Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-12-05 / 49. szám
4. oldal 1999. DECEMBER 5. Evangélikus Élet A soproni egyházi szakközépiskolánk az egészségügy szolgálatában Sokszor idézzük Reményik szép versét, melyben a templom és az iskola kapcsolatát hangsúlyozza. De szeretném erre a gondolatfüzérre az egyházi iskola speciális szolgálatát is ráhelyezni, ami egyik soproni iskolánk esetében a gyógyítás szakszerű képzését jelenti. így az iskola és kórház kapcsolata kerül előtérbe. Amikor soproni gyülekezetünk visz- szakapta a volt teológiánk épülete melletti elemi iskola épületét, abban egészségügyi szakközépiskola működött. Ezt a képzést vette át és folytatta egyházunk a visszanyert tanintézetben, mint ezideig egyetlen ilyen jellegű evangélikus iskolában. Amit egyházunk a szakszerű képzés mellett többletként adni akar: a hitből fakadó szeretet a beteg mellett, gyógyulása szolgálatában. Mi valósult meg a gyakorlatban a 3 év alatt? - Két osztály hittanosait kérdeztem meg az első hittanórán és írattam velük dolgozatot erről, a nyári élményeik után érdeklődve. A 11/III.b. osztály diákjai Balikóné Németh Márta igazgatóhelyettes szervezésében végeztek gyakorlatot a soproni szanatóriumban. Nyilatkozzanak ők most erről. „A nyári szünet első három hetét az Állami Szanatórium Cardiológia Il-es osztályán töltöttem gyakorlaton. A gyakorlat utolsó napján megkérdeztek egy-egy osztálytársamat és engem, hogy nem maradnánk-e még egy hónapot, mint segédápolók, rendes fizetésért. Mi nagyon örültünk ennek az ajánlatnak, mert nagyon szeretjük ezt a hivatást." (P. Regina) Bizony az egészségügyben beteg emberekkel szeretettel foglalkozni csak hivatástudattal lehet! - „Betegeink részéről a bizalom, felőlünk az empátia segítette a kapcsolatunkat. Egy-egy kedves nyugtató szó, önkéntes segítség, vagy akár egy mosoly. S mindezekért cserébe a hála, a szeretet és sokak által lebecsült ápolói szakma elismerése, megbecsülése." (Sz. Veronika) - Sajnos gyakran manapság csak az ápolásra szorult beteg ismeri el és becsüli meg az „ápolói szakma” fontosságát. Egészséges társadalom az egészségügyet nem engedi a perifériára sodródni. Anyagi szempontból sem, mert az ápoltak többségének (időkorú kisnyugdíjasok) nincs erejük a „hálapénzre”! - „Iskola után 3 hétig a soproni szanatóriumban voltam gyakorlaton. Itt nagyon jól éreztem magam. Sok mindent megtanultam és jó érzés volt segíteni a beteg embereken. Az ott dolgozók kedvesek és barátságosak voltak” (D. Bernadett) Nem mindegy, hogy a hivatásukra készülő fiatalokat gyakorlatuk során hogyan fogadják. A jó munkatársi közösségben lehet betegeken is jó érzéssel segíteni. - Egyik diák a kórház belgyógyászatának utókezelő részén dolgozott a nyáron négy hétig. „Tapasztalatszerzésnek és egy kis zsebpénzhez való jutásnak nagyon jó volt, de akadt időnként egy-két olyan eset, amikor nagy szükségem volt a lelki erőmre.” (T. Viktória). Ezt a lelki erőt, a krisztusi Olvasói levél Az Evangélikus Élet ez év november 21-i 47. számában jelent meg Thurnay Béla írása „József, az értelmiségi” címmel. (A cikk egyébként a révfülöpi értelmiségi konferencia igehirdetése alapján készült.) Ennek néhány mondatára szeretnék reagálni, mint értelmiségi. A cikk így kezdődik „József... tipikus értelmiségi vonásokat mutatott... rossz híreket, hangulatjelentéseket hordott róluk (mármint féltestvéreiről) apjuknak. Tájékoztatott, benfenteskedett, dörgölődzött a hatalomhoz. ” Mindez a bevezető bekezdésben, amin - véleményem szerint - már nem segít a cikk további mondanivalója (megindul a szíve, megbocsát, stb.). Érdekes és odaillő az értelmiségi konferencia résztvevői előtt Józsefet értelmiségiként aposztrofálni, hiszen tanultsága, vezetői képességei, előrelátása, sőt akár alkalmazkodóképessége is felfoghatók értelmiségi jegyekként. Ami megütött az írásban, az a kezdetben meglévő rossz tulajdonságainak (besúgó, dörgölődző) kivetítése általában az értelmiségiekre. Sajnos tudunk ilyenekről, sőt olyanokról is, akiknél még nem érkezett el a megbánás pillanata, de ezt a tipizálást még egy frappáns retorikai fordulatért sem lett volna szabad megtenni. Az értelmiséget egy sor tulajdonsággal, képességgel lehet jellemezni, de azzal, hogy alamuszi, gerinctelen, legfeljebb egyeseket közülük (mint más társadalmi rétegek tagjai közül is). És pont most, amikor a tudás felértékelése, az emberi értékek visszaállítása az őket megillető helyre a nemzet (és egyházunk) legfőbb törekvése, rossz szájízt ad egy ilyen „általánosítás”. (A cikk címeként javaslom: „József, az alamuszi értelmiségi”) Köszönettel és tisztelettel: Dr. Ambrózy Géza közgazdász, főiskolai tanár Hatvan év együtt - szeretetben Az Úr kegyelmének és életben tartó szeretetének lehettek tanúi azok a családok és gyülekezeti tagok, akik résztvettek azon az istentiszteleten, amelynek keretén belül Sándor Frigyes evangélikus lelkész az ároni áldásban részesítette Sumalán Istvánt és feleségét Nagy Máriát, házasságkötésük 60. évfordulója alkalmából. A tiszteletreméltó házaspár köszöntése 15 - Szegedről, Amerikából és Ausztráliából érkező - unokatestvérnek adott alkalmat egymás személyes megismerésére. Három generáció képviselői Isten kegyelméből megerősített lélekkel tértek vissza otthonukba. Magukkal vitték a bizonyságot, miszerint a szeretet: „hosszútűrő”, „kegyes”, „mindent el fedez” és „soha el nem fogy". indulatot és szeretetet kívánja közvetíteni egyházi iskolánk a hittanórákon is. Volt, aki az Állami Szanatórium neuro- rehabilitációs osztályán dolgozott gyakorlatként. Lelkileg talán leginkább próbára teszi a fiatalokat ez az osztály. B. Katalin szívesen végezte a munkát, de egy agyvérzésben lebénult idősebb férfi jövője tovább is foglalkoztatta, amikor kórházba szállították. Igen, olyan hivatásra készülnek ifjaink, melyben munka után a fehér köpennyel nem tudják levetni egy-egy ápolt gondját. Imádságra indító tény! Egy utolsó éves hittanosom (F. Krisztina 12/1V), aki Tóthné Weisz Zsuzsanna osztályfőnöke szervezésében a soproni kórház nőgyógyászatán gyakorlatozott, elmondta, hogy legnagyobb élménye egy szülés végignézése volt, amelyen az apa is jelen lehetett. Az ifjú anya kiáltása gyermeke születése pillanatában már az új élet megjelenésének reménységét jelezte. Kedves Olvasó Testvérem! Imádkozz egészségügyi szakközépiskolánkért, nevelőkért és diákokért, hogy legyenek jelentkező diákok, hogy lehessen folytatni a képzést. Könyörögjünk, hogy olyanok kerüljenek a gyógyítás és ápolás szolgálatába, akik hivatásként végzik, sőt esküvel is megpecsételik a betegekért történő önzetlen és szakszerű munkát. Hisszük, hogy közös fáradozásunk nem lesz hiábavaló az Úrban! Szimon János Kinek a módján? Hányad része keresztény a Föld lakosságának? Kisebb része még akkor is, ha mindenkit kereszténynek fogadunk el, aki így van anyakönyvezve, függetlenül attól, gyakorolja-e vallását, s ha igen, mennyire. Ne avatkozzunk Isten dolgába, hogy megpróbáljuk megítélni, ki mennyire hívő valójában, vagy csak papíron az. Vagy „a maga módján”. Mostanában nem lenne illő vagy bátor- ságos bevallani, ha valaki nem igazán hívő keresztény. Talán ezért van, hogy némelyek, sokan?, efféle közbülső választ adnak, ha vallásosságuk, templomosságuk felől kérdezősködik valaki: „én a magam módján vagyok vallásos, olykor, mondjuk a nagy ünnepeken megyek templomba.” Aligha tagadható, hogy a nem-keresztények, vagy a nem-hívő keresztények között milyen sok az emberséges ember: az igazsága, tisztessége, jósága, okossága révén istenesnek mondható. Akár a jelenben, akár a történelemben. Valójában azok között is, akik névlegesen, „anyakönyvi szinten” keresztények ugyan, de e tekintetben semmi több. Ne nézzük le őket, ne tagadjuk ki Isten gyermekei közül, még ha ők maguk nem tartanak is erre számot. Bibliaolvasó ember ezt már azért sem teheti, mert a Szentírás megannyi bizonyságát adja annak, hogy Isten is, Jézus is magáénak tartotta, tartja és vallja őket. Egyébként akár a vallásosságnak, akár a hitnek megvan a módja, aligha van szükség arra, hogy bárki is sokat keresgéljen és a „maga módját” tartsa helyesnek, hogy ne mondjuk: egyedül üdvözítőnek. Ez a „mód” Istené, benne van a Bibliában. Elengedhetetlen része a másokkal való közösség, az anyaszentegy- házhoz tartozás elfogadása és gyakorlása. Másra íródott, de erre is igaz: amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Zay László Emlékezve a régiekről Október 31-én a reformáció ünnepét ülik a protestáns egyházakban. Országszerte rendezvények zajlottak a református, evangélikus és baptista gyülekezetekben. Soltvadkerten ezeket a napokat rendszeresen egybekötik azzal, hogy a híveket az ősök vallási hagyatékával is megismertessék. A többnemzetiségű gyökerekkel rendelkező evangélikusság e városkában is hátrahagyta nyomait: a magyar nyelvű könyvek és iratok mellett számos német és szlovák nyelvű Biblia és énekeskönyv került kiállításra a gyülekezeti ház nagytermében. Emellett régi fényképeket, okleveleket valamint anyakönyvi fénymásolatokat tettek közszemlére és a feliratokkal közérthetővé a lelkes helytörténész-rendezők: Starkné Koltai Margit és ifj. Káposzta Lajos. A dekoráció Krebsné Tuska Zsuzsa művész-tanár és Hirsch Józsefné virágboltos érdeme, a paravánokat a helyi művelődési ház bocsátotta az egyházközség rendelkezésére. Hankó Mihály gyülekezeti felügyelő egyedülálló éremsorozatot mutatott be az aradi vértanúk arcképével a 150 éves évfordulóra emlékezve. A kiállításfegy hét alatt mintegy 1000 gyülekezeti tag tekintette meg. Vallások közötti konferenciák a dialógus és megbékélés jegyében Jézus és Buddha veszekednének-e egymással annyit, mint követőik? Budapest - A szociológusok jóslata szerint a következő évezred nagy világégését a világvallások közötti konfliktus fogja okozni. Ezért nem mindegy, hogy az egyes vallások képviselői milyen viszonyt építenek ki egymással. A dialógus és megbékélés jegyében szeretnének egy találkozót szervezni Budapesten, 2000 tavaszán, öt vallás és öt felekezet képviselőinek részvételével. A találkozó célja a békés egymás mellett élés lehetőségének megteremtése lenne, egymás megismerésén keresztül a közösjövő építésének reményében. A Medián Közvélemény és Piackutató Intézét által 1999. júniusában végzett reprezentatív felmérés szerint a magyar lakosság 53 százaléka valamilyen keresztény felekezethez tartozónak mondja magát, és csak a népesség 5 százaléka állítja biztosan azt, hogy semmilyen felekezethez, valláshoz, egyházhoz nem tartozik. A népesség kétharmada római katolikus vallású, bár ezek többsége csak a maga módján vallásos. 60-nál több bejegyzett egyház és gyülekezet van, és több mint 70 szerzetes- rend működik. Ezernél is több iskola, gyermekotthon, szociális intézmény, és kulturális központ jött létre a visszakapott intézményekben.- Magyarországon a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint nem jellemző, hogy a keresztényeken kívül jelentős, más vallású tömegek lennének. A Hare Krisna mozgalomról Kamarás István által megjelentetett könyv szerint 800-an vannak, akik ehhez a gyülekezethez tartozónak vallják magukat, de úgy gondolom, ez a szám túloz. Ezenkívül a mormonokon, a buddhistákon keresztül az iszlám követőiig még mintegy ezer, más valláshoz tartozó hívő él hazánkban adta tudtunkra Tomka Miklós vallásszociológus, aki szerint nagyon bizonytalan, hogy kiket tartunk egy vallás, illetve egyház tagjainak.- Volt már arra is példa, hogy az egyik iszlám csoport vezetői úgy szereztek követőket, hogy elmentek egy többségében romák lakta faluba, ahol meggyőzték a vezetőket, hogy térjenek át az iszlám vallásra. A hittérítők célja ezzel tulajdonképpen a pusztíftaggyűjtés, és ezáltal az állami támogatás megszerzése volt, nem pedig a misszió lelkűiét. Erre természetesen a több iszlám csoport megszakította velük a kapcsolatot, mondván nem méltó az iszlám lelkülethez az, amit ezek az emberek műveltek - tette hozzá a vallásszociológus. A vasfüggöny megszűnése óta felgyorsult a vallások áramlása és most már korábban tiltott, vagy egykor távoli ideológiák is szóhoz juthatnak. Sok embert érdekel a religiozitás és a fiatalok is észrevették, hogy a vallásokban mind-mind valamilyen érdekes dologról van szó. Nem mindegy azonban, hogy ki kínálja nekik a megoldást. A más vallásokkal folytatott párbeszéd során a kereszténység is szóhoz juthat és elmondhatja az emberek problémáira az általa kínált megoldásokat. A közép-kelet európai keresztény egyházak túlélési-, és szabadságért folytatott harca a rendszerváltásig nemcsak a külső feszültségekkel, hanem a belső meghasonlásokkal is terhes mozgalomként jelent meg a történelem színpadán. Az erős külső nyomás mellett egyfelől megerősödött a természetes szövetségesek közötti együttműködés, másfelől azonban a megoldási stratégiák alapvető kettőssége osztotta meg az egyházakat. Ez a kettőség egyfelől a hosszútávra berendezkedő, kompromisszumokat széles területen felvállaló egyházvezetésben, másfelől a mártíromságot és a hitvallást az állami vezetéssel vagy politikával szemben hangsúlyozó, passzív vagy aktív ellenállási mozgalomban mutatkozott meg. A rendszerváltás utáni fellélegzéssel együtt járt a vallásszabadság is, de a keresztény egyházak nem tudták, sőt még mindig nem tudják, hogy hogyan használják ki lehetőségeiket, és hogyan viselkedjenek más vallásokkal szemben. Pedig egyre szélesedik a paletta, és sokszor a többi vallás által kínált megoldás sokkal egyszerűbbnek látszik, mint az évszázadok óta uralkodó keresztény eszmerendszer által adottak. Az alapvetően pozitív aspektusú vallás azonban túlontúl a régiben rögződik, és a modem gondolkodás, valláshoz való, alapvetően negatív viszonya egyre több szkeptikus embert szült az évek folyamán. A keresztény egyházak egykor mindent megtettek annak érdekében, hogy lehetetlenné tegyék magukat az újkorban. Magas lóról, felülről becsmérelték a modem filozófiát, természettudományokat, most viszont éppen erről az oldalról érkezik a legtöbb támadás. A demokráciával, a forradalommal, és a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavával szemben, továbbá az emberi jogok kérdésével, a sajtószabadsággal, a véleményszabadsággal szemben is negatív, elutasító és elítélő volt az egyház. A vallással tehát nem éltek, hanem visszaéltek, pedig támpontokat kellett volna adni az élethez, nem pedig csak kicsinyes erkölcscsőszökké válni. (Folytatás a következő számban) A stuttgarti Diakóniai Intézet „Hoffnung für Ost-Europa” pályázatára készült Bolla Zsuzsanna írása.
