Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-08-25 / 34. szám
6. oldal 2002. AUGUSZTUS 25. Evangélikus Élet Jártunkban - keltünkben Ot este a székelyeknél „Egyet kell nekünk tenni: hinni, hogy nála van az igazság, az élet fonása. Minden - mondom —, minden tőle függ! Milyen érzés hinni az Istenben? Olyan, mint ma a tó vizén lebegni. Ha elhitted, hogy fenntart a viz, semmi másra nem volt szükség, mint átélni a lebegés érzését. Ha hiszed, hogy Isten az éltető erő, ő gondoskodik teremtményeiről: rólad, fenyőről, kézműves árusról, kürtöskalácsról, szükséges vagy örömöt jelentő élményekről. Csak: lebegjünk az Istenben való hitben!" A fenti gondolatok augusztus 8-án hangzottak el az esti áhítaton Erdélyben, a Görgényi-havasokban, 1300 m magasan, közelebbről egy bucini turistaházban, ahol a Berzsenyi Líceum nyári táborának bázisa volt. Az esti áhítat vezetője, a fenti mondatok fogalmazója Budaker Dóra hittantanár volt, aki a tavi lebegés érzését abból a friss élményből merítette, amelyet aznap 39 licista és 6 tanár élhetett meg Parajdon (ahol vezetőnk szerint olyan sós a víz, mint a Holttengerben) és a festői szépségű Szovátán, a Medve-tóban fürödve. Úgy hiszem, hogy a testvéri közösségben eltöltött egész hét egyfajta „lebegés” volt az erdélyi túra résztvevői számára... Gazdag programunk során az Isten által teremtett világ számos csodájában gyönyörködhettünk. Például a Tordai-hasadéknál, vagy amikor a székelyek szentnek tartott hegyének tetejéről, a madarasi Hargitáról pillanthattunk le a Maros és az Olt forrására. A vállalkozó kedvűek akár csónakázhattak is a Gyilkos-tavon. És persze végiggyalogoltuk a Békás-szorost, ahol egyébként nem kis örömünkre - éppen ott kiránduló - volt és mostani licisták egy kis csoportjával találkoztunk. És felnézhettünk az Oltárkőre, amelyen a nyugvó keresztet állítólag az az Erőss Zsolt hegymászó cserélte fel az addig ott éktelenkedett vörös csillaggal, aki idén a Himalája - a világ tetejének számító - csúcsára is feljutott. A kolozsvári Házsongárdi temetőben - többek között - Reményik Sándor sírjánál is elhelyeztünk egy nemzetiszín szalagot, és ugyanezt tettük Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál. Egyik legszebb reneszánsz emlékünk, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély még így torzóként is meseszép, de érdemes volt hajnalban kimenni Kolozsvár főterére, és megtekinteni Mátyás király szülőházát. A már említett Parajdon a hegy gyomrában is alkalmunk volt fogalmat alkotni arról az irdatlan sótömegről, amely a fejedelemség gazdagságának egyik forrása volt, s amely még ma is képes volna mintegy ötven évig egymaga fedezni a világ sószükségletét. (E sóbánya termeiben manapság egyébként asztmás gyermekeket is kezelnek.) Leírhatatlan élmény volt, amikor a bánya templomrészén felcsendült katolikus testvéreink Mária-éneke - magyarul! És élmény volt látni Szatmárnémeti szép főterét, gyönyörűséges szecessziós házait. Az Isten alkotta táj, és az ember alkotta világ gyönyörűségei mellett, megismerkedhettünk a dolgos és barátságos székelyekkel, megízlelhettük finom ételeiket, melyekről a turistaház lelke, a mindig mosolygó Rózsika néni gondoskodott. (Néhány licista számára a hajnalonként előttük fejt friss tej íze is az újdonság erejével hatott.) Mindenkit elgondolkodtatott Szászré- genben a szász evangélikus gyülekezet története és jelene, amit a magyarul is nagyon szépen beszélő fiatal szász lelkész ismertetett. Korondon csodaszép fazekasmunkákban, szőttesekben és fafaragásokban gyönyörködhettünk. Mindezért köszönet az Úrnak, a részt vevő licistáknak és kollégáimnak - Budaker Dóra. Czákler Judit, Hubert Pál, Sötét-Ormos Judit tanároknak -, akik féltő szeretettel gondoskodtak mindenkiről, valamint - külön is - Jakab László tanár úrnak, a tábor szervezőjének. Babies Csaba Ökumenikus „felkerekedés” Meleg, júliusi kora reggel volt, amikor gyülekezetünk 38 tagjával hagyományos, nyári kirándulásra indultunk Kissomlyóról - Budapestre. Év eleje óta terveztük, hogy megnézzük a Parlamentet, a koronázási ékszereI ket. A buszbaszállás után Cserági István lelkészünk vezetésével közösen kértük Urunk áldását utunkra. Mire Budapestre értünk, már kedélyes, testvéri beszélgetésjó hangulat alakult ki. Szívesen nyújtóztattuk ki tagjainkat, s gyönyörködtünk a Citadelláról fővárosunk látképében. Később hét pesti testvérünk csatlakozott hozzánk, majd valamivel II óra előtt léptük át az Országház kapuját. Mindnyájan áhítattal álltunk meg a monumentális előtérben, s hallgattuk az építésről- épületről szóló, részletes tájékoztatót. A parlamenti látogatást követően utunk a kelenföldi gyülekezetbe vezetett. Nagy volt a forróság, s kicsit már elfáradtunk a kora hajnali felkerekedés, hosszú utazás után. Nagy örömünkre Szeverényi János esperes szeretettel invitált mindnyájunkat üdítőre, kávéra. (Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani a fogadó gyülekezetnek és lelkipásztorának.) A hűvös templomban ülve hallgattunk történelmi-történeti összefoglalót a kelenföldi egyházközségről és templomról. Komoly lelki felüdülést nyújtott Szebenyovszky László zenés bizonyságtétele. Az ő lelkesedése, hite által is erősödött bennünk Jézus Krisztus iránti szeretetünk, az ökumenizmus iránti elkötelezettségünk. (E sorok írója legf őképp azért adhatott mégis hálát, hogy egy fiatal testvérünk, aki már más utakon járt egy ideje, a bizonyságtétel elhangzása után I sírva ölelte át, mondván: „Olyan jó, hogy eljöttem!") Nagy élmény volt még a Millenáris Parkban rácsodálkozni az emberi tudás eredményeire, és a késő délutánban futotta még erőnkből eljutni nemzetünk színházához is. Az együtt töltött nap végén fogalmazódott meg bennünk, hogy milyen jó testvéri szeretetheti együtt lenni, katolikusnak, reformátusnak, evangélikusnak, kicsinynek és idősnek (a 7 éves Béniké is tudott „ beszélgetni" a 78 éves Ilus nénivel). Ismét meggyőződhettünk arról, hogy úgy nyújtunk a világ fiainak gyönyörködésre méltó „festményt" az Úr vásznán, ha együtt vagyunk békességben, örömben, hitben. Cserági Istvánná Régi vágyam teljesült, amikor a közelmúltban Kairóban tölthettem néhány napot, hiszen Egyiptomról már sokat olvastam, tanultam, sőt tanítottam, ám személyesen még sohasem volt alkalmam eljutni a „Közel-Kelet fővárosába”. Első nagy élményem az volt, hogy megpillanthattam a Nílust. Gazdag növényzet szegélyezi a partját, és apró hajók sokasága vesztegel a sás között. Sok kicsiny gyerek bukdácsol a bozótban. Egész családok tengetik ilyen hajókon az életüket: ez a lakásuk. Kairó alatt a hatalmas folyó kettéágazik, és kialakítja a pompás szigetet. Ezen a szigeten - a város egyik legszebb részén - van többek között a magyar nagykövetség is. Egyiptom a Nílus ajándéka, szokták mondani. Az ország ugyanis valójában terméketlen sivatagon terül el, csak az a része lakható, amelyik a Nílus árterületén fekszik. Ezen a Nílus által megtermékenyített keskeny sávon lehet talajt művelni, emberi életet élni. Még itt, a városban is nagyon meleg van, de a folyó felől jövő hűsítő szél elviselhetővé teszi a hőséget. A piramisoknál azonban nincs menedék: mindenfelé csak a Szahara homokja égeti a látogató cipőjét. A nagyszerű látványért számunkra elképzelhetetlen forróságot kell elszenvedni. Mint tudjuk, a Szent Család is Egyiptomba menekült a gyilkos Heródes pribékjei elől. Állítólagos tartózkodási helyükön ma templom hirdeti a történet emlékét. A városon kívül, akárcsak Jézus idejében, általában ma is szamárháton közlekednek a bennszülöttek. Gyakori látvány a főváros közelében - sőt még a város utcáin is előfordul néha - a juha- it terelgető pásztor. Egyiptom lakóinak túlnyomó többsége, 90 százaléka mohamedán. Vallásuk előírása szerint a nők csak az arcukat hagyhatják szabadon, testük többi részét mindenkor földig érő lepellel fedik. Sokan még az arcuk egy részét is eltakarják. A mohamedán templomok valóságos építészeti csodák. A dzsámi mellé épített karcsú torony, a minaret arra szolgál, hogy a müezzin innen hivja imára éneklő hangon az embereket, akiknek vallásosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy akár teljes napokat is szívesen eltöltenek a dzsámikban. A szép, tiszta szőnyegeken elEvangélikusok Kairóban üldögélnek egész családok: beszélgetnek, eszegetnek, alszanak'a kellemes hűvösben. Vallásuk alappillére a béke sze- retete, és erre igen büszkék is. A semmittevés legfeljebb a látogatót zavarja. Laknak azonban ebben a városban keresztények is. Az ősi kopt szertartást követő keresztények külön városnegyedben élnek. Nagyon értékes múzeumban, gyönyörűséges színes üvegablakokkal ellátott épületben őrzik a múlt értékeit. Óegyiptomi nyelven írt szövegeik között szép keresztény jelképek sokasága látható. A kopt nyelv görög betűket használ, és ezt egészíti ki 7 külön jellel. Mint külföldön mindig, megérkezésemkor azonnal elkezdtem érdeklődni az evangélikusok felől. Ezúttal azonban még a telefonkönyvben sem találtam nyomát protestáns gyülekezetnek. Már le is A kopt Szent György-templom tettem arról, hogy találok, amikor egy pénteki napon a lakásomból kilépve, a ház előtt útbaigazítást kértem egy ismeretlen, láthatóan nem egyiptomi embertől. Gallérjáról ítélve lelkész lehetett. Szívesen felelt a kérdésemre. További érdeklődésemre elárulta, hogy evangélikus lelkész, és most indul istentisz- teleire. Taxit hívott, hogy el ne késsen. Úti célomat azonnal megváltoztattam, és én is elmentem vele az evangélikus templomba. Kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államokból jött, Észak-Karolina államból, és már fél évnél is régebben szolgál itt Kairóban segédlelkészként. O játszott az orgonán a fél 9-kor kezdődő istentiszteleten. A lelkész honfitársa volt, Maryland- ből érkezett Kairóba 1993-ban. Mint megtudtam, a gyülekezet meglepően népes: mintegy 120 tagja van. Igaz, a nyári időszakra való tekintettel (sokan elutaztak nyaralni) ottj áriamkor mindössze húszán lehettek. Közülük öten- hatan szudáni menekültek voltak, ott ugyanis véres polgárháború dúl. A gyünak a rómabeliekhez írott leveléből hangzott el a 14. vers, majd a magvetőről szóló példázatot is felolvasták a Máté 13-ból. A lelkész a két ige kapcsolódását magyarázta igen világosan. Nagyon szép volt az istentisztelet zenei része is, a közös éneklés hol orgona, hol zongorakísérettel hangzott el, végül - „Béke legyen veled!” köszöntéssel - mindenki kezet rázott a többiekkel. Az istentisztelet után kávét, teát fogyasztottak a jelenlevők a templom kerthelyiségében, ahol kellemesen elbeszélgettünk. Kérdésemre a lelkész elmondta, hogy azért tartanak pénteken istentiszteletet, mert Egyiptomban a péntek a heti munkaszüneti nap. Ilyenkor elvben mindenki ráér templomot látogatni. Azért ebben a gyülekezetben vasárnaponként is van istentisztelet, de arra kevesebben tudnak eljönni. Megkérdeztem azt is, hogy a mohamedán többség nem haragszik-e a kicsiny evangélikus gyülekezetre. Örömmel hallottam, hogy vasárnaponként az egyiptomi állam, amelynek hivatalos vallása a mohamedán, rendőri védelmet Istentisztelet utáni testvéri csevegés a kairói evangélikus templom kertjében Az A1 Azhar-mecset belső udvara lekezethez tartozónak mondotta magát néhány katolikus is. A szép nagy gótikus templom 1909- ben a presbiteriánusok számára épült. 1961-től ökumenikus jellegű lett, 1973- ban került át az evangélikus egyház tulajdonába. Szeretettel fogadtak, mint az egyedüli magyart, és kérték, hogy röviden mutatkozzam be. Az Apostoli Hitvallás után következett az igehirdetés. Először Pál apostolbiztosit az evangélikus templomnak és a híveknek. Ezt az oltalmat anélkül adják, hogy külön kérni kellett volna. Elgondolkodtató persze, hogy erre a biztonsági intézkedésre miért van egyáltalán szükség, de tudni kell, hogy a térségben vallási és nemzetiségi ellentétek miatt időről időre véres háborúk dúlnak. Kairóban mindenesetre még egyszer sem fordult elő, hogy az evangélikus gyülekezetből bárkit támadás ért volna vallása miatt. Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes > 1 i t
