Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-09-29 / 39. szám
8. oldal 2002. SZEPTEMBER 29. Evangélikus műsorok a Magyar Televízióban ÚTMUTATÓ címmel ökumenikus műsort közvetít a Magyar Televízió az mien szeptember 26-án, csütörtökön 16.20 órakor. A műsor témája: Isten akarata szerint élni. A műsorban dr. Bolyki János, dr. Hafenscher Károly, dr. Jeleníts István és dr. Schweitzer József mondja el gondolatait. Weöres Sándor: Ima és Aprily Lajos: Menedék című versét Kubik Anna mondja el. A műsort szeptember 29-én, vasárnap az m2-n 9.00 órakor megismétlik. Szerkesztő: Nagy László, rendező: Nemes Takách Ágnes. HAJNALI GONDOLATOK címmel áhítatokat közvetít az ml és az.m2 is mindennap 5.42-kor. Október 3-án és 11-én Balicza Iván mondja el gondolatait. 2002. november 1—2-ig a Révfülöpi Oktatási Központban tartjuk a felügyelők országos konferenciáját. Téma: Szolgálatra való alkalmasságunk belső életünk és társadalmi szerepvállalásunk tükrében. Felkért előadók: Platthy Iván kormányfőtanácsos, Balog Zoltán református lelkész, valamint egyházunk néhány munkaágának vezetője. Az igeszolgálatot egyházunk vezetői végzik. Jelentkezni lehet: a Révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ címén (Révfülöp, Füredi út 1. Tel.: 87-464-107). A konferencia díja: 3000 Ft. Igény esetén lehetőség nyílik vasárnapra virradóan is szállásra. „Isten MÉGIS nagyobb szivünknél. ” Az EBBE (Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület) őszi programja Október 10. Áhítat; Pintér Győző Előadás: Szekularizáció és szekularízmus - Bolla Árpád November 14. Áhítat: Endreffy Géza Előadás: Egyházunk ifjúsága - Ittzés János December 12. Áhítat: Göllner Pál Előadás: A házasság örömei és krízisei - Dr. Sólyom Jenő Az alkalmak 17 órakor kezdődnek a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tanácstermében (XI. kér., Bocskai út It).). Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a nyári táborok találkozójára! Időpont: 2002. október 5-6. Érkezés 14 órára. Helyszín: Lágymányosi Ökumenikus Központ (Magyar tudósok körútja 3.) Jelentkezni lehet: az Ifjúsági és Gyermekosztályon (1085 Bp., Üllői út 24. vagy telefonon: 429-2038, 0630 283-2942. E-mail: attila.kiraly@lutheran.hu) Kántorképző Intézet, Fót A Kántorképző Intézet 2002/2003. tanévi téli tanfolyama 2002. október 19-én, szombaton kezdődik a 10.30-kor tartandó megnyitóval. A tanfolyam 20 szombati tanítási napból áll (a záróvizsga várható időpontja 2003. április 5.), helyszíne a fóti „Mandák Otthon” (2151 Fót, Berda J. u. 3. tel.: 27/360 093). Jelentkezni a fenti címen lehet 2002. okt. 10-ig. Új hallgatóktól lelkészi ajánlást és az eddigi zenei tanulmányokról szóló rövid beszámolót kérünk mellékelni a jelentkezéshez. A tanfolyamon oktatott tárgyak: egyházi ének, harmonium-, ill. orgonajáték, szolfézs-zeneelmélet; az oklevél megszerzésére készülő hallgatóknak: karvezetés, liturgika, orgonaismeret. Felvételi vizsga nincs, minden hallgatóval saját szintjéről indulva igyekszünk foglalkozni. Részvételi díj, mely az ebéd költségeit is magába foglalja: 14 000 Ft, mely két részletben is fizethető. Kérjük a hallgatókat küldő gyülekezeteket, lehetőségük szerint támogassák jövendő kántoraikat legalább útiköltségük megtérítésével. (A gyülekezet vezetőségének kérésére, indokolt esetben, lehetőségünk van az Országos Egyház anyagi támogatását kérni.) A lelkész karbantartása Kérdőívek tömkelegét töltöttük ki az elmúlt hetekben, mint a gyülekezetek nagy részében - ahol nem, ott néhányon most kaphatnak a fejükhöz... Fontosak és kevésbé fontosak egyaránt voltak közöttük. Ezek jó része épületeink állapotával foglalkozott, az esetleges - vagy aktuális - karbantartási igényeket és azok szükségességét vizsgálva. A szolgálati gépkocsik állapota - a garanciális vagy ajánlott átvizsgálások helyzete - is képezte már ellenőrzés tárgyát. A leltárok és szabályzatok készítésének korában eszembe jutott egy, még a monarchia korából eredeztetett fanyar mondás: „Szabál, szabál, embert zabái. ” A nyilvántartások és adatszolgáltatások közt valóban csak a szolgálatot végző ember felől nem kérdez senki. A mai divatos tudományok (szociológia, mentálhigéné) egybehangzó véleménye szerint a lelkészi pálya fokozottan veszélyeztetett terep. A külső és belső elvárásoknak nem könnyű mindig eleget tenni, pláne ha ezek helyenként feszültségben vannak. A külső szemlélő nem is érzi igazán annak sokszor felemelő, máskor nyomasztó terhét, hogy a lelkész Isten igéjének szolgájaként fentröl jövő elvárásoknak is meg kell, hogy feleljen, pontosabban: ezeknek kell igazán megfelelnie... Német testvéregyházaink a második világháború után kényszerültek a helyzet átgondolására: a lelkészi kar jelentős részét behívták katonai szolgálatra. Nem lelkészi vagy egészségügyi feladatra, hanem mint bármilyen polgárt, fegyveres, első vonalas szolgálatra. A náci rendszer egyházellenességét ez is jól jellemezte. A frontról, a fogságból visszatérőket testi-lelki állapotuk nem tette alkalmassá arra, hogy azonnal, teljes erővel álljanak szószékre, tanítsanak, végezzék a megszokott feladatokat. Vissza kellett őket vezetni a civilizációba, a polgári rendbe, az egyházi légkörbe, miközben az újra alkalmassá tételt nemcsak lelkileg és kulturálisan, hanem fizikailag és egészségileg is értették. Ebből a szükséghelyzetből nőtt ki mára a német lelkészi kar intézményes továbbképzési rendszerének, a „Pastoral-kol- Ieg”-nek (lelkészi kollégium) a formája. Néhányon részt vehettünk ilyen alkalmakon. A szakmai továbbképzés mellett a testi-lelki feltöltődés, kulturális élmények is egyformán hangsúlyosak voltak. Elnézve lelkészi karunk feladatmeny- nyiségét és igénybevettségét - amelyek messze magasabbak a németországiaknál szükséges lenne végre nemcsak beszélni a hasonló rendszer fontosságáról, hanem tenni is valamit ennek érdekében. A westernfilmben gyakran fordul elő, hogy a pozitív hős nem tölt, csak lő (és mindig célba talál), az evangélium hirdetőinél ez azonban az ügyhöz méltatlan, eredménytelen lenne; kiégéshez és más kellemetlen jelenségekhez vezetne. Ne várjuk meg azt a helyzetet, amikor komolyabb feladatok adódnak abból, amit most még megelőzhetünk! Lackner Pál Evangélikus Élet Félelmeink Van-e olyan ember, aki még soha nem félt semmitől? Kisebb-nagyobb félelmeink végigkísérik életünket. Félünk a betegségtől, a haláltól, a szegénységtől, az öregségtől, félünk az ismeretlentől s minden előttünk tornyosuló akadálytól, a ránk leselkedő veszélyektől - sokszor feleslegesen. Gyökössy Endre lelkészpszichológus egyik barátja naplót vezetett gondjairól, félelmeiről, majd később kiderült, hogy aggodalmainak csak 20 %-a bizonyult valósnak. Jézus is gyakran korholta tanítványait félelmeik, kishitűségük miatt. A háborgó tengeren is azt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” (Lk 8,25) Jézus ott volt velük, mégis féltek és megrettentek Mesterük hatalmától, aki lecsendesítette a viharos tengert. Más alkalommal Jairus lányát támasztotta fel a halálból, s mielőtt elindult volna, csak ennyit mondott a zsinagóga fejének: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36) Milyen egyszerűen leküzdhetjük félelmeinket, ha hinni tudunk Jézusban! Mostanában több alkalommal érdekes „félelmeknek” lehettem tanúja. Arra kértek, ajánljak könyvet valakinek, aki nem hívő, nem vallásos, de szeretnék őt Istenhez elvezetni. De hogyan? Melyik könyv legyen a „vezető”? „Félek, hogy a fejemhez vágják!” - mondta az egyik ajándékozni vágyó. Azt hiszem, azt szerette volna, hogy az irás nevén is nevezze a dolgokat, meg ne is, mint ahogy a népmesében az okos lány tette. Vajon miért rettegünk Istenről, Jézusról, vallásról, Istenben való hitről szóló könyveket ajándékozni, szándékunkat nem titkolva? Valószínűleg attól félünk, hogy elriasztjuk, haragosunkká tesszük a megáján- dékozottat. Előfordulhat, de alakulhat másképp is. Ha ajánlatainknak akár csak 20 százaléka is sikeres, akkor ez már többet jelent, mint az aggódó barát aggodalmainak be nem következett 80 százaléka. Az év igéje oldja fel mindannyiunk félelmét: „íme, Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek.” (Ézs 12,2a) Csaba Piroska HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2002. szeptember 29- én, vasárnap de. 10.04 órakor Répcelakról, az evangélikus templomból. Igét hirdet: Verasztó János lelkész. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2002. szeptember 30-án, hétfőn 13.30 órakor. „Evangélikusok Bakonyszentlász- lón” címmel a Magyar Rádió Vallási és Közművelődési Szerkesztőségének „A szeretet közösségei” című szombatonkén- ti sorozatában hangzik el műsor a Petőfi rádióban 6.03-6.31-ig 2002. szeptember 28-án. Riporter: Harsányi Ildikó. Szerkesztő: Petress István. MEGHÍVÓ Az Evangélikus Szenvedélybetegmentő Misszió és az EKE gyógyító evangélizá- ciós csendeshetet tart Szarvason, a Középhalmi Misszióban 2002. október 7—12-ig. Szeretettel várjuk a szenvedélybetegségből, lelki válságból kiutat keresőket. Bibliát, jegyzetfüzetet hozzon magával. Kérjük a lelkészeket, bátorítsák, segítsék és támogassák a rászorulókat, hogy részt vegyenek az alkalmon. Jelentkezés: dr. Sárkány Angyal 5540 Szarvas, Kiránduló u. 9. Deák téri orgonazenés áhitat szeptember 29-én, vasárnap 18 órakor. Orgonái: Ruppert István. Műsorán Weckmann, Telemann, Lübeck és Praetorius müvei. A Soli Deo Gloria Evangélikus Gyülekezet Közhasznú Alapítvány, Kecskemét ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik adójuk 1%-val támogatták alapítványukat. Az alapítvány 2001. évben befolyt összege: 259 870 Ft. Ezt az összeget a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség az alapítvány céljai szerint idősekkel való foglalkozásra, ifjúsági táborozásra, gyermekmunka eszközellátásnak bővítésére használta fel. HALÁLOZÁS Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Édesapánk, Lábát Mihály, az Evangélikus Élet hűséges olvasója 82 éves korában elhunyt. Az ipolyszögi gyülekezet hűséges volt gondnoka, temetési kántora, az egyházáért, gyülekezetéért, családjáért hitéből fakadóan mindig minden áldozatot meghozott, önzetlenül. „Az igaz ember hitből él” - hirdette temetésén a vigasztaló igét Kulcsár Zsuzsanna balassagyarmati segédlelkész. A feltámadás reményében búcsúzunk: „A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem..." (2Tim 4, 7-8) Gyászoló család SZERETETVENDEGSEG 2002. október 5. ISZLÁM ÉS KERESZTYÉNSÉG Előadó: Fischl Vilmos evangélikus lelkész (4 évet élt Líbiában, Kuvaitban és Tunéziában) november 2. SZÍNES INDIA Előadók: Jó András református hitoktató és Jóné Jutási Angelika evangé'likus hitoktató (3 évet dolgoztak Indiában) december 7. SCHOLZ LÁSZLÓ evangélikus lelkész életútja, különös tekintettel verseire Előadók: szolgatársak. előadóművészek Az alkalmak - minden hó első szombatján - este 17.30 órakor kezdőnek a kelenföldi evangélikus gyülekezet (Budapest XI. kér., Bocskai út 10.) tanácstermében. MEGHÍVÓ A magyarországi egyházak vezetői 2002. október 1-jén egy ünnepélyes nyilatkozat aláírásával fogadják el az Ökumenikus Charta célkitűzéseit, és kinyilvánítják, hogy a dokumentumot iránymutatónak tartják az egyházaik közötti további kapcsolatokban. Program Helyszín: Ökumenikus Központ és Egyetemi Lelkészség 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3. (Petőfi híd budai hídfőjétől 200 méterre) 10.00-12.00 Konzultáció Elnököl: Dr. Paskai László bíboros Dr. Márkus Mihály püspök, a MEÖT elnöke Előadást tart: Dr. Seregély István érsek, az MKPK elnöke Dr. Szűcs Ferenc református teológiai professzor Dr. Reuss András evangélikus teológiai professzor Dr. Kránitz Mihály katolikus teológiai professzor 12.00 Kávészünet 12.30-13.15 Ökumenikus istentisztelet Igét hirdet: Dr. Bábel Balázs érsek Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Református Zsinat lelkészi elnöke Az istentisztelet liturgiáját vezeti: D. Szebik Imre evangélikus elnökpüspök Köszöntőt mond az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája képviselője. Erre a kiemelkedő egyháztörténeti eseményre tisztelettel hívunk minden érdeklődőt. Dr. Márkus Mihály s.k. püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Dr. Seregély István s.k. érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke KÖZLEMÉNY Kérjük a lelkészi hivatalokat, hogy a jövő évi Evangélikus Naptár és bibliaolvasó Útmutató példányaira 2002. október 11-ig küldjék meg előrendelésüket a Luther Kiadó címére (1085 Bp., Üllői u. 24., fax: 486-1229, e-mail: kiado@lutheran.hu). Köszönettel: a Luther Kiadó A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatótanácsa köszönetét mond az iskola öregdiákjainak, tantestületének, dolgozóinak, a diákok szüleinek és mindazoknak, akik az szja 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. A felajánlott összeget (529 760 Ft) felszerelési tárgyak beszerzésére, illetve a vízvezetékrendszer felújítására fordítottuk. Apróhirdetés 1945 előtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 340-8016. 58 éves evangélikus házaspár eltartási szerződést kötne idős emberrel Budapesten és környékén. Takarításban, kerti munkában is segítünk. Kérem, hívjon délelőtt 9— 11-ig: 410-4698. Minden megoldás érdekel! A Harmat Kiadó adminisztrátort keres. Számítógépes és kereskedelmi gyakorlat szükséges. Ezenkívül polgári szolgálatost is várunk, lehetőleg jogosítvánnyal. Tájékoztatás: 466-9896; 386-0865. Eladó házat keres a XX. kerületben vagy környékén pesterzsébeti keresztyén házaspár (kb. 70-80 nm, 3 szobás, lehetőleg kis udvarral). Érd.: Sághy András, 30 999-1955,284-1282. Ápolónőt keresek. Tel.: 06-20-540-9802. A gyenesdiási evangélikus szeretetotthon lakófelvételt hirdet idős hölgyek számára. Érdeklődni lehet a 20/2002-665 telefonszámon. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 Evangélikus Elet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@Iutheran.hu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs szabolcs.rezessy@lutheran.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Luther Kiadó kiado@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a Kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1200 Ft • félévre 2300 Ft • egy évre 4600 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 15500 Ft (64 EUR) egyéb külföldre: 18500 Ft (75 EUR) Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. *