Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-04-13 / 15. szám

Evangélikus Élet 2003. ÁPRILIS 13. 7. oldal Kárpitba szőtt vallomások Beszélgetés a Munkácsy- és Kossuth-díjas Polgár Rózsával A napfényes lakás csendjét időről időre megzavarja a telefoncsörgés. Hívás ér­kezik Ráckevéről, Hévízről, Budapest­ről, s persze a sajtó is érdeklődik. Nagy az izgalom, a készülődés: április 5-én szentelik fel a hévízi evangélikus-refor­mátus közös templom oltárképét, a Munkácsy- és Kossuth-díjas textilmű­vésznő, Polgár Rózsa legújabb alkotá­sát. (Az eseményről - hasonló címmel - lapunk is közöl tudósítást.) Az örömteli készülődés közben készült tehát az alábbi interjúnk a művésznővel, mely­ben az alkotóiét izgalmairól, kínnal ter­hes boldogságáról, a magyarságról, hitről, talentumokról beszélgettünk.- Első ránézésre felismerhető a Him­nusz című kárpit kereszt-fény-árnyék motívuma a Pál apostol ihlette hévízi ol­tárképben. Művésznő, mi a története a Szeretet-himnusznak, hogyan született az alkotás?- Az előzményekhez tartozik, hogy 2000-ben Balatonfiiredről kaptam az el­ső oltárképmegbízásomat. A gyülekezet vezetősége és az új templom építésze kért fel erre a munkára. A tervek váloga­tásakor a gyülekezet választott tagjaival szép, emberi, bibliaközösségi kapcsola­tom alakult ki. Ez sokat segített mun­kámban is. Talán ennek következménye lett a hévízi evangélikus-református templom oltárképének elkészítésére szóló felkérés is. Ez a templom Kós Károly építész tanítványa, Szeghalmy Bálint tervei alapján épült. Belső tere fafaragásokkal díszített, a népi motívu­mok a padokon, az oltártérben egyaránt meghatározó erejűek. Nekem is alkal­mazkodnom kellett ehhez a belső térhez. A tervek között válogatva a gyülekezet­nek végül is az tetszett, ahol a kereszt osztásában emberek mennek a fény felé. Ennyiben valóban emlékeztet a Himnusz című munkámra.- A szeretet oltárképkárpiton való áb­rázolása bizonyosan nagy kihívás volt Materiálison megjeleníteni azt, amit egy életen át tanulunk... Melyik ponton „fogta meg” az apostoli himnuszt?- Az oltárkép háromrészes, triptichon formájú. Két szárnyára a Szeretet-him­nuszból, Pál apostol Korinthusba írott első leveléből választottunk idézetet, amely Jé­zus legfontosabb üzenetét közvetíti. Azt tapasztalom, bármerre is járok - tehát nemcsak a gyülekezetekben hogy a sze­retetnek olyan mérhetetlen hiányát érzé­keljük, mint talán még soha. A 20. század viharaiban meggyötört emberek durván bánnak egymással, s bár éhezik a minősé­gibb életet, nincs hozzá kapaszkodópont­juk. Néha elhiszik a médiának, hogy csak az anyagi javak segítenek. A keresztény­ségnek megnőtt a felelőssége, nekünk kell segíteni. Pál apostol beszél a legfőbb sze- retetről, Krisztus áldozatáról, de segít meg­értenünk, mit takar a szeretet fogalma. Le­bontja, részletezi, hogy milyen - és milyen nem - a szeretet: például „türelmes”, „nem irigykedik” stb. A gyülekezet is, és én is azt szerettük volna, ha a templomban ülők, betévedők egyfajta útmutatást kaphatná­nak, vagy talán a teljes alkotás is felkeltené az érdeklődésüket, esetleg továbbgondol­nák üzenetét. Az oltár középső részén fény felé köze­ledő embereket látunk. Isten fényt nyújt a szemnek, hogy ne botorkáljunk a sötét­ben, lépéseink ne inogjanak az úton. En­gem is izgat a kérdés: vajon most, amikor egyházunknak sok lehetőségé van, ami­kor nyitottak a templomok, épülnek az is­kolák, tud-e olyan embereket, helyzete­ket, szellemiséget teremteni, hogy általuk a betévedő ember útmutatást kaphasson? A kérdéseket folytatva: tudunk-e erőt venni először a magunk hibáin, hogy cselekedeteink hitelessé tegyék tanítá­sunkat? Gondolunk-e arra, hogy emberi különbözőségünk csak gazdagít, és nem ok arra, hogy elválasszon egymástól? Életünk rövidre szabott éveiben félre tudjuk-e tenni kicsinyes vitáinkat, hall- juk-e az intő szót: szeresd Istenedet és felebarátodat, mint magadat? Észrevesz- szük-e, ha magatartásunk hasonlít a fari­zeuséra? Természetesen mindezek elle­nére sok pozitív példa is van a gyülekezetekben.- Másként készül-e egy oltárkép, mint a többi alkotás? Hogyan írható le ebben az esetben az alkotás lelki folya­mata, illetve az ihletett pillanat? — Az alkotás - a>művészi alkotás is - a Teremtő ajándéka. Lelki folyamata leír­hatatlan! A képzőművészet lelki, szelle­mi, fizikai eszköztára összeadódik, néha könnyen, máskor szenvedések árán. Ter­vezés előzi meg a szövést. A kézzel szőtt kárpit - más szóval gobelinnek nevezett technika - ősi műfaj, amely fejlődése so­rán az ókorból ránk maradt. A kopt ke­resztény szövések után a gótikában érte el csúcsát, és divatja a középkortól kasté­lyok, belső terek, templomok hideg falai­nak díszítésére, melegítésére szolgált. Rendkívül munkaigényes volta ellenére korunkban újabb reneszánszát éli. Az oltárkép tervezése nagy kihívás, megvalósításához nagyobb erőfeszítésre van szükség. Ki mire kapott talentumot, feladatát ahhoz szabja a legfőbb Alkotó. O segített nekem is képet formálni, Ö ve­zeti a művész kezét! Ahogyan ad esőt és napsütést, az alkotóerő is Tőle szárma­zik. Ha eredményesen látjuk el felada­tunkat, az nem saját sikerünk, hanem kö­telességünk.- Mennyi ideig készül „átlagosan” egy kárpit?- Hosszú időt igényel. Napi hat óránál többet csak ritka esetben lehet szőni, mi­vel a szemet és a hátat na­gyon igénybe veszi. A Hé­vízre készült kárpit közel egyéves munka volt, és ak­kor még nem beszéltem az előkészületekről, a méretes nagy tervekről, végül a ki­készítés, a kész szövés fel­dolgozásáról, keretbe he­lyezéséről, amit csak a tervező végezhet el.- Mikor ismerte fel, hogy a gobelinművészetben tudja kifejezni önmagát?- 1967-ben végeztem az Iparművészeti Főiskola go­belin szakán. Eleinte azon­ban színházi jelmezeket ké­szítettem, selyemfestéssel foglalkoztam leginkább. A szövésből nem lehetett meg­élni. 1979 óta szövök újra, akkor tértem vissza eredeti műfajomhoz. Az 1980-ban rendezett Magyar Textilbi­ennálén Szombathelyen a „±Gobelin” cí­men meghirdetett kiállításon vettem részt először a „Katonatakaró 1945-ből” című munkámmal, amit a biennálé díjával jutal­maztak. Munkáimra jellemző, hogy a tex­tiltárgyakat kiemeltem a környezetükből, mondanivalójuk érdekében elhagytam a hátteret. Műveim rólunk szólnak, ma­gyarokról. Többségüket múzeumi gyűj­temények őrzik, de a németországi Kasselben és Frankfurtban is található két szakrális témájú munkám.- A hazaszeretet, a magyarság szerete- te szintén visszatérő motívum munkái­ban. Hadd emeljem ki a számomra leg­gyönyörűbbet, a virágborítékba bújtatott levélkét, melyen egy Petőfi-idézet és a költő aláírása olvasható. A virágboríték levéllel pályázatra készült, Petőfi költészetére emlékezve. Fontosak a gyökereim, így is neveltek, a múlt tisztelete a jelen építéséhez elen­gedhetetlen. Gyakran vettem és veszek részt ma is nemzetközi kiállításokon. Azt tapasztalom; a látogatók és müvésztársak arra kíváncsiak, milyenek vagyunk mi, magyarok, mit gondolunk másként, mint ők. A hazai művészek értik az emberiség feszítő gondjait, örömeit, de saját gyöke­reik táplálják műveiket.-Az EU-csatlakozás kapcsán napjaink­ban annyit hallunk arról, hogy nemzeti ér­tékeinket „be kell vinnünk” a közösségbe... Ebben viszont a művészek, alkotásaik ré­vén is, kiemelt szerepet kapnak!- Nem félek, hogy feladjuk identitá­sunkat. Ha csak Bartók Bélára vagy Wass Albertre gondolunk, gyökereik táp­lálták őket is. Igaz, más helyzetben van a menekülő, és más helyzetet teremt az, amikor a lehetőségek bővülnek körülöt­tünk. Azt gondolom, mindig lesznek ér­téket őrző egyéniségek, akik figyelmez­tetnek, ha eltévedünk.- Szabó Magda írónő írja egy Önhöz címzett kedves levélben, hogy „Isten előtti megmérettetés”, amikor a művész szembesül a saját alkotásával. Milyen érzés ez, öröm, elégedettség, büszkeség vagy hiányérzet, fájdalom?- Izgalom! Amíg a festő állandóan alakíthatja a képét, aki sző, az nem tehe­ti ezt meg. A műnek már készen kell len­nie a fejében, majd a terveken, mert szö­vés közben csak kis részletet lát. A kiállítás bemutatkozás, hozzátarto­zik a munkánkhoz. Azért nehéz mégis, mert a művész legbelsőbb gondolatait, érzéseit teríti ki, s magát a jelenlévők előtt kitárja, védtelenné teszi. Gyakran legszívesebben egy fal mögé bújnék, ahonnan azért látom a visszajelzést, a kö­zönség véleményét, reagálását, mert az igen fontos minden alkotó számára.-A nőiesség, az anyaság motívuma is kiemelt jelentőséget kap a műveiben.- Ebben is van szakralitás. A női nem szép feladatot kapott, hogy új életet ad­hasson. Ezt gyönyörűnek találom. Aján­déknak, hogy nőnek születtem, mert ez nemcsak gond, de életet gazdagító aján­dék is. Az Anyaság című munkámban a kitárt kar a várakozást, befogadást jelké­pezi, de benne van a megfeszítettség is. Az anyai ruhán még helyenként együtt lé­vő babaruha elperdülni készül, el is repül igen hamar, hogy önálló életet kezdjen.- 1999-ben a művésznő megkapta a legmagasabb állami elismerést is: a Kossuth-díjat Utoljára Ferenczy Noémi kapta meg a kárpitművészetben:..- Nagyon megtisztelőnek éreztem, vá­ratlanul ért. Az én mesterségemben öt­ven éve nem adtak ki Kossuth-díjat. Ter­mészetesen nagyon örültem.- Jelenleg min dolgozik?- Még két kiállítást vállaltam ebben az évben, az egyik a sárvári várban, a másik Győrben lesz. Közben tervezek, rajzolok. Kis munkákat készítettem mos­tanában, ún. variációkat, és a 10 éves ju­bileumát ünneplő Iparművészeti Folyó­irat felkérésére írnom kell egy áttekintést a kárpitmüvészet elmúlt 10 esztendejéről - nagy kihívás ez is. Hiszen néha nehe­zebb megfogalmazni verbálisán azt, ami­vel foglalkozunk. •- Van-e kedvenc alkotása, vagy mindig a legújabb a „legkedvesebb gyermek”?- A hévízi oltárkép nagyon kedves most. A régi munkáimból fontos és erős daraboknak érzem a Katonatakarót és az Anyaságot. Általános emberi küzdelme­ket, élményeket foglal magába mindkettő, s eddig bárhol voltam a világon, minde­nütt megértették. A tárgyak makacs túl­éléséről szól az Esernyő című kárpit, a raj­ta megörökített darab édesapámé volt. A tárgyak megmaradnak, az emberek sajnos elmennek, s ha ránézünk egy tárgyra, eszünkbe jut róla valaki, aki hordta, aki nagyon kedves volt nekünk. Korán elve­szített édesapám emlékére készült ez a munkám, s ezért különösen is kedves számomra. • Végezetül bebocsátást nyertem a han­gulatos tetőtéri műterembe is, a színes fonalak, fonott kosarak, szövőszékek, vonalzók, hengerre feltekert vázlatok birodalmába, ahol néhány kulisszati­tokba is beavatott a művésznő. Ezeket azonban nem adom tovább. Hiszen a titkok - főleg egy alkotóművész titkai - szigorúan megőrzendőek... Kőháti Dorottya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom