Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-08-16 / 33. szám
Evangélikus Élet A bizonyságtevők fellege Danhauser László 1. A szeretet embere volt. Kortársai közül többel - különösen Zászkaliczky Pállal - már segédlelkész korától kezdve meleg barátság kapcsolta össze. Főnökei: Kemény Lajos és Móhr Henrik nagyra becsülték. így lett óbudai segédlelkészből hitoktató, majd vallástanár, mialatt sze- retetre méltó és pásztoroló egyénisége olyan összeforrott ifjúsági közösséget formált ki, amely gyülekezeti határokon kívüli fiatalokat is hatókörébe vont. Első erőssége budahegyvidéki lelkészként is az ifjúsági lelki összefogása volt. Egy időben az ő gyülekezetében működött a legelevenebb és a legnépesebb ifjúsági csoport. Nagyon meg tudta érteni a fiatalokat, s azok is szívesen fogadták útmutatásait és testvéri tanácsait. Sok máig is jelentős egyházi személynek, gyülekezeti munkásnak jelentett döntő befolyást életére, hogy legfogékonyabb korában Danhauser László lehetett eliga- zítója és meggyökereztetője az evangéliumi hitben és életfolytatásában. Elfelejt- hetetlenül emlékeznek baráti beszélgetéseire, a Szentírás mély titkait feltáró ige- magyarázataira s oldott levegőjű kirándulásokra, nyári táborokra. Szerette a gyülekezetét is. Szorgalmas lelkészi munkájaként az újonnan önállósult gyülekezetbe hamarosan olyan magot toborozott, amelynek rövid idő alatt szűk lett a lakás szobáiból formált isten- tiszteleti hely, s egyre sürgetőbb igénnyé vált saját templom építése. Ebből ugyan csak az udvaron felállított harangláb valósulhatott meg, de az azon megcsendülő harang szava is hívogatólag jelezte az evangéliumhirdetés szerény helyét és rendszeres alkalmait. Szerette a magyar evangélikus egyházat. Már fiatalon megszólítottnak érezte magát a Gáncs Aladár által elindított „Baráti Mozgalom” alapiratával, mely azokat kívánta ima- és szolgálatközösségbe tömöríteni, „akik át vannak hatva attól a tudattól, hogy lélekszámban fogyó s lelki élet tekintetében sok helyen stagnáló egyházunknak egyetlen és elégséges mentsége az Úr Jézus Krisztus. Éppen azért... elkötelezve érzik magukat arra, hogy hitük, szeretetük, szolgálatuk felajánlásával munkálják az egész egyház ébredése ügyét.” (1931) A Baráti Mozgalom alapirata az ébresztő munkának nagyon tág skáláját vázolja fel (házi bibliaórák Mády Zoltán otthonában, havi imaórák az Üllői út 24- ben, évenkénti 3 napos gyülekezetébresztő konferenciák: Ostffyasszonyfa, Sárszentlőrinc, Kardoskút, Apostag, Domony, Gyenesdiás, Celldömölk, Akaii, stb), melyek különböző ágazatában Danhauser László felelős, vezető szerepet vállalt (szervező titkár, ifjúsági munka, népfőiskola). Jelen volt a gyülekezeti evangélizáció beindításának alkalmán is (Gyenesdiás, 1937), igénybe vette saját gyülekezete építésében (Túróczy Zoltán, Mády Zoltán, Győri János, e sorok írója stb. szolgálatával) Hadd idézzük Danhauser lelkész beszámolójából az első evangélizációról 1947. február 9- 16: „A gyülekezet kisebb közösségeiben már hetekkel előbb hordozták imádságaikban az evangélizációt. Szomszédos gyülekezetek, és vidéken is sokan gondoltak rá. Gyülekezeti levél, röplap, de főleg élő szó hívogatta a hívek százait. Az ifjúság, a konfirmandusok s az imaközösség felnőtt tagjai 1000 helyre vitték el személyesen a meghívót... A kezdés előtt fél órával a villamosok csak résztvevőket hoztak. Sűrű sorokban sietett mindenki, hogy helyet kapjon abban a teremben, ahol az evangélium szólt. Pedig ekkor már nem volt hely csak szomszédos termekben, ahol megafonon lehetett hallani az igehirdetést. Az egyes esték átlagos létszáma 600-800 között mozgott. Nagy volt a lelki éhség. Áldott legyen érte az Úr! Voltak iratok, melyek száz számra fogytak az iratterjesztésben. Utóösszejöveteleket szándékosan az 5 percre levő imateremben tartottuk, ahova minden este 120-220 ember jött el. Morzsaszedést az evangélizáció színhelyén kellett megtartanunk kb. 300 résztvevővel. A záróvasámap délelőttjén 205-en járultak az úrvacsorához.” - Danhauser László maga is végzett evangélizációt pl. Pesterzsébeten, Nyíregyházán, Mező- berényben stb. Szívéhez legközelebb álló ügy mégis a külmisszió volt. Szerette a nem keresztyén népeket is. Az Ev. Külmissziói Egyesületnek mindig fáradhatatlan munkása volt: titkár, alelnök, elnök. Szerkesztette az Evangélikus Külmissziói Lapokat, bőven írt más lapokban is missziói tárgyú cikkeket, szervezett külmissziói konferenciákat. Kapcsolatot tartott külföldi és más felekezetű missziói társulatokkal és misszionáriusokkal, s természetesen Kunos Jenővel, kínai küldöttünkkel. Az evangélium világméretű hirdetése érdekében kész volt minden munkára és áldozatra anyagiakban is. Ez pedig éppen a világháború éveiben nagy odaadást, lemondást és alkalmazkodni tudást igényelt. A szolgálati hűség és a szeretet gyakorlása tekintetében nem ismert határokat. Még ha a mi különös világkorszakunk ilyesmit parancsolt volna is. Gyülekezete tagjait kivételezés nélkül odaadóan szolgálta. Akkor is, ha azok közé olyan személyek is tartoztak, akik a politikai és az egyházpolitikai vezetés szemében nem voltak kívánatosak. Hogy mást ne említsek: Ordass Lajos püspök minden igehirdetésének hallgatója és úrvacsorái szolgálatának igénybe vevője volt. Ezt pedig illetékesek nem látták szívesen. Ha Ordass püspököt nem költöztethették el a Márvány utcából, Danhauser Lászlónak kellett eltávoznia a Tarcsay Vilmos utcából. Ezt is vállalta, ha szolgálata folytatásának nem könnyű terhet jelentett is. Falusi híveit is változatlan szeretettel szolgálta, és szeretetkapcsolata nem szakadt meg volt püspökhívével s annak családjával azután sem. A Lélek gyümölcsei között elsőként említett magatartásnak - lelki ajándéknak - azt az elhanyagolhatatlan vonását is ismerte, és nagyon komolyan vette, hogy „a szeretet legyen maradandó!” Zsid 13,1. Sokunknak nyeresége, hogy ennek mi is részesei lehettünk. Csepregi Béla Egy erdélyi körút tapasztalatai „Porlik, mint a szikla...”? Folytatás az 1. oldalról Egy szász evangélikus gyülekezeti lapban olvasom: Jövője annak van, aki az Isten iránti örömteli bizalomban, akarja a jövőt. Amikor az erdélyieket, magyarokat és szászokat egyformán foglalkoztatja a honvágy és a távolba jutás vágya (Heimweh und Fernweh), jó tudni, hogy nemcsak mozgásban vagyunk, de az otthon nyugalmára is szükségünk van. - Imádkozzunk, hogy erdélyi testvéreinket a hatalmas Oltárkőn elhelyezett kereszt Krisztus keresztjéhez irányítsa. Végül köszönjük az út szervezőinek, Szalay Ágnes és Varga Jenő presbitereknek, valamint idegenvezetőnknek dr. Kőrös Erzsébetnek, hogy olyan emlékművekhez és - helyekhez irányították buszunkat, ahol elhelyezhettük koszorúinkat, virágainkat: Farkaslakán Tamási Áron emlékhelyén, Szejkefiirdőn Orbán Balázsra gondoltunk. Mádéfalván a 200 székely vértanú emlékműjénél és az aradi vértanúk emlékhelyén himnuszunkat énekeltük el. A segesvári csata színhelyén Fehéregyházán Petőfire gondoltunk kegyelettel és Zágonban Mikes Kelemenre emlékeztünk. Erdély útjai lassan javulnak és reméljük, hogy népek, nemzetek és egyházak egymás felé vezető útjai is a jövőben egyre inkább kisimulnak az evangélium örömforrásánál, mint a gondredők a homlokon. Talán a mi utunk is egy gondredőt kisimított valahol, valakiben. Lehet, hogy bennünk is, és hitéletünk nem „porlik, mint a szikla”, mert olyan Sziklára épült, amelyik nem porlik! Szimon János A szászsebesi evangélikus templom „Elfogadtál és elhívtál...” Nem kis izgalommal várták a IX. Hitoktatói Tanfolyam szervezői: vajon lesz- e elég résztvevő a meghirdetett nyári tanfolyamon? Nem mintha nem lenne égetően szükség egyházunkban jól felkészült hitoktatókra. Az első ilyen tanfolyam indítása óta eltelt időben azonban sok más lehetőség is adódott. A budapesti Teológiánkon kívül több vidéki városban is folyik hitoktatóképzés. Ennek ellenére több mint húszán érdemesnek találták, hogy a nyarukból egy hetet a közös tanulásra áldozzanak. Különböző korú és foglalkozású nők és férfiak vettek részt a július 6-11-ig tartó tanfolyamon. Volt, aki kilencedik alkalommal jött el, volt, aki először. Legtöbbjük önkéntes munkás egy-egy gyülekezetben az ország különböző részein. Nyugat- Dunántúltól Budapesten át Nyíregyházáig eltérő szituációjú gyülekezetekből jöttek. A sokféleséget egy közös cél kovácsolta össze: mindnyájan szolgálni, jól szolgálni akarnak egyházunkban a gyermekek között. A résztvevők meglepően nyitottak voltak a tanulásra. Komoly fajsúlyú teológiai, pedagógiai és valláspszichológiai előadásokat hallgattak végig. Senki nem zúgolódott miatta. Pedig az előadók ugyancsak magasra emelték a mércét, mikor szakterületük legújabb eredményeit figyelembe véve beszéltek egy-egy témáról. A hallgatók közül többen már évtizedek óta szolgálnak a gyermekek között. Mégsem akarnak csak a rutinjukra támaszkodni, hanem igényesek a rájuk bízott munka végzésében. Szeretnék minél jobban, szakszerűbben végezni a hitoktatást. Minden segítséget - legyen az az előadások kézirata vagy a hitoktatásban használható rajz, kép, stb. - örömmel és szívesen fogadtak. Példamutató és megszégyenítő az a hűség, ahogy egyesek már évtizedek óta végzik munkájukat. Közben minden évben újra eljönnek a tanfolyamokra, hogy feltöltekezzenek, gyarapítsák tudásukat és mélyítsék hitüket. Az újak, a fiatalok jelentkezése pedig azzal biztat: a jövőben is lesznek erre a szolgálatra kész munkások, akik folytatják a munkát. Köszönet illeti azokat az előadókat, akik az idősebb és fiatalabb nemzedékből tudásuk legjavát igyekeztek átadni a gyermekek közt szolgálóknak. „Elfogadtál és elhívtál...” énekeltük a tanfolyam kezdetén és végén a 475. énekünket. Mi lenne más, biztosabb alapja a szolgálatkészségnek és hűségnek, mint Jézus Krisztus minket elfogadó irgalmas szeretete? Sárkány Tiborné 1998. AUGUSZT JSZTU S 16. 3.oldal —« __= Ered ményekben gazdag 30 év 1968. június 16-án a Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezet lelkészévé iktatta be Káposzta Lajost. 30 év után bebizonyosodott, hogy személyében olyan embert választottak a gyülekezet élére, aki úgy egyházi, mint világi téren megfelelt az elvárásoknak. Lelkészi hivatása mellett, ma már egyházmegyei esperes és a Déli Egyházkerület püspökhelyettese. Visszatekintve az elmúlt időszakra, gyülekezetünknek igazi jó lelkésze van, amiért hálásak vagyunk a jó Istennek és a lelkiismeretes, kitartó munkájáért esperes urunknak. 1998. június 16-án összejöttünk, hogy köszönetét mondjunk és visszaemlékezzünk az együtt eltöltött évekre. Kezdetben még apáink voltak a presbiterek, munkatársak, őket felváltva már mi is lassan leköszönő korosztály leszünk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan lelkészünk volt és van, aki az istentiszteleti és egyéb igehirdetésein keresztül jó út- ravalóval, szeretettel, vigasztalással látta el ebben a rohanó életben az őt hallgatókat. Életünk száz veszélye és kísértése között ezekkel az útravalókkal könnyebben viseltük a holnapot. Végezte a nem mindig könnyű és hálás lelkészi feladatot - gondoljunk csak a keresztelésekre a hitoktatásra, a konfirmációi felkészülésre, az esküvőkre és a temetésekre, - minden elhangzott igehirdetésben. Hiszem, hogy mindannyiunkhoz eljutott egy-egy egyházi rendezvény utáni vélemény, amelyben elismeréssel, megelégedéssel ítélték meg az egyházban végzett munkál. A rádiós vagy televíziós istentiszteletek után a város határain kívülről jövő jelzések, köszönő szavak tnind ezek elismerések Nem volt könnyű a templomot, gyülekezeti házat rertováltatni. Nagy örömünkre szolgált az ősszel megrendezett ünnepi héL és az erre az alkalomra kiadott Házi olvasmáttybk című könyv. Az idén megkezdett építkezés is sok munkát, és göndot jelent, de a gyülekezet tagjai nagy örömmel fogadták az új egyházi épület építéséneik megkezdését. Az eltöltött 30 éV felsorolt és fel nem sorolt szolgálatai mellett nem volt egyszerű családfőnek lenrii, négy gyermeket nevelni. Ezért köszönjük mi is a nagy- tisztéletű asszonynak,! hogy segített a terhek hordozásában, a feladatok megoldásában. Nekünk, templomba járó evangélikusoknak, az együtt5 éltöltött idő meghatározta életvitelünket. Hiszem, hogy ebben a gyülekezetbén és ebben az országban csak akkor fesz boldogulás, ha sok olyan ember van, aki másokért tud élni, fáradozni, soklzör köszönet nélkül is. Köszönjük espeáéá*úrnak a szolgálatokat, a sikerekét, a kudarcokat is. Köszönjük családjának, feleségének és gyermekeinek a Sok segítséget a gyülekezeti munkában! ímádságbart kéijük ajó Istent, hogy továbbra is jó egész: készünket még tartsa meg lel- sokáig. Haskó Mihály felfigyelő • ilni síiL ■ I i* fi* !Ü fiílitS Haán Lajosra emlékezünk Nógrád megyében a sámsonházi evangélikus parókián született 1818. augusztus 13-án, ahol apja lelkész volt. Ősei a 17. század kezdetén Németországból települtek át a Kárpát-medence északi részébe. Eredeti családi nevük Hahn (kakas) a magyar és szlovák lakosok között idővel Haán-ra változott. Haán János 1818-ban a békéscsabai gyülekezetbe kapott meghívást. Lajos ott nevelődött, ott kezdte elemi iskolai tanulmányait. Majd szülei a mezőberényi gimnáziumba íratták, ahol a latint, az akkori művelt réteg nyelvét társalgási szinten sajátította el. Tanulmányait 1834-től az eperjesi teológián folytatta. Annak elvégzése után két évre házitanítóságot vállalt. Teológiai ismereteinek gyarapítása érdekében 1841 őszén Jénába ment, majd egy szemeszteren át Berlinben is tanult. Dr. Szeberényi János superintendens 1843. június 6-án szentelte lelkésszé Selmecbányán. Rövid békéscsabai káplánkodás következett. Apja mellől a nagylaki gyülekezet hívta meg lelkészéül. Apja halála után, 1855-ben a békéscsabai gyülekezettől kapott meghívást. Ott szolgált 1891. augusztus 12-én bekövetkezett haláláig. Ifjúságától kezdve szívesen foglalkozott történelmi kérdésekkel. Jénai tanulmányai idején, a teológiai előadásokon kívül, érdeklődött az egyetem története iránt. Az intézet anyakönyvéből kimásolta a Magyarországról származó és egykor ott tanult hallgatók neveit és latin nyelven írt életrajzukat. Az ott talált adatok kiegészítése érdekében beutazta Németország nagy részét, hogy az őt érdeklő személyekkel kapcsolatban további, bővebb adatokat gyűjtsön az ottani irattárakból. Ez képezi alapját „Jena Hungarica” című, latinul írt művének. A jénai egyetem fennállásának háromszáz éves ünnepére, 1858-ban jelentette meg e dolgozatát. A történészek nélkülözhetetlen forrásműnek tekintik e munkát a Jénában megfordult magyarországi hallgatók életrajzához. Az ünnepségekre maga is kiutazott. Még csabai káplánként megírta Békéscsaba monográfiáját, amit a Kistemplom építésének százéves jubileumára, 1845- ben magyarul és szlovákul adott ki. Történelmi kérdések iránti vonzalma a későbbiekben sem csökkent. Nagylaki lelkészként, az ottani gyülekezet megalakulásának 50. évfordulójára megírta a település történetét. Ezt is két nyelven jelentette meg. Békéscsabára kerülve, az egész megye monográfiái adatainak gyűjtésébe kezdett. Irattári kutatásai közben rátalált a híres német festő és grafikus Ajtósy Dürer Albert származási dokumentumaira, amit a német történészek nagy elismeréssel fogadtak. | Több történelmi vc§iatkozású dolgozatot írt. A szlovák taráiyelvű evangélikus iskolák részére hittankönyvet adott ki természetesen szlovákul „A keresztyén egyház rövid története” címen. Jelentős munkája a Bél Mátyásról írt dolgozata, amihez hangyaszorgalommal gyűjtötte az adatokat. Történész tevékenységének elismeréséül 1877-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Akadémiai beköszöntő előadásában a polihisztor Bél Mátyásról szólt. Később megírta Tanotszky György rövid életrajzát, majd a róla elnevezett énekeskönyv, a „Cithara Sanctorum” kialakulásának és ének szerzőinek történetét gyűjtötte össze és szlovákul megjelentette. A múlt század második felében, az ország északi megyéiben élő szlovák evangélikusok között megélénkült a nemzeti mozgolódás. Haánt is kérték, csatlakozzon hozzájuk* támogassa a „Matica slovenská” (Szlovák anya) nemzeti öntudatot ápoló I szervezet megalakítását. Haán szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, de elutasította a hívást. Hangsúlyozta, az embert nem az teszi emberré, hogy milyen nyelven beszél, hanem az, ahogyan cselekszik. Etikai magatartás a meghatározó, amit nem korlátozhat a nemzeti hovátartozás. Krisztusban mindnyájan testvérek vagyunk. Mint lelkész, a keresztyénséget a nemzeti tudat fölé helyezte. Áz Ige hirdetését tartotta fő feladatának és nem azt, hogy a társadalmat megossza, csoportokra szaggassa. Szlovák híve) között fontosnak tartotta a kétnyelvűséget. Békéscsabán az iskolákba bevezette a magyár nyelv tanítását. A templomban rendszeressé tette a magyar alkalmakat. KHg apja Békéscsabán évente csupán négyszer prédikált magyarul, ő 1860-tól minden vasárnap magyarul is tartott istentiszteletet. Ennek érdekében magyar énekeskönyvet szerkesztett. Az első kiadásban még csak 82 ének volt, a másodikban 100, a harmadik már 270 éneket tartalmazott. Némely szlovák történész, ma negatívan értékeli Haánt a. kétnyelvűség szorgalmazása miatt. Azzal vádolják, hogy így utat nyitott aZ alföldi szlovákság nyelvvesztéséhez. Túlzónak tartom ezt az állítást. A nyelvvesztésnek a Trianont követő kapcsolatok lészűkülése és az 1947. évi repatriálás szervezése voltak az előmozdítói. Haán egész élétében a szlovák-magyar együttmunkálkodás elősegítésén fáradozott. Méltó arra, hogy születése évfordulóján reá emlékezzünk. Cselovszky Ferenc id.
