Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-06-04 / 23. szám

Evangélikus Élet 2000. JÚNIUS 4. 5. oldal S BAROM Kedves Gyerekek! A Hétpróba utolsó feladatához értünk. A megoldásokat küldjétek el Györgyi fjglll Ildikónak a következő címre: 5900 Orosháza, Bajnok u. 14/b 1.4. W S ai 10 ii 12 1. A „tagadó” tanítvány 2. Egyiptom folyója 3. Egyiptomi napisten 4. „Gonosz” király 5. „...miért üldözöl?” 6. A „tanító” tanítvány 7. Méreg 8. Keresztet is neveztek el róla 9. Péter madara 10. A pokol lakója 11. Jézust így szólították 12. Az első ember Kérdések:- Mit ünnepelünk ezen az ünnepen?- Miért ez a színe ennek a napnak?- Minek a jelképében szállt alá a Szent­lélek?- Hány nappal követi húsvétot ez a nap?- Kik látták meg az alászálló galambot? A rejtvény megfejtése után válaszoljatok a kérdésekre. Imádság tanévzáráskor Mindenható Isten! Szerető mennyei Atyánk! Szívünk mélyéből adunk hálát Néked a Te kegyelmedért, szeretetedért és hűségedért, amellyel az elmúlt tanéven át mind a mai napig körülvettél bennünket. Te Magad segélj minket, hogy jósá­godra ne bizonyuljunk méltatlannak. Segélj, hogy könnyelműen ne feledkezzünk meg kötelességeinkről és tarts meg hűséges oltalmadban a pihenés hónapjaiban is. Add, hogy majdan megújult testtel és lélekkel, új munkakedvvel térjünk megint vissza az iskolába, azokat pedig, akik iskolánktól megválnak, kísérd áldásoddal további útjaikon is. Áldj meg valamennyiünket, add, hogy sohase felejtsük el, hogy a Te gyermekeid vagyunk és vezess bennünket a jó pásztor hűségével a Te gyönyörűséges legelődön. A Te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket! Amen. ■fi" Budaker Oszkár FIATALOKNAK „Gyermek vagyok” Egyházunk Gyermekbizottsága május 20-án rendezte meg az I. Országos Evan­gélikus Gyermeknapot Kiskőrösön. Na­gyon sok gyermeket vártunk a rendez­vényre. Jöttek is szép számmal. Huszonhárom gyülekezetből közel háromszáz gyermek vett részt az alkalmon. Jó volt látni a vi­dáman, várakozással teli érkező gyer­meksereget. A sportcsarnokban zajlott a program. A bejáratnál az érkezőket „hamuba sült” pogácsa várta. A regisztráción ki-ki megvásárolhatta a nap pólóját, illetve a Gyermekbizottság kiadványait (prog­ramfüzeteket, verseskönyvet, énekfüze­tet, képeslapokat, segédanyagokat). Azután beléphettek a csarnokba, ahol sok-sok lufi boldog tulajdonosai lehet­tek. Kilenc órától Győri Gábor vezetésé­vel énekléssel, játékkal, ismerkedéssel telt az idő. Tíz óra tájban kezdődött az is­tentisztelet a gyermekek szolgálatával. Az oltárról tizenöten egy kis mécsest a „szeretet lángját” adták tovább az ülő ki­csinyeknek a liturgia alatt. - „Most meg­gyújtunk egy kis gyertyát, Úr Jézus add a hit lángját! Csak ragyogj szépen te kis láng! Fényed lássa a világ! ” - A gyer- tyácskák új tulajdonosai vitték vissza az oltárra a mécseseket. Áhítattal Lupták György szolgált. A gyermekek körbeül­ték őt, s nagyon figyeltek. Kellett is, hogy figyeljenek, mert őket is bevonta, folyamatosan kommunikált velük. Gyuri egy szamárkölcsönző ember bőrébe bújt. Szomorúan állapította meg, hogy Jézus elköttette bevonulásához az egyik sza­marát a csikójával együtt. Ez nagyon nagy „anyagi veszteséget” jelentett neki. Ha valaki tisztességes szándékkal keres­te meg őt, annak egy kicsi szamárért egy dénárt, nagyobb sza­márért két dénárt, sza­márért és csikójáért pedig öt dénárt kellett fizetni. Az öt dénár vesztesége miatt na­gyon „paprikás” lett. Kíváncsi volt, hogy ki is ez a Jézus. Gondol­ta, hogy elmegy, s jól megnézi magának. Jé­zus bevonulását lát­ván, megenyhült. Ott volt, amikor elfogták, mikor megvádolták, mikor feltámadott. Pünkösdkor is ott volt az ötezer között. Na­gyon megváltozott az élete, a világról al­kotott véleménye. Megtért. Korábban senkinek nem adott hitelt. Most már bát­ran hitelez, megelőlegezi a bizalmat, a szeretetet. Az árait is leszállította. Sőt a szamarat csikójával együtt már nem is adja ki. Az áhítat után Havas Lilien előadómű­vész egy hatalmas mesekönyvvel a kezé­ben kedves, fülbemászó dalokat énekelt a kicsinyeknek. Ezután következtek a „sarkok”. A sportcsarnokban és az udvaron folytak a foglalkozások. Bábozással a csorvás-gerendási gyer­mekek szolgáltak. A kézműves sarkot a mendei Polczer házaspár vezette. A gyermekek színes terményeket ragasz­tottak előre nyomott rajzokra - Luther- rózsa, kiskőrösi templom, a gyermeknap emblémája, pillangó stb. -, melyekből szebbnél szebb képek kerekedtek. A kö­vetkező sarokban Varga Gyöngyivel tán­cokat tanítottunk. Az udvaron pedig a sportversenyek, sorversenyek zajlottak Borbély Imre és Füzesi Kornél vezetésé­vel. A pizza és az üdítő elfogyasztása után a csorvás-gerendási bábcsoport előadá­sában a Panov apót láthattuk. A nap vé­gén kiosztottuk a márciusban meghirde­tett plasztikapályázatunk díjait. Győri Gábor, a nap házigazdája, közös imádsággal zárta le az alkalmat. A gyer­mekek búcsúzóul megkapták a díszítésre használt lufikat, s az „Áldásoddal me­gyünk” című énekkel hazaindultak. Jó volt látni a sok-sok vidáman, felsza­badultan játszó „gyermekpalántát”. Na­gyon jól érezték magukat. Az ő örömük a mi örömünk is volt, s e nap erejéig egy kicsit mi is gyermekekké váltunk. Köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett a nap lebonyolításában, szerve­zésében. Reménység szerint kétévente szeretnénk rendezni ilyen nagyszabású, országos szintű találkozót. Galgóczi Mariann 1920. június 4. Emlékezés a trianoni békediktátum 80. évfordulójára „ Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. ” (Illyés Gyula: Bartók) Trianon! Végre beszélni kell róla, oly sok hallga­tás után! Meg kell emlékezni múltunknak erről a tragikus eseményéről. Nekünk, evangélikusoknak is, hiszen egyházunk mindig azonosult a nemzet sorsával. Ki kell mondanunk a fájdalmunkat, ahogy Babits írta: „Szakadjatok ki bús szavak!" Meg kell emlékezni apáink, anyáink, nagyszüleink sokkjáról, mely érte őket az ezeréves haza szétdara- bolásának hírére. A fájdalomra, mely rájuk neheze­dett életükben és megnehezítette halálukat. Beleívó- dott az álmaikba. Átörökítették ránk, utódaikra. Ver­gődve, tehetetlenül szenvedve kezdték újra az életü­ket és sok-sok gyötrelem, megpróbáltatás közepette teremtettek új hazát maguk körül, a maradék kis or­szágban, a megcsonkított határok között. Miközben siratták a háborúban elvesztett szeretteiket. A hatá­ron túlra rekesztettek pedig a rettegés ájulatában várták kisebbségi sorsukat. A trianoni békeszerződés az ezeréves történeti Ma­gyarországot számolta fel. De - ahogy Bibó István ír­ja: „Ez a felszámolás olyan hebe-hurgya módon tör­tént meg, hogy Magyarországtól nemcsak más nyelvű területeket, hanem meglehetősen bőven adagolva, magyar területeket is elcsatoltak. ” (Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága) Trianon tragédiájának „gyökerei a nagyhatalmak, különösen Franciaország magyarellenességében és érdekeiben, az irredenta mozgalmak törekvéseiben és a magyar nemzetiségi és külpolitika tévedéseiben vannak. Közvetlen oka, illetve a lehetőség a triano­ni békediktátum Magyarország általi elfogadtatásá­ra pedig Magyarországnak az I. világháborúban el­szenvedett katonai veresége által adatott meg." (Raffay Ernő: Trianon titkai. 1990.) A trianoni békekötést a háború kirobbantásáért fe­lelősnek ítélt Magyarország büntetésének szánták. De ez a háború nem Magyarország háborúja volt. Magyarország hadtörténete című könyv (1985) 2. kötetében ez olvasható: „Magyarország az ötvenmilliós soknemzetiségű Habsburg-birodalom részeként önálló hadüggyel nem rendelkezett. Emberállományának jelentős ré­sze a közös hadseregben harcolt... A Monarchia hadvezetőségében Magyarország alig volt képvi­selve... Az agrárnépességű Magyarország katonáit elsősorban a háború legnagyobb veszteségeit el­szenvedett gyalogságba vonultatták be. ” Ugyanezt olvashatjuk a Magyarok a Kárpát-medencében (Szerk. Glatz Ferenc, 1988.) című könyvében is: „A Monarchia hadseregének közel fele magyarországi legénységből állott. ” „A történelmi Magyarországon a hadkötelesek száma a háború kezdetén (18-53 éves korig) elérte a 4.817.000főt. Közülük 3.381.785 vonult be. A világ­háborúból sérülten hazajött 524.850, fogságba esett 833.570, elesett 530.965... ” (Magyarország hadtör­ténete 2. kötet) Az I. világháborúban iszonyú véráldozatokat szenvedett Magyarországra a nagyhatalmak súlyos csapást mértek. A vesztes államok között a legsú­lyosabbat. Elvették 282 ezer km2 területének a két­harmadát. Csak 93 ezer km2-t hagytak meg neki. Az 1910. évi népszámláláskor összeírt 20.886.487 fő­nyi népességből 7,6 millió maradt. Az elcsatolt terü­letek lakosságából 3.241.895 magyar nyelvű volt s mintegy fele összefüggő tömbben, közvetlenül az új államhatárok mentén élt. (Magyarok krónikája) A békeszerződés előzményeinek és következmé­nyeinek a vizsgálatánál különösen nagy figyelmet kell fordítani a nemzeti és nemzetiségi mozgalmak­ra. „A magyar nemzeti fejlődés folyamata bizonyos fáziskéséssel ugyan, de egybeesett a Magyarország területén élő különböző népek (horvátok, szerbek, románok, szlovákok stb.) nemzeti öntudatának ébre­désével. ” (Raffay) Már az 1848/49-es szabadság- harcban és az 1867-es kiegyezésben is benne rejlett a nemzetiségek önállósági kísérleteinek a lehetősé­gétől való félelem. Az I. világháború a szövetségi haderők összerop- pantásával ért véget. Az Osztrák-Magyar Monarchia nevében Weber tábornok 1918. november 3-án a Padova melletti Villa Giusti-ban aláírta a győztes ha­talmak fegyverszüneti feltételeit. A Magyarországra vonatkozó előírásokat Belgrádban az akkori minisz­terelnök, Károlyi Mihály szignálta november 13-án. A fegyverszünet megkötése - és a trianoni béke- szerződés aláírása között másfél év telt el. Ez az az időszak, amikor kialakult a status quo, amely lehe­tővé tette, hogy Románia, Szerbia, Csehország olyan helyzetben befolyásolhatta a számára kedve­ző döntést, hogy a már általa követelt területeknek a birtokába jutott. A magyar helyzet tragikumáról Or­mos Mária a Padovától Trianonig című könyvében így ír: „Magyarország kilátásait már a fegyverszü­net aláírása előtt meghatározta, hogy szó sem lehe­tett a zömében idegen etnikumú területek megtartá­sáról, sőt az újrarendeződéskor számítani kellett rá, hogy az antant vele szemben a keletkező új állam­okat... fogja támogatni. ” Egyes történészek szerint ehhez járult még az antant-hatalmaknak azon félel­me, hogy Kun Béláék kommunista mozgalma átter­jedhet a szomszédos államokra. Az említett másfél év alatt Magyarország belpoli­tikájában zavaros időszakok váltották egymást. Több kormányváltás zajlott le. 1918 októberében megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, melynek ve­zetője Károlyi Mihály lett. Október 30-ról 31-re vir­radó éjszaka kitört az „őszirózsás” forradalom. Károlyit miniszterelnökké, majd 1919 januárjában Magyarország köztársasági elnökévé választották. Nehéz körülmények között működött az új kor­mány. Gazdasági gondok, élelmiszerhiány és politi­kai válság jellemezte az ország belső helyzetét. Ezt az állapotot használták ki az ország megszállá­sára akkor szomszédaink. Délvidéken a szerbek, a Felvidéken a csehek, Erdélyben a románok lépték át a belgrádi fegyverszüneti szerződésben kijelölt de­markációs vonalat. Károlyi eleinte semmit nem tett az ország védelmére. Egyedül az önkéntes Székely Hadosztály harcolt a megszállók ellen. Később már Károlyi is elrendelte a fegyveres honvédelem meg­szervezését. De a rendelkezés későn született. A szomszéd népek hadseregeit megállítani a közben hatalomra jutott Tanácsköztársaságnak sem sikerült. Kun Béláék Vörös Hadseregé ugyan harcolt a Felvi­déken, és megindította a híres „tiszai támadást” a románok ellen - de az is kudarcba fulladt. A Tanács- köztársaság megbukott. Kun Béláék elmenekültek. A románok Kiskörénél átkeltek a Tiszán és - ellen­állás nélkül - 1919. augusztus 4-én és 5-én meg­szállták Budapestet. Magyarország történetének egyik legszomorúbb ideje volt Budapest román megszállása. Néhány hó­napig tartó „uralmuk” alatt kifosztották az egész or­szágot. Leszerelték a gyárakat, elszállították a me­zőgazdaság minden mozdítható vagyonát. Az antant nyomására - 1919. november 14-ről 15-re virradó éjszaka hagyták el a magyar fővárost. Szegénysé­get, nyomort hagyva maguk után. Horthy Miklós ellentengernagy a szegedi ellenfor­radalmi kormány hadügyminisztere a Dunántúlon felállított Magyar Nemzeti Hadsereg kb. 30.000 fő­nyi katonájával 1919. november 16-án bevonult Bu­dapestre. Új kormány alakult, mellyel a nagyhatal­mak hajlandók voltak tárgyalni. A magyar békedelegáció Párizsban A békekonferenciákon való részvételtől és így a közvetlen érdekképviselettől a vesztes államok - így Magyarország is - ki voltak zárva. Magyaror­szág sorsa már el volt döntve - magyarok nélkül. Az új status quo készen állt: a szomszédos országok ka­tonai megszállás alatt tartották - az antant beleegye­zésével - azokat a területeket, amelyekre igényt tar­tottak. A nyugati határrészt Ausztria kapta. A magyar delegáció - Apponyi Albert vezetésével - 1920. január 7-én érkezett Neuilly-be, ahol mindenki­től elzárva, szigorú rendőri őrizet alatt szállásolták el őket. Egyedül a 74 éves Apponyinak engedélyezték egy egészségügyi sétát - rendőrfelügyelő kíséretében. A francia fővárosban Clemenceau miniszterelnök elnökletével fogadta a békekonferencia vezető tes­tületé a magyar küldöttséget. Lloyd George brit kor­mányfőnek köszönhetően Apponyinak sikerült ja­nuár 16-án elmondania híres beszédét - francia és angol nyelven. Ebben kifejtette szóban is a magyar álláspontot. Kérve a nagyhatalmakat, hogy a vitatott népességű területeken rendeljenek el népszavazást. Az ott átnyújtott békefeltételek tanulmányozására és a válasz megírására a magyar küldöttség nyolc­napos határidőt kapott. Sem Apponyi beszéde, sem a válaszban felsorolt magyar érvek nem hatottak a konferencia vezetőire. Csaknem négy hónapi várakozás után adták át a ma­gyar küldöttségnek a békeszerződés végleges szö­vegét. Apponyi és a delegáció tagjai lemondtak. Végül mégis sor került az aláírásra. A magyar kor­mány nevében Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd nagykövet 1920. június 4- én Versaillesben, a Kis Trianon kastélyban aláírták a 14 részből álló békeszerződést. A Pesti Napló így írja le a szertartást: „1920. júni­us 4. délelőtt tíz óra. Tragikus szomorú dátum a ma­gyar történelemben. Ekkor írják alá ,a magyar kor­mány meghatalmazottai a reánk erőszakolt békét Trianonban. A francia szépművészeti államtitkár er­re az alkalomra külön feldíszítette a francia királyok kéjlakának középfolyosóját, ahol a magyar urak re­megő kézzel... jegyzik neveiket a békeokmányra. A francia köztársaság lovasdandárjának egy százada díszőrséget áll a történelmi aktus időtartamára. " S a budapesti tudósító: „A budapesti templomok­ban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyár­telepek megszólaltatták szirénáikat és a borongás őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghul­lámok a nemzeti összeomlás gyászát jelentették. ” A trianoni békediktátum és következményei meg­számlálhatatlan áldozatot, szenvedést és vérontást követeltek az elmúlt nyolcvan évben. A XXI. század, a 3. évezred feladata lesz, hogy a kialakult helyzetet békés eszközökkel rendezze. Amely megvalósítható a határon túl élő magyarok teljes egyenjogúságával, nyelvük és kultúrájuk megőrzésének biztosításával, a határok átjárhatósá­gával. A szomszéd országokkal kialakult jó gazda­sági és kulturális együttműködés szélesítésével. Nem utolsósorban pedig térségünknek az Európai Unióhoz való mielőbbi csatlakozásával. így lehetne végső békességet teremteni a Kárpát­medencében. Hogy minden ember - származásra, hitre és egyéb megkülönböztető jelre való tekintet nélkül - otthonának érezze azt a földet, ahol szüle­tett, és ahol ősei évszázadok óta nyugszanak. „Mert azért vagyunk a világon, hogy valahol ott­hon legyünk benne! ” (Tamási Áron) Lenhardtné Bertalan Emma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom