Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-12-21 / 51-52. szám

Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 21. 15. oldal Bács-Kiskun Egyházmegye leg­ősibb gyülekezetében - Dunaegv- házán - advent 2. vasárnapján templomszentelési emlékünnepet ültek. Igaz, nem kerek évfordulót tartottak (a gyülekezet 228 évére emlékeztek), de akadt néhány olyan esemény, melyért méltán hálát adhattak e napon. A paróki­ára új tető került, felújították a gyülekezeti termet, és beiktatták az új gondnokot. Szarnia Imrét, valamint új kántorukat, Csernus Ferencet. Az ünnepi istentiszteleten D. dr. Harmati Béla, a kerület nyugal­mazott püspöke hirdette isten igéjét. A liturgiái szolgálatban részt vett Káposzta Lajos esperes és Bácsi János helyi lelkész. A vasárnap igéjéről (Lk 1,13- 18) szóló igehirdetésben a püspök kiemelte, hogy az adventi készülő­désben Isten „felkészült népet" akar belőlünk formálni. Ezért küldi követeit, hogy az Úrhoz térítsék az embereket most is *- úgy, mint ahogyan az az elmúlt századok során is történt. Az újratelepült fa­luban templom épült, lelkészek kö­vették egymást, és Isten útját kö­vetve békességet teremtettek. Van ok tehát a hálaadásra. Ma is felkészít minket Isten, hogy ki-ki jól végezze kapott fel­adatát. O a háború, a kitelepülés, a kuláklistás időszak megpróbál­tatásai között és azután is meg­tartott bennünket. Ma is az idő­sek feladata, hogy a fiatalok is meghallják az igét, és a nemze­dékek együtt haladjanak, Isten országára tekintve építsenek. Szóljon ma a hála szava a múltra nézve, és erősödjön a remény a jövőbe tekintve, hogy az adventi öröm valódi öröm lehessen - zárta szavait a püspök. Az ünnepi közgyűlés bevezeté­seként gyermekek és fiatalok rövid műsora segített elmélyülni min­denkit advent üzenetében, majd énekkari számok buzdították Isten dicsőítésére a híveket. Dudla Imre felügyelő vezette a közgyűlést, melyen a lelkész beszámolt az elvégzett munkáról. A tető faanyagát teljesen kicse­rélték, amely mintegy 3,5 millió forintba került. A gyülekezeti termet újravakolták, kicserélték az elektromos hálózatot és a padlózatot ez is 1,3 millió fo­rintot igényelt. Az egyházmegye segítsége mellett a helyi Haladás Rt. 300 ezer forintos támogatása is lendített az ügyön, valamint a gyülekezet tagjainak kétkezi munkája és egyéb segítsége. A külső felújítás még ezután követ­kezik. A gyülekezeti terem újraszen- telése utáni fogadáson az egy­házközség korábbi lelkészének, e sorok írójának is volt alkalma arra, hogy a régi ismerősökkel, barátokkal és a gyülekezet veze­tőivel felelevenítse a régi emlé­keket, és csatlakozzon hála­adásukhoz. Nem szoktam beszámolóimhoz zárszót kapcsolni. Most mégis meg kell tennem. E sorokat eredetileg ugyanis Gazdag Zsu­zsanna, lapunk főmunkatársa írta volna, aki a szerkesztőség gépkocsijával érkezett az ese­ményre Bottá Dénes fényké­pésszel és annak kisfiával együtt. Hazavezető útjukon azonban súlyos közlekedési bal­esetet szenvedtek Kiskunlac- háza határában. Napokig imád­koztunk értük, hogy erőre kapjanak, megtartassanak. Mi­kor e sorokat írom - hála Isten­nek - már mindhármuk állapo­ta kielégítő, és reménységgel várjuk teljes felgyógyulásukat. Tóth-Szöllős Mihály Egy évvel a tűz után Karácsony előtt két héttel, tavaly december 10- én kigyulladt a bobai evangélikus parókia egyik helyisége, és leégett az épülfet. A tűzben odave­szett a lelkészcsalád javainak túlnyomó többsé­ge, és lakhatatlanná vált a lelkészlakás. Összefutott a falu. Az emberek azonnal mentették azt, ami még használható volt - evangélikusok és más felekezetűek, öregek és fiatalok siettek a bajbaju­tottak megsegítésére. Rostáné Piri Magdolna lelkésznő értesítette Ittzés János püspököt, aki felvette a kapcso­latot Szemerei Zoltánnal. Az Országos Egyházi Iroda azonnal átutalt 200 ezer forint gyorssegélyt a lelkész­családnak. Két nappal a tűz után Szemerei Zoltán újra átutaltatott a felújítási munkák legsürgetőbb kiadásaira további kétmillió forintot. Az amúgy sem jó anyagi kö­rülmények között élő gyülekezet ebből a pénzből már megkezdhette a kárelhárítást. Vető István, az egyház­megye esperese azonnal egyházmegyei gyűjtést kezde­ményezett, amelyet az egyházmegye országossá széle­sített. Különféle csatornákon eljutott a gyűjtés híre az egész országba. Gyülekezetek, közösségek, családok siettek a gyülekezet és lelkésze segítségére. A veszprémi egy- házküzség egy jelentősebb kárpótlási összegből egy­millió forintot különített el egy rászoruló gyülekezet számára. A bobai tűz időpontjában már jó ideje ke­resték azt a helyet, ahol valóban szükség lenne erre az összegre, nos, a bobai hírre ezt az összeget ide utalták. A gyors döntésben közbenjáróként segített Ittzés János, aki három nappal a tűz után Bobára uta­zott. A gyűjtés hírére a budavári gyülekezet a kará­csonyi istentisztelet offertóriumát ajánlotta fel. Egy körmendi család, miután telefonon érdeklődött, hogy mire van szükség, Rác Miklós nádasdi lelkésszel az egész család számára ruhákat és élelmiszert küldött. Nem árulták el a nevüket! A felújítás munkálatai a tűz után azonnal elkez­dődtek. Helyi szakemberek alkalmassá tették az elektromos hálózatot arra, hogy legalább egy kevéske áramot szolgáltasson, az ablakokat (összesen hetet) még karácsony előtt kicserélték. A bejárati ajtók cseréjére ja­nuár elején került sor. Ekkor az épület sérült részeit is elbontották és elszállították. Minden munkát a gyüleke­zet, illetve a nemeskocsi fília tagjai végeztek. A bobaiak a tűz előtt is komoly munkálatokat terveztek 2003-ra. A templom annyira leromlott ál­lapotban volt, hogy annak felújítását már nem lehe­tett tovább halasztani. Erre a célra már megvolt ki­lencmillió forint (a gyülekezet alapítványa - 331 aktív egyháztag támogatásával - 2000 óta gyűjtött össze hárommillió forintot, amelyet hatmillió fo­rinttal egészített ki az országos egyház építési se­gélyként), de januárban még félő volt, hogy ezt az összeget is a parókiára kell fordítani. Újra Szemerei Zoltán segített, ő akkor azt mondta, hogy a parókia felújítására a forrást mindenképpen meg kell talál­ni, azért a templomrenoválás nem maradhat el. A papiak felújítása március 17-én kezdődött, a templomé április 14-én. A templomot először kívül varázsolták újjá: elvégezték a falak szigetelését, fel­újították a tetőt, ablakokat cseréltek, a falakat újra­vakolták. Belül felújították a padokat, részben újra­vakolták a falakat, rendbetették a kórust és annak feljáróját. A parókia felújításának határideje augusztus 30-a volt. Az épületben a már korábban, még decem­ber-januárban elvégzett munkák után az összes, tég­láig kiégett, elkormolódott vakolatot leverték, a bel­ső ajtókat kicserélték, teljes tetőcserét végeztek, a helyiségeket részben járólapozták, részben parket- tázták, elvégezték a fűtésrendszer teljes felújítását. A határidő előtt néhány nappal végeztek a munkával, a család szeptemberben visszaköltözhetett az épületbe. Már az országos gyűjtés idején elhatározta a gyülekezet vezetése - egyetértésben az egyházkerü­let püspökével és az egyházmegye esperesével -, hogy a munkák végeztével a nyilvánosság előtt szá­mot adnak a kapott összeg felhasználásáról. Az or­szágos egyháztól két részletben összesen 12 millió forint segítség érkezett, ehhez adódott az egymilli­ós veszprémi adomány, az országos gyűjtésből egy­millió-kétszázezer forint és a biztosító által kifize­tett kétmillió-ötszázezer forint. Összesen tehát 16 250 000 forint állt rendelkezésre. Eddig kifizettek 16 307 000 forintot, ennek jelentős részét a felújí­tást végző Mávépcell Kft.-nek. Hátravan még né­hány apróbb kifizetés. Bobán egy esztendeje tűz pusztított. Ma az újjáépített templom mellett felújítva áll az akkor ki­égett parókia, meleg otthont biztosítva a lelkésznő­nek és családjának. Az elmúlt egy év alatt a gyüleke­zet tagjai nagyon sokat tettek azért, hogy a tűz fájó emlékét enyhítsék. A bobai evangélikusok ebben az esztendőben erős gyülekezetté kovácsolódtak. így vált a tűz építő erővé Bobán. Mindezért egyedül Is­tené a dicsőség! A Bobai Evangélikus Egyházközség az Evangélikus Elet hasábjain is szeretne köszöne­tét mondani a megerősítő segítségért elsősorban Is­tennek, és nem utolsósorban minden szerető és ál­dozatot vállaló testvérnek! Erdélyi Károly Egymillió kilométer, huszonegy év, öt autó, két püspök - ez Lei­dal János pályájának számsze­rűsített mérlege. A Déli Egyház- kerület gépkocsivezetője 1982. szeptember 1-jétől 2003. augusz­tus 31-ig állt egyházunk alkal­mazásában: először Káldy Zol­tán, majd Harmati Béla mellett szolgált hűségesen. A nyugállo­mányba vonult sofőrrel hivatásá­nak áldásairól és nehézségeiről beszélgettünk.- Meg lehetett-e tenni ennyi kilométert baleset nélkül?- 1960 óta vagyok gépkocsivezető. A több mint négy évtizedes szolgálat és a mögöttem lévő sok­sok kilométer ellenére elmondhatom: nem volt bal­esetem, egy-két apróbb koccanástól eltekintve. Én sem okoztam, és nekem sem okoztak balesetet, igaz, mindig igyekeztem betartani a KRESZ-szabá- lyokat. Fontos üzenete van számomra régi, kedves mondásomnak: „Soha ne vezess gyorsabban annál, mint ahogy az őrangyalod repülni tud!” Én megtet­tem, ami rajtam múlott, de tudom, hogy Isten raj­tam és a kocsimon tartotta védelmező, szent kezét, mint ahogy azt az „Autóvezetők imájában” nagyon sokszor imádkoztam. Őneki tartozom elsősorban köszönettel azért, hogy vigyázott rám.- Elöfordult-e, hogy elkéstek egy rendezvény­ről?- Annak ellenére, hogy soha nem vezettem gyor­sabban a megengedettnél, a 21 év alatt csak egy al­kalommal késtünk pár percet, forgalmi akadály mi­att. Harmati püspök úr ügyelt arra, hogy mindig mindenhol időben ott legyünk.- Melyik volt a legemlékezetesebb útja?- Számomra mindegyik út emlékezetes, hiszen nem volt köztük két egyforma. A nagyvárosokban, de a legkisebb falvakban, gyülekezetekben is mindenhol nagy szeretettel fogadtak bennünket, személy szerint engem is. A gyülekezetek a püspök úr tolmácsolásá­ban kapták Isten igéjét, áldását, a lelki táplálékot - ők Beszélgetés Leidal Jánossal pedig testi táplálékkal gon­doskodtak rólunk. Sokszor még a feleségemre is gon­doltak egy kis kóstolóval. Visszagondolva mégis két utat említenék. Az aradi vértanúk em­lékművét álltuk körül Er­délyben egy ünnepségen, melypn Harmati Béla is szolgált. Megrendítő volt, hogy milyen elhanyagolt, lepusztult állapotban van, de egyben felemelő érzés is volt, hogy ott lehettem, és tiszteletemet tehettem nemzetünk hősei előtt. A másik emlékem szin­tén egy külföldi úthoz kö­tődik. A Zákeus Média- centrum kisbuszát hoztam haza Németországból. Tél volt. havasak, síkosak vol­tak az utak. Csak úgy tud­tunk előrehaladni, hogy egy hóeke ment előttünk, tisztítva az utat. Már Ausztriában jártunk, ami­kor egy nagy baleset miatt ötórai várakozásra kény­szerültünk az autópályán. A viszontagságok ellenére, hála Istennek, szerencsé­sen érkeztem haza.-Az említett történetek­ből kitűnik, hogy külföldön is sokat vezetett. Hol járt szolgálati útjai során?- Többször és több helyen megfordultunk kül­földön. főleg a környező országokban. Sokszor jár­tunk Németországban, Ausztriában, Jugoszláviá­ban, Romániában és Szlovákiában.- Most, hogy elérkezett a pihenés ideje, mi­lyen tervei, elképzelései vannak? Mivel szeretne foglalkozni, van-e valamilyen hobbija, kedvenc időtöltése?- Igaz, hogy nyugdíjas korú vagyok, de - hála Isten­nek - fizikailag jól bírom magam, és nem gondolom, hogy le kellene állnom a munkával. Egyébként erre sajnos rá is kényszerülök, mert kettőnk kevés nyugdí­jából nagyon szűkösen élnénk meg. Tudvalevő, hogy az egyháznál nem voltak magas fizetések, így a nyug­díjam is alacsony. Ezért kellene valahol munkát keres­nem. Ez lehet akár gépkocsivezetés is, mivel ez a hob­bim is egyben. Pihenésképpen olvasgatni szoktam.- Munkája során sokat volt távol a családjától. Nem volt nehéz rendszeresen úton lenni?- Valóban sokat voltam távol a családtól, de ami­kor én az egyházhoz kerültem, tudtam, hogy mit vállalok. Tudtam, hogy főleg tavasztól télig - a sza­badságom idejét nem számítva - jóformán egyetlen szombatot és vasárnapot sem tölthetek a családom­mal, hiszen ezeken a napokon tartják a gyülekezeti alkalmakat. Én a feladatomat nem munkának, ha­nem szolgálatnak tekintettem Isten és az egyházam felé. Feleségemmel ezt megbeszéltük, és ő ezt el is fogadta, mivel ő is hívő evangélikus. Tudom, hogy Isten segítsége és a feleségem elfo­gadása nélkül - vagyis a megfelelő háttér hiányában - nem tudtam volna ellátni szolgálatomat. Előfordult nem is egyszer, hogy a szilveszterestét sem tudtam a családommal tölteni, mert akkor tartották vidéken a Petőfi-emlékprogramokat. Ennek ellenére be kell vallanom: van bennem egy kis szomorúság, hogy ak­tív szolgálatvégzőként meg kellett válnom az egy­háztól és a kollégáktól. Ám hiszem, hogy Isten to­vábbra is velem, velünk lesz, és megsegít. Köszönöm Istennek, egyházunknak, Harmati püs­pök úrnak, munkatársaimnak, a gyülekezetek tagjai­nak azt a sok-sok szeretetet, kedvességet és segítsé­get, amellyel elhalmoztak. Kérem, hogy tartsanak meg jó emlékezetükben. Mindnyájuk életére Isten áldását kívánom. Szabó Szilárd 4 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom