Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-04-14 / 15. szám

4. oldal 2002. ÁPRILIS 14. Evangélikus Élet „Kossuth apánk” Kelenföldön Amint kezembe vettem az Evangélikus Élet legutóbbi számát, nagy örömmel fedeztem fel benne, hogy a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség április 6-án fél 6- kor „Kossuth apánk” címen rendezi meg a szeretetvendégséget. Minthogy akkor még csak 5 óra volt, az elsők között érkeztem meg a tágas, és szépen előkészített, vendégváró asztalokkal berendezett terembe. A háziasszonyok között sok ismerőst találtam, de pillanatok alatt barátságukba fogadtak a többiekk is. Bevezetésképpen - utalással Kossuth Lajos életére - 2Tim 2,8-12. alapján hang­zott el az igehirdetés, majd pedig Szeverényi János igazgató lelkész dr. Fabinyi Tibor professzor „Az evangélikus Kossuth Lajos” című tanulmányának kivonatát olvasta fel. Kossuth ma is erőforrás. Sok evangélikus vett részt az 1848-as forradalomban és a szabadságharcban. A sajtóban Bajza József, Székács József (a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban) hirdette ki az 1848. 20. Törvénycikket a vallási egyenlőségről. Länderer és Heckenast, Vidacs István, a két Vachot és a két Húnfalvy, Vajda Péter, Tavasy Lajos, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és még sokan mások evangélikusok voltak. 1848. őszén Haubner Máté evangélikus lelkész buzdított harcra: „Istenért és a hazáért!” A szintén evangélikus Görgey Artúr a szabadságharc kezdeti hónapjaiban, a tavaszi hadjárat során egymás után aratta győzelmeit. A szeretetvendégségen közreműködő Sellei Zoltánt diákköri barátja, dr. Rókusfalvi Pál, a gyülekezet tagja köszöntötte. A piaristáknál tanultak. Szeretettel emlékeztek vissza tudós tanáraikra és kedves diáktársaikra. Sellei Zoltán előadóművész nagy hozzáértéssel összeállított, magas színvonalú műsora először Kossuth Lajost, az embert hozta közel a hallgatósághoz. Jókai Mór, Ballagj Aladár, Beöthy Ákos, Hermann Ottó írásait idézte kívülről a világot járt művész. A későbbiekben magának Kossuth Lajosnak a gondolatait idézte az előadó- művész. „A tény a legnagyobb hatalom”- mondta többek között - „Az a nemzet arat dicsőséget, amelyiket lelkesíteni lehet.” Petőfi Sándor „Magyar vagyok” és „Magyar nemzet” című versét ezt követően hallgattuk meg. Együttesen énekelték el a jelenlevők a 48-as népdalt: „Most szép lenni katonának...” Ugyancsak kívülről idézte Sellei Zoltán Kossuth híres, nagyhatású szegedi toborzó beszédét. Ez 1848. október 4-én hangzott el első alkalommal a Tisza parti nagyváros­ban. A gyönyörű kossuthi szöveget méltó előadásban hallgathattuk meg. Kossuthéra emlékeztető belső hévvel, meggyőző erővel tolmácsolta az emlékezetes szavakat a nagyszerű előadó. A szegedi beszéd után - akárcsak annak idején - felhangzott a Kossuth-nóta. Az előadó kezdte el, és a jelenlevők bekapcsolódtak az énekbe. A költők is versbe foglalták Kossuth Lajos nevét. Egy Kossuth korában írt köl­teményben az apa arra inti fiát, hogy ismerje meg és tisztelje minden időben Kossuth Lajost. Sárosi Gyula kortársként ízes, népies hangvételű költeményében beszélte el az 1848-A9-CS esztendő eseményeit, még Kossuth korában. Az egyszerű, tanulatlan emberek számára magyarázta meg versében a történteket. Művének címe: „Ponyvára került arany trombita” volt. A mű egy részletének élvezetes előadása osztatlan derültséget aratott. A következőkben Vörösmarthy Mihály „Szózatát" mondta el művészien Sellei Zoltán. A műsor befejezéseként Kossuth hangját hallgathattuk meg. Ugyanis az Olaszországban, Barraconeben élő Kossuth Lajost rendszeresen látogatták Magyarországból. Az akkor még igen kezdetleges viaszlemezre vették fel alkalmi beszédét. Ezt az aradi vértanuk szobrának avatása alkalmából mondta el. A viaszle­mez sokáig kallódott. Egy könyvtárból került elő igen rossz állapotban. A gyenge minőségű felvételt a jelenlegi technikai tudással kijavították, és ma már érthetően hangzik fel Kossuth hangja. A kilencvenedik évét meghaladt Kossuth érces hangja „áthangzik” a lemez recsegésén, és sejtetni engedi, hogy milyen varázslatos orgánu­ma lehetett fiatalabb korában. Kossuth haláláról 1894-ben valamennyi magyar újság megemlékezett. A kelen­földi gyülekezet egyik tagja elhozta az alkalomra nagyapjától örökölt féltve őrzött kincsét: egy 1894-ben kiadott gyászkeretben megjelent Pesti Hírlapot. Ebben adták tudtul az olvasóknak a gyászhírt: meghalt Kossuth Lajos. A nagysikerű előadást követően a gyülekezet még együtt maradva hosszasan beszélgetett a hallottakról. Reméljük. Sellei Zoltán ezt a műsorát más gyülekezetek­ben is előadja majd. Köszönöm a szíves fogadtatást, a meleg, baráti szeretetet, a nagyon kellemes és emlékezetes estét. Berényi Zsuzsanna Ágnes Az Ökumenikus Tanulmányi Központ római zarándokutat szervezett, amelyre 2002. március 16. és 21. között került sor. Részt vett a látogatáson dr. Tóth Károly ny. református püspök, az ÖTK elnöke is. A csoport programjához tartozott a hetenként megtartott nyilvános pápai audencián való részvétel. Ebből az alkalomból március 20-án dr. Tóth Károly ny. püspök személyesen köszönthette rövid találkozás alkal­mával II. János Pál pápát, aki a csoportot és a hozzátartozó evangélikus és reformá­tus lelkészeket - magyar nyelven - külön köszöntötte. . (Az Osservatore Romano hivatalos fotósa által készített felvétel mutatja a Római Katolikus Egyházfő és az ÖTK elnökének találkozását.) A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet szeretettel hív minden lelkészt, gyülekezeti munkatársat és érdeklődőt a „Krisztus-test a nagyvárosban” címmel megrendezésre kerülő konzultációs napra 2002. április 26-án de. fél 10- től du. fél 4-ig, a Budai Református Egyházközség (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.) gyülekezeti termébe. A tanulmányi nap célja, hogy nemzetközi tapasztalatok megismerése által minél több gyakorlati módját fedezzük fel annak, hogyan mutathatjuk meg gyülekezeteinken keresztül Krisztus életformáló jelenlétét városainkban. Vendégelőadó: dr. Ray Bakke chicagói presbiteriánus lelkész, egyetemi tanár, a Nemzetközi Városmissziók Szövetségének elnöke, számos misszióval kapcso­latos könyv szerzője, a nagyvárosi misszió aktív elkötelezettje. Jelentkezni lehet a PMTI címén: 1091 Budapest, Kálvin tér 7., vagy telefonon: 1/216-2054. „Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársak volnátok. ” (Zsid 31,3 ) NEMZETKÖZI BÖRTÖNMISSZIÓS IMAHÉT 2002. április 14-21. „Ne feledkezzetek meg a foglyokról...” Pál szenvedélyes volt a törvény, megtartá­sában. Városról városra járta az országot, s ha valahol azt látta, hogy megsértik a törvényt, üldözte és letartóztatta az elkö­vetőt. Nem sokat számított neki, hogy közben a letartóztatottak és börtönbe ve­tettek életét és családját tette tönkre. Kö­telességét teljesítette, amikor elfogta az el­követőket, azért, hogy a törvény teljes szigorával védje meg a társadalmat. Nem sokkal később Pál saját magát is börtönben találta, s immár ugyanazzal vá­dolva, amivel ő is oly sokakat vádolt, s küldött börtönbe. Az egész élete feje tete­jére állt. Minden megváltozott azóta a Jé­zussal történt drámai találkozás óta, ott a damaszkuszi országúton. Most osztozott ő is a foglyok szenvedésében és szégye­nében. Mint nem hívő ember, Pál gyűlölt mindent, amiért Jézus kiállt, és amikor Jé­zust keresztre feszítették két bűnöző kö­zött, az mindennek a vége is lehetett vol­na. De nem lett. Jézus radikális szeretete a bűnösökért, és együttérzése az elveszet­tekkel és egyedül lévőkkel, még a keresz­ten is érezhető volt. Az egyik bűnöző is Jézus mellett szenvedve a kereszten így kiáltott hozzá: „Uram, emlékezzél meg rólam!” Pál számára, mint a legtöbb ember számára, az nem jelentett semmit, hogy Jézus lehet az Akit Isten küldött, mint a megígért Messiást, a Megváltót. Ez csak a kigúnyolása volt az igazi vallásnak - gon­dolta. Ez a Jézus teljesen beszennyezte magát azzal, hogy bűnösökkel együtt evett, hogy megérintett leprásokat, időt töltött tisztátalan asszonyokkal és nyilvá­nosan kritizálta a tekintélyes vallási veze­tőket. Ilyen viselkedés soha nem lehet jel­lemző arra, aki az Isten felkentje! A Názáreti Jézus pedig kezdettől fog­va ilyen volt. Amikor először beszélt a zsinagógában, úgy cselekedett, mint aki az Isten szeretetét hozza - a szegények­nek, a foglyoknak, a vakoknak, s az el­nyomottaknak. Elképzelhetetlen! S ami még rosszabb, Jézus közösséget vállalt az ilyen emberekkel. Még azt is merte mon­dani, hogy az Isten országa azoké az em­bereké, akik meglátogatják a foglyokat, enni adnak és ruhát adnak az éhező kol­dusnak - és azt is mondta, hogy azoktól meg elveszik, akik lehetnek ugyan tekin­télyes vallásoskodók, de csak a saját dol­gaikkal törődnek. Mielőtt Pál találkozott Jézussal, szemtől szembe, minden, amit O mon­dott és tett, istenkáromlásnak tűnt. És va­lahogyan, még mindig nagyon furcsának és különösnek tűnik sok mindenkinek -, hogy a Teremtő, a világ Ura, megalázko­dik, hogy gondját viselje a becstelennek, a nemkívánatosnak, és megvetett embe­reknek. Jézus, a Messiás a szegények kö­zött járt és megérintette a tisztátalan fer­tőző beteget, lehajolt a megvetetthez, meggyógyította a beteget, s gondja volt a foglyokra, bármit is követtek el. Jézus azt hirdette, hogy Isten szereti a gyengé­ket, elesetteket, hitetleneket és foglyo­kat, bármi is a bűnük. S az a Jézus aki meghalt és feltáma­dott, az ÚR, szól az apostol által, „Nefe­ledkezzetek meg a foglyokról, mintha fo­golytársak volnátok. ” S ez nem csupán azt jelenti, hogy gondoljunk azokra, akik börtönben vannak, hanem azt is, hogy imádkozzunk értük, s keressük a lehető­séget, hogy segíthessünk is nekik, hogy bűnbocsánatot nyerjenek és új életük le­gyen. Ez az Úrnak üzenete ma számunk­ra. Hogyan tudnánk követni Jézust, ha nem tesszük azt, amit kér tőlünk, s amit Ő maga is megtett, míg közöttünk élt? Ronald W. Nikkel, a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság elnöke IMÁDKOZZUNK! VASAKNAr, APRILIS 14. A Megbékélés és Megújulás Napja Imádkozzunk a fogvatartottakért, hogy üdvösséget nyerjenek, az ÚR felé for­duljanak, s benne nyerjenek szabadságot és megbékélést. Imádkozzunk azért, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik vétkeztek ellenünk. „Mennyei édesatyánk, kérünk hallgasd meg imádságainkat, amikor a börtönben szenvedőkért imádkozunk, s kérünk té­ged, hogy Te adj világosságot életüknek az Ur Jézus Krisztus által. ” HÉTFŐ, ÁPRILIS 15. A Bűncselekmények Áldozatainak Napja Könyörögjünk az áldozatokért, hogy meg­gyógyuljanak lelki sebeik, szabaduljanak meg a félelem érzésének béklyóiból, találja­nak békességet, s tudjanak megbocsátani... „Uram, imádkozunk mindazok életének rendeződéséért, akik bűncselekmények ál­dozataivá váltak. Köszönjük neked gyógyí­tásodnak erejét. Kérünk, segíts az áldoza­toknak, hogy képesek legyenek legyőzni haragjukat, lelki megrázkódtatásaikat, fé­lelmeiket, szívükben megbocsátásra lelje­nek, s kapcsolataik helyreálljanak. ” KEDD, ÁPRILIS 16. Az Igazságszolgáltatás Napja Imádkozzunk az igazságért és békessé­gért a közösségekben. Imádkozzunk a bírákért, s azokért, akik felelősséget hor­doznak az igazságszolgáltatás területén, hogy igazságosak és méltányosak legye­nek az ítélkezésben. „Uram, imádkozunk mindenkiért, aki részt vállal az igazságszolgáltatás rend­szerében. Köszönjük, hogy olyan pozí­cióba helyezted őket, ahol felmérhetik és megváltoztathatják emberek életét. Kérünk téged, adj nekik jó szándékot a resztoratív, helyreállító igazságszolgál­tatással való együttműködésre. ” SZERDA, ÁPRILIS 17. A Szabadultak Napja Imádkozzunk azért, hogy a szabadulok találjanak maguknak munkát, otthont, szerető családot és barátokat, erőt a kí­sértésekkel szemben, hogy meg tudjanak állni, és Isten ösvényén járjanak. „ Uram, imádkozunk azokért, akik kisza­badultak a börtönből. Imádkozunk, hogy segítsd át őket a kihívásokon, melyekkel szembe kell nézniük. Köszönjük, hogy megbocsátod a bűnt, megújítod életün­ket, s örök életet adsz nekünk. " CSÜTÖRTÖK, APRILIS 18. A Büntetés-végrehajtásban dolgozók Napja Imádkozzunk azokért, akik a börtönökben dolgoznak. Azért, hogy igazságosan és em­berségesen cselekedjenek a rájuk bízottak javára. Áldd meg őket és munkájukat! „Hallgasd meg Urunk imádságunkat, amikor azokért imádkozunk, akik a bör­tönökben dolgoznak. A parancsnoko­kért, elöljárókért, nevelőkért, őrökért, Te adj nekik szeretetet munkájukhoz. ” PÉNTEK, ÁPRILIS 19. Az Elítéltek Családjának Napja Könyörögjünk vigasztalásért a szomorú­ság, egyedüllét idején; hogy legyen ere­jük egyedül elviselni a munka és a csa­lád eltartásának fáradalmait. „ Uram, imádkozunk a bebörtönzöttek családjaiért. Adj szabadulást a fájdal­maktól, a keserűségtől, és a haragtól, se­gíts nekik, hogy bátorítást tudjanak adni bebörtönzött szeretteiknek, s meg tudja­nak bocsátani. Ne engedd, hogy a körül­mények, a bűn győzedelmeskedjék felet­tük, segítsd őket, hogy benned békére és reményre találjanak. ” SZOMBAT, ÁPRILIS 20. A Börtönmisszió Napja Köszönjük meg az áldott lehetőségeket az elítéltek látogatására és családjaikkal való törődésre, hogy erőt és biztatást ka­punk, ha letörtek vagyunk, irányt, ha minden összekuszálódik, reményt, ha el­keseredünk. „ Uram, imádkozunk a missziós szerveze­tekért. Különösen is imádkozunk a bör­tönlelkészekért Köszönjük azt a kitünte­tést, melyet evangéliumod egész földre kiterjedő hirdetésében adtál nekünk. Kü­lön áldásodat kérjük azokra a korábbi el­ítéltekre, akik a missziós szolgálaton ke­resztül ismerték meg evangéliumodat. ” VASÁRNAP, ÁPRILIS 21. Az Elítéltek Napja Imádkozzunk Igazságért és kegyelemért; azért, hogy ne féljenek, és ne érezzék magu­kat egyedül azok, akik börtönben vannak. Azért, hogy megbékéljenek családjukkal és megértsék, hogy Isten szereti őket. „ Urunk, imádkozunk azokért, akik bör­tönben vannak. Köszönjük az igazságo­dat, kegyelmedet és hogy megérted az embert. Könyörgünk azért, hogy minden fogvatartottat megvilágítson irgalmas­ságod és a benned való reménység. ” Az Esztergom-Buda- pesti Föegyházmcgye Börtönmissziója, A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Börtönszolgálata, A Magyar Evangéli­umi Börtönmisszió A Magyar Testvéri Börtöntársaság Kedves Lelkésztestvéreim az Úr Jézusban! Ez az év a TIZEDIK, amikor megszer­vezzük Magyarországon a Börtönmisszi­ós Imahetet. Idén is megküldjük 2500 különböző felekezethez tartozó gyüleke­zetnek, egyházközségnek felhívásunkat, az IMAHÉT programját. Hálásak va­gyunk Istennek, hogy egyre többen csat­lakoznak felhívásunkhoz és egyre töb­ben vannak, akik a börtönmisszióban is részt vesznek. Hisszük, hogy szolgála­tunk nem hiábavaló és annak eredmé­nyei vannak e világban. Több mint 100 országban szervezik a Börtönmissziós Imahetet. Szeretettel kér­jük lelkésztestvéreinket, hogy ezen a hé­ten a szokásos alkalmaikon kapcsolódja­nak be az imádságba, s ragadják meg az alkalmakat, hogy az istentiszteleteken be­széljenek arról, hogy Jézus Krisztus által lehet megbékélés a világban, s van meg­bocsátás is. Hatalmas figyelmeztetés a Zsidókhoz írt levél szerzőjének üzenete, mely Imahetünk témája. Egy dologra szeretném még megra­gadni ezt az alkalmat, Testvéreim szere­tetét kérve, mint minden évben: Az el­múlt nyáron missziós munkatársainkkal együtt már az ötödik kéthetes tábort szerveztük meg olyan gyermek számára, akiknek édesapjuk vagy édesanyjuk bör­tönben van. Ebben az évben is 30 gyer­meket szeretnénk nyaraltatni június 21. és július 3. között Pilisszentkereszten. Ta­valy is sok egyházközségtől, magánsze­mélytől kaptunk támogatást a táborhoz, amit ezúton is megköszönünk. Ezek nél­kül a támogatások nélkül nem tudtuk volna ezeket a különösen nehéz sorsú gyerekeket táboroztatni. Arra kérem Testvéreimet, nevükben is, hogy járulja­nak hozzá a nyári táborhoz.' A legcseké­lyebb adományt is örömmel és hálás szívvel fogadjuk. Áldott szolgálatokat kívánva, testvéri szeretettel és imádsággal: 2002. március 18. Roszík Gábor evangélikus lelkész (Magyar Testvéri Börtöntársaság) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom