Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-08-25 / 34. szám

z. oiuai zuuz. ftuüua^. i í-o. Evangélikus Elet /---------------­VA SÁRNAP ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM Csak álljatok veszteg, és nézzétek, hogyan szabadít meg benne­teket az Úr. 2Krón 20,17 (Jn 14,26; ÍJn 4,7-12; Zsolt 93) Meg­feszített erővel akarunk és küzdünk, hogy elérjük; forrón könyörgünk, hogy meg­kapjuk, és úgy tűnik: mindhiába... Ám ha merjük elengedni, ami nem megy saját erőből, és egészen az Istenre bízzuk, egyszer megtörténik és megadatik, úgy magától - magától az Istentől. HÉTFŐ ^0^ fegyelmet talált az Úr előtt. lMóz 6,8 (Zsid 11,7; 5Móz 15,1-11; ÍJn 4,1-6) Noét nem befolyásolta a tömeghatás. Egyszerűen volt bátor­sága arra, hogy „más” legyen a többiek között, mert fontos volt neki az Isten akarata. Hitte, hogy Istenre hallgatva és hangolódva tartatik meg ő és családja. Van-e bátorsá­gunk a Krisztus-követés életet megtartó útját járni - a - másságot is vállalva? tttiÉH Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjje- £s lássák dicsőségemet! Ézs 66,18 (ApCsel 2,4; Ám 5,4-15; ÍJn 4,7-16a) Egy hazában, egyházban, házban élünk, egy az anyanyelvűnk, és sokszor mégis más nyelven beszélünk. Az egyetértés nyelvét még tanulnunk kell. Ő ma is hív, de elindulni, hívó szavára összegyülekezni nekünk kell. O megadja, hogy meg­lássuk dicsőségét, és akkor egymást is, magunkat is másképp látjuk. SZERDA Gagyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó Urunk! Dán 9,17 (lPt 2,5; 5Móz 24,(10-15)17-22; ÍJn 4,16b-21) Mi van a szép és divatos külső mögött, ott belül egy templom falai között, egy házban, családban a szín­falak mögött, itt belül, ahol a szív dobog, ahol az érzések, gondolatok fogannak? Jöjj, Urunk, és újítsd még pusztuló „szentélyeinket” teremtő Szentlelked által! CSÜTÖRTÖK Mózes ezt mondta: Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! 2Móz 34,9a (Gál 2,20; ApCsel 4,32-37; Un 5,1-5) Ha a tetteinken múlna, Urunk már rég nem járna velünk. De ö nem ezt né­zi. Nagy az ő irgalma, más az ő igazsága, mindezek ellenére is jóindulattal van irán­tunk, és sohasem hagyja el a benne bízókat. Nála nélkül mi sem megyünk semmi­re, csak Vele van értelme a továbbiaknak. Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? Zsolt 77,10 (Jn 9,3; Mt 26,47-50; Un 5,6-12) Amikor nem értjük életünk eseményeinek nehézségeit, amikor csak a fájó miértek szólnak belőlünk, úgy gondoljuk, elhagyott az Isten... Ilyenkor mondjuk ki előtte, amit gondolunk, érzünk - egészen őszintén! Ő nem feledkezik el rólunk. Mint ahogy a felhő elvo­nul, és mögötte felragyog a Nap fénye, úgy látjuk meg szeretetét életünkben. PTWiinit Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! íme, SZOMBAT! jön Istenetek fzs 35 4 (Jel 21,6; Júd 1,2.20-25; Un 5,13-21) Kül­sőleg bebiztosított létünk belsőleg gyakorta megremeg a félelemtől, kudarcainktól, fájó érzéseink erőtlenné tesznek. O ad erőt mindent elviselni bátran és emberi méltó­sággal, Jézusrá tekintve. Bátorság, ne féljetek, Ő velünk van! Honti Irén SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP Ne aggodalmaskodjatok! Mk 12,41—44 Nehéz időket élünk. A megélhetési vi­szonyok mind több ember vállára he­lyeznek már-már elviselhetetlen súlyo­kat. A mindennapi létért való küzdelem minden szellemi és fizikai erőnket igény­be veszi. Hiszen csak a legszükségeseb­bért, a mindennapi kenyérért is verejté­kezve kell megküzdenünk. Mert az élet semmit nem ad ingyen. Amit ad, azért is uzsorakamatot, sok fáradságot és izza- dást kér cserébe. A jövőért való aggódásnak, a létért való harcnak e lármás, vásári zajába - mint valami távoli templomi harangszó - csendül fel Jézus elismerő szava, látva a szegényasszony áldozatos gesztusát, amikor két fillért, azaz egy krajcárt vetett a perselybe: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony min­denkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt bele­dobta, amije volt, az egész vagyonát.” Az egész vagyonát! Bizony van, aki­nek mindössze ennyi a vagyona. Két fil­lér, azaz egy krajcár. Milyen hihetetlen az özvegyasszony bátorsága. Nem arra gon­dol, hogy mi lesz holnap, nem arra gon­dol, hogy tud-e valamit másnap az asztal­ra tenni, hanem gondolkodás nélkül beledobja a perselybe egész vagyonát. Számomra ez az önzetlen gesztus azt bizonyítja, hogy az az asszony nagyon szerette a templomot, lelki otthonát. Hála Istennek, minden időben voltak olyan buzgó emberek, akik egyházuk sorsát szí­vükön viselték. Ha kellett, akár utolsó fil­lérüket is odaadták. Mindig elcsodálkoz­tam azon, hogy századokkal ezelőtt épült templomaink milyen gyorsan elkészültek. Pedig akkor összehasonlíthatatlanul nehe­zebb anyagi körülmények között éltek az emberek. És mégis minden darab téglá­ban ott volt az egyházuk iránt érzett szere­tet. Nemcsak a feleslegből, hanem sok­sok ,Jcét fillérből” épültek templomaink, parókiáink, iskoláink, egyéb egyházi épü­leteink. Ha pedig már pénzük sem volt, kétkezi munkával siettek az építkezők se­gítségére. Érdemes a már megsárgult öreg jegyzőkönyveket elővenni, ahol szépen felsorolva olvashatjuk, hogy egyházszere­tő eleink milyen adományokat adtak. Néha belegondolok abba, hogy mi volna sok gyülekezettel, ha ma templo­mot kellene építeniük. Sok esetben még meglévő épületeink karbantartása is megoldhatatlan feladatnak bizonyul. Igaz ugyan, hogy ma kevesebben va­gyunk, de anyagi körülményeink össze­hasonlíthatatlanul jobbak, mint elődein­ké. Ez a jobb anyagi helyzet azonban nem társul az áldozatkészséggel. Gyüle­kezeteink anyagi terheinek nagy részét a nyugdíjasok hordozzák, akik hasonlóan az evangéliumbeli özvegyasszonyhoz, utolsó fillérjeiket vetik a perselybe, éspe­dig jó szívvel, kényszer nélkül. Hol ma­radnak az aktív, jól kereső egyháztagok, akik a feleslegükből adhatnának? Vagy szívük jobban szereti a vagyont, mint az egyházat? Jézus azt tanítja: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. " Az özvegyasszony gesztusa számom­ra azt is bizonyítja, hogy az asszony rá merte magát bízni Isten szeretetére. Nem aggodalmaskodott. Hitte, hogy az Úr gondot visel, megadja számára mindazt, amire szüksége lesz. Nem tudni, hogy hallotta-e, ismerte-e Jézusnak azt a taní­tását, amelyben az égi madarakkal példá­lódzóit Isten gondviselésére utalva, de az tény: nem kételkedett abban, hogy az Is­ten jóságos mennyei Atya, aki rólunk, gyermekeiről mindig gondot visel. Luther Mártonról mesélik, hogy egy­szer, amikor Isten gondoskodó szeretetéről elmélkedett, kalapot emelt egy madárka előtt, és ezt mondta: „Köszöntelek, mes­ter! Engem is tudósnak, doktornak hívnak, de elismerem, hogy te sokkal tudósabb, okosabb vagy nálam. Mert a gondtalanság művészetében felülmúlsz.” Ne aggodal­maskodjunk a mi életünk felől! Félre kell tenni a felesleges és hiábavaló gondokat. Az Istenben szerető Édesatyát kell lát­nunk. Hiszen hitvallásunkban is azt vall­juk: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában...”. Legszebb imádságunkban pedig úgy engedi magát megszólítani az Isten, hogy: „Mi Atyánk, aki a mennyek­ben vagy... ” Amikor Luthernek meghalt szeretett gyermeke, nagyon átadta magát a búsulás- nak. Felesége hiába intette, hiába próbálta vigasztalni, búskomor maradt. Egyszer az­tán, ahogy Luther hazatért, feleségét gyász­ruhában, könnyek között találta. Megkér­dezte bánatának okát, de választ nem kapott, csak zokogott a felesége. Végre hos­szas unszolás után elmondta, hogy nagyon rossz álma volt. Azt álmodta az éjszaka, hogy meghalt az Isten. Most ezért sír. Lut­her szeretettel, mosolyogva cirógatta meg társát, és ezt mondta: „Ugyan, kedves Ka­tám, hogyan gyötörheted magadat ilyen ne­vetséges gondolattal. Hát meghalhat-e a mi jó Istenünk, a mi Atyánk?” „No lásd - fordította vissza a szót a felesége -, ha az Isten nem halhat meg, és minekünk Atyánk Ő, mire való az a sok aggodalom és gond, amellyel napok óta emészted a szívedet?” Luther megértette a leckét, és felhagyott a búsulással és aggodalmas-kodással. Az özvegyasszonyra és minden va­gyonára, a perselybe vetett két fillérre gondolva, aggodalmaskodásunkat, a hol­naptól való félelmünket mi is tegyük le. Vessük Istenre gondjainkat. Őbenne bíz­zunk, hiszen: „Aki Istenben bízik, az meg nem csalatkozik. ” Kiss Miklós ISTENTISZTELETI REND_______________ Budapesten, 2002. augusztus 25. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Welimer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Gyekiczky János; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth Lász­ló; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Geröfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) dr. Har­mati Béla; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Vá­rosligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Missura Tibor; XI., Né­metvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Bu- dagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegvvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Madocsai Miklós; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Jankó Katalin; Rákospalota, XV., Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Johann Gyula; Cinkota, XVI., Bat­thyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Má­tyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út lll.de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszent- lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Missura Tibor; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasár­nap lekciója: Jak 2,14-17(18-24); az igehir­detés alapigéje: Mk 12,41—44. HETI ÉNE­KEK: 455,473. Összeállította: tszm I 3 £ 5 6 3 h SAROK Sorozat az általános könyörgő imádságról Imádkozzunk! Ez a felszólítás többször felhangzik az istentiszte­leten. Az igei istentisztelet záró­részében az igei rész után, az úr­vacsorái istentiszteletben pedig a szentségi részbe való átvezetés­ként szólal meg a nagy könyörgő imádság. Az egyház kétezer éve számtalan formában gyako­rolta a könyörgő-közbenjáró imádságot. Sőt - mint majd látni fogjuk - ennek az imádság fajtának a törté­nete a kereszténység kialakulásánál messze korábbra nyúlik vissza. Az ószövetségi gyökerek nemcsak hogy kimutathatók, de a választott nép imádsága „egyenes ágon” folytatódik az egyház későbbi és mai könyörgé­seiben is. De az is izgalmas vizsgálat tárgya lehet, ho­gyan alakult, formálódott a keleti és a nyugati keresz­ténységben, majd a protestantizmuson belül a nagy könyörgés. Nemcsak az emlékek miatt érdekes ez, ha­nem azért is, hogy jobban értsük a formáját, funkció­ját, szerepét. Ha pedig jobban értjük, akkor - a formák, az istentiszteletben elfoglalt hely ismerete - segít az el­mélyült imádságban, a tartalom gazdagodásában. Mert miről is van szó? Isten népe - együtt - Urához viszi ké­réseit. Imádságba foglalva a világ dolgait állítja Isten színe elé. Erre az Ige számtalan helyen biztat - Isten szájából, a próféták szavából, az apostolok soraiból. Mire a nagy könyörgésre sor kerül, az istentiszte­let korábbi pontjain is elhangzottak már imádságok. Volt a zsoltárossal együtt mondott imádság, volt bűnbánó, bűnbocsánatot kérő imádság, a Liturgikus sarokban részletesen is tárgyalt „kollekta” és az ige­hirdetést követő rövid imádság. Mind más-más sze­repet töltött be a gyülekezet imaéletében. Egymástól függetlenül, mégis egymásra épülve szólították meg Istent. Néha úgy, hogy válaszoltak az Úr megszólí­tására, néha úgy, hogy kezdeményezték a „párbeszé­det”. Az istentiszteleten zajló imádságsorozatnak is megvan a maga dramaturgiája. Egész életünk imádság, azaz Istennel való beszél­getés. Néha nagyon egyoldalú ez, és hiába szólongat minket az Isten, valójában nem nagyon válaszolunk (vagy csak formálisan, felszínesen). Az igazi, a ter­mészetes, az egészséges az lenne, ha a beszélgetés valóban párbeszéd lenne a teremtmény és a Terem­tő, Isten és népe között. Az egyház istentiszteleti imádságos élete ezt az egészséges életrendet sugall­ja, tanítja, gyakorolja. Vigyáz arra, hogy ne legyen bőbeszédűen fecsegő, de minden előkerüljön, ami­nek az imádságban helye, feladata van. Megszólal­jon a hálaadás, a bünbánat, a kérés, könyörgés, a té- pelődés, az „együtt gondolkodás” és a dicsőítés (magasztalás). Most kezdődő „belső sorozatunk” a könyörgő imádságról szól. A különböző felekezetek ezt más és más névvel illetik. Mindegyik sokatmondó: ökumeni­kus imádság (oratio oecumenica), nagy könyörgés, hívek könyörgése, egyetemes könyörgés, közbenjáró imádság, általános könyörgő imádság stb. Mai magyar evangélikus lelkészi használatban az oratio oecumenica (ökumenikus, egyetemes kö­nyörgés) terjedt el. Az „ökumenikus” szó itt nem csupán azt jelenti: felekezetközi. Az egész földke­rekségre, a világra utal. Hiszen az egyház az imád­ságában sem lehet önző, nem élhet önmagáért. Ezért könyörgésünkbe foglaljuk, Isten mentő-áldó szere- tetébe ajánljuk az egész világot, benne az emberisé­get, a természetet, a ránk bízott teremtettséget, a né­peket, saját hazánkat, a megbízatását Tőle kapó felsőbbséget, az egész kereszténységet, az egyházi vezetőket, munkásokat és a gyülekezeti tagokat, a testi-lelki keresztet hordozókat, szenvedő­ket, rászorulókat, önmagunkat. Ennyi min­den férhet és férjen bele az egyház világért felelős könyörgésébe. Elhangozhat mindez úgy, hogy a lelkész a gyülekezet nevében foglalja össze a kéré­seket. Felcsendülhet úgy is, hogy a liturgus egy-egy kérést fogalmaz meg, a gyülekezet pedig megerősíti a kérést: „Urunk, hallgass meg minket” (vagy éppen más mondattal). Egyre több helyen tapasztalom azt az igen dicsérendő (ősi) gyakorlatot, hogy a lelkész „keretimádsága” között gyülekezeti tagok olvassák, mondják a kéréseket. Ilyenkor is nagyon jó, ha a gyülekezet egésze felel rá valamilyen formulával: megerősítve, sajátjának elfogadva a kérést. Nem a forma a döntő, hanem az, hogy az egész gyülekezet sajátjának tekintse, és mondja az imádságot. Meríthet az istentiszteletet előkészítő lelkész és csapata (!!!) az egyház ősi és igen gazdag imádság- kincséből. Használhatjuk mai imádságos gyűjtemé­nyeinket, alkalmazhatjuk Ágendánk - reménység szerint hamarosan bővülő - kínálatát. Fogalmazha­tunk magunk is - ha van idő (nemcsak a megírás­hoz, hanem a megéréshez is), energia, képesség, igé­nyesség, az ügyhöz méltó színvonalú imádság megformálásához. (Ne feledjük, hogy az oltárnál el­hangzó pongyola, magyartalan, igénytelen fogalma­zás, a szóismétlések, a képzavarok nemcsak csú­nyák és az ügyhöz méltatlanok, de leértékelik, komolytalanná teszik az imádságot, sőt taszítanak, netán botránkoztatnak. Megvan a helye a keresztény életben a szabadon mondott, Lélek által rögtönzött imádságnak - de nem itt!) Ismét az istentisztelet egyik alkotóeleme kerül te­hát elénk, különböző oldalról közelítve, reménység szerint heteken keresztül. Adja Isten, hogy ez közös imádságunk mélyülését és gazdagodását munkálja! Hafenscher Károly ISTENTISZTELETI REND _______________ a Balaton partján Alsódörgicse: de. 11; Bala- tonakali: du. 3; Balatonalmá- di: du. 4; Balatonboglár: de. '"'JST 11; Balatonfenyves: du. 6; Ba- latonfüred: de. 9; Balaton­1 szárszó: du. 3; Balatonsze- - 1 mes: du. 2; Fonyód: du. 4; imStt’S. Hévíz: du. fél 5; Keszthely: de. fél 11; Kővágóörs: de. fél 12.; Mencshely: de. 11; Nagyvázsony: du. 2; Révfülöp: de. 10; Siófok: de. 11; Szent- antalfa: de. háromnegyed 10; Veszprém: de. 10; Zánka: de. fél 9. Német nyelvű istentisztelet: Balatonboglár: de. fél 10; BalatonfUred: du. 7; Siófok: de. fél 10. HIBAIGAZÍTÁS Az Evangélikus Elet elmúlt heti lapszá­mának címoldalán két értelemzavaró mondat jelent meg a szerzőtől a gyüleke­zet történetével kapcsolatban az acsádi beszámolóban: értelemszerűen nem a tü­relmi rendelet nyomán, hanem előtte jár­tak át Nemescsóba, az artikuláris temp­lomba a hívek. Valamint a meszleni társulás után az acsádiak - természetesen - a saját falujukban építettek 65 évvel ez­előtt templomot, nem pedig Meszlenben. A teljedelem szerkesztőségi rövidítése miatt sajnálatosan kimaradt a tudósítás­ból, hogy a munka szervezésének nagy ré­szét Keveházi László ny. lelkész végezte. M. Gy. * 1 1 * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom