó viszonyt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a születésnapi ünnepségen nagy örömmel vett részt és tartott előadást Diakónia a 21. században címmel Herrmann Scho- enauer rektor, az intézet vezetője is. Re­ferátuma a múlt után a szeretetszolgálat jövőjét, az előtte álló teendőket és kihí­vásokat boncolgatta. A Fébé alapításának nyolcvanadik évfordulójára emlékező délelőtti.ünnepi ülés este jótékonysági hangversennyel folytatódott, másnap pedig ünnepi is­tentisztelettel és emléktábla-avatással zárult. GaZsu Találkozás „szürke” papnékkal Az elmúlt napokban huszonhat német nyugdíjas papné volt egyházunk vendé­ge. Ugyan mi érdekessége lehet egy „idős hölgyek látogatásáról” szóló beszámo­lónak? - kérdezhetik az ifjabb olvasók. Ám mielőtt továbblapoznának, hadd emlékeztessem őket arra a fájóan szellemes alapigazságra, mely szerint: „Min­den öreg volt egyszer fiatal, de egyetlen fiatal sem lehet biztos abban, hogy va­laha is öreg lesz.” Túl azon, hogy múlandóságunkra figyelmeztet, ennek a mon­dásnak más, átvitt értelmezése is lehetséges. Kifejezi, hogy az ember ifjú korá­ban alapozza meg időskori éveinek tartalmát. Bizony egyetlen fiatalabb magyar papné sem érezhette elfecsérelt időnek azokat az órákat, amelyeket német vendégeink­kel tölthetett. Volt mit tanulni az időseb­bek tapasztalataiból. Már maga a vállal­kozás is imponáló. Huszonhat papné és néhány őket kísérő lelkész házastárs úgy döntött, hogy nyugdíjas éveiket nem a nosztalgiázásnak szentelik, hanem meg­keresik azokat a feladatokat, amelyeket a hátralévő években - ahogyan maguk megfogalmazták: „a behatárolt időben” - Isten még rájuk bíz. Magyarországra is ennek jegyében szerveztek tanulmány­utat, hogy közelebbről megismerhessék az itt élő protestánsok gondjait, örömeit. Mint a Németországi Papnészövetség tagjai (néhányuk valamely tartományi egyházban elnök is), elsősorban lelkész­feleségekkel kívántak találkozni. Útjuk első felét református testvéreinkkel töl­tötték Eszak-Magyarországon. Noha hi­vatalosan október 8-tól voltak a mi ven­dégeink, valójában már érkezésük más­napján lehetőségünk nyílt a velük való találkozásra Budapesten, a Fasori Evan­gélikus Gimnázium dísztermében. Itt a magyar papnék közül elsőként Cselovszkyné Tarr Klára számolt be na­gyon szemléletesen arról, hogy - anyai, házastársi kötelességei mellett - mit je­lent az idő szorításában eleget tenni a lelkészfeleségként reá háruló feladatok­nak. Előadása nyomán a németek képet kaphattak nemcsak a papcsaládok, de a fővárosi gyülekezetek életéről is. A budapesti hívek vendégszeretetét másnap személyesen is módjukban állt megtapasztalni Kőbányán, ahol részt vettek a vasárnapi istentiszteleten. A ba­jor elnök asszony kérése volt, hogy a de­legáció ezt a gyülekezetei látogassa meg. Beate Peschke - aki a fasori talál­kozón „Hány órából áll egy nap?” cím­mel szólt német korreferensként a témá­hoz - fontosnak tartotta, hogy a résztve­vők megismerjék azt az egyházközséget, amelynek Görög Zoltánná is tagja. Ugyanis a német papnészövetségben D. Szebik Imréné és Görögné, Hajni képvi­seli a magyar papnékat. Vendégeink programjába természete­sen egy kis kirándulás is belefért. Szombat délután a főváros nevezetessé­geit tekintették meg, a vasárnapi ebéd után pedig Szentendrére látogattak. Utazásuk valódi céljáról azonban nem feledkezhettek meg, hiszen hétfőn foly­tatódott a német-magyar találkozó - Révfülöpön. Itt nyílt alkalmuk vendége­inknek arra, hogy megismerjék D. Sze­bik Imre elnök-püspököt, és az esti fó­rumbeszélgetésen faggathassák őt egy­házunk helyzetéről. Kedden konferenciai nap keretében találkozhattak a német és a magyar (fő­ként Dunántúlon élő) papné testvérek. Ahogyan a Fasorban, ezen az alkalmon is képviseltette magát a református nő­szövetség. Révfülöpre Márkus Mihályné püspökné asszony érkezett Tatáról, két papné társa kíséretében. Szebik püspök áhítatát követően a konferenciai nap folyamán különböző előadások hangzottak el. Valamennyit élénk eszmecsere követte. Gáncs Péter- né Hafenscher Márta, a Déli Egyházke­rület püspökének felesége a megválto­zott női szerepekből adódó kihívásokról szólt. Őt követte ugyancsak e témában Claudia Heide münsteri nyugdíjas pap­né testvér. Délután Sárkány Tiborné nyugalmazott lelkésznő fejtette ki az ál­tala választott címet: Kaptam még időt. Mire? Előadását személyes vallomásá­val mélyítette és erősítette meg Inge Fi­scher, a Németországi Papnészövetség vezetője, majd Karin Weisswange, aki néhány esztendeje hazánkban, a Balaton partján gondoz német nyelvű evangéli­kus közösségeket. Lapunk terjedelmi korlátái csupán egy-két gondolat kiraga­dását teszik lehetővé az előadásokból. Gáncs Péterné úgy fogalmazott, hogy a „papnélét” lehet áldott, de válhat áldat­lan állapottá is. A titok abban van, hogy mennyire adjuk át magunkat a szolgálat­nak. A papnénak nem kihívással, hanem elhívással kell szembenéznie. Istentől kapott feladatnak kell felismernie, hogy egy lelkésznek a társa! (Ezt a gondolatot erősítette meg több idős papné vallomá­sa is a szolgálatban töltött évtizedekről, amelyekben megtapasztalták, hogy az Úristen áldást munkált az önfeladásból.) Inge Fischer félelméről és megnyug­vásáról beszélt. Arról, hogy miként „re­meg a jövőért”. Nem a személyes sorsa miatt. A halállal bátran szembenéz, hi­szen a Győztest maga mellett tudhatja. Az egyházért aggódik. Most, hogy aktív szolgálata lezárult, s a „harmadik fázis­ba, a behatárolt időbe” lépett, aggódva nézi az új generáció munkálkodását. Új módszerek, liberálisabb gondolatok... Mi lesz az Isten ügyével? Szorongását keresztény misszionáriusok, igehirdetők életrajzainak olvasása oldotta fel. Rá­döbbent, hogy ezek a nagy személyisé­gek többségükben egyszerű, szürke, gyakran bátortalan, erőtlen, beteges em­berek voltak. Éppen ezért használhatta őket az Isten. Csak az ő eszközeiként válhattak naggyá. De nem is őket, ha­nem egyháza ügyét emelte fel általuk. „Hát akkor miért kellene aggódnom a jövő miatt? - zárta vallomását Inge Fi­scher. - Isten ma is megtalálja a szürke embereket!” B. Pintér Márta Horváth-Hegyi Olivér felvétele Fotó: Bottá Dénes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom