Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 21. 15. oldal Bács-Kiskun Egyházmegye legősibb gyülekezetében - Dunaegv- házán - advent 2. vasárnapján templomszentelési emlékünnepet ültek. Igaz, nem kerek évfordulót tartottak (a gyülekezet 228 évére emlékeztek), de akadt néhány olyan esemény, melyért méltán hálát adhattak e napon. A parókiára új tető került, felújították a gyülekezeti termet, és beiktatták az új gondnokot. Szarnia Imrét, valamint új kántorukat, Csernus Ferencet. Az ünnepi istentiszteleten D. dr. Harmati Béla, a kerület nyugalmazott püspöke hirdette isten igéjét. A liturgiái szolgálatban részt vett Káposzta Lajos esperes és Bácsi János helyi lelkész. A vasárnap igéjéről (Lk 1,13- 18) szóló igehirdetésben a püspök kiemelte, hogy az adventi készülődésben Isten „felkészült népet" akar belőlünk formálni. Ezért küldi követeit, hogy az Úrhoz térítsék az embereket most is *- úgy, mint ahogyan az az elmúlt századok során is történt. Az újratelepült faluban templom épült, lelkészek követték egymást, és Isten útját követve békességet teremtettek. Van ok tehát a hálaadásra. Ma is felkészít minket Isten, hogy ki-ki jól végezze kapott feladatát. O a háború, a kitelepülés, a kuláklistás időszak megpróbáltatásai között és azután is megtartott bennünket. Ma is az idősek feladata, hogy a fiatalok is meghallják az igét, és a nemzedékek együtt haladjanak, Isten országára tekintve építsenek. Szóljon ma a hála szava a múltra nézve, és erősödjön a remény a jövőbe tekintve, hogy az adventi öröm valódi öröm lehessen - zárta szavait a püspök. Az ünnepi közgyűlés bevezetéseként gyermekek és fiatalok rövid műsora segített elmélyülni mindenkit advent üzenetében, majd énekkari számok buzdították Isten dicsőítésére a híveket. Dudla Imre felügyelő vezette a közgyűlést, melyen a lelkész beszámolt az elvégzett munkáról. A tető faanyagát teljesen kicserélték, amely mintegy 3,5 millió forintba került. A gyülekezeti termet újravakolták, kicserélték az elektromos hálózatot és a padlózatot ez is 1,3 millió forintot igényelt. Az egyházmegye segítsége mellett a helyi Haladás Rt. 300 ezer forintos támogatása is lendített az ügyön, valamint a gyülekezet tagjainak kétkezi munkája és egyéb segítsége. A külső felújítás még ezután következik. A gyülekezeti terem újraszen- telése utáni fogadáson az egyházközség korábbi lelkészének, e sorok írójának is volt alkalma arra, hogy a régi ismerősökkel, barátokkal és a gyülekezet vezetőivel felelevenítse a régi emlékeket, és csatlakozzon hálaadásukhoz. Nem szoktam beszámolóimhoz zárszót kapcsolni. Most mégis meg kell tennem. E sorokat eredetileg ugyanis Gazdag Zsuzsanna, lapunk főmunkatársa írta volna, aki a szerkesztőség gépkocsijával érkezett az eseményre Bottá Dénes fényképésszel és annak kisfiával együtt. Hazavezető útjukon azonban súlyos közlekedési balesetet szenvedtek Kiskunlac- háza határában. Napokig imádkoztunk értük, hogy erőre kapjanak, megtartassanak. Mikor e sorokat írom - hála Istennek - már mindhármuk állapota kielégítő, és reménységgel várjuk teljes felgyógyulásukat. Tóth-Szöllős Mihály Egy évvel a tűz után Karácsony előtt két héttel, tavaly december 10- én kigyulladt a bobai evangélikus parókia egyik helyisége, és leégett az épülfet. A tűzben odaveszett a lelkészcsalád javainak túlnyomó többsége, és lakhatatlanná vált a lelkészlakás. Összefutott a falu. Az emberek azonnal mentették azt, ami még használható volt - evangélikusok és más felekezetűek, öregek és fiatalok siettek a bajbajutottak megsegítésére. Rostáné Piri Magdolna lelkésznő értesítette Ittzés János püspököt, aki felvette a kapcsolatot Szemerei Zoltánnal. Az Országos Egyházi Iroda azonnal átutalt 200 ezer forint gyorssegélyt a lelkészcsaládnak. Két nappal a tűz után Szemerei Zoltán újra átutaltatott a felújítási munkák legsürgetőbb kiadásaira további kétmillió forintot. Az amúgy sem jó anyagi körülmények között élő gyülekezet ebből a pénzből már megkezdhette a kárelhárítást. Vető István, az egyházmegye esperese azonnal egyházmegyei gyűjtést kezdeményezett, amelyet az egyházmegye országossá szélesített. Különféle csatornákon eljutott a gyűjtés híre az egész országba. Gyülekezetek, közösségek, családok siettek a gyülekezet és lelkésze segítségére. A veszprémi egy- házküzség egy jelentősebb kárpótlási összegből egymillió forintot különített el egy rászoruló gyülekezet számára. A bobai tűz időpontjában már jó ideje keresték azt a helyet, ahol valóban szükség lenne erre az összegre, nos, a bobai hírre ezt az összeget ide utalták. A gyors döntésben közbenjáróként segített Ittzés János, aki három nappal a tűz után Bobára utazott. A gyűjtés hírére a budavári gyülekezet a karácsonyi istentisztelet offertóriumát ajánlotta fel. Egy körmendi család, miután telefonon érdeklődött, hogy mire van szükség, Rác Miklós nádasdi lelkésszel az egész család számára ruhákat és élelmiszert küldött. Nem árulták el a nevüket! A felújítás munkálatai a tűz után azonnal elkezdődtek. Helyi szakemberek alkalmassá tették az elektromos hálózatot arra, hogy legalább egy kevéske áramot szolgáltasson, az ablakokat (összesen hetet) még karácsony előtt kicserélték. A bejárati ajtók cseréjére január elején került sor. Ekkor az épület sérült részeit is elbontották és elszállították. Minden munkát a gyülekezet, illetve a nemeskocsi fília tagjai végeztek. A bobaiak a tűz előtt is komoly munkálatokat terveztek 2003-ra. A templom annyira leromlott állapotban volt, hogy annak felújítását már nem lehetett tovább halasztani. Erre a célra már megvolt kilencmillió forint (a gyülekezet alapítványa - 331 aktív egyháztag támogatásával - 2000 óta gyűjtött össze hárommillió forintot, amelyet hatmillió forinttal egészített ki az országos egyház építési segélyként), de januárban még félő volt, hogy ezt az összeget is a parókiára kell fordítani. Újra Szemerei Zoltán segített, ő akkor azt mondta, hogy a parókia felújítására a forrást mindenképpen meg kell találni, azért a templomrenoválás nem maradhat el. A papiak felújítása március 17-én kezdődött, a templomé április 14-én. A templomot először kívül varázsolták újjá: elvégezték a falak szigetelését, felújították a tetőt, ablakokat cseréltek, a falakat újravakolták. Belül felújították a padokat, részben újravakolták a falakat, rendbetették a kórust és annak feljáróját. A parókia felújításának határideje augusztus 30-a volt. Az épületben a már korábban, még december-januárban elvégzett munkák után az összes, tégláig kiégett, elkormolódott vakolatot leverték, a belső ajtókat kicserélték, teljes tetőcserét végeztek, a helyiségeket részben járólapozták, részben parket- tázták, elvégezték a fűtésrendszer teljes felújítását. A határidő előtt néhány nappal végeztek a munkával, a család szeptemberben visszaköltözhetett az épületbe. Már az országos gyűjtés idején elhatározta a gyülekezet vezetése - egyetértésben az egyházkerület püspökével és az egyházmegye esperesével -, hogy a munkák végeztével a nyilvánosság előtt számot adnak a kapott összeg felhasználásáról. Az országos egyháztól két részletben összesen 12 millió forint segítség érkezett, ehhez adódott az egymilliós veszprémi adomány, az országos gyűjtésből egymillió-kétszázezer forint és a biztosító által kifizetett kétmillió-ötszázezer forint. Összesen tehát 16 250 000 forint állt rendelkezésre. Eddig kifizettek 16 307 000 forintot, ennek jelentős részét a felújítást végző Mávépcell Kft.-nek. Hátravan még néhány apróbb kifizetés. Bobán egy esztendeje tűz pusztított. Ma az újjáépített templom mellett felújítva áll az akkor kiégett parókia, meleg otthont biztosítva a lelkésznőnek és családjának. Az elmúlt egy év alatt a gyülekezet tagjai nagyon sokat tettek azért, hogy a tűz fájó emlékét enyhítsék. A bobai evangélikusok ebben az esztendőben erős gyülekezetté kovácsolódtak. így vált a tűz építő erővé Bobán. Mindezért egyedül Istené a dicsőség! A Bobai Evangélikus Egyházközség az Evangélikus Elet hasábjain is szeretne köszönetét mondani a megerősítő segítségért elsősorban Istennek, és nem utolsósorban minden szerető és áldozatot vállaló testvérnek! Erdélyi Károly Egymillió kilométer, huszonegy év, öt autó, két püspök - ez Leidal János pályájának számszerűsített mérlege. A Déli Egyház- kerület gépkocsivezetője 1982. szeptember 1-jétől 2003. augusztus 31-ig állt egyházunk alkalmazásában: először Káldy Zoltán, majd Harmati Béla mellett szolgált hűségesen. A nyugállományba vonult sofőrrel hivatásának áldásairól és nehézségeiről beszélgettünk.- Meg lehetett-e tenni ennyi kilométert baleset nélkül?- 1960 óta vagyok gépkocsivezető. A több mint négy évtizedes szolgálat és a mögöttem lévő soksok kilométer ellenére elmondhatom: nem volt balesetem, egy-két apróbb koccanástól eltekintve. Én sem okoztam, és nekem sem okoztak balesetet, igaz, mindig igyekeztem betartani a KRESZ-szabá- lyokat. Fontos üzenete van számomra régi, kedves mondásomnak: „Soha ne vezess gyorsabban annál, mint ahogy az őrangyalod repülni tud!” Én megtettem, ami rajtam múlott, de tudom, hogy Isten rajtam és a kocsimon tartotta védelmező, szent kezét, mint ahogy azt az „Autóvezetők imájában” nagyon sokszor imádkoztam. Őneki tartozom elsősorban köszönettel azért, hogy vigyázott rám.- Elöfordult-e, hogy elkéstek egy rendezvényről?- Annak ellenére, hogy soha nem vezettem gyorsabban a megengedettnél, a 21 év alatt csak egy alkalommal késtünk pár percet, forgalmi akadály miatt. Harmati püspök úr ügyelt arra, hogy mindig mindenhol időben ott legyünk.- Melyik volt a legemlékezetesebb útja?- Számomra mindegyik út emlékezetes, hiszen nem volt köztük két egyforma. A nagyvárosokban, de a legkisebb falvakban, gyülekezetekben is mindenhol nagy szeretettel fogadtak bennünket, személy szerint engem is. A gyülekezetek a püspök úr tolmácsolásában kapták Isten igéjét, áldását, a lelki táplálékot - ők Beszélgetés Leidal Jánossal pedig testi táplálékkal gondoskodtak rólunk. Sokszor még a feleségemre is gondoltak egy kis kóstolóval. Visszagondolva mégis két utat említenék. Az aradi vértanúk emlékművét álltuk körül Erdélyben egy ünnepségen, melypn Harmati Béla is szolgált. Megrendítő volt, hogy milyen elhanyagolt, lepusztult állapotban van, de egyben felemelő érzés is volt, hogy ott lehettem, és tiszteletemet tehettem nemzetünk hősei előtt. A másik emlékem szintén egy külföldi úthoz kötődik. A Zákeus Média- centrum kisbuszát hoztam haza Németországból. Tél volt. havasak, síkosak voltak az utak. Csak úgy tudtunk előrehaladni, hogy egy hóeke ment előttünk, tisztítva az utat. Már Ausztriában jártunk, amikor egy nagy baleset miatt ötórai várakozásra kényszerültünk az autópályán. A viszontagságok ellenére, hála Istennek, szerencsésen érkeztem haza.-Az említett történetekből kitűnik, hogy külföldön is sokat vezetett. Hol járt szolgálati útjai során?- Többször és több helyen megfordultunk külföldön. főleg a környező országokban. Sokszor jártunk Németországban, Ausztriában, Jugoszláviában, Romániában és Szlovákiában.- Most, hogy elérkezett a pihenés ideje, milyen tervei, elképzelései vannak? Mivel szeretne foglalkozni, van-e valamilyen hobbija, kedvenc időtöltése?- Igaz, hogy nyugdíjas korú vagyok, de - hála Istennek - fizikailag jól bírom magam, és nem gondolom, hogy le kellene állnom a munkával. Egyébként erre sajnos rá is kényszerülök, mert kettőnk kevés nyugdíjából nagyon szűkösen élnénk meg. Tudvalevő, hogy az egyháznál nem voltak magas fizetések, így a nyugdíjam is alacsony. Ezért kellene valahol munkát keresnem. Ez lehet akár gépkocsivezetés is, mivel ez a hobbim is egyben. Pihenésképpen olvasgatni szoktam.- Munkája során sokat volt távol a családjától. Nem volt nehéz rendszeresen úton lenni?- Valóban sokat voltam távol a családtól, de amikor én az egyházhoz kerültem, tudtam, hogy mit vállalok. Tudtam, hogy főleg tavasztól télig - a szabadságom idejét nem számítva - jóformán egyetlen szombatot és vasárnapot sem tölthetek a családommal, hiszen ezeken a napokon tartják a gyülekezeti alkalmakat. Én a feladatomat nem munkának, hanem szolgálatnak tekintettem Isten és az egyházam felé. Feleségemmel ezt megbeszéltük, és ő ezt el is fogadta, mivel ő is hívő evangélikus. Tudom, hogy Isten segítsége és a feleségem elfogadása nélkül - vagyis a megfelelő háttér hiányában - nem tudtam volna ellátni szolgálatomat. Előfordult nem is egyszer, hogy a szilveszterestét sem tudtam a családommal tölteni, mert akkor tartották vidéken a Petőfi-emlékprogramokat. Ennek ellenére be kell vallanom: van bennem egy kis szomorúság, hogy aktív szolgálatvégzőként meg kellett válnom az egyháztól és a kollégáktól. Ám hiszem, hogy Isten továbbra is velem, velünk lesz, és megsegít. Köszönöm Istennek, egyházunknak, Harmati püspök úrnak, munkatársaimnak, a gyülekezetek tagjainak azt a sok-sok szeretetet, kedvességet és segítséget, amellyel elhalmoztak. Kérem, hogy tartsanak meg jó emlékezetükben. Mindnyájuk életére Isten áldását kívánom. Szabó Szilárd 4 «
