Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-12-23 / 52. szám

Evangélikus Elet 2001. DECEMBER 23. 15. oldal Gombamódra szaporodnak a divatos kifejezések. A műsorok szereplői „vár­nak minket”. Pár hónapja elöntötte a rá­diót és a tévét a „műsorajánló” a koráb­ban szokásos „ajánlat” vagy „műsor előzetes” helyén. A riporter nem „kér­dez”, hanem „faggat”, a vonat és autó­busz, vagy egy-egy intézkedés nem „ké­sik”, hanem „késlekedik”. Ugyanilyen divatszóvá vált az „erőtér” is. Erőtere van a tudománynak, a művészetnek, a társadalom különféle szerveződéseinek, egyházaknak, de még az igehirdetésnek is. Már az is figyelmet érdemel, hogy a divat miként árasztja el nyelvünket, ho­gyan hatol bele gondolkodásunkba és hogyan formálja át adott esetben érték­rendünket. Mert az „erőtér” eredetileg a fizikában egy-egy jelenség hatókörét je­lölte meg. Olyan mechanizmusokra utalt, melyek egymásnak feszülhettek és adott esetben, adott körülmények között semle­gesíthették egymást. Könnyen zavar ke­letkezik ott, ahol a minden áron újításra és az érdekességre való törekvés kábulatába esve a kifejezést „átértelmezzük”. Különösen fontos figyelnünk akkor, amikor a kifejezés „vallásos közegben” tűnik fel, amikor az „isteni és az emberi erőtér a betlehemi jászolban találkozik egymással”! De mennyire eltakarja azt a valóságot, hogy a karácsony titkát meg­tagadva két egyenrangú fél találkozását hirdeti meg, ahol a kölcsönhatás termé­szetesjelenség. Gondolnunk kell arra, hogy már az Ószövetségben is egyértelműen jelenik meg az Úr, mint egyetlen Isten és a bál­ványok sokasága közötti különböztetés az első parancsolatban, mely tiltja, hogy „más istenünk legyen” az egyetlen igaz Istenen kívül (2 Mózes 20,3). Az „egyet­len erőtérről” félelmetes nyíltsággal és rendkívüli pontossággal szól a próféta: „Én vagyok az Úr, nincs más, nincs Isten rajtam kívül! Én öveztelek fel, noha nem ismertél. Hadd tudják meg napkelettől A „kettős erőtér” napnyugatig, hogy nincs más rajtam kí­vül, én vagyok az Úr, nincs más! Én al­kottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én te­remtek bajt, én, az Úr cselekszem min­dezt... Én vagyok az Úr, nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító Isten nin­csen rajtam kívül" (Ézs 45,6-7,21). Nincs két ura a világnak! Minden és mindenki az egyetlen Urat szolgálja! Tapasztalataink vitára késztetnek. Cá­folhatatlan igazságnak látszik, hogy a Go­nosz, a Sátán legalább is egyenlő erővel - és igazán sikeresen - küzd a világuralom megtartásáért. Erre a kérdésre zseniálisan felel Luther, aki egyfelől megvallja, hogy „az ős ellenség most is üldöz még, nagy a serege, csalárdság fegyvere, nincs ilyen több a földön" (ÉK 254,1), később azonban hozzáteszi: „E világ ura, gyűl­jön bosszúra, nincs ereje már, reá ítélet vár, az Ige porba dönti ” (EK 254,3) A tapasztalás és az Ige mondanivaló­ja közti feszültség teszi világossá, hogy itt egy hitigazsággal van találkozásunk. Luther találóan mondja, hogy Isten he­lyet készít a hitnek, mivel „a hit a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1). Már az Ószövetség embere is vallja azt, amit az Újszövetség embere változtatás nélkül átvesz, s melynek lé­nyege, hogy nem arra tekintünk, amit lá­tunk, hanem arra, amit Isten Igéje mond, és ami gyakran el van rejtve szemeink elől. Elutasítjuk ezért a „kettős erőtér” ősi pogány elméletét, mert abban a két - egy­mással harcoló - egyenrangú hatalom képzete ölt testet mindig megújuló formá­ban. Azt valljuk, hogy az „erőterek”, „vonzáskörzetek”, „hatásmechanizmu­sok” léteznek ugyan, de mind beletago­lódnak Isten egyetlen „erőterébe” és Neki engedelmeskednek. Őt szolgálják. Ahogy a Miatyánk utolsó mondatában imádkoz- zuk: „Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen id. Magassy Sándor evél&levél i ________r Tu djuk-e, hogy ki a szerzője néhány nagyon kedves kánonunknak? 2001. december 21-én 100 éve, hogy megszületett dr. Czakó Jenő (1901-1958) református lelkész, hitoktató, teológiai magántanár és énekszerző. Neve az Evangé­likus Élet olvasói előtt talán kevéssé ismert (sógora annak az Urbán Ernőnek, akiről az „Evangélikus arcképcsarnok”-ban olvashattak a hetilap olvasói), de ha a sokszor énekelt, kedves kánonokat említjük, mint pl. a „ 7e rád vár bús szívem... ” vagy „Ne aggodalmaskodjál... " biztosan minden olvasónak nagyon kedves gyermek és ifjúko­ri emléke elevenedik meg. Az Evangélikus Énekeskönyvben 5 olyan éneket találunk (582, 586, 587, 589, 590.), amelyeket Dr. Czakó Jenőnek köszönhetünk. E néhány sor­ral az Evangélikus Élet olvasói előtt szeretném nevesíteni ezeknek a szép énekeknek a szerzőjét abban a reményben, hogy az énekeskönyv legközelebbi kiadása már fel­tünteti a szerzőt. Egy-egy ébredési konferencián százak, ezrek énekelték énekeit és név nélkül, népdalszerűen terjedtek szájról- szájra. így történhetett, hogy név nélkül került be annak idején az evangélikus énekeskönyvbe. Neki az együtt éneklés, Isten dicsőítése volt a fontos. A szerző személye így maradt az ismeretlenségben. Születé­sének 100. évfordulója alkalmából viszont úgy érzem, ezzel fejezhetjük ki iránta tisz­teletünket és köszönetünket, hogy az énekeket és szerzőjüket összekapcsoljuk. Vadászy Józsefné Czakó Márta ISTENTISZTELETI ISTENTISZTELETI ISTENTISZTELETI REND REND REND Budapesten, 2001. december 30. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Véghelyi Antal; II., Hűvösvöl­gyi út 193. Fébé de. 10. Brebovszky Gyula; II., Modo- ri u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pcsthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. (úrv.) Takács József; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Gálos Ildikó; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (orgonazenés) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Fe­renc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai róm. kát. templom, de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Johann Gyula; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Kulcsár Zsuzsanna; de. 11. (úrv.) Kulcsár Zsuzsanna; du. 6. Missura Tibor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII. , Kékgolyó u. 17. de. 10. Cserháti Sándor; du. fél 7. Horváth Zoltán Olivér; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII. , Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Johann Gyula; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Johann Gyula; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rá­kospalota, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Zászkaliczky Pál; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rá­kóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gá­bor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefly Géza. KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAPON a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Lk 2,25-32; igehirdetési alapigéje: Ez 37,24-27. HETI ÉNEKEK: 152, 161. Budapesten, 2001. december 31. I., Bécsi kapu tér du. 6. D. Szebik Imre; éjjel 11. Balicza Iván; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. au. 6. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásme- gyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér du. 6. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Új­pest, IV, Lebstück M. u. 36- 38. de. 10. Blázy Lajos; V, De­ák tér 4. du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. du. 6. Szirmai Zoltán; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. du. 5. Kertész Géza; IX., Gát utcai róm. kát. templom este 10. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. du. 5. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. du. 6. (úrv.) Szeverényi János; XI. Né­metvölgyi út 138. du. 5. Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, Xn., Kék­golyó u. 17. du. fél 7. Bácskai Károly; éjjel 12. Bácskai Károly; XHL, Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. du. 6. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér du. 4. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. du. 5. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI. , Hősök tere 11. du. 6. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. du. 5. Blapticzky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér du. 5. Eszlényi Ákos; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. du. 6. Kosa Lász­ló; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. du. 4. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. du. 6. Győri Jánes Sámuel; Cse­pel, XXL, Deák tér du. 2. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. du. 6. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. du. 6. Endrefly Géza. ÓÉV ESTÉJÉN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Jn 12,35-36; igehirdetési alapigéje: Zof 2,1-3. ÉNEKEK: 397, 146. ZMC-filmek a Főnix Tv karácsonyi műsorán: Dec. 23. 18.00 Ébredés 5. Dec. 24. 13.00 Ébredés ism. Dec. 24. 19.00 Anyaméh Dec. 25. 14.45 Anyaméh ism. Dec. 25. 19.00 Rozetta 4. Dec. 26. 14.10 Rozetta 4. ism. Dec. 26. 19.00 Rozetta 5. UHF 31 Még antenna sem kell! „A megmutatott szeretet” címmel december 26-án 11.30-kor a Duna Te­levízió műsorában szó lesz a Zákeus Média Centrum munkájáról, terveiről. Budapesten, 2002. január 1. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; 11., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; H„ Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest­hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10.; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Fe­renc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter; VH., Városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai róm. kát. templom, de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kő­bánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Buda­gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. (úrv.) Pintér Károly; Xni„ Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rá­kospalota, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest­szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. temp­lom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Pester­zsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri Já­nos Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Sza­badság út 57. de. 10. Endrefly Géza. ÚJÉV ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: lKor 3,9-15; igehirde­tési alapigéje: Jn 14,13-15. ÉNEKEK: 182, 349. Összeállította: tszm UJ NAP - UJ KEGYELEM 2001. december 30. - 2002. január 5. \ VASÁRNAP úti/ írja: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!" lK0r9,l6(Ézs 12,5 ÍJn 1,1-4 Zsolt 98,1-9) Mit is mond itt Pál apostol? Egy mindannyiunk által ismert, nagyon is emberi jellemvonással érzé­kelteti az evangélium hirdetésének „szent kényszerét”. Vagyis, hogy nem tudjuk „magunkban tartani” a jó hírt. Muszáj megosztani valakivel, lehetőleg minél több emberrel, hogy együtt örüljenek velünk. Biztos megesett már velünk is, hogy fölhívtunk ismerősöket, barátokat, küldtünk egy képeslapot, egy SMS-t vagy e-mailt: „Képzeld, milyen jó dolog történt velem...!” Pál Jézus Krisztus evangéliumát akarja hirdetni, örömmel, hálával, lelkesedéssel. Erről szól minden levele, erről prédikált, amerre csak járt. Vigyük el ma mi is valakinek a jó hírt! HÉTFŐ „Amikor látta Jézus a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. ” Mt 9,36 (Zsolt 32,8b Róm 8,31 b-39 Zsolt 121,1 -8) Az a sokaság nem egy áttekinthetetlen „massza” volt Jézus szemében. Felfigyelt arra, hogy milyen nyomorúságos benne az egyes em­ber, látta, hogy mindegyikük „elveszett”, még ha a nagy tömeg össze is tartotta őket. Milyennek lát ma minket Jézus? Modern, civilizált, jól szituált, XXI. szá­zadi sokaságunkon azt hiszem, még inkább szánakozik. Nagyon félt attól, hogy elveszünk. Magányosak és befelé fordulók vagyunk, és elzárkózunk az Isten minket kereső szeretetétől is?! „ Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az Úr, szentellek meg titeket. ” 3Móz 20,8 (Gál 5,25 Jk 4,13-15 Zsolt 121) Is­ten áldásával léphetünk át az új esztendőbe! Az Úr megszenteli az övéit a min­dennapokban és a fordulópontokon. Először is adjunk hálát neki ezért! „Újévi fo­gadalmunk” pedig lehetne egy határozott, szívből jövő „igen” a fenti igeversre, Isten megszólítására: „Igen, Uram, szeretnék úgy élni, ahogyan azt Te jónak lá­tod, szeretnék a törvényed szabta úton járni. Ne engedj letérnem róla, és nyújtsd ki felém a kezed, ha elesnék. Kérlek, légy velem kegyelmesen 2002 minden nap­ján. Ámen.” ji„iK S7FRDA „Többet ér az engedelmesség az áldozatnál. ” lSám 15,22b (ÍJn 2,5 Józs 24,l-2a. 13-18.25-26 Jn 1,19-28) Istent nem lehet becsap­ni. A Biblia több helyen is nagyon határozottan, igen erős kifejezésekkel mond­ja ki, hogy Isten nem tűri a külsődleges, látszat-jóságot, a félrevezető, megté­vesztő szavakat, tetteket. (Pl. Ézsaiásnál: „...a hazug áldozatnak még a füstjét is utálom!”) Engedelmesség alatt értsük azt, hogy szeretetet és őszinteséget vár, azt, hogy megnyíljunk előtte, és ne próbáljuk „elterelni a figyelmét” a tényleges dolgokról, bűneinkről, lázadásunkról. C =HI TÖRTÖK ■' Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet be- . .mm szg(je van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Is­tennek Szentje. ” Jn 6,68-69 (Zsolt 16,11 2Móz 2,1-10 Jn 1,29-34) Őszinte és hit­tel teli ez a megnyilatkozása Péternek. Az érződik ki belőle, hogy van már egy út mögötte, egy jó darab életút, amikor még másfelé, „máshoz” ment. Jézus vi­szont teljesen megváltoztatta az életét, a látását, az istenismeretét, az önismeretét, annyira, hogy egyszerűen már nem tudja elképzelni Nélküle a további létét. Ki­húz máshoz mehetnénk, mint Jézushoz? Hova jutottunk az eddigi próbálkozása­ink során, amíg kikerülve Őt, más utakon, más személyek által kerestünk ma­gunknak boldogságot, megnyugvást, vigasztalást, erőt? PÉNTEK ” TAóvid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörü- let és a könyörgés lelkét. ” Zak 12,10a (Gál 4,6 lMóz 21,1-7 Jn 1,35-42) Luther Márton használ egy képet: a „kegyelem egét”. Arra utal, hogy Isten hatalmasabb minden bennünk és rajtunk lévő gonosznál, bűnnél, haragnál. Ez az égbolt, a könyörület ege, végtelen és örök. Ugye, a szemmel látható égbolt­ban senki nem kételkedik, még ha nem is szoktuk nap mint nap megnézni, hogy milyen is fölöttünk az ég. Isten könyörületének egét viszont naponként keressük meg lelki szemünkkel, és kérjük imádságunkban, hogy borítson be vele. SZOMBAT Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? ­Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és meg­ijedtem. ’’ lMóz 3,9-10 (2Tim 1,7 lMóz 9,12-17 Jn 1,43-51) A szülők szoktak így utána szólni a gyereküknek, ha az szó nélkül útnak indult, vagy elbújt, mert valami rossz fát tett a tűzre. S talán nem is örül annak az a gyerek, hogy keresik őt... Mert kínos, hogy kiderült, ami miatt el akart tűnni. Nem így vagyunk-e ez­zel mi is? Hálát kéne adnunk Istennek, hogy ránk néz, ránk szól, s nem engedi, hogy a büntetéstől való félelmünkben elszökjünk az elől, aki nem „rajta kapni”, hanem megbocsátani és féltő szeretettel nevelni akar. K. D. A régiből az újba A bibliaolvasó Útmutató 2002. más köntösben jelent meg. Módomban állt megfigyelni emberek reagálását, amikor meglátták az új, na­gyobb méretű, bordó színű kis könyvecskét. Sokan a fehér színűt keresték, s nem vásárolták meg az újat. Volt olyan is, aki rövid töprengés után mégis megvette, de közben sajnálkozását fejezte ki. Egyesek ránéztek az útmutatóra, s közben meg­kérdezték, megjött-e már a bibliaolvasó kalauz. Nagy úr a megszokás. Megszoká­saink irányítanak kisebb vagy nagyobb horderejű dolgokra egyaránt. Lehetnek fontos, de elhanyagolható dolgok, cselekedetek is. Embere válogatja, hogy kit mi lendít ki a megszokott életből. Az útmutató szí­ne, mérete hamar megszokható. De vajon élő és ható szokássá válik-e a Biblia rendszeres olvasása az év minden napján? Ittzés János püspök úr azzal ajánlja fi­gyelmünkbe a bibliaolvasó vezérfonalat: „Hogy akik használják, különösen is át­élhetik, hogy tagjai egy. az egész glóbuszt körbeölelő közösségnek... ” A közel ötven nyelven megjelenő Útmutató segítségével sok-sok közeli és tá­voli helyén a világnak naponta Isten igéjének ugyanarra a versére, szakaszára fi­gyelnek keresztyén testvéreink. Az új melléknév alkalmazási lehetőségei szinte korlátlanok. Számunkra fontos lehet egy új autó, új lakás, új ruha stb. De lapozzuk fel a Bibliát, s akkor ilyen je­lentős kifejezésekkel találkozhatunk: „Új ég, új föld, új szív, új lélek. ” - „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. (2Pt 3,13) Közeledik az új esztendő, mai hozhat újabb rémtetteket, terrorcselekményeket, világégést. Csak Isten jelenthet számunkra menedéket, fogódzót, reménységet, megújulást. „Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régi elmúlt, és íme, új jött létre". (2Kor 7,17). Induljunk az új esztendőbe az új útmutató 7. oldalán található igével, a 2002. év igéjével: „íme. Isten az én szabaditóm. bízom és nem rettegek”. (Ézs 12,2a). Csaba Piroska

Next

/
Oldalképek
Tartalom